Magyar Opera

Címkék » opera


Miért mész el, Jon?

Frissítés! nemrég megjelent a Jon-nal készült interjú, amit az IT Café hozott össze, részben a ti kérdéseitek alapján! Itt olvashatjátok: Nehéz az Operától búcsút venni.

Természetesen a címbeli személy Jon von Tetzchner, az Opera alapítója és másfél évtizedig vezérigazgatója, aki nemrég jelentette be, hogy elhagyja a céget. Érdekel a kérdésre adott válasza? Van még valami, amit szeretnél tőle megkérdezni? Akkor itt az alkalom! Az IT Cafénak ugyanis sikerült megszerveznie egy interjút a távozó vezérrel, ehhez pedig tőlünk is vár ötleteket arra, hogy milyen kérdésekkel ostromolják meg Jon-t.

Itt a fórumban várjuk az javaslatokat, az ötletgazdák kéréséi alapján némi útmutató:

  • lehetőleg ne az aktuális technikai kérdésekről legyen szó, inkább a személyével, a céggel, a távozásával, a világképével... stb. kapcsolatos
  • a kérdéseket ők szerkesztik, számuk pedig véges, szóval lehet, hogy a te kérdésed éppen nem lesz köztük
  • az is jó, ha támogatjátok a mások által felvetett témákat, így látjuk, mire lenne nagyobb igény
  • gyorsan kellenének az ötletek, holnap este már kész listát szeretnének

Szerintem már így is sokat írtam, most akkor ti jöttök! Mit szeretnétek megtudni?

Jon S. von Tetzchner elhagyja az Operát

A rendkívüli hír tegnap jelent meg a Choose Operán, tehát hivatalos.

Jon von Tetzcher, az Opera Software társalapítója másfél éve jelentette be, hogy lemond az cégvezetői (CEO) posztjáról és a továbbiakban mint co-founder folytatja a tevékenységét. Ekkor még mindenki optimistán tekintett a jövőbe gondolván, ő sem fiatalodik, kijár neki egy kis pihenés a családdal, ez természetes, ahogy sok más cégvezető, például évekkel ezelőtt Bill Gates (Microsoft) vagy Sergei Brin (Google) is átadta a stafétát másnak.

A mostani lépés viszont már közel sem fest annyira optimista jövőt, mint a korábbi. Egyes források szerint a belső levelezése sem erről árulkodik, íme egy részlet:

It has become clear that The Board, Management and I do not share the same values and we do not have the same opinions on how to keep evolving Opera.

Ebből mindenki azt szűr le, amit akar. Mindenesetre érdekes lépés egy olyan valakitől, akinek az Opera Software az életműve.

Ez történt 2009-ben I. - Opera Software

Lassan, de biztosan véget ér a 2009-es esztendő. Noha a határ önkényes, de egy év, az mégiscsak egy év. Ilyenkor szokásos, hogy kicsit visszatekintsünk a mögöttünk hagyott esztendőre. Mi is hasonlóképpen cselekszünk, természetesen az Operára fókuszálva.

A mai cikk az Opera Software céggel, és annak termékeivel foglalkozik. A Magyar Opera blogot érintő 2009-es fejleményekről holnap adunk számot.

A tavalyi összegzéstől eltérően ezúttal nem (csak) időrendben, hanem termékenként haladunk majd.

Opera böngésző

Mi mással is kezdhetnénk értékelésünket, mint a számunkra legfontosabb platform legfontosabb termékével? Annál is inkább, mert 2009 elég mozgalmas volt ebből a szempontból (is).

Noha az első alfa változat még tavaly decemberben mutatkozott be, nem vitás, hogy 2009 az Opera 10 éve volt. A kezdeti, lassan csordogáló előzetesek után az Opera belehúzott és három bétát is kiadott szép egymásutánban. Az elsőt még júniusban, a másodikat júliusban, a harmadikat pedig egy újabb hónap elteltével.

Közben azonban nem csak a megszokott előzetesek érkeztek, hanem a 10-es verzió tervezett nagy dobása, az Opera Unite is, amivel először június 16-án szembesülhettünk. Ezt követően kétfrontos harc indult meg a fejlesztők körében, hiszen világossá vált számukra, hogy már nem tudják a Unite-ot a 10-es verzióba beletenni.

Éppen emiatt a végleges Opera 10 szeptember 1-én startolt el. A megbízhatósággal ezúttal nem voltak gondok, és az új funkciók is örömteliek voltak (emlékeztetőül: Presto 2.2, helyesírás-ellenőrző, automatikus frissítés-kezelő, HTML levélszerkesztő). A többség azonban a jubileumi kiadásra való tekintettel többre számított, emiatt csalódásként élte meg az új kiadást. Egy bő hónappal később érkezett hozzá az első, és várhatóan utolsó javítás, a 10.01, amire valószínűleg kevesen figyeltek, hiszen mindenki a már a Unite-ot is tartalmazó 10.10-et várta.

Ez utóbbi megjelenését követően sem fékezett az Opera és két nappal később kiadta a 10.20 első alfáját is. Ebben egyetlen komoly újdonság szerepelt, az pedig az új minialkalmazás-motor. Ez már lehetővé teszi, hogy a widgeteket az Opera motorját használva, de a böngészőtől függetlenül, külön folyamatként futtassuk.

A nagy durranás azonban megint az év végére maradt. Amióta februárban bejelentették létezésüket, az Operás társadalom az új Vega vektorgrafikus könyvtárat illetve a Carakan nevű JavaScript motort várta.

Na meg természetesen a Presto 2.3-at. Az elején. Merthogy idővel kiderült, hogy már az is készen van, sőt, a fejlesztők párhuzamosan dolgoznak a 2.4, 2.5 és 2.6-os verziókon. Eme bőséges felhozatalból végül a 2.5 került ki győztesen, amikor nem sokkal Karácsony előtt egy "elő-alfa" verzió képében bemutatkozott az Opera jövőjét bemutató Opera 10.5. Egyben az is eldőlt, hogy ez lesz a következő Opera, a 10.2 kimarad, fejlesztéseit pedig szintén a 10.5 kapja meg.

Ami amúgy nagy sikernek bizonyult, hiszen alapjaiban újította meg a böngészőt. Ezt egyelőre szó szerint kell érteni, hiszen a változások a háttérstruktúrát érintették igazán, bár a felhasználói felület is szebb megjelenést és komolyabb rendszerintegrációt kapott. Szerencsére a már említett Vega és a Carakan is tiszteletét tette a 10.5 előzetesében, és mondhatjuk, hogy a bemutatkozásuk remekül sikerült, hiszen jelentős mértékben növekedett az oldalak renderelésének és a JavaScript futtatásának sebessége.

További érdekes cikkeink:

Tovább...

Lehullt a lepel: itt az Opera Unite!

Bő egy hetes izgatott várakozás után végre lehullt a lepel az Opera legújabb dobásáról: bemutatkozik az Opera Unite! Miről van szó? Az Opera böngésző ezentúl nem csak böngészésre (levelezésre, hírolvasásra, chat-re...) jó, hanem egyfajta szerverként is funkcionál. Egy egyszerű My Opera regisztrációval (amivel már rendelkezel, ha blogolsz az operás honlapon, vagy használod az Opera Linket) használhatod. Egyelőre egy speciális build szükséges hozzá, amiben elérhető a Unite panel.

Segítségével képeket, jegyzeteket és fájlokat oszthatsz meg másokkal, anélkül, hogy előzőleg fel kellene töltened valahová. A megosztást bárki láthatja, aki ellátogat egy megadott webcímre, a megtekintéshez nem szükséges az Opera böngésző használata sem.

Egyelőre ennyi, jó próbálgatást. Ne feledjétek, hogy - szokás szerint - ez csak egy alfa verzió, a telepítés előtt készítsetek biztonsági mentést!

A későbbiekben részletes beszámolóval jelentkezünk majd, addig is próbálgassátok, véleményezzétek nyugodtan.

Opera Unite build letöltése

Szerdai meglepetés! (b1497)

A korábban heti előzetesekként aposztrofált kiadások ebben az évben annyira megritkultak, hogy örülünk, ha kéthetente kijön egy újabb verzió. Ezért is meglepő - vagy talán már a béta 1 előszele? - hogy a múlt pénteki után újabb előzetest próbálgathatunk. Mivel rövid idő telt el, ezúttal nincs olyan sok változás, de megint egy lépéssel közelebb kerültünk a végleges változathoz.

A két legnagyobb újításnak az számít, hogy a Turbó gomb kapott egy környezeti menüt, ahonnan könnyen beállíthatjuk a funkciót, illetve megjelent az - egyelőre csak alapállapotban leledző - nyelvkiválasztó párbeszédablak a helyesírásellenőrzőben. A olyamat során el kell fogadnunk egy jogi nyilatkozatot (ami jelenleg még nincs kész), majd egy Next gomb után választhatjuk ki a nyelvet, ami egyelőre még csak az angol...

Különösebb hibalista nincs, a már említett félkész nyelvhozzáadáson túl a Linuxosok továbbra is nélkülözni kénytelenek a helyesírás-ellenőrzőt bizonyos disztribúciók használata esetén. A teljes változási lista elolvasható az eredeti bejegyzésben, a lényeget azért lentebb összefoglalom.

Újdonságok, javítások:

  • javítások a hibabejelentő felületen
  • szélesebb lett az oldalon belüli gyorskereső ablaka
  • ha sérült a levelező lexikonfájlja, akkor törli és újraindexeli a leveleket
  • javítások a Bittorrent letöltés párbeszédablakában
  • apró javítások az Opera Turbóhoz kapcsolódóan
  • DOM inspektorhoz kapcsolódó fagyás javítva a Dragonfly-ban
  • már nincs fagyás a menük megnyitásakor (csak Linux)

Figyelem! Az előzetes verziók még sok hibát tartalmazhatnak, ezeket nem ajánlott mindennapi használatra telepíteni. Az Opera legutolsó végleges verzióját az Opera oldaláról töltheted le.

Letöltés:

süti beállítások módosítása