Magyar Opera

Itt az Opera 10 beta 2!

Bő egy hónapja jelent meg az első béta verzió az Opera készülő, jubileumi 10-es verziójából, és a mai naptól már tölthető a második változat is. Ebben a verzióban nincs egyetlen jelentős újdonság sem, annál több apró változtatás, javítás és optimalizálás. A legnagyobb előrelépés az új témák terén tapasztalható. Bár még mindig nincs teljesen kész, elmondható, hogy sokkal kiforrottabb a megjelenése, hála az újabb ikonoknak és egyéb vizuális ráncfelvarrásoknak. Látványos változás például az opera: aloldalak, és a hibaoldalak megjelenésének felfrissítése, előbbiek listáját egy korábbi bejegyzésben olvashatjátok.

A fentiek mellett említést érdemel még a menü eltüntetésének lehetősége is, amit a Fájl menüből érhetünk el. A menüt ezután az Alt gomb lenyomásával tudjuk előhívni, és innét tudjuk visszakapcsolni, ha szükségesnek látjuk.

Mindezek mellett persze a háttérben is sok minden változott, különös tekintettel a javításokra és a stabilitás növelésére. Ezek többsége a korábban bemutatott új funkciókat érintette, például a HTML levélszerkesztést, az Opera Turbót, a helyesírás-ellenőrzőt, a változások teljes listáját a hivatalos változási közleményben olvashatjátok, angol nyelven.

A bevállalósabb Opera felhasználók telepítés után meglepve tapasztalhatták, hogy hiányzik a Unite, az Opera új, forradalminak szánt szolgáltatása. Mi történt vele? Ennek megértéséhez gyorsan tekintsük át az Opera kiadási stratégiáját!

Vannak, ugye, a hivatalos kiadások, amiket az opera.com is felajánl letöltésre. Ez jelenleg a 9.64-nél jár, és esetleges komoly biztonsági hibák hiányában a 10.00 lesz a következő. Ez minden jelenlegi, vagy reménybeli Opera felhasználónak szól, így a lehető legszélesebb körben terjesztik. Aztán ott vannak a klasszikus alfa és béta verziók, amik a később megjelenő változatok újdonságaiba engednek bepillantást. Kellően stabilak és használhatóak, de messze nem hibátlanok. Ettől függetlenül szintén széles közönséget szeretnének elérni, leginkább az újdonságok iránt érdeklődőket. Ilyen kiadás volt múlt decemberben az Opera 10 alfa, előző hónapban a Béta 1 és most a Béta 2.

A valóban a legfrissebb verziókra éhes közösséget célozzák meg a heti előzetesek, más néven weekly-k (amik korábban nagyon ritkán, most viszont elég sűrűn érkeznek). Blogunk ezekről is rendszeresen beszámol, bárki számára elérhetőek, de a funkcionalitásuk, hibátlan működésük egyáltalán nem garantált, használatuk ezért mindennapi használatra nem javasolt. Ezek speciális verziói az ún. technikai előzetesek, amik egy-egy új funkció bemutatására vannak kihegyezve. Ilyen volt például a geolocation API-t vagy a video tag-et tartalmazó kísérleti kiadások. És ebbe a sorba tartozik a Unite-os verzió is (ami az első béta után nem sokkal jelent meg), annyi különbséggel, hogy újszerűsége és fontossága miatt nagyon komoly publicitást kapott.

Mint az alábbi képen jól látszik, az általatok is tapasztalt hibák miatt a fejlesztők úgy döntöttek, hogy a Unite megmarad csak az előzeteseknek, a "hivatalos" bétába nem kerül bele. A szélesebb tömegek számára majd csak az RC változatban lesz elérhető. Addig is próbáljátok ki a legfrissebb előzetes, ami tulajdonképpen a Béta 2 funkcióit tartalmazza, kiegészítve a Unite-tal.

Opera 10 kiadási terv

Az új bétát szokás szerint Windows-ra, Linux-ra és Mac-re egyaránt az Opera Next oldaláról érhetitek el.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr181249296

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LavX 2009.07.16. 17:53:11

Próbálom is ki! :)

ata4100 2009.07.16. 17:56:47

Hát a Unite-ról csak annyit, hogy eddig legalább voltak időszakok mikor ment, most már végleg nem működik. A 10. újraindítás után is rögtön meghal...

LavX 2009.07.16. 17:59:11

Most nézem, hogy nekem meg nincs is ott a bal alsó sarokban.

ata4100 2009.07.16. 18:06:55

@LavX: my.opera.com/desktopteam/blog/2009/07/16/more-than-beta-2 innen szedd le akkor ott lesz. De jobb is, hogy nincs ott. ;)

LavX 2009.07.16. 18:08:15

Ja előbb el kéne olvasni a bejegyzést :)

Önjáró Talajgyalu 2009.07.17. 01:46:11

Nekem nem mukodik 10-es alatt a 9-eshez valo Flashblock. Ha a Turbo-t engedelyezem, ami tokjol megfogja egyben a Flasheket is, az meg lebutitja a kepeket is, ha kell ha nem. Vagy en nem ertek valamit?

Edorn · http://darkrpg.hu 2009.07.17. 08:45:31

Kicsit off:
Napokban tapasztaltam, hogy a hírcsatornáim közül több is újra letöltött egy csomó hírt, amit ár olvastam és kitöröltem (9.64 alatt). Ez Opera hiba lehet, ami a fejlesztés során következhetett be?

Illetve van már valami hír, hogy kb mikorra tervezik a végleges Opera 10-et?

Pica 2009.07.17. 09:06:23

Edorn: nem az operában van a hiba. A külső RSS olvasóm is több csatornánál csinált ugyanezt.

özv. Horvai Jolánné 2009.07.17. 10:01:49

@Edorn:

nekem is volt ilyen, de mind blog.hu-s volt. azt meg a napokban pont izélgették.

MagicalCritical · http://sellbuypokerstars.com 2009.07.17. 17:45:11

Én két részletre várnék, ha már van myoperás azonosítóm és fel tudok tölteni x giga fényképet stb, akkor miért nem szikronizálhatná az urlfilter.ini-met és az opera.ini-met?

Abydos · http://abysan.com/blog 2009.07.17. 17:59:07

Nekem azért van gondom ezzel a béta 2 vel. Sehogyan nem bírom rávenni az Operát, hogy elinduljon automatikusan a minialaklamazásom, ha úgy zárom be az operát, hogy előtte még ment.

Vargnatt 2009.07.18. 03:04:41

Nem azért, de most a Panelek gombnak nem lesz ikonja? Mert így elég ronda, hogy egy 'Panelek' felirat ott virít a semmi közepén...

De legalább a skinek végre nem bőrnek vannak fordítva. Komolyan, a hányinger kerülgetett a szótól, mindig valami lenyúzott élőlény bőre ugrott be róla, nagyon örülök, hogy át lett írva.

A Visual Tabs-nak végül mi lesz a neve, lehet már tudni?

n-ter 2009.07.18. 08:16:43

Én is a Béta2-t használom. Letöltöttem az oldalról a hozzávaló magyarítást, beraktam a locale mappába, majd megmutattam neki, hogy ezt használja. OK, átállította, de újraindítás után a mappában megtalálta (egy almappában) az angolt, úgyhogy gyorsan vissza is állította angolra. Majd a magyar file-t átraktam egy teljesen más helyre, beállítottam neki, na, ott mát nem talált angolt, ezért magyar maradt. Egy kissé bosszantó volt ez a kör.
Nem tudom, ez most bug vagy feature?

Abydos · http://abysan.com/blog 2009.07.19. 23:25:42

@n-ter: Velem is ugyan ez volt :S Én töröltem az angol fájlt :D
De csak a béta 2 nél volt gondom ezzel nekem is.

Tudjátok mit hiányolok, de nagyon? A gyorsbillentyűre widget... Az kéne...

Edorn · http://darkrpg.hu 2009.07.20. 08:00:00

Hírcsatornák lesznek szinkronizálva? Én annak ürülnék nagyon... :)

FunTom8 2009.07.20. 11:23:42

Sziasztok!

Feltettem a béta2-t, és nem találja a java-t. a program\plugins-be bemásoltam, az opera:plugins ki is irja, de a chat.hu azt mondja, nincs feltelepitve java. FF megtalálja. Van ötletetek? A prefereces/advanced/content-be engedélyezve van a java (mert azt is kivette persze:( ). Eddig nem volt ilyen baj az előzetes verziokkal. Winfos XP van a gépen most, és angolul megy az opera

Köszi
Tom

amatör1 2009.07.20. 16:24:10

A beta2 visszalépés az előzőhöz, ismét nem települ magyarul. Telepítettem, de a menü meg az egész program homályos, 9.64. meg jó. Az újabb verzió már nem támogatja a dpi méretezést?

Abydos · http://abysan.com/blog 2009.07.20. 20:13:41

Jól esne már ezt a pár hibát kijavítottan látni :S
Tényleg úgy érzem én is, mintha 2-őt visszaléptünk volna, és már majdnem a béta 1 nél lennénk.
süti beállítások módosítása