Magyar Opera

Címkék » kritika


Biztonság vs. HTML5

Vagy pontosabban megfogalmazva lehetne ezen post címe Biztonság vs. őrült sebességű implementáció is. Ez jobban fedné a valóságot. Ugyanis már harmadszor történt olyan eset, ami elkerülhető lett volna, ha egyes böngészőfejlesztők nem játszadoznak Working Draft besorolású specifikációkkal.

Az első két esetről:

Az első a sokak számára már ismert WebSockets volt, amikor is kiderült, hogy biztonsági szempontból kérdéses a specifikáció. Ekkor már több böngészőfejlesztő, köztük az Opera is implementálta. A Chrome kivételével a többiben (Firefox és Opera) a fejlesztők gyárilag letiltották. Ezekben az about:configból, illetve opera:configból lehetett manuálisan engedélyezni igény szerint, így itt már nem képezett biztonsági rést.

A második a <device> elem volt, de ennek nem volt biztonsági jelentősége, egyszerűen csak plusz felesleges munka volt vele.

És végül elérkeztünk a harmadik, eddigi legnagyobb esethez, amit a Microsoft indított el és sokak által (lásd például az ITCafén a kommenteket) ellenérzéseket váltott ki melyek a már örökzöld "csúnya, gonosz Microsoft" típusú kommentek formájában fogalmazódtak meg.

A probléma viszont nagyon is valós és komoly, függetlenül mindenféle járulékos haszontól.

Konklúzió: Természetesen a WebGL szó szerint új dimenziókat nyit a böngészés terén, de azért mint minden újdonsággal körültekintőnek kell lennünk, mert nyilván nem szeretne senki egy második Adobe Flash-hez hasonló biztonsági rést a böngészőbe építve.

Éppen ezért kár lenne ekézni a böngészőfejlesztőket azért, hogy milyen sorrendben és milyen sebességgel implementálják az adott specifikációt, ugyanis az egy bolond százat csinál elvét követve esélyes, hogy eleve lyukas alapokra építjük a jövő webes alkalmazásait, aminek beláthatatlan következményei lehetnek, amiket a linkelt blogon elég jól kifejtettek. A kékhalál a legenyhébb formája.

Az Operának a piaci részesedésénél fogva nem sok lehetősége van megfontolt lépésekre kényszeríteni a piacot, de jó látni, hogy a Microsoft is észhez tért, még ha van némi hátsó szándékuk is. Így talán többen átértékelik a kérdést és nem az lesz a legnagyobb probléma, hogy melyik böngészőben hogyan úsznak a halak.

10 funkció, ami „nem jött be”

Gyakran - és joggal - tartják az Operát a leginnovatívabb böngészőfejlesztőnek. Nem csoda, hiszen az évek során számos olyan funkciót mutattak be, amik a maguk idejében szinte forradalminak számítottak és szépen lassan más böngészőkben is helyet kaptak.

Ezek némelyike ma már annyira természetesnek hat, hogy azon csodálkozunk, hogy voltak idők, amikor nem létezett hasonló. Említhetnénk például a füles böngészést, a dedikált keresőmezőt, az oldalon belüli gyorskeresést vagy éppen a nagyítást. Ezek mindegyikét az Opera építette be először a jelentősebb böngészők közül és ez még csak egy kis része a forradalmi újításoknak.

A nagy számok törvénye alapján azonban óhatatlanul is előfordul, hogy egy-egy újítás nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, az Operánál pedig - a sok innováció miatt - ezek száma is magasnak mondható (csak az nem hibázik, aki nem is dolgozik, ugyebár). Az alábbiakban összegyűjtöttem tíz olyan innovációt, amik nem futottak be túlzottan nagy karriert...

Fontos! Az, hogy egy funkció szerepel a listában, nem jelenti azt, hogy ne lenne ötletes, vagy éppen használható. Mindössze arról van szó, hogy nem hozták a tőlük elvárt népszerűség növekedést illetve nagyon kevesen használják őket. Egyik-másikat nem szabad leírni, hiszen némi fejlesztéssel sokat javíthatnak a negatív megítélésükön. Ezen felül a lista nem jelent sorrendiséget, de egyszerre nyilván nem ömleszthettem ide őket.

Tovább...

Miért népszerűtlen az Opera Magyarországon?

Azt hiszem, a cím mindent elmond. Szerinted miért van az, hogy az Opera a régióban nálunk a legkevésbé népszerű, miközben a Firefox részesedése kiemelkedő? Vagy éppen ezért, túl jól sikerült a Firefox reklámhadjárata, és ezzel elszívták a levegőt az Operától? Vagy az az oka, hogy az Opera nem fordított figyelmet egyáltalán a régióra?

Sajnos én sem tudom, hogy mi lehet ennek az oka. Igazából ez a blog éppen azért van, hogy népszerűsítse az Operát (bár mostanra már inkább csak hírközponttá vált, és kevesebb tipp vagy más népszerűsítő cikk kerül fel). Lassan már 6 éve, hogy elindítottam ezt a blogot, és mostanra úgy 800-1000 napi látogatónk van, és kb. 2000-en követnek minket RSS-ben (ha hinni lehet az új blog.hu statisztikának, amiben nem vagyok biztos).

Ami tény, hogy a hozzánk hasonló adottságokkal rendelkező Lengyelországban az Opera részesedése kiemelkedő, 12%-os (a Firefox 55%), míg nálunk az Opera csak 4% körül van (más mérések szerint inkább 2-3%), a Chrome már 3% fölött, és a Firefox ugyancsak 55%-os (a StatCounter adatai alapján). De ha a teljes európai részesedést nézzük, az is jóval magasabb a Magyarországinál: 7% Opera és 38% Firefox.

Visszatérve a kérdésre, a fenti adatokból számomra az derül ki, hogy az Opera helyi népszerűtlenségének kell legyen valamilyen kézzelfogható oka. A problémát abban látom, hogy az Opera nem tudott elterjedni a számítógéphez értők között, a legtöbb IT szakember - a legjobb esetben is - csak valami furcsaságként tekint rá, vagy egyenesen utálja, így ezen az úton nem tudott igazán terjedni a laikus felhasználók körében sem, miközben a Firefox komoly részesedést szerezhetett ezen a vonalon. Ugyancsak jellemző, hogy míg a Firefoxról, és most már a többi böngészőről is rendszeresen jelennek meg hangzatos és dicsérő cikkek a hazai IT oldalakon, addig az Operáról csak elvétve, és ilyenkor is inkább jellemző a negatív hangvételű, lesajnálós cikk, ami gyakran csúsztatásokkal vagy akár valótlanságokkal van tele. Ez már a 6-os verzió környékén így volt (amikor még "reklámos" volt az Opera), és azóta sem sikerült kitörni ebből az előítéletből. Ez talán normálisnak tűnhet, hiszen az Opera sem reklámozta magát túl sikeresen, de újra emlékeztetni szeretnék mindenkit rá, hogy csak nálunk ilyen alacsony az Opera részesedése. Ha kizárólag az Opera miatt lenne ez a népszerűtlenség, akkor máshol is hasonlóan alacsony lenne a részesedése.

Tehát a kérdések a végére: miért népszerűtlenebb az Opera nálunk, mint máshol? Szerintetek mit tehetnénk mi azért, hogy az Opera népszerűbb legyen Magyarországon? Hogyan lehetne egy pozitív üzenetet sugározni? Tudunk-e valamit tenni itt a blogon, amivel előre mozdíthatnánk az Opera népszerűségét?

Mi lesz veled, Opera?

Honlapunk virtuális hasábjain sokszor ecseteltük már az Opera nagyszerűségét. Magasztaltuk az új funkciókat, és együtt örültünk minden apróságnak, amivel az Opera meglepett minket. És ez a szoftver meg is érdemelte, mert valóban jó. Azonban nem volnánk korrektek, ha nem említenénk meg néhány problémát is. Igaz, néha-néha korábban is elejtettünk néhány kritikus megjegyzést, de a mostani cikkben megpróbálom összesűríteni a kritikát. Legyen egy helyen, és beszéljünk róla. Érted haragszom, nem ellened...

Szóval, hol rontotta el az Opera? A kérdés két okból sem helyénvaló. Egyrészt kár lenne tagadni, hogy az Opera egész története során gondokkal küzdött. Elégtelen szabványtámogatás (bizony, ilyen is volt), oldalkompatibilitási problémák, beépülő problémák mind-mind olyan dolgok, amik megkeserítik a felhasználó életét. Még most is, amikor pedig minden idők leghasználhatóbb Operája van a kezünkben.

A másik ok pszichológiai jellegű. Ha egyik pillanatban rádöbbenünk, hogy valami rossz, akkor időben visszatekintve már korábbi eseményekben is látni véljük a válság csíráit, noha akkor még lelkesen tapsoltunk neki. Tehát nincs konkrét időpont, csak erősödő tünetek, egyik-másik pedig meghaladja a köszöbértéket.

Tovább...

Google Chrome és az elátkozott Opera

Lassan egy hónapja annak, hogy a Google szabadon eresztette az addig hét lakat alatt fejlesztett böngészőjét, úgyhogy ideje megvizsgálnunk, hogy ez a lépésük vajon milyen hatással volt, és legfőképpen, milyen hatással lesz a későbbiekben az Operára nézve. Egy dolog biztos: a böngészőháború most már biztosan visszatért.

A Chrome a születése utáni első hónapban sikeresen teljesített, a statisztikák szerint máris átvette az Operától a negyedik helyet az IE, Firefox és a Safari után. Sőt a Google továbbra is futtatja az Adsense kampányát, így várhatóan még tovább fog emelkedni a részesedése, és mivel a Windows platformon szinte korlátlan lehetőségei vannak, valószínűleg hosszabb távon meg fogja szerezni magának a harmadik pozíciót is. A Firefox helyét már nehezebb lesz átvenni, de ha Google nagybácsi mostantól a Firefox helyett inkább a saját gyerekét, a Chrome-ot támogatja, akkor még ez sem lehetetlen.

Mindez az Opera szempontjából azt jelenti, hogy szinte biztosan csúszik egyet a ranglétrán lefelé, az ötödik vagy ki tudja hányadik helyre. Sokak szerint az Opera a legjobb, de legalábbis egy nagyon jó böngésző, mégsem tudott kitörni mostanáig. Ez csak egyet jelenthet: az Opera el van átkozva.

Vagy mégsem?

Tovább...
süti beállítások módosítása