Magyar Opera

EU kontra Microsoft: egyezségre jutottak

Két évvel ezelőtt szinte bombaként robbant a hír: az Opera bepanaszolta a Microsoftot az Európai Bizottságnál. Ennek oka az volt, hogy véleményük szerint a Microsoft az Internet Explorer Windowsba ágyazásával törvénytelenül használja ki az operációs rendszerek terén szerzett monopóliumát. Ezért, a precedens értékűnek tekintett, Windows Media Playerrel kapcsolatos per alapján kérték a jogsértés megállapítását és annak megszüntetését.

Az EU hosszasan vizsgálódott, miközben szakértőként maga mellé vette az Operát, és további piaci szereplőket, mint például a Mozilla és a Google. Az idei év elején végre megszületett az ítélet, amelyben helyt adtak az Opera kifogásainak. Innentől kezdve, hogy a várható súlyos büntetést elkerülje, a Microsoft igyekezett együttműködni az EU-val, hogy kidolgozzák a probléma megoldását.

Az első ötlet a már említett Media Player ügyre hajazott, nevezetesen egy IE nélküli verzió kibocsátását vették fontolóra. Mivel ez a megoldás már a korábbi esetben sem vezetett eredményre, végül elvetették az ötletet.

Ezután kapott lábra a választóképernyős elképzelés, amit többszöri módosítást követően végül az Európai Bizottság és a piaci riválisok egyaránt elfogadtak. előbbi úgy ítélte meg, hogy ezzel a módszerrel a jogsértő helyzet minden szempontból megszűnt, így a maga részéről elintézettnek tekinti az ügyet, a Microsoftnak pedig nem kell büntetést fizetnie.

A végleges koncepció alapján az IE továbbra is része marad a Windowsnak, ám manuálisan bármikor eltávolítható tették. A választóképernyő a Windows egyéb frissítéseivel együtt települ majd, és nem az IE-ben, hanem külön ablakként jelenik meg.

Tovább...

Emlékeztető: Adventi játék az Operánál

Ugye nem felejtettétek el, hogy még mindig tart az adventi játék a MyOpera oldalán? Minden nap feltesznek egy kérdést, és a helyesen válaszolók közül valaki egy norvég édességekkel teli Opera batyut kap ajándékba!

A kérdéseket és a válaszokat itt a blogon is követjük a korábbi bejegyzésben.

Sok sikert!

Az én Operám - 14. (Karmadealer)

A Magyar Opera blog meghirdette cikksorozatát, amiben bárki megírhatja, hogy ő hogyan használja az Opera böngészőjét. Ehhez segítséget is talál a kiírásban. Az alábbi írás is ennek az akciónak az eredményeként született, ezúttal Karmadealer jóvoltából, akinek ezúton is szeretnénk megköszönni a munkáját!

(Jelenet, valahol a nagykörúton, kisfiú hangszertokkal a kezében megszólít egy idősebb urat)

- Bácsi, hogy jutok el az Operába?

- Gyakoroljon fiam, sokat gyakoroljon!

És mielőtt a szörnyű viccért meglincselnétek, én is elmesélem hogyan jutottam el az Operába.

Valamikor a kilencvenes évek második felében az akkor legnépszerűbb böngészőn, a Netscape Navigátoron kezdtem a netjunkie életem. Az akkori Windows operációs rendszerek pocsék megbízhatósága és általános, sőt, gyakorlatilag kizárólagos elterjedtsége (vagyis megkerülhetetlensége) minden olyan embert MS gyűlölővé tettek aki meg tudta különböztetni az oprendszert az alkalmazástól.

Emiatt (sem) jöhetett szóba az időközben elterjedő Explorer az akkorra Communicatorrá keresztelt, de meghízott és elfáradt Netscape-em leváltására, pedig jócskán túlhordtam, mert az öreg Netscape-nek még fél lábbal a sírban is ezerszer jobb volt a levelezőkliense mint az addigra minden gépet megfertőző Outlook Express nevű „víruskliensnek”.

Akkoriban talán a 3-as vagy már inkább a 4-es Opera létezett, leginkább warez formátumban. :-) És hát akinek van geek barátja, hamar hagyja magát rábeszélni valami különleges, exkluzív progira, főleg ha a lakosság azon elenyésző hányadához tartozik aki szereti tudni mitől megy a villamos.

A füles böngészés, testreszabhatóság nagyon ínyemre volt, ezért az öreg lomtárszökevénnyel sokáig együtt használtam, de a végső találatot az egérmozdulatokkal támadó 5-ös Opera vitte be a szívem közepébe, ami ráadásul az első ingyenes verzió volt, a legendás reklámbannerrel. (Amit azért a szintén warez AdMuncher miatt persze nem sokáig kellett hogy nézzek).

Azóta hadonászom hasztalan a képernyőkön ha Opera nélküli gépeken kell böngésznem, és ekkor világosodott meg, számomra mit jelent a neve: úgy irányítod az egérrel mint karmester a zenekart az operában: pici mozdulatodra komplett folyamatok zajlanak le, oldalak nyílnak és csukódnak, szaladsz előre-hátra az előzményekben mint kés a vajban, miközben kezed le sem veszed az egérről.

Tovább...

My Opera: 3,5 millió regisztrált tag

A tegnapi napon a My Opera nevű közösségi portál regisztrált tagjainak a száma meghaladta a 3 és fél milliót. Maga a szám is impozáns, hát még ha hozzávesszük, hogy milyen dinamikusan emelkedik...

A szám azonban nem kerek a szó hagyományos értelmében, miért írunk akkor mégis róla? Hát azért, mert nemrég ígéretet kaptunk arra, hogy ha elérjük ezt a bűvös létszámot, akkor mindenféle okos változtatást kapunk jutalmul, és a tetejébe az 1GB-os ingyenes tárhelyet is megduplázzák. A dinamizmusra jellemző, hogy az akkor hiányzó félmilliós tagság alig két hónap alatt befutott.

A fejlesztők pedig állták a szavukat, és a ma délelőtti órákban rendben el is startolt a frissített verzió. Milyen újdonságokkal szolgál?

  • új közösségi rész több tartalommal
  • a csoportok hírei bekerülnek az aktivitáslistába
  • Twitter oldalsáv integráció
  • még jobb Youtube integráció az Opera Minihez
  • a My Opera optimalizációja mobil eszközök képernyőjéhez
  • frissített képcímkézés, címkék rendezése és kihagyása
  • frissített CSS szerkesztő
  • Opera Unite frissítések
  • különböző hibajavítások
  • 2 GB ingyen tárhely

Keresd fel te is a My Opera megújult oldalát!

Tabbee: pillantás a mobil jövőbe?

Haavard blogjában megjelent egy érdekes bejegyzés, ami az Orange nevű mobilszolgáltató új termékét, a Tabbee-t mutatja be.

Egyfajta tábla PC-ről van szó, 7"-os érintőképernyővel. Van-e valami köze az Operához? Természetesen, a felhasználói felület ugyanis az Opera Devices SDK-val készült, amihez egyébként nemrég jelent meg a sok operációs rendszert támogató, egységes felhasználói felület keretrendszer. A rajta futó programok pedig nem mások, mint minialkalmazások.

Ezen felül természetesen tartalmaz egy integrált böngészőt is, szintén Opera alapokon, valamint Flash Lite támogatást is kapott, amivel Youtube videókat nézegethetünk.

Személyes véleményem, hogy a Tabbee fejlesztői finoman szólva sem hozták ki az Opera Devices SDK-ból a maximumot. Úgy is mondhatnám, hogy szerintem elég ronda lett. Mindenesetre, ahogy Haavard is fogalmaz: ez csak a kezdet. Ahogy a "felhő" (cloud) alapú szolgáltatások egyre inkább elterjednek, az ehhez hasonló megoldások jelenthetik a jövőt. Nemcsak a web szoros integrálása, hanem az egységes, szabványos programozási nyelv, a webes nyelv használata miatt.

Ma még ugyan egyszerűnek tűnnek a minialkalmazások, de hatalma a bennük rejlő potenciál. Gondoljunk csak az Opera 10.20-vel megszellőztetett függetlenedésre, vagy az olyan, mostanában formálódó technológiákra, mint a 3D megjelenítés a böngészőben, a canvas, a video és a többi HTML5 elem, a hardveres gyorsítás, és a webes nyelvek (pl. JavaScript) gyors fejlődése.

Még csak az út elején tartunk, de máris felsejlik az, amiről korábban én is vizionáltam, nevezetesen az alap operációs rendszer által futtatott böngészőmotor, ami aztán teret és formát ad a rengeteg féle, változatos funkciónalitású, a "webbel együtt lélegző" programoknak. Telefonon, tábla PC-n TV-n, laptopon, digitális képkereten, mikrohullámú sütőn, autó szórakoztató központjában, játékkonzolon, karórában, a ruhánkba integráltan, meg amit ma még nem is tudunk elképzelni. És ha még hozzáadjuk mondjuk a Linket és a Unite-ot is...

süti beállítások módosítása
Mobil