Magyar Opera

Az Opera nekiment az Explorernek!

Akár úgy is mondhatnánk, hogy a bolha az elefántnak, de ettől még érdekes a dolog. Az Opera ugyanis tegnap benyújtott egy panaszt az Európai Bizottsághoz, amellyel megpróbálják rábírni a Microsoftot, hogy:

  • jelentős módosításokat hajtson végre az Internet Exploreren a szabványkövetés terén, valamint
  • az Internet Explorer ne legyen alapértelemezetten beépítve a Windowsokba.

Azt hiszem, aki már valaha próbálkozott akár egy egyszerű weboldal készítésével is, annak nem kell sokat magyarázni a problémát. Manapság az Internet Explorer az egyetlen olyan modern webböngésző, amelyik szinte egyáltalán nem támogatja az Acid2 tesztet, millió egy ponton eltér a webes szabványoktól, vagy teljesen hibásan kezeli őket (mint péládul az XHTML, CSS vagy DOM), ennek ellenére, a Windows piaci dominanciájának köszönhetően még most is 80% körül van a részesedése. A webfejlesztők így rá vannak kényszerítve, hogy a szabványos kód helyett az Internet Explorerre "optimalizált", alapvetően hibás kódot írjanak. Sokszor a fejlesztők kénytelenek a Microsoft specifikus, zárt technológiáját használni a nyílt webes szabványok helyett, emiatt a kód egyáltalán nem is működik, sőt nem is működhet más böngészőkben.

A Web ezalatt hatalmasat fejlődött, és a böngésző lassan a legfontosabb és legtöbbet használt alkalmazássá vált a számítógépünkön. Az Opera harca talán szélmalomharcnak tűnik, de ha belegondolunk, hogy az összes többi nagy böngésző, a Firefox, a Safari, a Konqueror is eléggé elkötelezett a webes szabványok iránt, és nem titkoltan elsősorban az Internet Explorer konkurensei, így valószínűnek tartom, hogy hamarosan ők is az Opera mellé állnak a perben. Hiszen a sikeres kimenetel esetén nem az Opera lenne a győztes, hanem a Microsofton kívül mindenki más, leginkább talán maguk a felhasználók.

A dolog már csak azért sem reménytelen, mert a Microsoftot már sikerült egyszer elmarasztalni a Media Player beágyazása miatt, igaz, a pernek sok foganatja nem volt, mivel a Media Player most is ott figyel minden Windowsban. Viszont az Internet Explorer gatyába rázása már nagy előrelépés lehetne.

Természetesen a fejleményekről azonnal hírt adunk, és kíváncsian várom, hogy mik lesznek az első reakciók, főleg a Microsoft részéről.

Kapcsolódó cikkek:

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr61262846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoli · http://my.opera.com/zoligrg89 2007.12.13. 18:27:50

megdöbbentő : )
remélem valami jó vége lesz..
Hajrá Opera!

XYBeR 2007.12.13. 18:40:05

Könyörgöm, nem szabványok, csak _ajánlások_. Amúgy egyébként az m$ szvsz azt csinál az os-ével és a benne lévő dolgokkal, amit akar. Ennek a kezdeményezésnek 0 értelme van. szvsz...

fraki 2007.12.13. 18:45:43

Erre nincs szükség.

Mefi · http://mefi.be/ 2007.12.13. 18:56:06

Már hogy a viharba ne lenne szükség, és már hogy a viharba nem szabályok ezek. Egészen addig, amíg nekem három böngészőt kell használom (és ez a Microsoft miatt van, igen), addig ez a rendszer nagyon nem jó.

Remélem lesz valami eredménye, bár az Operánál nagyobb cégek is támadták már a Microsoftot az IE, mint alapértelmezett beépített böngésző miatt.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.12.13. 18:58:32

XYBer, szerintem szabvány (standard), de téma szempontjából ez lényegtelen. A Microsoft is részt vett a kifejlesztésükben, mégsem tartja be, ez a lényeg, nem az, hogy hogy hívjuk.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.12.13. 19:00:43

csak a tisztánlátás végett még megemlítem, hogy nem azt akarják elérni, hogy a Windowsban ne legyen böngésző. Hanem azt, hogy egyrészt az Explorer ne legyen bebetonozva, másrészt hogy lehessen olyan előtelepített Windows gépeket árulni, amelyeken nem IE, hanem más böngésző van. Jelenleg ugyanis nem lehet.

XYBeR 2007.12.13. 21:06:43

mefi: itt szabVÁNY-okat emleget mindenki, te meg szabályokat. idéznék:

"HTML 4.01 Specification
W3C Recommendation 24 December 1999"

recommendation = ajánlás

aminek vagy megfelelsz, vagy nem. a te dolgod. sőt: még a szabványnak sem kötelező megfelelni, max az ilyen-olyan minősítő intézet azt pecsételi rá a termékedre/szolgáltatásodra, hogy ez bizony nem felel meg.

az IE nincs "bebetonozva", ezerszer bebizonyosodott már. az más kérdés, hogy árukapcsolás, meg az m$ nem enged más windowst telepíteni, csak amin IE van alapból (megjegyzem ez is sántít: van már olyan nagy brand, ahol előre telepítve van a gépekre a firefox). de őszintén szólva tisztán józan ész szempontjából nevetségesnek tartom, hogy valaki meg akarja tiltani egy cégnek azt, hogy az általa gyártott termék egy komponensét távolítsa el, ugyanis a termék végig a cégé, jelen esetben az m$-é. ha megveszed, akkor is az övék marad, neked csak egy hologramos matrica meg egy hülye kód jut.

XYBeR 2007.12.13. 21:07:48

"meg akarja tiltani" helyett "meg akarja mondani"-t akartam írni. ezer bocsánat.

Dagenham · http://bluejaunte.wordpress.com 2007.12.13. 21:28:23

A választás lehetõsége adott, nem kötelezõ Windows operációs rendszert használni, de ha azt is használ valaki, akkor sem kötelezõ IE-t futtatnia.

Ennek fényében nem igazán értem a kérelem második részét (az elsõvel természetesen egyetértek :)).

Ha valaki fejleszt egy operációs rendszert, szíve joga, hogy olyan programokat rakjon bele, amilyet õ akar.

Lecserélhetõ, beállítható, hogy más legyen az alapértelmezett, ezek után nem hat meg, ha ott figyel beépítve valami, amit nem használok.

Persze szimpatikus lépés lenne, ha a Windows rendszer alapértelmezésben tartalmazna egy-két alternatív böngészõt, és elsõ kapcsolódáskor szépen megkérdezné, hogy kedves felhasználó, mivel is akarsz merre menni ma :).

Penge™ (törölt) 2007.12.13. 22:29:03

Igen. De ha van pl egy üzlethálózatod, akkor neked is szíved joga eldönteni, hogy mit fogsz árusítani. Ha nem tetszik, hogy az intelligens mosóporban aktív szemcsék vannak, akkor megmondhatod, hogy vagy kiveszik, vagy nem forgalmazod többet a fennhatóságod alá tartozó üzletekben, ami ha elég nagy, akkor talán meg is gondolják.

Ugyanígy az EU is meghatározhatja, hogy amennyiben Európa területén akarják forgalmazni a terméküket, be kell tartaniuk a szabályokat, vagy bünti, vagy el lehet menni a maradék 4 kontinensre, ami ugyebár a MS-nek nem érdeke.

Egyébként igazán én sem értek egyet vele, mert odáig jó, hogy a versenyhelyzet megtartására szükség van, de azt nem azzal kéne elérni, hogy a pingvines rendszert nyomják ész nélkül az MS-nek meg lépten-nyomon keresztbe tesznek minden ökör indokkal. (pl: WMP, MSN kiszedése, alapértelmezett kereső IE-ben, Google Desktop támogatás kényszerítés...stb) na ezek azok, amikhez joga van.
Utólag meg már elég szánalmas kardoskodni, miután nyilvánvalóan ők kúrták el, hogy ez megtörténhetett (IE legnagyobb részesedés, MSN legnagyobb IM hálózat). Az ilyeneket csírájában kell elfolytani, vagy vállalni a következményeket. Felsőoktatásban részesült emberek döntenek ilyen ügyekben, ne már, hogy annyi logikai érzék nem szorult beléjük, hogy kikövetkeztessenek olyasmit, amit talán még egy 8 éves is.

Lali_ 2007.12.14. 11:44:41

Az EU mostanában szereti szivatni a MS-ot(windows media player kiszedés, megböntetése) úgyhogy simán megnyerheti szerintem azt, hogy kivegyék az op.rendszerből. Arra viszont sztem nem lehet kötelezni, hogy támogassa a szabványokat..Bár az EU-tól minden kitellik :)

Ronyn 2007.12.21. 15:00:51

Az EU elvileg meghatározhatja(gyakorlatilag nem),de eleve nem tenne ilyen hibát,mert neki éppugy(vagy még jobban) érdeke hogy legyen windows mint az MS-nek.
Lehet hogy a win ugy sz@r ahogy van,de az átlagusert nem érdekli,amiről néhány programozó és webszerkesztő beszél(az IE,WIN hibái),jórészt nem is értik.
Az átlagemberek 70-80%-a(még ha választhat is)Windowst vesz,mert azt ismerik,vagy az van a szomszéd unokaöccsének,ahol egyáltalán pc-t láttak.
Másrészt a Linuxról nem az az általános nézet hogy felhasználóbarát(mégha egyébként igy is van),ellentétben a win-nel.
Eleve:
Mr.Bátor_ember_aki_szereti_a_kihivásokat bemegy a boltba és egy nagy levegővel elmondja hogy Ő szeretne egy Linuxot a gépére.
-És milyen disztribuciót gondolt?
-Miért ,milyen van?
És elkezdik sorolni..
-Tudja mit,adjon egy WindowsXP-t,az biztos jó lesz(a'la tv reklám))).
És ha nem kapna(mert nincs),biztos anyázná az EU-t,és joggal...
Másrészt (én spec Operát használok,és az IE tényleg nagyon gázos),de...
Ha Wint veszel,az MS ad hozzá minden földi jót (médiaplayer,messenger,outlook,és persze IE),amit vagy használsz,vagy nem,ez rajtad múlik(lsd:alapértelmezés,társítások),
ehhez viszont(hogy mit ad hozzá az MS),az Operának semmi köze,sőt igazából,még ahhoz sem hogy milyen is azaz IE.
Az MS ezt adja hozzá,meg a választást hogyha nem tetszik használj mást.
Az érthető hogy az Opera szeretné növelni a piaci részesedését(ami asztali böngészők terén(lássuk be) kétségbeejtően kevés),az is igaz hogy a webszerkeztőknek is jobb lenne ha a böngészők egységesebben kezelnék a szabványokat,weblapokat,de az átlag usert ez(szerintem) kevéssé érdekli(különben nem lenne ekkora az IE részesedése).
Ugyhogy az Opera saját önös érdekéből szervezte ez a kirohanást az MS ellen,nem pedig a közjó érdekében folytat valamiféle "küldetést";ami (mint irtam)érthető is,csak nem árt tisztában lenni vele.

Lali_ 2007.12.21. 15:28:03

Linuxból sztem az Ubuntu a legtürhetöbb. Én pár napja nyúzom szegényt.(4-5 napja sztem nem is inditottam xp-t) Apró problémák persze vannak, de én sztem hagyom a win-t a fenébe. Ha nagyon kell, akkor meg Linuxből inditok xp-t VirtualBox-ot és kiteszem a kocka asztalom egyik oldalára. 3 oldala Linux egy windows végszükség esetére: osline.blog.hu/2007/12/04/ubuntu_virtualbox

+ Azért azt se felejtsük el, hogy szinte az összes Linuxos progi tök ingyenes.
A Linuxos dolog is kicsit hasonlít az Operára....Jó, de kevesen használják :)

Ronyn 2007.12.21. 17:30:57

Szerintem az Opera ott szurta el,hogy nem volt megfelelö reklámja,és ráadásul fizetös volt,viszont nem biztositott annyi pluszt,hogy érdemes legyen megvenni,igy az ingyenes(FF),meg az angro-ba járó (IE) bongészök gyakorlatilag legyalulták a piacrol.
Az szép hogy 6 tized másodpercel hamarabb tolt be egy oldalt,de nem meghatározo,az acid2-röl meg az átlagembernek a C vitamin vagy a lakmuszpapir jut eszébe...
Most csak a netezok egy maroknyi fanatikus csoportja használ Operát....

Ronyn 2007.12.21. 17:34:31

Pedig tud pár olyan dolgot,amiböl tuti jo reklámfilmet lehetne csinálni...
süti beállítások módosítása