Magyar Opera

Miért mész el, Jon?

Frissítés! nemrég megjelent a Jon-nal készült interjú, amit az IT Café hozott össze, részben a ti kérdéseitek alapján! Itt olvashatjátok: Nehéz az Operától búcsút venni.

Természetesen a címbeli személy Jon von Tetzchner, az Opera alapítója és másfél évtizedig vezérigazgatója, aki nemrég jelentette be, hogy elhagyja a céget. Érdekel a kérdésre adott válasza? Van még valami, amit szeretnél tőle megkérdezni? Akkor itt az alkalom! Az IT Cafénak ugyanis sikerült megszerveznie egy interjút a távozó vezérrel, ehhez pedig tőlünk is vár ötleteket arra, hogy milyen kérdésekkel ostromolják meg Jon-t.

Itt a fórumban várjuk az javaslatokat, az ötletgazdák kéréséi alapján némi útmutató:

  • lehetőleg ne az aktuális technikai kérdésekről legyen szó, inkább a személyével, a céggel, a távozásával, a világképével... stb. kapcsolatos
  • a kérdéseket ők szerkesztik, számuk pedig véges, szóval lehet, hogy a te kérdésed éppen nem lesz köztük
  • az is jó, ha támogatjátok a mások által felvetett témákat, így látjuk, mire lenne nagyobb igény
  • gyorsan kellenének az ötletek, holnap este már kész listát szeretnének

Szerintem már így is sokat írtam, most akkor ti jöttök! Mit szeretnétek megtudni?

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr33025142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsüi- 2011.06.29. 18:14:09

Szerinte mi lehet a versenyképes stratégiája egy böngészőt fejlesztő cégnek most, hogy egyre inkább kezdenek összeérni a dolgok (gondolok itt az egymástól elcsent funkciókra és a majdnem egyforma kinézetre)? Mitől várhatnak új felhasználókat, és hosszú távú fennmaradást?

CsendesMark 2011.06.29. 18:20:39

Milyen jövőt jósol az Operának, most hogy magára hagyta a céget?

Bluemotion 2011.06.29. 18:30:41

Adjam el az Opera részvényeimet és fektessek másba? :)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.06.29. 18:53:06

Ő személyesen miben látja annak az okát, hogy a piaci részesedés világviszonylatban nem képes szignifikánsan növekedni évek óta?

Fénnyel teli esernyő 2011.06.29. 19:17:35

Mi lenne az a helyzet, amikor másik böngészőt választana? :)

Mihez fog kezdeni a szabadidejével?

Ha publikus, melyik cégnél fogunk legközelebb találkozni a munkájával?
Marad a böngészőknél, vagy van-e már valami konkrét elképzelése?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.06.29. 19:59:15

Melyik Opera verzió volt a kedvence, amelyikre leginkább büszke?

Mi volt az az utolsó funkció az Operában, amit még ő implementált vagy kezdett el fejleszteni?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.06.29. 20:06:43

És hát természetesen az egyik legfontosabb :)

Miben tért el az Opera jelenlegi vezetése az általa képviselt értékektől, ami miatt távozni kényszerült?

blash 2011.06.29. 21:12:35

Újra átússza az Atlanti-óceánt? :)

Miért mutattak be a már a publikus alfákban olyan funkciókat, mint például a gyorshívók, amiket lemásoltak a konkurensek a végleges verzió megjelenésére. Hirtelen nem emlékszem, hogy mikkel csinálták még ezt meg, de talán a Unite-tal is ugyanígy történt.

Miért hagyták meg ilyen sokáig a shareware-séget? 2005 szeptemberében, a 8.5-tel tűnt ez el. Igaz engem nem zavart, de sokak akkoriban ezt hozták fel ellenérvnek az Opera ellen, és jósokáig nem ment ez ki a köztudatból.

Sohasem értettem, hogy miért nem alapértelmezett, hogy az utoljára megnyitott tabokkal induljon a bezárás után. Míg nem túl régtől már az. Ennek kapcsán azt sem értem, hogy az olyan funkciókat, mint a session kezelés, mouse gesture stb., miért nem reklámozták. (Mouse gesture kicsit nem sántít, mert első gesztusos mozdulatnál megjelent egy erre rákérdező dialógus ablak.) Sok régóta meglévő funkciójáról szinte csak a nem lámák tudnak.

Sajnálom, hogy az opera.com-on nincsenek Operás ruhák :< (Amiket valami német cégtől lehetett rendelni, de most sehol sem találom.)

Ő állt ellen az extensionöknek, s a mostani bevezetésüket a jelenlegi menedzsment erőltette? Mintha valami ilyen derengene. Esetleg ez is az egyik ok a távozására? Kissé idetartozik, hogy a userjs miért nem kapott megfelelő támogatást annak idején. (Extension Galaxy Tab, illetve a Dragonfly ehhez képest minimalista nyereményjátékát alig merem megemlíteni, de erről itt már valaki egy másik hír kommentjénél jobban összefoglalta, meg ilyen kérdést eleve felesleges feltenni.)

A korai verzióknál, hogy születtek az ötletek, amiket akkor elsőként valósítottak meg böngészőben? Esetleg visszajelzésekből vagy csak saját maguk hiányoltak dolgokat az akkori böngészőkből? Például MDI, oldalsáv, keresősáv vagy panelek (amiről ugyancsak alig köztudott, hogy az ablak panel tökjól használható sok ablaknál).

Nekem a testre szabhatóság tetszett mindigis az Operában (például billentyűzet kiosztás megváltoztatása, ami a legtöbb böngészőben nem lehetséges), de szomorú volt látni, hogy egyes funkciók idővel eltűntek vagy másképp működtek. Mert tegyék egyszerűbbé, hogy populárisabb legyen meg minden, de maradjon meg a választás lehetősége. Talán a 9-es verziónál szűnt meg, hogy billkombóra be lehessen állítani a "save as..."-t, vagy tizenegyakárhánytól, hogy a címsorban ctrl+jobbra/balra nyilakra a például backslash mindkét oldalán megáll a kurzor. Úgy sejtem, nem sokakat érintő probléma, de amit hiányolok, az a választás, hogy akár átkonfigoljam ezt.

blash 2011.06.29. 21:26:05

Vajon a widgetekről, userjsről mesélne, hogy mit terveztek ezzel, miért nem lett belőlük sok minden, s vajon erre fog jutni az extension is?

Személyes sikerének tekinti a vindózos böngészőválasztót? :)

Nagyjábóli CSS/html szabványkövetés mellett is ő állt, vagy nem akarták sohasem követni a többi böngésző saját feje utáni szabványértelmezését. Vagy mi ez a display none: my.opera.com/community/forums/topic.dml?id=972092 (nem tudok jobb példát hirtelen ennél).

Bluemotion 2011.06.29. 21:26:18

@blash: Hm.. Én még emlékszem arra az időkre, mikor crekeltem mindig az aktuális verziót, hogy ne legyen benne reklám :D

Dzsini 2011.06.29. 21:36:41

@!Hello: én meg megvettem, hasonló okokból is :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.06.29. 23:45:23

@Dzsini: Én is megvettem, de nem a reklámok miatt ...

blash 2011.06.30. 00:41:52

Érdekelne az alapítás körüli elképzelései, milyen tervekkel vágott neki, mik valósultak meg később azokból. Volt közte olyan, ami jóval előre az akkori lehetőségeknél mutatott, s később esetleg más valósította meg. Milyen jövőképet képzelt el akkor, illetve most a böngészők terén.

Miniről, Mobile-ről is lehetne kérdés, most persze nem jut egy értelmes sem eszembe...

@!Hello: rosszul írtam, nem shareware volt, hanem először trialware, majd később reklámcsíkos. De a lényegen nem változtat, sokaknak elvette ez a kedvét az Operától.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.30. 01:32:53

@blash: Ezek egy részére már kaptunk választ korábbi interjúkból is. Anno azért vágott neki, mert a Mosaic-ot gyengének tartotta és egy mindent egybe böngészőt képzelt el, a terjeszkedés a mobilszegmensbe csak utána következett.

A kiegészítők nem olyan kiegészítők, amikre azt mondta, hogy soha nem lesznek. A widgetek, a UserJS-ek, a sajátgombok, amik már régen is benne voltak mind 1-1 különálló valaminek tűntek, majd a kiegészítőkben összefutottak a szálak egy egyszerű felületen. De ez az implementáció nem sértette az Opera fő irányvonalát. Vagy ha igen, akkor a widgetek és a userJS is, mert mind ugyanazokon az alapokon nyugszik.

A szabványkövetésre eddig mindig azt mondta, hogy az a legnagyobb prioritásuk, de ugyanakkor igyekszenek biztosítani a kompatibilitást is.

Vegyük figyelembe, hogy ezek a technikai jellegű kérdések régebben se jöttek be, most se valószínű, hogy majd kitálalja a belső ügyeket. Ha ilyen ambíciói lennének, írna egy könyvet vagy ilyesmi. :D

Imurai 2011.06.30. 01:54:32

+1 miért megy el?
+1 sajátkezűleg indított fícsör?
legfontosabb/legkedvesebb funkció?
ezután mivel böngészik majd? :D

blash 2011.06.30. 08:54:13

@penge™: sejtettem sajna, hogy ezek nagyrészét nem érdemes megkérdezni. Arról mit tudni, hogy Lengyelországban miért olyan népszerű, miért olyan nagy a közössége? Vagyis nekem így tűnik.

Megpluszozom az @Imurai: általi leírtakat :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.06.30. 09:33:41

+1 Lengyelországhoz.

Amúgy a lengyeleknek már régóta van saját opera.com-juk is, ez is nyilván segíti a népszerűséget, de szerintem nem ez az ok. Sőt, ha jól tudom, azért van lengyel opera.com, mert ott nagyon népszerű az Opera.

w3eh 2011.06.30. 10:28:06

tulajdonképpen ez lehetne költői kérdés is, vagy inkább hozzátok intézett, nem feltétlenül jonhoz:
- régóta foglalkoztat a kérdés, hogy az opera fontosnak tartja-e részesedése növelését vagy ha nem.akkor ezáltal akar megmaradni "elit" böngészőnek?
ha jól emlékszem, kínában még a mai napig 33 %-os az ie6 részesedése. senki nem gondolt még arra, hogy egy ekkor piacon érdemes lehetne terjeszkedni? vagy jogi, erkölcsi akadályai vannak? egyszer ők is váltanak majd ie6-ról. senkinek nem áll érdekében, hogy ne ie7/8-ra váltsanak, hanem mondjuk operára?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.30. 19:09:13

Két korábbi Tetzchner interjú:

magyaropera.blog.hu/2009/05/12/jon_von_tetzchner_valaszol

magyaropera.blog.hu/2009/02/06/magyar_opera_interjuja_jon_s_von_tetzchnerrel

Csak hogy ne legyen átfedés.

@w3eh: Add hozzá, hogy Kínáról az internetcenzúra miatt nem lehet normális statisztikát készíteni. Az IE6-ok jó része szerintem csak a user agent, de mögötte Avant, Maxthon, Sleipnir és hasonló módosított böngészők állnak.

Az Opera egyébként nem jeleskedik a kínai fontok terén, erről Sheratan tudna bővebb információval szolgálni a PH-n, akinek elmondása szerint ez az egyik oka, amiért nem Operát használ.

Teddy Beer 2011.07.02. 10:17:17

@penge™: "Az IE6-ok jó része szerintem csak a user agent, de mögötte Avant, Maxthon, Sleipnir és hasonló módosított böngészők állnak."

Nem valószínű.

"Az Opera egyébként nem jeleskedik a kínai fontok terén, erről Sheratan tudna bővebb információval szolgálni a PH-n, akinek elmondása szerint ez az egyik oka, amiért nem Operát használ."

Az valami linuxos szemét lesz egyéni referenciával vegyítve.

Imurai 2011.07.04. 20:06:31

Van már valami eredmény?
süti beállítások módosítása