Magyar Opera

Címkék » wahoo


Opera 12.02

Bár itt szinte mindenki az Opera 12.5 előzeteseit várja új funkciók és támogatott szabványok reményében, az Opera nem feledkezhet meg arról a többségről sem, akik a hivatalos végleges 12.0x szériát nyúzzák. Néha szó szerint, mert sajnos az utóbbi időben bevett szokássá vált, hogy az operások úgymond idő előtt, tehát számos bosszantó bakival, instabilitással adják ki a soron következő főverziót.

Az első javításra még másfél hónapot kellett várni, a ma debütáló 12.02 szűk egy hónap alatt elkészült. Ilyenkorra már - szintén szokás szerint - általában helyükre kerülnek a dolgok. A termék továbbra sem hibátlan, de már megüti a mércét. Most erre kissé rá is segítettek, mert a korábban is sok fejtörést okozó, külön folyamatban futó beépülőket - amik pedig éppen a böngésző stabilitását hivatottak növelni - egyszerűen kivették a mostani 32-bites változatból. Szerintem már nem is lesz benne a 12.0x-es szériában, hacsak nem csúszik el nagyon a 12.5 bevezetése.

A változási közlemény egységes lett a platformok között, amit azért is könnyen megtehettek, hiszen elég rövidre sikerült a lista. Nagyjából az univerzális "stabilitás és hibajavító változások" frázissal intézték el a kérdést. Jutott még bele egy Gyorshívó javítás, illetve egy biztonsági rés tömködés is, szóval minden Opera 12 vagy 12.01 felhasználónak erősen javasolt frissíteni. Amit pedig vagy az automatikus frissítővel (ami elvileg nemsokára szólni fog, hogy van új verzió), vagy a hivatalos letöltő oldalon tudunk elvégezni.

Itt a végleges 12.01

Ahogy az lenni szokott, az Opera kissé elkapkodta az Opera 12 megjelenését, amiben így számos kisebb-nagyobb hiba maradt. És ahogy az lenni szokott, néhány héttel később megjelent a 12.01-es első javítás. Ha minden hibát nem is tüntetett el, mégis sokat lépett előre a hibák fagyások és biztonsági rések terén egyaránt, valamint memóriafogyasztáson is optimalizáltak némelyest.

Ennek megfelelően minden Opera 12 felhasználónak ajánlott frissíteni - már ha ez eddig nem történt meg automatikusan. Azoknak is érdemes lehet tenni vele egy próbát, akiknek az eredeti 12 "nem jött be". Annál is inkább, mert már jó ideje hordozható változatként is fel tudjuk telepíteni, ami nem kavar be a stabil telepítésnek.

A változások teljes listáját itt olvashatjátok, letölteni pedig az Opera oldaláról, vagy az Opera menü, Súgó, Frissítések keresése pont segítségével tudjátok.

Megjelent a végleges Opera 12

A mai napon, hat kiadásra jelölt változatot követően megjelent az Opera legfrissebb verziója.

Tetszik, nem tetszik, ez a helyzet, a 12-es kiadás (a'la Wahoo) így is elég sokáig húzódott, és még a fő attrakciónak szánt hardveres gyorsítás sem lett alapértelmezett benne. Szeretnék mindenkit nyomatékosan megkérni, hogy tesztelésnél, sommás véleménynyilvánítás előtt egy frissen telepített (például hordozható) verziót teszteljen, hardveres gyorsítás nélkül. Köszönöm!

Beépülők külön folyamatban

Most pedig nézzük, mi változott az előző kiadás óta. Az Opera 12 egyik fontos újításának az ún. out-of-process beépülő-kezelés windowsos bevezetése nevezhető. Ez némileg függetleníti a böngészőt a beépülőktől, ami jó hatással lehet a stabilitásra - bár egyesek sajnos nem ezt tapasztalhatták -, valamint megnyitja az utat a 64 bites kiadás előtt (amiben egyébként az Opera lesz az első hivatalos, multiplatform böngésző!).

Az új változat ugyanis, - tudomásom szerint egyedi módon - képes arra, hogy 32 és 64 bites beépülőket egyaránt használjon. A népszerűbbek, mint például a Flash vagy a Java már rendelkeznek 64 bites verzióval, de mindig kellemetlen, ha egy kevésbé elterjedt plugin-re szorulnánk, ami nem megy modern, 64-bites böngészőnkben. A funkció folyamatos fejlesztés alatt állt, és elég sokáig problémásan működött (működik?).

Hardveres gyorsítás: kincs, ami van

Már említettem, hogy a húzónévnek számított hardveres gyorsítás sajnos alapértelmezésben ki van kapcsolva - fejlesztők nem érzik elég jónak a jelenlegi implementációt ahhoz, hogy mindenben leválthassa a szoftveres kimenetet -, de ez nem jelenti azt, hogy nem került bele. Akit érdekel, az a megfelelő beállítással a böngészéséhez is aktiválhatja a GPU-ban szunnyadó erőt.

Windows alatt alapértelmezetten DirectX-et használ a rendszer, de aki szeretné, átválthat OpenGL-re, a megfelelő kapcsoló 0-ba állításával. Az egyébként szintén implementált WebGL támogatást is külön kell bekapcsolni.

Szabványok

Természetesen nem múlhat eljelentős Opera kiadás anélkül, hogy ne vezetnének be néhány új webes szabványt is. Az Opera 12-be jórészt hiánypótló "újítások" kerültek, amiket máshol már elérhetünk egy ideje. Ide sorolható a Drag&Drop implementáció vagy a CSS animációk.

Van persze, ahol sokkal kisebb a lemaradás, mint a Do not track nevű kezdeményezés (mert ez inkább csak az), amit a Firefox indított el, de már az Internet Explorer is csatlakozott hozzá. De olyat is tudunk mondani, amiben kifejezetten élen járnak, így például az Operában a webkameránk képét is kezelhetjük a honlapon keresztül.

Egyedi ötletek is akadnak azért, például már hivatalosan is elérhető az Opera Reader, azaz a CSS Generated Content for Paged Media, ami lehetővé teszi, hogy a stíluslapok segítségével oldalra lapozható honlapszövegeket készítsünk, ami a fejlesztők szerint "természetesebb" felhasználói élményt jelent majd.

Ezen felül címszavakban: RTL támogatás (jobbról-balra író nyelvekhez), WebRTC, Cross-Origin ResourceSharing, a további részleteket a támogatási oldalon találtok.

Funkciók jönnek-mennek

Bizony nagy változások várhatók az Opera funkcionalitásában is. Például kikerül majd a Unite és a minialkalmazások támogatása, de ezek egyelőre még helyet kaptak a böngészőben, igaz, alapból mér rejtve vannak. Búcsút inthetünk a hangvezérlésnek is, amit - magyar nyelv híján - szerintem eddig sem sokan használtak, bár kétségkívül egyedi vonás volt. Van viszont új, némileg bővített kiterjesztés (kiegészítő) API, ami az eddigieknél nagyobb szabadságot ad a fejlesztőknek.

"Továbbfejlesztették" a témázást is, mostantól Personas-szerű háttérképeket is beállíthatunk. Egyes helyeken ezt témának, az implementálását pedig fejlesztésnek nevezik, nekem inkább lebutításnak tűnik, igaz, ezeket egyszerűbb létrehozni, és karbantartani, mint az igazi témákat.

Need for Speed

A teljesítménynövelés sem maradhatott ki a szórásból. Már említettem a natív 64 bites verziót (erről majd később részletesebben is lesz szó), illetve az opcionálisan bekapcsolható hardveres gyorsítást. Ezen felül viszont optimalizáltak az oldalak indításkori betöltődésén, ami - milyen meglepő - gyorsabb lett, elvileg már nem függ a megnyitandó lapok számától. Javítottak a https oldalak töltési sebességén is.

Nem közvetlenül ide tartozik, de már a címsorbeli találatok is relevánsabbak lettek, ami végső soron szintén a böngészést gyorsítja majd. Némileg felpörgették a JavaScript futtatását, a pipelining-et (betöltés párhuzamosítása) és az Opera Turbót is.

Végezetül jött néhány elmaradhatatlan biztonsági javítás is, szám szerint öt. Meg persze apróbb hibajavítások, amik mindig csak annak jelentősek, akik éppen szembesültek velük.

Az új verziót letölteni a főbb operációs rendszerekre (Windows, Unix, Linux, MacOSX) a megszokott helyről, az Opera letöltési oldaláról lehet.

Opera 12 RC1 beépülő javításokkal (b1448)

cousin333: Ami az utóbbi hetek feszített tempójú előzetes-áradata valószínűvé tett, most kézzelfogható valósággá vált. A Desktop Team fejlesztői kiadták az Opera 12 (első) RC, azaz véglegesnek szánt kiadását. Ha általuk komolyabbnak tartott hiba merül fel, azt még kijavítják, de a végleges változat nagyjából ugyanez lesz majd.

Tetszik, nem tetszik, ez a helyzet, a 12-es kiadás (a'la Wahoo) így is elég sokáig húzódott, és még a fő attrakciónak szánt hardveres gyorsítás sem lesz alapértelmezett a megjelenéskor. Szeretnék mindenkit nyomatékosan megkérni, hogy tesztelésnél, sommás véleménynyilvánítás előtt egy frissen telepített (például hordozható) verziót teszteljen, hardveres gyorsítás nélkül. Köszönöm!

Most pedig nézzük, mi változott az előző kiadás óta. Az Opera 12 egyik fontos újításának az ún. out-of-process beépülő-kezelés windowsos bevezetése ígérkezik. Ez némileg függetleníti a böngészőt a beépülőktől, ami jó hatással lehet a stabilitásra, valamint megnyitja az utat a 64 bites kiadás előtt (amiben egyébként az Opera lesz az első hivatalos, multiplatform böngésző!). A funkció folyamatos fejlesztés alatt állt, elég sokáig problémásan működött. A mai kiadás is elsősorban erre koncentrál, pontosabban a teljesítmény optimalizálására.

Az ismert hibák (a listában szereplők) javítva. A letöltéseknél a Next és az RC egyforma, de utóbbi piros ikonos és nem frissül automatikusan.

Általános változások:

  • Beépülők teljesítményének növelése
  • DSK-226257 Opció az 1 hónap után elfelejtődő elfogadott tanúsítványok megjegyzésére
  • DSK-364182 Rajzolási hibák a Gyorshívó görgetésekor, ha egy téma aktív
  • DSK-365336 Egy inaktív fül bezárás gombjára kattintva egy pillanatra felvillant az adott lap tartalma [végre!]
  • CORE-46692 [dnd] Új fület nyitott a fájlok rádobása a figyelt elem szülőelemeire
  • DSK-357081 Az opera.extension.windows.getLastFocused() rossz ablakkal térhetett vissza
  • DSK-362025 Az opera.extension.tabs.getAll() extra, nem létező füllel térhetett vissza
  • DSK-357070 Hibás eseménysorrend a WinTabs API-ban (tab/create megelőzi a tabGroup/create-et)
  • DSK-365087 Fagyás egyes, eszköztárra gombot elhelyező kiterjesztések telepítésekor
  • DSK-364889 Fagyás egy Form Post Redirect dialógus által triggerelt XMLHttpRequests elfogadása esetén
  • CORE-46472 Fagyás CSS animációknál

Változások listája (Windows):

  • DSK-364904 Beépülők nem működtek Windows 2000 alatt
  • DSK-365335 Fagyás kilépéskor és egyéb fagyás Windows XP alatt
  • DSK-365045 Fagyás a VG.no oldal videólejátszó beépülőjében
  • DSK-353231 Fagyás, beépülővel rendelkező kis ablak felnagyításakor

Változások listája (Mac):

  • Csökkentett CPU lábnyom a beépülőknél
  • DSK-364351 Flash környezeti menü nem nyílt meg
  • DSK-363416 Átlátszó háttér Silverlight 5-ben nem volt tiszta kirajzolódás előtt (Xbox.com avatarok)
  • DSK-365074 QuickTime beépülő fagyás Mac OS 10.5 alatt
  • DSK-364848 Félig átlátszó képeket használó témák rajzolási problémákat okoztak
  • DSK-347268 Háttérben lévő fül szövege fehér volt bekapcsolt hardvergyorsítással
  • DSK-363678 Keystroke buffer not cleared in some plug-in video players

Változások listája (Linux/FreeBSD):

  • DSK-334913 Beépülők nem engedélyezték a nem-latin karaktereket tartalmazó szövegbevitelt
  • DSK-365400 Csak egy fájl került eldobásra, miközben több fájlt húztunk egyszerre
  • DSK-364857 Crash when clearing bitmap buffer

Letöltés (Opera Next 12.00 b1448)

Letöltés (Opera 12 RC b1448)

Egy lépés előre... (b1406)

Ma én adok hírt arról, hogy megérkezett az Opera béta kiadás utáni első előzetese. Pengét ugyanis csak két dolog frusztrálja igazán, ha nem jön előzetes és ha jön... :)

A Desktop Team bejegyzése alapján két fő vonulat rajzolódik ki, legalábbis számomra. Az egyik, hogy a nemrég megjelent béta többé-kevésbé késznek tekinthető, legalábbis, ami a funkciókat illeti. Vélhetően nem kell tehát olyan sokat várnunk a végleges változatig sem. Ebben a fázisban pedig a fókuszt jórészt a stabilitás és az általános teljesítmény fokozása kapja, ahogy az a mai kiadásban is megfigyelhető.

Külön említést érdemel a drag&drop támogatás jelentős fejlesztése, ami valljuk meg, nagyon is időszerű volt már. Mindemellett a Mac-es verzió további újítással gazdagodott. Az OSX legfrissebb verziójában, a Lion-ban mutatkozott be a Gatekeeper nevű biztonsági alkalmazás, ami egy sandbox ("homokozó") jellegű védelmet jelent az ártalmas programokkal szemben. A mai az első olyan Opera kiadás, ami támogatást nyújt ehhez a biztonsági rendszerhez.

A már említett második vonulat tulajdonképpen nem újdonság: az Opera folytatja a kevesek által használt, vagy az Opera megítélése szerint szükségtelenül sok fejlesztési erőforrást felemésztő funkciók szanálását. A Maces kiadás lett ennek is a zászlóshajója. Olyan funkciók kerültek ki belőle, mint az IRC, a chat, és a torrentkliens.

De nyugodtan a veszteséglistára írhatjuk a felhasználói felület olyan elemeit, mint a fő sáv, a navigációs sáv és a kezdősáv. Kikerült ezen kívül az alapértelmezett ikonméret és színséma felülírásának lehetősége is, amit az új témázási rendszer bevezetésével indokoltak.

A fenti változások előbb vagy utóbb vélhetően a többi rendszert is érinteni fogják. Ezen funkciók kivétele a korábban bejelentett Unite és minialkalmazások elhagyásához képest bagatellnek mondhatók, és egyértelműen mutatják az Opera megtisztulásra irányuló törekvését. Sajnos korábban nem jutott elég erőforrás ezeknek az extráknak a megfelelő támogatására,de még a szinten tartására sem.

Személy szerint azt gondolom, hogy bármilyen fájdalmasak is ezek a lépések, bizonyos szempontból szükségesnek tekinthetők, sőt, megkockáztatom, hogy akár bátor lépésként is értelmezhetők, ám legyen. De cserébe nagyon remélem, hogy a böngésző stabilitása és lehető leghibamentesebb működése, a fontos szabványok implementálása, a felhasználói felület optimalizálása kerül majd az érdeklődés homlokterébe és a felszabadult energiákat is erre fordítják majd.

Ami pedig szintén nagyon fontos lenne, hogy más megmaradó, Opera specifikusnak nevezhető funkciók ismét megkapják majd azt a támogatás és azokat a fejlesztéseket, amikre már nagy szükségük van. Elvégre verseny ide vagy oda nem lenne szabad feladni mindent, ami az Operát egyedivé teszi, mert csak ezzel együtt sikerülhet kitörni a kis részesedés évtizedes problémáiból.

Változások listája:

  • DSK-360046 Fagyás a levelező lista nézetében
  • DSK-359288 Probléma inaktív fül bezárás gombja fölé vitt a kurzor esetén
  • DSK-361399 Az utcanézet (Street View) ikont nem lehetett huzigálni a térképen
  • DSK-358350 Nem ment a drag&drop a levelező címkék esetén
  • DSK-360118 A kiegészítők config.xml fájljainak húzása duplán telepítette fejlesztői módban a kiegészítőt
  • DSK-360566 A kategóriák húzogatása a levelezőben nem működött száz százalékosan
  • DSK-358888 A középső egérkattintás nem szakította meg a húzást
  • DSK-358980 A módosító billentyűk nem működtek
  • DSK-359363 Hibás ikon a könyvjelző könyvjelzősávra húzása után
  • DSK-359434 Az éppen húzott objektum elveszett, ha az oldalsáv fölé vittük az egeret
  • DSK-359456 A csatolmányok levéltörzsre húzása csatolás helyett megnyitotta azokat
  • DSK-359753 Egy 'defaults' nevű öres fájl jött létre a letöltéskezelőből húzgálás során
  • DSK-362022 [Linux] Az úrlapok furán néztek ki Gnome 3.4 alatt az Adwaita nevű GTK+ téma használatakor

Mac-specifikus változások

  • IRC kliens eltávolítva
  • Kezdősáv eltávolítva
  • Navigációs sáv eltávolítva
  • Fő sáv eltávolítva
  • Bittorrent támogatás eltávolítva
  • Megjelenés párbeszédablak "kitisztítása"
  • DSK-361325 'macappstore' protokoll hivatkozások nem találták az App Store.app alkalmazást
  • DSK-360541 Külső alkalmazásból nyitott linkek privát fülön nyíltak meg, ha éppen privát fül volt fókuszban
  • DSK-361587 A minimalizált ablak ideiglenesen újra megjelent, amikor új ablakot nyitottunk
  • DSK-360769 Az Alt gomb "Atl" gombként szerepelt a menükben
  • DSK-362826 Egyes többszörösen beágyazott almenük nem jelentek meg
  • DSK-359600 Nem működött a húzás a görgetősávon

Letöltés (Opera 12.00 b1406)

süti beállítások módosítása