Magyar Opera

Címkék » rendezvény


Opera bejelentések az SXSW-n

Mint azt a mai Opera hírből megtudhatjuk, a cég komolyan képviselteti magát a ma kezdődő, március 11. és 20. között megrendezésre kerülő SXSW, azaz South by South-West rendezvényen, a texasi Austinban.

Ez egy igen jelentős üzleti kiállítás, ami elsősorban a szórakoztatóiparra épít, azon belül is a zenére, filmekre, valamint az interaktív tartalmakra. Egy böngészőgyártó nyilván az utóbbi ponton lép be a képbe: az internet igencsak kimeríti az interaktív média fogalmát.

Ha már kivonulnak, nem üres kézzel érkeznek, hanem viszik a szokásos arzenált, azaz a legfrissebb fejlesztéseket. Így a látogatók kipróbálhatják többek közt a legújabb Opera Minit (a 6-ost), illetve Mobile-t (a 11-est), valamint ezek táblagépekre optimalizált verzióit is.

Egy ilyen esemény jó alkalom a megfelelő üzleti körök figyelmének felhívására, nem véletlen, hogy néhány fontos bejelentéssel is készülnek. Itt mutatkozik be például a szélesebb közönségnek a Dragonfly 1.0 bétája: aki a kísérleti ágat állította be magának, az már most is azt használhatja (egyébként meg naponta csiszolgatják), mint azt a neve is mutatja:

Verziószám: 3812:4488aa7a852d, stp-1-experimental, Opera Dragonfly 1.0 Beta 1 (SXSW)

Másik, minket is érintő újdonság az Opera 11.10, alias Barracuda béta verziója lesz, CSS3 Column, WOFF támogatásal, illetve a Google-féle képformátum, a WebP sem akadály a számára. Ez utóbbit én nem találtam meg a publikus Presto 2.8 listában, ami a 115-ös Core Milestone-ig bezárólag tartalmazza az újdonságokat (ez a verzió kapott helyet az utóbbi néhány előzetesben is), ami arra enged következtetni, hogy újabb verziószám-ugrás várható a bétában.

Frissítés! Megjelent a Twitteren egy hivatalos Opera bejegyzés, ami szerint jövő szerdán (március 16-án) érkezik a 11.10 bétája. Hosszú hétvégéjük lesz a fejlesztőknek...

Egyelőre ennyi a hír, a lényeg: Opera 11.10 béta - hamarosan. Megelőzendő a szokásos "jajj miért ilyen hamar" sirámokat: a béta az csak egy béta, és nem végleges, szóval bármi legyen is a Gyorshívó aktuális státusza - amire szintén nem következtethetünk az előzetesekből -, az változhat a végső kiadásig...

Release party

Tegnap este sikeresen megtartottuk az első hazai Opera release party-t, ami végig nagyon jó hangulatban telt. Végül hatan jöttünk össze, akik között még egy firefoxos is volt (neki üzenem, hogy a Firefox az tényleg a vörös panda neve), úgyhogy akár még „ökumenikusnak” is nevezhetjük a találkozót :) Sajnos időhiány miatt az Operától már nem tudtunk szerezni osztogatni való reklámtárgyakat, így igazából csak beszélgetéssel és sörözéssel töltöttük el az időt, 7-től majdnem éjfélig. Bár a résztvevők száma talán kevésnek tűnik, de igazából nem számítottam sokkal többre, a jóval nagyobb hírverést kapott Firefox release party-n is csak egy asztalt foglaltak el a résztvevők.

Fényképezőgépünk nem volt, úgyhogy csak két siralmas minőségű mobilos fotót tudok megosztani a buliról:

Köszönöm mindenkinek, aki eljött, remélem jól éreztétek magatokat. És ígérem, nem ez volt az utolsó alkalom :)

Beta-csokor a RockOperán

Úgy tűnik, a San Fracisco-i Rock Opera parti egyre nagyobb jelentőséget kap, mivel már nem csak a Kestrel (vagyis az Opera 9.5) első betájára számíthatunk ez alkalommal, hanem ezzel egyidően az Opera Mini 4 következő, immáron harmadik betája is megjelenik.

Az Opera Mini fejlesztői blogja szerint ez a kiadás sem csak hibajavítás lesz, hanem ismét egy belekerül egy újabb funkció, amely megint csak soha nem látott magasságokba emeli a mobil böngészést. A hangzatos kijelentéseken túl elejtettek pár hírmorzsát is az új funkcióról, amiből már szinte bárki kitalálhatja, hogy mi is lesz ez a nagyszerű újdonság: a mobil böngészés közel kerül a számítógépeshez. Gondolom, ennél többet nem is kell mondani :)

A Rock Operát online is lehet majd követni október 25-én a my.opera.com oldalon.

Rock Opera

Bár kevés közünk van hozzá, azért megemlítem érdekességképpen az Opera jövő heti rendezvényét (október 25-én), amely a Rock Opera nevet viseli. Ez egy érdekes eseménynek ígérkezik, egyrészt mivel San Franciscoban kerül megrendezésre, másrészt egy nightklubban lesz, ha jól értettem ingyen piával és rockkoncertekkel, egészen pontosan a The Binges és a The 88 fog zenélni. Személy szerint nem ismerem őket.

Ez persze túl sok lenne a jóból, szóval a dolog negatív oldala, hogy csak 21 éven felüliek vehetnek részt rajta, valamint csak jeggyel lehet bemenni. Jegyeket viszont több módon is lehet szerezni az Operásoktól. Az egyik, hogy válaszolsz a kvízkérdésekre, ezzel felkerülsz egy listára, ahol az első x embernek adnak egy ingyen jegyet, viszont a többi költséget (utazás, szállás) neked kell álnod, szóval ez nem igazán buli innen Európából. De ha kint vagy USA-ban, szívesen segítek a kérdésekben.

A második lehetőség sem túl kecsegtető a számunkra, mivel ebben az esetben is csak az USA-n belül fizetik az utazást, viszont ott már a szállást is. Ehhez azt kell tenni, hogy írsz egy blogbejegyzést arról, hogy miért válasszanak ki éppen téged (persze angolul), majd elküldöd a linket a My Operának október 19-ig.

A jó hír, hogy mi is figyelemmel követhetjük a rendezvényt élőben a My Opera oldalán. Az Opera Watch szerint valami újdonság is be lesz jelentve az Operával kapcsolatban, sajnos nekem halvány fogalamam sincs, hogy ez mi lehet, azt gyanítom, hogy csak valami apróságról lesz szó.

süti beállítások módosítása