Magyar Opera

Címkék » operasoftware


Összehúzta a nadrágszíjat az Opera

A legfrissebb értesülések szerint a dolgozók létszáma közel 100 fővel csökkent.

A Digi.no norvég online újság állítása alapján az Opera Core Team több tagjának a tavalyi volt az utolsó karácsony a vállalatnál. Sajnálatos módon januárban egy újabb nagyarányú leépítés történt, minek keretében nagyjából 50-70 főt eresztettek útnak, vagy csoportosítottak át más részlegre. Utóbbi kapcsán érdemes megjegyezni, hogy sokan kerültek a mobil érába, mely terület egyre fontosabb szerepet tölt be a szoftverfejlesztő vállalat vérkeringésében.

skyfire.JPG.jpegAz Opera dolgozóinak száma a korábbi 931-ről 840-re csökkenhetett.

A belső szerkezetátalakítást a WebKitre történő váltás is indokolta, bár ez igazából csak részben tehető felelőssé. Azzal viszont nem lehet vádolni a céget, hogy sokat ülne a megtakarításokon, hiszen nemrég  155 millió dollár ellenében sikerült megvásárolni a Skyfire Labsot. Az így megszerzett  Rocket Optimizer szoftver segítségével lehetőség nyílik a hálózatokon keresztül letöltött videós és multimédiás tartalmak tömörítésére, optimalizálására - mondanunk sem kell, a mobilos videótovábbítás kapcsán nagy jelentősége lehet a dolognak.

300 millió felhasználóval az Opera Webkitre vált!

Itt az idő, hogy búcsút vegyünk a Presto motortól.

Webkit-Opera-FusionA mai napon az Opera Software bejelentette, hogy az Opera felhasználóinak létszáma elérte a 300 milliót. Ezzel egy időben egy már korábban sejthető lépést is hivatalossá tettek, miszerint az Opera hamarosan Presto-ról Webkitre vált.

Ezzel a lépéssel az Opera lesz az első nagyobb böngésző, amely teljesen lecseréli a böngészőmotort. (Elvileg Az internet-szerte fellelhető spekulációk szerint a Mozilla is tervezi, hogy a Firefox átáll Webkitre).

A Presto egy nagyszerű motor. Kicsi, gyors, rugalmas és szabványkövető, miközben képes kezelni a való-világban létező (sokszor koránt sem szabványkövető) weboldalakat. Ez tette lehetővé, hogy az Operát bármilyen eszközre portolják a fejlesztők. És - ellentétben a userek véleményével és tapasztalataival - a Presto-t a kezdetektől fogva a kompatibilitást szem előtt tartva tervezték. Mindig is az volt a cél, hogy kompatibilis legyen a valós-webbel, miközben a szabványokat szem előtt tartja. Ez pedig nem kis kihívást jelentett, mivel a web egy kaotikus aknamező, ha szabványkövetésről van szó. Ez a véget nem érő munka (mivel a többi böngésző szerencsés módon a piaci részesedésnek köszönhetően jól jelenítette meg az oldalakat) pedig hatalmas erőforrásokat emésztett fel. Erőforrásokat, melyeket bugok javítására, új fícsörök implementálására és innovációkra fordíthattak volna.

Ez a helyes út

Habár első hallásra még Haavard is szkeptikus volt a döntéssel kapcsolatban, de a felmondási nyilatkozat láttán mostanra már teljesen bizonyos benne, hogy ez a helyes döntés. Nem csak, hogy rengeteg, jobb célokra fordítható erőforrást szabadít fel, de a felhasználók is nagyságrendekkel jobb oldalkompatibilitást kapnak.

Ezzel sokkal jobban ráfeküdhetnek a felhasználói élményre.

Hozzájárulás a monokultúrás (egy motor mind felett) webhez?

Igen, a monokultúra rossz, de az Opera soha nem volt abban a pozícióban, hogy ezt az első helyen megakadályozza. Hiába domináns tényező mobilfronton és rendelkezik 300 millió felhasználóval, a webfejlesztők továbbra is Webkitre optimalizálnak.

Ha a Webkitre váltás felgyorsítja az Opera fejlődését és meghatározó hozzájárulói lesznek a projektnek (már beküldték az első patch-et a következő bugra), akkor végre ők is közvetlen hatással lehetnek a web fejlődésére (akárcsak az Apple, Google és újabban Microsoft, aki saját maga gyártja a szabványokat, immáron szabványosított keretek között).

A web versenyben áll zárt megoldásokkal

Lényeges szem előtt tartani, hogy miközben a böngészők versenyben állnak egymással, addig a web szintén versenyben áll a natív alkalmazásokkal. A web talán nem teljesen nyílt, de így is sokkal nyíltabb, mint az "alkalmazások" zárt világa. A Webkitre váltás lehetővé teszi, hogy az Opera növelje az erejét és megerősítse a böngészőt, mint nyílt alkalmazás platformot, amely félig nyílt webet kínál a zárt alkalmazások helyett.

Elengedhetetlen, hogy a web ne csak túléljen, hanem folytassa a növekedést, fejlődést. Nem hagyhatjuk a zárt, szerzői jogvédett megoldásokat nyerni. (Egy Petőfi veszett el ebben a srácban - a szerk.)

A helyes lépés a megfelelő időben

Az Opera Webkitre váltása talán újdonság és meglepő egyesek számára, mások már sejthették, mivel nem ez az első alkalom, hogy a cég új irányt vesz hirtelen.

A Webkit ma már elég kiforrott ahhoz, hogy lehetővé tegye a váltást és az Opera is besegíthet a fejlesztésbe a nyílt forráskódnak köszönhetően, cserébe pedig nem kell folyamatosan csiszolni a böngészőt az állandóan változó webhez. Ez pedig lehetővé teszi, hogy felkészítsék a platformot a jövőbeli növekedésre az erőforrások felszabadulása által, amely eddig visszafogta az Operát és segíthet a webet a helyes irányba terelni.

További információ az ODIN blogról, hogy a Carakan-t is lecserélik V8-ra. Arra is utalnak, hogy a böngésző sokkal több, mint motor, ezért ezt egyfajta "motorháztető alatti" változásnak kell felfogni. (Remélem a fícsörök megmaradására céloznak, nem valami norvég humor arra vonatkozóan, mikor a Porsche-be tesznek Trabant motort - a szerk.) Az váltás első terméke mobil-fronton érkezik (Opera Ice), melyet Barcelonában mutatnak majd be a Mobile World Congress rendezvényen a hónap végén. A desktop változat átalakulása később történik meg.

TL;DR

  • Ez nem fogja megváltoztatni a webfejlesztési praktikáidat, amennyiben webfejlesztő vagy: a szabványok alapján kódolj!
  • Az Opera kiegészítők nem lesznek elavultak (ez érdekes lesz, de ha ők mondják... - a szerk.)
  • Az Opera hozzájárul a Webkit és Chromium projektek fejlesztéséhez
  • Továbbra is szabványkövetőek maradnak

Mit jelent ez a webfejlesztők számára?

A rövid válasz az, hogy semmit, továbbra is szabványosan kódolj. De néhány dolgot nem árt figyelembe venni.

  • A Chromium és így az Opera jövőbeli verziói a következő beépített codec-ekkel rendelkeznek majd: WebM, Ogg Theora és Ogg Vorbis, de nem támogatják natívan sem az MP3-at, sem a H.264-et (habár ha az oprendszered rendelkezik ezekkel a codec-ekkel, tudod kezelni böngészőből ezeket a médiákat). A megfelelő módon ellenőrizd a támogatást: HTML5 canPlayType. A legegyszerűbb módja, hogy megbizonyosodj minden modern böngészőben, rendelkezik-e az adott codec-kel, hogy kezelje akár a WebM, akár a H.264-es tartalmakat a <source> elements vagy használd a canPlayType -ot, hogy ellenőrizd a támogatást (lásd itt: Bevezetés a HTML5 videó rejtelmeibe további információkért).
  • A window.opera értelemszerűen megszűnik az Opera következő verzióiban. Továbbra is ajánlják a fejlesztőknek, hogy NE HASZNÁLJANAK browser-sniffing-et. Helyette vagy feature-detection-t - vagy valami 3rd party megoldást, mint a Modernizr vagy hand-rolling, mert az sokkal jobb.

Mit jelent ez a kiegészítő fejlesztők számára?

A kiegészítők a legsikeresebb Opera "kiegészítők" ezért a legfontosabb az Opera számára is, hogy a már létező kiegészítők működjenek. Egy konvertáló eszközön dolgoznak, ami a létező OEX kiegészítőket a Chromium-alapú Opera által használt változatra konvertálja. Ezen felül dokumentációkat és how-to-kat is biztosítanak majd és a dev.opera.com fórumán is segítenek. Továbbra is elkötelezettek a fejlesztői közösség és a userek iránt, ezért mindent megtesznek, hogy az átmenet olyan simán menjen, amennyire csak lehetséges.

Mi a váltás oka?

A kezdetekkor, 1995-ben ki kellett hozni egy új motort, hogy versenybe szálljanak a Netscape-pel és az Internet Explorerrel, hogy webes szabványokat alkossanak és terjesszenek. Mikor a "HTML5"-nek hívott specifikációt elkezdték implementálni a cél az volt, hogy egyfajta platform (azaz böngésző) független webet alkossanak, avagy minden böngészőben egyformán (jól) jelenjen meg minden oldal.

A WebKit projekt szabványkövető, amely az Opera egyetlen álma volt a kezdetekkor. Ahelyett, hogy feleslegesen duplikálnák a Webkitben már létező szabványokat, az innoviciókra koncentrálhatnak, mellyel jobbá teszik a böngészőt. Olyan innovációk, mint a füles böngészés, gyorshívó vagy az Opera Turbo

18 év tapasztalatával továbbra is aktív részesei lesznek a szabványosítási folyamatnak. Lásd: HTML5, native video and Media Queries egészséges részei a modern webnek.

Ezen felül hozzájárulnak a WebKit és a Chromium projektek fejlesztéséhez. A belső összeállítások, melyet már tesztelt a QA és talán az Elektrans csapat is (Karbonade?), további szabványokat támogat és továbbfejlesztettek néhány fícsört is, ami hiányzott a Presto-hoz képest (például, multi-column layout).

Az elmúlt néhány hétben megegyeztek, leszerződtek a Webkit projekttel, és az azt aktívan fejlesztő szervezetekkel, hogy megvitassák a szándékaikat és hogy mivel tehetnék a WebKitet még jobbá. Azzal, hogy egy patch-et nyújtottak a Webkit számára, nem csak az Operát, de az összes Webkit-et használó böngészőt tették jobbá.

Megjegyzés: A Dragonfly is megy a levesbe.

Neked mi a 3 legnagyobb problémád az Operával?

Haavard ezúttal a norvég Dévényi Tibi bácsi szerepében tetszeleg és lehetőséget ad arra, hogy egy blogpost keretében bárki kiírja magából a 3 legnagyobb bánatát az Operával kapcsolatban vagy éppen a 3 legnagyobb kívánságát, amit szeretne az Operában látni, illetve hogy az Opera úgy működjön.

Hogy az átláthatóság egyszerűbb legyen, pár egyszerű szabály.

Írd oda a hozzászólásod elejére, hogy Opera felhasználó vagy-e, vagy nem használod az Operát (feltehetőleg a 3 probléma miatt, amit ezután felsorolsz).

  • Egy lista személyenként (tehát ne írj több kommentet, hogy 3 helyett 6 vagy 9 problémát felsorolj). Öcsi, hugi, nagyi, kutya, cica természetesen regisztrálhat a család gépének IP címéről, mivel közösségi oldal - a szerk. ;-D
  • A lista csak 3 elemet tartalmazhat. Mellőzd mások beidézett kommentjére válaszként írt +1-et. Ha valaki olyat ír, amit te is írnál, Ctrl+C Ctrl+V
  • A lista kizárólag a desktop Opera böngészőről szól, tehát a mobil változatokkal kapcsolatban ne írj.
  • Próbálj tömören és lényegre törően fogalmazni. Ha valamely pontot ki kell bővebben fejteni, próbálj meg nem kisregényt írni.

Ha bármi problémád van az Operával, a panaszt tehát ebben a blogpostban teheted meg.

Operás reklám-beruházások

Több, mint 2 éve adtuk hírül, hogy az Opera Software felvásárolja a mobilos hirdetésekkel foglalkóző amerikai AdMarvel-t. A cég üzletkörét is hasznosítva aztán egy olyan piaci modellt vezettek be, amivel a hirdetők az Opera Mini felhasználói által betöltött lapokon reklámokat helyezhettek el. A hirdetők szempontjából egyértelműek az előnyök, hiszen olyan felhasználókhoz is eljutottak a reklámjaik, akik mondjuk nem okostelefonon neteztek. Mindezt kiválóan ellenőrzött körülmények között, hiszen a Mini teljes forgalma az Opera szerverein keresztül megy, így a cég kvázi úgy módosítja, felügyeli az átmenő adatot, ahogy akarja.

Ezt a tulajdonságot kihasználva az Opera lehetővé tette, hogy a hirdetők egyfajta élő licitálással vehessenek hirdetési helyeket az általuk kiválaszott feltételek az aktuális "árfolyamon". Mindezt beállítható idő- és térbeli megkötésekkel, illetve más, szofisztikáltabb szűrések után meghatározott célcsoportoknak eljuttatva. Ezt nevezték el az Opera marketingesei Open Mobile Ad Exchange-nek, amit már mi is korábban bemutattunk.

Az ügylet egyébként a felhasználóknak sem rossz, hiszen így az Opera tovább bővítheti, és üzemeltetheti az egyre gyarapodó Mini felhasználói bázist kiszolgáló szerverparkokat. Hogy a cég számításai mennyire beváltak arról, a negyedéves pénzügyi jelentéseik is tanúskodnak.

A sikeren felbuzdulva most még tovább lépnek, és tegnap nem egy, hanem mindjárt két, az AdMarvelhez hasonló profilú céget is betereltek az Opera Software égisze alá.

Az egyik cég a hangzatos Mobile Theory nevet viseli, székhelye San Francisco - de vannak irodái New-York-ban, Chicago-ban, Los Angelesben és Seattle-ben -, így elsősorban az amerikai piacra összpontosít. Ügyfelei között több jól ismert nevet üdvözölhetünk: Microsoft, Chevrolet, AstraZeneca, Coca-Cola.

300 honlap és alkalmazás segítségével 60 millió felhasználót érnek el, akiknek havi 2 milliárd hirdetést jelentetnek meg. Az Opera Mini ezek alapján jelentős piacbővülést jelent, hiszen a mobilos böngészőnek a legfrissebb jelentés szerint világszerte közel 160 millió aktív felhasználója van.

A másik szerzemény a 4th Screen Advertising. Ez már viszont európai, pontosabban londoni vállalkozás, portfóliójában szintén nagy nevekkel: The Guardian, MTV, Global Radio, Shazam vagy éppen az IMDb.

Mindezek az új beruházások azt a célt szolgálják, hogy az Opera csúnya kifejezéssel "pénzzé tegye" az évek alatt kialakított komoly felhasználói bázisát és a mobilos megjelenítés és reklámozás terén szerzett tapasztalatait.

Ha ez jobb minőségű operás szolgáltatásokhoz és termékekhez vezet, részemről teljesen rendben van (elvégre az Opera a piacból él), de remélem ezeket a pozícióikat csak mérsékelt reklámok formájában használják ki. Immár úgy tűnik, Európában is...

Up North Web 2011: gyors áttekintés

Majdnem pontosan egy évvel a tavalyi, hagyományteremtőnek szánt sajtótájékoztató-bemutatkozó Opera-nap után ma sikeresen lezajlott a második ilyen összejövetel. A helyszín ezúttal is Oslo volt. Később kicsit részletesebben is bemutatjuk majd az egyes termékeket, mostani cikkünkben csak egy gyors áttektintéstre vállalkozunk, annál is inkább, mert még nincsenek feltöltve a rendezvényen készült videók. Mivel személyesen nem tudtunk jelen lenni, ezért csak más, nálunk szerencsésebb blogírókra tudunk támaszkodni.

Egy hasonló horderejű (Opera mércével mérve) eseménytől azt várja az ember, hogy sok, és jelentős újítást hoz. Szerencsére nem is kellett csalódnunk, hiszen számos bejelentés hangzott el, köztük olyanok, amire már régóta várunk.

Kezdeném azokkal, amit már bármelyik Android tulajdonos akár személyesen is kipróbálhat. Ez pedig nem más, mint a mobilos Operák legfrissebb verziói, az Opera Mini 6.5 és az Opera Mobile 11.5. Ahogy azt már az asztali változatban is megtapasztalhattuk, a 11.5 nem hoz túl sok újítást.

Elsősorban a Presto motort frissítették 2.9.201-re, ami majdnem megegyezik a legutóbbi PC-s előzetessel, de egy fontos elem, a Ragnarök nevű HTML5 feldolgozó kimaradt belőle. Ennek ellenére a népszerű HTML5-ös tesztoldalon 295+9 pontot kap. Ezen felül némi felhasználói felületbeli módosításokat kapott, például itt is megjelent a címsorbeli csillag az oldal gyors könyvjelzőzéséhez. Ezen túl mind a Mobile, mind a Mini kapott egy aloldalt, ahol megnézhetjük, hogy a Turbó funkció mekkora adatforgalmat spórolt már meg nekünk.

Bár a mobilos böngészők egyre népszerűbbek, és a Mobile sosem állt rosszul ezen a téren, az Operások érdeklődésének homlokterébe mégis az Opera 12 alfája került. Nos, örömmel jelenthetem, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően az Opera bejelentette, hogy a 12-es verzió tartalmazni fogja a hardveres gyorsítást, mindezt WebGL támogatással karöltve. Némi üröm az örömben, hogy ezt kipróbálni csak csütörtöktől tudjuk, akkor jelenik meg ugyanis az első publikus változat.

Nem csak ez volt az egyetlen újítás. A The Register jelen lévő újságírója szerint a friss jövevény újraírt JavaScript motort, javított témázhatóságot és még több funkciót kapott - utóbbi mibenlétét nem közölték. Ezen felül megemlékeztek az új olvasó módról, ami leginkább a Safariból lehet ismerős. Ez arra jó, hogy a honlap tartalmát a háttérbe szorítva csak és kizárólag az általunk olvasott cikkre fókuszálhassunk. Állítólag elég impresszív lett a demonstráció, majd meglátjuk, ha megjelennek a videók is.

Egyelőre ennyit a nagy eseményről. Te azt kaptad, amire számítottál? 

süti beállítások módosítása