Magyar Opera

Operás reklám-beruházások

Több, mint 2 éve adtuk hírül, hogy az Opera Software felvásárolja a mobilos hirdetésekkel foglalkóző amerikai AdMarvel-t. A cég üzletkörét is hasznosítva aztán egy olyan piaci modellt vezettek be, amivel a hirdetők az Opera Mini felhasználói által betöltött lapokon reklámokat helyezhettek el. A hirdetők szempontjából egyértelműek az előnyök, hiszen olyan felhasználókhoz is eljutottak a reklámjaik, akik mondjuk nem okostelefonon neteztek. Mindezt kiválóan ellenőrzött körülmények között, hiszen a Mini teljes forgalma az Opera szerverein keresztül megy, így a cég kvázi úgy módosítja, felügyeli az átmenő adatot, ahogy akarja.

Ezt a tulajdonságot kihasználva az Opera lehetővé tette, hogy a hirdetők egyfajta élő licitálással vehessenek hirdetési helyeket az általuk kiválaszott feltételek az aktuális "árfolyamon". Mindezt beállítható idő- és térbeli megkötésekkel, illetve más, szofisztikáltabb szűrések után meghatározott célcsoportoknak eljuttatva. Ezt nevezték el az Opera marketingesei Open Mobile Ad Exchange-nek, amit már mi is korábban bemutattunk.

Az ügylet egyébként a felhasználóknak sem rossz, hiszen így az Opera tovább bővítheti, és üzemeltetheti az egyre gyarapodó Mini felhasználói bázist kiszolgáló szerverparkokat. Hogy a cég számításai mennyire beváltak arról, a negyedéves pénzügyi jelentéseik is tanúskodnak.

A sikeren felbuzdulva most még tovább lépnek, és tegnap nem egy, hanem mindjárt két, az AdMarvelhez hasonló profilú céget is betereltek az Opera Software égisze alá.

Az egyik cég a hangzatos Mobile Theory nevet viseli, székhelye San Francisco - de vannak irodái New-York-ban, Chicago-ban, Los Angelesben és Seattle-ben -, így elsősorban az amerikai piacra összpontosít. Ügyfelei között több jól ismert nevet üdvözölhetünk: Microsoft, Chevrolet, AstraZeneca, Coca-Cola.

300 honlap és alkalmazás segítségével 60 millió felhasználót érnek el, akiknek havi 2 milliárd hirdetést jelentetnek meg. Az Opera Mini ezek alapján jelentős piacbővülést jelent, hiszen a mobilos böngészőnek a legfrissebb jelentés szerint világszerte közel 160 millió aktív felhasználója van.

A másik szerzemény a 4th Screen Advertising. Ez már viszont európai, pontosabban londoni vállalkozás, portfóliójában szintén nagy nevekkel: The Guardian, MTV, Global Radio, Shazam vagy éppen az IMDb.

Mindezek az új beruházások azt a célt szolgálják, hogy az Opera csúnya kifejezéssel "pénzzé tegye" az évek alatt kialakított komoly felhasználói bázisát és a mobilos megjelenítés és reklámozás terén szerzett tapasztalatait.

Ha ez jobb minőségű operás szolgáltatásokhoz és termékekhez vezet, részemről teljesen rendben van (elvégre az Opera a piacból él), de remélem ezeket a pozícióikat csak mérsékelt reklámok formájában használják ki. Immár úgy tűnik, Európában is...

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr534124761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.02.18. 17:07:26

@blint63: Kár, hogy CFD-t nem lehet kötni Opera részvényekre. Így megint csak a milliomos belsősök kaszálnak.

Kb. 5 dolláros részvényárral (ha 30 NOK-nál vettél) számolva részvényenként csináltál volna kemény 5 NOK profitot (87 cent).

350 NOK-nál 8.7 dollár
3500 NOK-nál (135 ezer HUF) 87 dollárt
35000 NOK-nál (1.35 milla) 870 dollárt

Nem túl nagy biznisz egy bruttó havi fizetést 87 dollárért (durván 20 rongy) kockáztatni. Tekintve, hogy mivel világválságok korát éljük a részvény birtoklása se kevésbé kockázatmentes, bármikor csődbe mehet a cég, vagy bármi. Vagy a globális felmelegedés miatti katasztrófák. Például az izlandi szerverparkjukat elönti egy vulkán.

blint63 2012.02.18. 19:18:34

Nem teljesen tudom értelmezni a hozzászólásod.

1. A CFD (Contract for Difference) egyszerűen fogalmazva ágy árazási technika a szolgáltató részéről (megbízási díj helyett magasabb vételi és alacsonyabb eladási árat ad - nagyobb spreadet - és ebből származik a haszna), de követi a valódi árfolyamot, tőkeáttétet pedig klasszikus ügyletnél is lehet alkalmazni.

2. Példád szerint január környékén véve (30) és a napokban eladva (35) 200%-os hozamot éves jelent az ügylet, nem tom miért ilyen bonyolultan számolsz.

3. Éves távon is felülteljesíti az Opera a norvég indexet.

4. Ha nem is bármikor, de csődbe mehet egy cég, kérdés, hogy ha van "szabad" pénzed milyen hozamot szeretnél kapni a befektetéséért, mekkora kockázat mellett (ezzel nem azt értem, h ilyen hozam várható a jövőben is, de ma vételre ajánlható szvsz az Opera).

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.02.19. 15:14:30

@blint63: 1 Úgy értem, nem láttam még sehol, hogy ilyen ügyleteket lehetett volna Opera részvényekre kötni.

2. 30-ról 35-re csak 16.67%-os emelkedés. Ez nem így működik. Veszel 30-on, emelkedik valamennyit, a befektetett összegtől (hogy mennyi részvényt vettél) és a tőkeáttéttől függ, hogy mennyit keresel. De azt nem garantálja neked senki, hogy év végére nem zuhan le 20 körüli értékre és akkor busz rajta. Szóval nem fogja neked havonta jóváírni senki 1 éven keresztül a 16.67%-os emelkedést.

blint63 2012.02.19. 21:01:25

@penge™: A bankban se a lekötés idejére számított kamatot adják meg (az MNB se azt mondja, hogy 0,00269% az alapkamat), hanem az éveset, egyszerűen az összehasonlítás végett, senki sem vesződik x hónapos hozamokkal, bonyolítja az összevetést.

A kezdő hsz-ben annyit írtam, hogy kilőtt a részvényár, erre te kiszámoltál erre egy hozamot (ami egyébként kiemelkedő) fix befektetéssel számolva, ami szintén nem szokás, mert így összehasonlíthatatlan az ügylet.
Írtam is, hogy nem várható el, hogy ezt az ütemet fenntartsa az árfolyam.

Na mind1, a lényeg, hogy jócskán meghaladta a várakozásokat a Q4, ennek is köszönhetően nőtt 16%-al a részvényárfolyam. :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.02.19. 21:50:35

@blint63: Kivéve Forexen. Ott mindenki pár NAPOS hozamokkal vesződik és abból keres pénzt. Na ott vannak devizapárokon túl részvények (Google, Microsoft, stb.), nyersanyagok (arany, ezüst, olaj, stb.) meg egy rakás dolog még, kivéve Opera részvény. Na az nincs.

Erről beszéltem, nem arról, hogy megveszed a részvényt több évre.

blint63 2012.02.19. 22:32:11

@penge™: Szigorúan véve a Forexen nincsen részvény, csak néhány forex-szolgáltatónál lehet pár blue chippel kereskedni, de ezek ára a normál részvénypiacokon alakul ki.

Megnéztem gyorsan pár helyen, és például a Saxonál is lehet Opera részvényekkel kereskedni, más kérdés, hogy ellentétben a legtöbb Forex-es platformmal, a Saxo sem épp kisbefektetőknek való.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2012.02.20. 17:08:55

Ameddig magát a programot nem csúfítják reklámok/kikapcsolhatóak addig én mindennek örülök amiből az Opera pénzt lát.
süti beállítások módosítása