Magyar Opera

Címkék » mini


Opera Mini vagy iPhone?

A fenti videót szinte mindenki látta, aki tegnap értesült az új Opera Mini betáról. Az eddigi reakciók alapján bár nem okozott osztatlan sikert, de mindenképpen népszerűnek számít. Gondolom leginkább azoknak van vele problémája, akik az Apple-nél dolgoznak, vagy megrögzött iPhone rajongók. Szerintem ez egy elég frappáns válasz a Mac vs. PC kampányra, valamint az Apple (akár tudtukon kívüli) szurkálódásaira.

Ne felejtsük el, hogy az Apple nemrég több nyilvánvaló marhaságot is kijelentett: szerintük az iPhone az első dolog a világon, amellyel a teljes Internet a zsebedben lehet, és az Apple TV az a pionír, aki először viszi be masírozva az Internetet a nappaliba. Úgy tűnik, eddig még soha nem hallottak az Opera Mobile-ról, az Opera Miniről vagy esetleg a Nintendo Wii-ről. Hála a reklámfilmnek, most már biztosan hallani fognak. (Csak hogy elkerüljük a félreértéseket, sehol sem állítom, hogy az Opera lenne az első, aki elérhetővé tette az Internetet a mobilokon vagy a tévéken, ezt csak az Apple állította magáról.) Mellesleg az Apple a Firefoxnak is beszólt, nem is gyengén.

Sokan panaszkodtak arra is a filmmel kapcsolatban, hogy egy terméket (hardver) hasonlít össze egy programmal (szoftver). Valójában arról van szó, hogy az Opera Minit már most ingyen felteheted szinte bármilyen mobiltelefonra, jó eséllyel még arra a kétéves telefonra is, amit már rég elajándékoztál a szüleidnek. Ezzel szemben az iPhone-nál nem keveset kell fizetned, hogy ott legyen a zsebedben az a bizonyos teljes Internet. Tudom, másra is jó.

Hallani arról is, hogy az Opera egyszerűen lekoppintotta az iPhone böngészőjét. Hát, először is idézzük fel az előbb említett Apple okosságokat. Másodszor elgondolkozhatnak azon, hogy hogyan is működik az Opera a Nintendo Wii-n, vagy a Nintendo DS-en. Pontosan úgy, mint most a Mini. De itt sem az Opera találta fel a spanyolviaszt, a Microsoft Deepfish böngészőjében is hasonló nagyítás van.

Az már szinte szóra sem érdemes, hogy a windowsos Safari azért volt 2x gyorsabb a teszteken a többi böngészőnél, mert az onLoad eseményt jóval az oldal teljes betöltése előtt elküldi. Ez olyan, mintha a Forma 1-ben a pilóta beszólna az utolsó kanyarban, hogy "már látom a célt, állítsák meg az órát!"

Az Opera Mini 4 beta megérkezett!

Ahogy korábban ígérték, mára meg is érkezett az Opera Mini 4 új betája, amelyet máris letölthetsz a http://www.operamini.com/beta/ oldalról a telefonod WAP böngészőjével.

Az új verziót teljesen újraírták az alapoktól, ezért még gyorsabb lett, mint az előző változatok. Az igazi újdonságot viszont az új funkciók jelentik, amelyekről eddig csak találgatni lehetett, hogy mik is lehetnek. Lássuk, melyek is ezek pontosan.

Stílusos böngészés

Mostantól nem csak egy leszűkített lapot kaphatsz, hanem ha úgy szeretnéd, láthatod a teljes lapot is böngészés közben, úgy, ahogyan az az asztali böngészőn is megjelenne. Az 5-ös gombbal láthatod a teljes lapot, amelyben egy kis keret jelzi azt a területet, amely normál módban látszik a képernyőn.

Indulj a jó helyről

Az Opera Mini 4 megpróbálja neked kitalálni, hogy hol van az a pont a weblapon, ahol elkezdheted az olvasást, és rögtön odaugrik a lap megnyitása után. Neked már csak olvasnod kell.

Maradj a jó helyen

Az Opera Mini dinamikusan változtatja a képek és szövegek méretét, hogy folyamatosan olvasható maradjon, így megspórolja számodra a fölösleges görgetéseket.

Egér!

A virtuális egérrel könnyebben görgetheted az oldalt, mivel az egér megkeresi a legközelebbi tartalmakat és linkeket, és úgy igazítja a nézetet, hogy jól láthatóak legyenek.

Görgetés

Görgess a telefon gombjaival! A 2-essel felfelé, a 4-essel balra, a 8-assal lefelé, a 6-ossal pedig jobbra görgethetsz. Az Opera Mini ebben az esetben is automatikusan a tartalomhoz igazítja a nézetet. Használd az 5-ös gombot nagyításhoz és kicsinyítéshez.

Böngéssz gyorsan és olcsón

Az Opera Mini továbbra is rendkívül gyorsan nyitja meg számodra a weblapokat, midezt úgy, hogy közben az adatforgalom is sokkal kisebb, így az internetezés még kevesebbe kerül neked. Az Opera Mini legalább kétszer olyan gyorsan hozza be az oldalakat, mint a többi mobil böngésző.

Régi jó illeszkedés

Ha túl soknak találod a görgetést, még mindig visszakapcsolhatod a régi illeszkedést, ahogy az előző verziókban is volt. Ilyenkor a weblapok egyetlen nagy oszlopban jelennek meg, így soha nincs szükség vízszintes görgetésre.

Környezeti menü

Nyisd meg bárhol a környezeti menüt az 1-es gombbal, ahol be- vagy kikapcsolhatod az illeszkedést, és újratöltheted a lapot. Egy hivatkozáson megnézheted, hogy valójában hová mutat. Ha kikapcsoltad a képeket, a környezeti menüben betöltheted őket a megnyitott lapra. Sőt, akár az eredeti, teljes méretű képet is megnyithatod innen.

Pontos webfejlesztés

A újonnan beépített CSS támogatásnak köszönhetően pixelre pontosan megtervezheted a weblapodat Opera Minire is.

Mivel ez egy beta verzió, így természetesen bőven lehetnek még hibák az új és a régi funciókban egyaránt. Viszont a jó hír az, hogy a végleges verzióra még több új funkciót ígérnek, mint a jelenlegiek. Mivel jelenleg a szinkronizálás kimaradt, én arra tippelek, de majd meglátjuk. Az új beta egyébként már az Opera 9.5 motorját használja alapként, akárcsak a Wii böngészője.

Az új betát fel lehet telepíteni az előző verzió mellé gond nélkül, nem befolyásolja annak működését. Ha bármilyen problémád van a beta működésével, a Feedback oldalon (angolul) jelezheted.

Opera Mini 4 beta letöltése: http://www.operamini.com/beta/

Június 19-én jön a Dimension

Aki feliratkoztak az értesítőre, azok ma kaptak egy levelet az Opera Mini új verziójáról, amely a Dimension nevet kapta. Ezek szerint az új, beta verziót június 19-én teszik közzé, vagyis 5 nap múlva, jövő hét kedden.

A bejelentés óta még mindig nem lehet tudni, hogy pontosan miben áll ennek az új verziónak az újdonsága. Az biztos, hogy a kódot szinte teljesen újraírták, így még gyorsabb lesz, mint az előző verziók, jobban követi a szabványokat is. Az eddigi találgatások alapján a legvalószínűbb funkciónak az online szinkronizálás tűnik, de pontosat még nem lehet tudni.

Ha egy évvel ezelőtt böngészni akartál a telefonodon, akkor venned kellett egy csillogó, drága telefont, vagy kínozhattad magad az unalmas WAP tartalmakkal. Az Opera Mini felrúgta a szabályokat, és megadta az embereknek azt a szabadságot, hogy a teljes Internetet elérjék az átlagos telefonjukkal is. Mostanra már az emberek elvárják, hogy ugyanazt a Webet érjék el, ugyanazokat az oldalakat lássák, ellenőrizhessék a leveleiket, képesek legyenek blogolni, bárhol is tartózkodnak éppen. Ez volt a mi küldetésünk az Operánál a kezdetektől fogva - ledönteni a hozzáférés korlátait. Ez a felhasználóink nélkül nem sikerülhetett volna, hiszen ők segítettek terjeszteni a hírt. Ezért mindig is hálásak leszünk.

Opera Mini 3.1.2

Nem, ez még nem a Dimension, csak egy kisebb javítás az előző verzióhoz, viszont sok Opera Mini használónak lehet hasznos.

Ez a változat elsősorban kapcsolódási problémákat javít, úgyhogy ha gondjaid voltak a netezéssel, vagy egyáltalán nem sikerült kapcsolódni a Minivel, akkor érdemes ezt a verziót kipróbálnod. Akinek semmi gondja nem akadt, az valószínűleg jobban jár, ha nem frissít, mert bizonyos esetekben elveszhetnek az előző verzió beállításai és könyvjelzői (ez egyes telefonok hibája, a többség esetében jól működik a frissítés).

A frissített Opera Minit az operamini.com oldalról töltheted le a telefon beépített WAP böngészőjével.

Milyen a weblapod Opera Miniben?

Az Opera Mini továbbra is töretlen népszerűségnek örvend, ráadásul hamarosan ismét megújul, így várhatóan még többen fogják használni, mint eddig. Emiatt egyre fontosabb, hogy a weblapod ne csak az asztali böngészőkön jelenjen meg jól, hanem az Opera Minivel is minimum használható legyen.

Egy jó hír, hogy a helyes megjelenítés elősorban az Opera Mini feladata, és nem tied. Mivel az Opera Mini távolról sem szabványos böngésző (a körülményekből adódóan nem is igazán lehet az), ezért az oldal átformázására neki kell figyelnie. Általában ha jól jelenik meg az oldalad az asztali böngészőkben, akkor jó eséllyel az Opera Mini is megbírkózik vele.

Ha ki akarod próbálni, hogy az oldalad hogyan jelenik meg a Miniben, nem szükséges telepítened a telefonodra, ki lehet próbálni egy szimulátorral az asztali gépen is. Erre több módszer is van, de a legegyszerűbb az Opera Mini odalán található demót használni: itt egy virtuális telefont találsz, amelyen egy angol nyelvű Opera Mini fut. Sajnos proxy mögött nem mindig működik, de ez már a Java hibája.

Van néhány olyan gyakori probléma, ami be szokott zavarni az Opera Miniben, ezeknek egy részét nehéz elkerülni, de a legtöbb esetben könnyen javítható a probléma. Az egyik leggyakoribb "hiba" a megjelenésben, hogy a forráskódban a tartalom az oldalsávok és egyéb mellékes információk mögött található. Ilyenkor a Miniben az oldalsáv tartalma kerül előre, és csak több oldalnyi lapozás után juthatsz el a valódi tartalomig. Ezt nem egyszerű elkerülni, én legalábbis rengeteget szenvedtem vele, mire sikerült, két oldalsáv esetén pedig még nehezebb. Az eredmény viszont egy jobban strukturált forráskód, ami mindenképpen megéri. Ha fordítva van felépítve az oldalad és szerencséd van, az Opera Mini felismeri, hogy az oldal elején nincsenek fontos információk, és összecsukja az egészet, így egyből a fő tartalmat láthatod.

A demó segítségével könnyen kipróbálhatod, hogy megjelenik-e az oldalad Miniben, lehet-e használni, így lehetősged van arra, hogy pár apró javítással könnyebbé tedd azoknak az életét, akik nem otthon, a munkahelyen vagy a suliban nézik meg az oldalad, hanem a villamoson vagy a postán, sorbanállás közben.

Ha az oldalad jól jelenik meg Miniben, és szeretnéd, hogy ezt a látogatóid is tudják, akkor használj egyet az alábbi gombok közül (angol nyelvű gombokat is használhatsz):

A képekhez pedig a következő linket rendeld hozzá (az [URL] mezőt írd át a weblapod címére):

http://www.operamini.com/demo/?url=[URL]

Ha több weblapot is meg akarsz nyitni az Opera Mini demójában, használd a következő bookmarkletet: Megnyitás Opera Miniben.

süti beállítások módosítása