Magyar Opera

Címkék » teszt


Dragonfly: elő-karácsonyi tesztverzió

Nem is volt olyan régen, hogy megjelent az Opera fejlesztői eszközének, a Dragonfly-nak az első, publikus, hivatalos kiadása, az 1.0. Ezt követte nemsokára az 1.1, ami sok hasznos újítást hozott. Ekkor távozott viszont az Operától David Storey (alias dstorey) a projekt vezetője, félő volt tehát, hogy a visszaesik majd a fejlesztési tempó. Egy darabig úgy tűnt, így is lesz, mert igen lassan csordogáltak a fejlesztői kiadások. Szerencsére azonban a hallgatás okai a háttérben folyó komoly fejlesztések voltak.

A munka első eredményeit a napokban tették elérhetővé az Opera dolgozói (b5309). Kiderült, hogy - szoros együttműködésben a böngésző fejlesztőivel - egy profilozó modulon dolgoznak, ami képes lesz részleteiben megmutatni, hogy egy honlap betöltésekor mire mennyi időt fordít a böngésző. Így a honlapfejlesztők képesek lehetnek megtalálni a szűk keresztmetszeteket, és kijavítani azt a legjobb felhasználói élmény elérése érdekében (ugyan ki szeret várni?). A munka még csak kezdeti stádiumban van, a jelenlegi felhasználói felület inkább csak jelképes, a hangsúly most még magán a funkción van.

Ez azonban még nem minden, több más apróság is van a jövevény tarsolyában:

  • Áttekinthetőbb erőforrás-nézet
  • CSS shorthand támogatás: segítségével a fejlesztők megnézhetik a speciális CSS attribútumokat is pl. :hover
  • JavaScript eszköztippek: a JS kódoknál már sokkal látványosabb a futási hibák jelzése. Ezen felül a kódbeli objektumok fölé állva eszköztippként mutatja azok tulajdonságait.

Mindezekről az alábbi videóban is láthatunk egy bemutatót:

Fontos megjegyezni, hogy az új opciók többsége csak a Wahoo (Opera 12) verziókban működik, mert csak abban található meg a szükséges Core támogatás! Ha megvan a program, akkor elég megnyitni a megfelelő beállítást, és átállítani erre a címre:

https://dragonfly.opera.com/app/experimental/

 A másik újítás még annyira friss, hogy külön címen található. A fenti beállítást erre kell változtatni:

https://dragonfly.opera.com/app/stp-1/profiler/

 Ez tulajdonképpen a profilozó egy másik nézete, ami rögzíti a háttérbeli eseményeket, és tevékenység alapján (például "CSS feldolgozás", "szkript végrehajtás"... stb.) csoportosítva mutatja, hogy mikor, mire, mennyi időt fordított. Részletesebb információkat egyelőre csak a CSS esetén kapunk, ha az egeret az adott esemény fölé mozgatjuk.

A végleges megjelenési időpontról még nincs információ, de gyaníthatóan - az Opera 12-höz hasonlóan - ehhez is még sok idő kell, amíg rendesen kiforr. 

Opera Mobile 11 és Opera Mini 6

Frissítés! - 2011. március 25. A mai napon már meg is jelent Androidra az első javított változat. Az újdonságok között a jobb trackball érzékenység, Flash és betűproblémák javítása (CyanogenMod), illetve a Google keresés során tapasztalható esetleges fagyások elsimítása szerepel. Akit esetleg érint, frissítse az alkalmazást a Marketről!

Ígéretükhöz híven az Opera fejlesztői ma lerántották a leplet mobilos böngészőik új generációjáról. Pontosabban a lepel már rég lehullt, de a nagyközönség mostantól töltheti le magának az Opera Mini 6-ot és az Opera Mobile 11-et. Tényleg "nagy" közönségről beszélhetünk, ugyanis történelme során az Opera Software még sosem mutatott be annyi mobilos változatot, mint ma.

Opera Mobile 11 és Opera Mini 6

Először is ott a Mini, ami jelenleg a legnépszerűbb mobilos böngésző a világon. Maga a program csak egy kliens alkalmazás, ami az Opera szervereivel kommunikál. Utóbbiak töltik le, dolgozzák fel, és küldik el tömörített formában a telefonkészülékre. Ennek a felállásnak az előnye a kis hardverigény, a program kis mérete, valamint a gazdaságos és gyors netezés.

Az ős változat Java nyelven íródott, hogy a "butatelefonokon" is elfusson, de a különböző operációs rendszerekre azóta számos natív kliens jelent meg. A legfrissebb, hatos kiadás ennek megfelelően az alap Java kiadás mellett külön támogatja az Android, BlackBerry és Symbian/S60 telefonokat, ezek a verziók már le is tölthetők. Ezen felül létezik iPhone-ra és iPad-ra szánt változat, amiknek viszont előbb át kell esniük az Apple szokásos engedélyezési procedúráján, mielőtt megjelenhetnek az Apple Store-ban.

Tovább...

Lassul-e a Carakan?

Amikor az internetes fórumokon az Opera 10.5-ről esik szó, általában az új, gyors JavaScript motor, a Carakan is a társalgás középpontjába kerül. A sebességnövekedés az előző, 10.10-es verzióhoz képest óriási, a jelentős gyorsulást tehát aligha lehetne letagadni.

Amikor a felhasználók szembesülnek a kiemelkedően jó teszteredményekkel, általában két kifogás szokott felmerülni. Az egyik, hogy az Opera 10.5 nem végleges verzió, így ilyen értelemben a Chrome 4, a Safari 4 és a Firefox 3.6 is megelőzi. Ez valóban igaz, azonban az új Opera 1-2 héten belül várható megjelenése elcsendesíti majd ezeket a hangokat.

A másik vélemény szintén nem valószínűtlen, nevezetesen, hogy a pre-alfa - és úgy általában az előzetes - verziók célja a jelenlegi és leendő felhasználók, valamint a tesztelők elbűvölése. A végleges verzióban, a sok hibajavítás mellett már korántsem lesz ilyen fürge - így az érvek.

Rövid tesztem során arra próbáltam választ keresni, hogy a fenti teória a valóságban is megállja-e a helyét, vagy sem. Ehhez a SunSpider tesztet hívtam segítségül, illetve a resius jóvoltából elérhető magyar operás hordozható változatokat. Szerencsére van annyi, hogy valamiféle konklúziót vonhassunk le belőlük.

Figyelem! A most következő mérési adatok nincsenek összhangban a korábbi mérésekkel, akkor ugyanis elkövettem azt a hibát, hogy takarékos módban járattam a processzort. Ez ugyan jót tesz a környezetnek, de a mérést meghamisítja, a sok rövid - és a processzort nem kellőképpen felpörgető - teszt miatt ugyanis lényegesen rosszabb eredményeket kapunk, komoly variancia mellett.

Tovább...

Karakán belépő

Bizonyára már sokan értesültetek arról, hogy ma jelent meg az Opera következő generációjának, a 10.5-nek első, pre-alfa előzetese. Ez számos kisebb-nagyobb változtatást hozott magával, mind a felhasználói felületet, mind a renderelő motort illetően, részleteiben lásd korábbi bemutató cikkünket.

Először is itt van, ugye, a Presto 2.5.18, ami sok új CSS3 elemet támogat a korábbi változathoz képest. Ennek része a megújult Vega vektorgrafikus könyvtár, ami a honlapok mellett a böngészőablak renderelését is átvette. Még egyelőre csak az erősen optimalizált szoftveres verzió érhető el, de már úton van a hardveresen megtámogatott változat is, ami további jelentős gyorsulást ígér.

A teszteket a saját gépemen végeztem, ami egy AMD X2 6000+, 3GB RAM társaságában. Operációs rendszerként a Windows Vista 64 bites Home Premium verziója teljesített szolgálatot.

Végül, de nem utolsó sorban elérhetővé tették a Carakan nevű, régóta ígért JavaScript (ECMAScript) motort, amitől mindenki az Opera ezen a téren felhalmozott tetemes hátrányának csökkentését várta. Vagy még többet. Mostani cikkünkben arra keressük a választ, hogy mennyire sikerült elérni a célkitűzésüket, azaz mennyi az az annyi.

Ennek érdekében egy baráti tesztsorozatra invitáltam a nálam fellelhető böngészőket, hogy összemérjék erejüket az új jövevénnyel. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy a Carakan teljesítménye miképp viszonyul elődjéhez, a Futharkhoz, és természetesen arra is, hogy hogyan boldogul a JavaScript jelenlegi koronázatlan királyával, a Chrome-mal.

A tesztekben részt vevő böngészők névsora: Opera 10.10.1893, Opera 10.50.3172, Firefox 3.5.6, Firefox 3.6b5, Chrome 4.0.266.0, Safari 4.0.4 és Internet Explorer 8.0.6001.18865

Hogy kiderülhessen, ki mennyire legény a gáton, számos tesztet futtattam, köztük olyanokat is, amiknek nincs sok közük a JavaScripthez, de a Vega-t is tesztelni kell valahogy.

Az itt bemutatott eredmények szintetikus tesztekből származnak. Ennek megfelelően az eredményeket nem kell készpénznek venni. Attól, hogy valami gyorsabb mondjuk SunSpider-ben, még nem biztos, hogy a kedvenc webalkalmazásodban is az lesz. Ugyanakkor a szignifikáns különbségeknek már a való életben is meg kell mutatkoznia.

JavaScript tesztek

Nyissunk mindjárt a legnépszerűbbel, a már említett SunSpider teszttel. Ezt a WebKit fejlesztői készítették, és üzemeltetik. Számos JavaScript tesztet futtat le, különböző témakörökben. Eredményül a futtatáshoz szükséges időt adja meg, amiket összegezve kapjuk a végső eredményt. Ennek megfelelően a kisebb érték a jobb, az egységek ms-ban értendőek.

Az Opera ebben a tesztben mindenkit maga alá gyűr! Ezt nevezem én komoly belépőnek! A különbség még szembetűnőbb, ha az előző verzióval vetjük össze, a differencia ugyanis hat és félszeres! Látni kell, hogy ez a teszt nem pusztán önmaga miatt fontos. Rengeteg oldal van, ahol a böngészők "tesztje" jószerivel csak ennek az egy tesztnek a lefuttatásából áll. Az egyik író egyenesen odaáig ragadtatta magát a valóban nem túl rózsás eredmények láttán, hogy szerinte az Operának fel kellene hagyni az asztali verzió fejlesztésével... Nem mindegy tehát, hogy milyen benyomásokat hagy maga után ennek a tesztnek a futtatása. Lássuk, hogyan is áll össze részleteiben ez az első hely:

Tovább...

Operások írták - Tesztelés OperaWatir-ral

Ez a bejegyzés a "Test automation with OperaWatir" című cikk fordítása. Az eredeti cikk 2009. március 6-án jelent meg a Core blogon.

Annak érdekében, hogy még a termék kiadása előtt megbizonyodhassunk az Opera motorjának megfelelő működéséről, különböző konfigurációkon több, mint 100 ezer automatikus tesztet futtatunk le minden egyes összeállítás elkészültekor.

A futtatott tesztek között találunk (automatikus) vizuális, JavaScript, teljesítmény-, stabilitás-, memória- és öntesztet, sok egyéb mellett. Hiányzott viszont az olyan műveletek vizsgálata, amik valamiféle felhasználói aktivitást igényelnek, például űrlapok kitöltése, hivatkozásokra kattintás vagy az összetett webes alkalmazások használata.

Így volt ez - egészen mostanáig.

Jelenleg a Scope protokollon keresztüli vezérlés támogatásán dolgozunk. Ez az a protokoll, amit a Dragonfly nevű fejlesztőeszközünkben is használunk. Egy egyszerű szkript segítségével például arra utasíthatjuk a böngészőt, hogy automatikusan használja a Google keresőt, jelentkezzen be a Hotmailbe és küldjön el egy üzenetet, vásároljon könyveket az Amazonon, vagy keressen repülőjegyeket az Expedián.

Íme egy példa, hogy hogyan nézhet ki egy ilyen szkript:

require "operawatir"

browser = OperaWatir::Opera.new
browser.goto("http://www.google.com")
browser.text_field(:name, "q").value = "Wikipedia"
browser.button(:name, "btnG").click

browser.link(:text, "Wikipedia").click

puts "PASS" if browser.text.include? "Wikipedia"

A fenti kód a Watir API-t használja, ami egy eredetileg az Internet Explorerhez fejlesztett, Ruby nyelven írt tesztalkalmazás. Mostanra már Operára, és több más böngészőre is portolták.

Tovább...
süti beállítások módosítása