Magyar Opera

Címkék » Vivaldi


A Vivaldi jövője

Néhány napja a CNET-en jelent meg egy interjú, amiben Jon Von Tetzchner, a Vivaldi egyik alapítója beszélt a rövidtávú tervekről. Konkrét céldátumok nem hangzottak el, de így is érdemes átfutni.

Kiderült például, hogy reklámblokkolón jelenleg azért nem dolgoznak, mert a Vivaldi tisztában van azzal, hogy az interneten ingyenesen elérhető tartalmak nagy részéhez muszáj reklámokat használni. Más a helyzet viszont a trackerekkel, amik ellen szeretnének erőteljesebben fellépni, hiszen a cég filozófiájának egyik alappillére a felhasználók személyes adatainak tiszteletben tartása. Éppen ezért a jövőben várhatók ilyen irányú funkciók a cégtől.

Talán az egyik leginkább várt fejlesztés az Androidos verzió, ami a tervek szerint idén végre megjelenik. A cég néhány dolgozója és a hivatalos teszterek már egy ideje használják, és a kilátások biztatóak. A cél az, hogy már az első kiadás is kitűnjön a többi Androidos böngésző közül, annak ellenére, hogy biztosan nem fog minden tervezett funkciót tartalmazni. Amire hosszabb távon lehet számítani, az természetesen a szinkronizálás, illetve a felület testre szabhatósága és a bővítmények támogatása. Sajnos az iOS-es kiadásra biztos, hogy többet kell várni, mert ahhoz az Apple WebKit motorját kellene használni, ami sok plusz munkával jár.

Egy másik funkció az M3 néven futó levelező kliens. Jelenleg úgy tűnik, hogy ez csak később fog megjelenni, de szintén még idén. A dolgozók egy része már ezt is aktívan teszteli. Kicsit úgy tűnik, hogy ez inkább Von Tetzchner szívügye, és még a Vivaldi felhasználók közül is csak keveseknek fontos, de mindenképpen jelentős erőforrásokat áldoznak rá. Annál is inkább, mert a cikk ugyan nem említi, de egy RSS olvasó és egy beépített naptár fejlesztése is folyamatban van. Von Tetzchner filozófiáját ismerve biztos, hogy ezek külön-külön is használhatók lesznek, de valószínűleg együtt alkotnak majd komplett csomagot.

És hogy mennyi felhasználója is van a Vivaldinak? Jelenleg kb. 1,2 millióan használják aktívan a böngészőt, ami a Microsofttal (Bing) és a Duck Duck Go-val kötött szerződéseknek hála éves szinten nagyjából ugyanennyi dollár bevételt termel. A számítások szerint 3-5 millió aktív felhasználóval már hosszabb távon is stabilan tudna működni a cég.

Az biztos, hogy a Vivaldi megjelenése óta a legizgalmasabb évet éljük. Reméljük, hogy minden a tervek szerint halad majd.

Vivaldi 2.4

Szűk két hónap után megérkezett a 2.4-es verzió, több fontos és várt újdonságot is tartalmaz.

Eszköztárak

Még decemberben, a 2.2-es kiadásban jelent meg az eszköztáron lévő gombok eltávolításának lehetősége. Ennek folytatásaként mostantól mozgatni is tudjuk őket a Shift billentyű nyomva tartása mellett. Az eszköztárak gyári állapotát a jobb gombos menüben lehet visszaállítani.

Egyelőre csak a címsáv bal oldalán lévő navigációs gombokat és az állapotsávon lévő elemeket (a zoom csúszka kivételével) tudjuk pakolászni, ráadásul csak az említett területek között. Kihangsúlyozták viszont, hogy ez csak egy következő lépés a teljes eszköztár testre szabhatóság felé vezető úton. A munka tovább folyik ezen a területen.

Felhasználói profilok

A Vivaldi fejlesztői engedélyezték a Chromium motorban egy ideje már megtalálható profilok létrehozását. A címsáv jobb oldalán található gomb segítségével tudjuk ezeket kezelni, illetve ha zavar a gomb, akkor a Beállítások -> Címsáv oldalon ki tudjuk kapcsolni. (Az alapértelmezett profil átnevezéséhez a chrome://settings/people oldalra kell ellátogatni.)

A funkció lényege az, hogy a böngésző több felhasználó profilját tudja így kezelni, és közöttük egy kattintással tudunk váltani. Minden felhasználó saját könyvjelzőkkel, előzményekkel, bővítményekkel és beállításokkal rendelkezik, így létrehozhatunk külön profilokat a családtagoknak, vagy saját magunknak például otthoni és munkahelyi profilokat.

Lehetőség van továbbá egy Vendég profil használatára, ami a Privát böngészéshez hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, és pluszban még a böngésző beállításaihoz sem enged hozzáférést.

Végül, a felhasználókhoz külön szinkronizációs fiókokat is lehet beállítani.

Egyéb

Ha már szinkronizáció, mostantól a könyvjelzősáv elemeit is lehet a szerverre menteni. Ráadásul azt is megoldották, hogy a könyvjelzősáv mappáiban is működjön a jobb gombos menü. Végül bekerült egy opció a lapfülek helyi menüjébe, amivel a kijelölt lapokat tudjuk a könyvjelzők közé menteni.

A Gyorsparancsok (F2) ablakban elérhetővé vált egy egyszerű számológép, ami a négy alapműveletet és a zárójeleket tudja jelenleg kezelni. Az Enter megnyomásával pedig a vágólapra másolja az eredményt.

A Beállítások is bővült két lehetőséggel. Egyrészt kikapcsolhatjuk a lapcsoportok drag & drop létrehozását, másrészt bekapcsolhatjuk, hogy a helyi menüből indított keresések a háttérben nyíljanak meg.

LetöltésVáltozáslista

Vivaldi 2.3

Néhány régóta várt apróság került be a legújabb verzióba.

Lapok

A Beállításokban az új lap pozíciójánál megjelent az automatikus lapcsoportosítás lehetősége. Ezt kiválasztva az új üres lapok egyben új lapcsoportokat is hoznak létre, és az éppen aktív weboldalról nyitott linkek automatikusan bekerülnek a csoportba.

Szintén a lap beállításai között találjuk meg a klasszikus forgó betöltésjelzőt, ami a favikon helyén jelenik meg. (A lapfüleken megjelenő betöltést jelző csíkot a címsáv beállításainál tudjuk kikapcsolni, ha nem akarjuk mind a kettőt használni.)

Végül, bár inkább a böngésző ablakára vonatkozó funkció, de végre elérhető a program bezárását megerősítő párbeszédablak az általános beállítások között.

Egyéb

A képernyőmentéseknek mostantól saját fájlnév sémát tudunk összeállítani a weblapok beállításainál, illetve a weblapok MHTML formában történő mentése is elérhetővé vált a Mentés párbeszédablakban.

Szintén régi kérés volt, hogy a mentett jelszavakat meg lehessen nézni a böngészőn belül. Mostantól erre a Beállítások -> Biztonság oldalon van lehetőség.

Letöltés, Változáslista

Vivaldi 2.2

A fejlesztők igyekeztek még karácsony előtt kiadni a legújabb verziót, de ez az újdonságok listáján nem fog meglátszani. Sőt!

Lapok

A 2.2-es verzióban újra a lapkezelés került előtérbe. A lapfülek helyi menüjében mostantól lehetőség van az összes vagy csak a kijelölt lapokat munkamenetként elmenteni. Ez annyival több a korábbi könyvjelzős megoldásnál, hogy nemcsak a lapok webcímét menti el, hanem az összes beállítását is.

Szintén a lapfülek helyi menüjébe került be az az opció, amivel az előtérben lévő kivételével az összes többi lapot elnémíthatjuk. Billentyűparancs már létezett a funkcióhoz, de most egérrel is elérhetővé vált.

Az Ablak menüben az első kilenc elem sorszámot kapott, ezzel könnyítve meg a lapok közötti váltást. Az Alt+W kombináció lenyomása után csak a kívánt lap sorszámát kell beütni.

Az eszköztár vissza és előre gombjára hosszan kattintva pedig szokás szerint megjelenik a lap előzményeinek listája, de újdonságként már jobb gombbal is kattinthatunk az elemeken, ha nem a jelenlegi, hanem egy új lapon akarjuk megnyitni őket.

Gyors elérés

Talán nem sokan tudják, de a weboldalak saját maguknak is definiálhatnak billentyűparancsokat. Például a Wikipédián az Alt+Shift+P parancs a nyomtatási nézetet nyitja meg. Az F2 segítségével előhívható Gyors elérés ablakban mostantól ezeket is kilistázhatjuk, vagy akár saját billentyűparancsot is rendelhetünk a funkcióhoz.

Szintén az F2 megnyomása után a korábban bezárt lapok listáját (kuka gomb) is megnyithatjuk.

Média

A Chromiumnak hála végre bekerült az Operából ismert videó lejátszó lebegő ablak. A weblapok videó elemeinek helyi menüjéből érhető el a funkció, de azoknál a szolgáltatásoknál, amik nem támogatják ezt a saját egyedi menüjükből (pl.: YouTube), két kattintásra lesz szükség a jobb gombbal.

A Linuxot használók pedig annak is örülhetnek, hogy a böngésző mostantól automatikusan letölti a legfrissebb Widevine beépülőt, így a Netflixes problémák elvileg megszűnnek.

Egyéb

Felhasználói kérésre ezentúl a Gyorshívóban is be lehet kapcsolni egy keresőmezőt. Pontosabban akit zavar, az kikapcsolhatja, mert a frissítés után automatikusan megjelenik.

Nagyobb dobás viszont az, hogy végre az eszköztár és az állapotsáv bármelyik gombját el lehet rejteni. Ehhez csak jobb gombbal kell kattintani az adott gombon, és a helyi menüből kiválasztani a megfelelő lehetőséget. A fejlesztők azonban felhívták a figyelmet, hogy ez csak a legelső lépés a teljes testre szabhatóság felé vezető úton. A következő kiadásokban további fejlesztések várhatók ezen a téren.

Letöltés

Vivaldi 2.1

Egy hónappal a sokat csúszó 2.0-s verzió után máris itt van a böngésző következő stabil kiadása.

A 2.1-es verzió a gyors parancsokra gyúr rá. Ez az a régi Operás funkció, amit sokan hiányolnak az összes többi böngészőből. Az F2 gomb megnyomása után egy felugró ablakban kulcsszavak segítségével vezérelhetjük a böngészőt. Többek között:

  • Kereshetünk a megnyitott lapok, könyvjelzők és előzmények között
  • Nyithatunk új lapot webcím vagy keresési kifejezés beírásával akkor is, ha a címsáv el van rejtve.
  • Használhatjuk a böngésző egyéb, eszköztárról vagy menüből elérhető funkcióit.

A mai kiadástól kezdve pedig létrehozhatunk új jegyzeteket, és kereshetünk is a tartalmukban, illetve a weblapok és a GUI nagyítását is szabályozhatjuk.

Összefoglalni nehéz, hogy mi mindent meg lehet oldani ezzel az eszközzel, ezért érdemes tenni vele egy próbát. Főleg azoknak, akik az egér helyett a billentyűzetet preferálják.

Az újdonságok sorát a vadi új AV1 videó formátum támogatása zárja. A fejlesztői ágon ugyan elérhetővé vált már a kék a képben (PiP) videólejátszó, de ebbe a stabil kiadásba még nem került bele. Ami pedig a hibajavításokat illeti, ezeket át lehet futni a hivatalos bejegyzés végén.

Letöltés