Magyar Opera

Optimális Opera (b9981)

Noha alig pár napja jelent meg a legutóbbi előzetes, a régen várt Dragonfly webfejlesztő eszközzel karöltve, a mai napon ismét egy új build érkezett. Ezt mi nem bánjuk, sőt! Pláne, ha olyan változtatások tűnnek fel, amilyenek a mai kiadásban.

Talán senkinek sem okozok újdonságot azzal a kijelentéssel, hogy az Opera - más programokhoz hasonlóan - forráskód alakjában látja meg először a napvilágot. Ez nem más, mint egy (vagy több) programnyelven írt sok ezer sorból álló "szöveg", amiből aztán a fordítók (az úgynevezett compiler-ek), az operációs rendszer (és a processzor) által emészhető kódot készítenek. A fordítók önmagukban is komoly alkotások, és igen meghatározó a szerepük a végleges program tulajdonságait illetően. Egy Opera komplexitású program fordítása egyáltalán nem triviális, tehát sokféleképpen kivitelezhető. Az évek során a fejlesztőeszközök meglehetősen szofisztikáltakká váltak, ezzel a résszel tehát nincs is különösebb gond. Viszont ahány program, annyi probléma, és gyakran egymással ellentétes feltételeket kell kibékíteni valamilyen szempontok alapján. A compilerek régóta rendelkeznek bizonyos optimalizációs lehetőségekkel. Ezek különböző módszerek alapján igyekeznek minél gyorsabban, minél kisebb memóriaigénnyel, minél kisebb helyigényű állományokat kreálni. Amint az az előző mondatból is leszűrhető, sok feltételnek kell(ene) egyszerre megfelelni, tökéletes megoldás ezért nem is létezik.

Tovább...

Dragonfly and Co. (b9972)

Az Opera Software, számos nagyszerű funkció és több kitűnő böngésző fejlesztője. A hasonló nevű böngésző az egyik legjobb a piacon, és kétségkívül a legfunkciógazdagabb a telepítést követően. Kisebb-nagyobb hiányosságai mellett két komoly érv szólt ellene, szinte a kezdetektől. Az egyik, hogy fizetni kellett a kompromisszummentes használatáért. Ez 2005 ősze óta már nem igaz, az Opera 8.5 és utódai teljesen ingyenesek. A másik probléma még most is velünk él, bár egyre csökkenő mértékben: az oldalkompatibilitás.

Noha az Opera az egyik leginkább szabványkövető böngésző számos oldalt rosszul jelenít meg. Paradox módon ennek oka éppen a szabványkövetésben keresendő. A honlapok nagy része Internet Explorerre készült, amelynek szabványkövetése hagy maga után némi kívánnivalót. Manapság a helyzet folyamatosan javul köszönhetően az alternatív böngészők, különösen a Firefox térhódításának. Az Opera szakemberei is mindent elkövettek ennek a hiányosságnak az eltüntetéséért. Quirks (hibatűrő) mód, browserJS és más trükkök bevetésével próbálkoznak folyamatosan.

Tovább...

Kestrel fordítás

Az új Kestrel beta2 már tartalmazza a legújabb fordítást, bár még mindig nem teljes, de az új stringek legnagyobb része benne van. Úgyhogy ha bármilyen hibát, elírást találtok a fordításban, itt jelezzétek, és javítom. Főleg az újdonságok körül érdemes bogarászni.

SearchEdit - rakj rendet a keresők között

Volt régen egy Opsed nevű programocska Operához, amellyel a keresőket lehetett rendbe tenni, új keresőket felvenni, rendezni őket, stb. Azóta ezeknek egy jó részét már az Opera is tudja, így a legtöbb esetben már nincs szükség kriptografikus végzettségre, hogy összedobjunk egy keresőt a kedvenc oldalunkhoz. Elég jobb gombbal kattintani a keresőmezőn Operában, és a Kereső készítése ponttal túl is vagyunk a nehezén. Csak egy rövid azonosítót kell még megadni, és meg is van az új keresőnk. Viszont továbbra sem lehet rendezni, csoportokba rakni a keresőket, és a régi programot sem fejleszti már senki jó ideje.

Ennek áthidalására készített mikko211 nemrég egy új, Java alapú programot, amely SearchEdit név alatt igyekszik a régi szerkesztő helyét átvenni. Ez az alkalmazás is erősen célorientált, így semmi mást nem tudunk benne csinálni, mint a keresőket szerkeszteni. Képes a meglévő keresők rendezésére, szerkesztésére és törlésére, lehet a keresők közé elválasztókat tenni, ki lehet kapcsolni ideiglenesen egyes keresőket, valamint össze lehet vele fésülni több search.ini tartalmát.

Tovább...

Netvibes widgetek Operában

Opera minialkalmazásokat, vagyis widgeteket nem csak a MyOpera Widgets oldalán találhatunk, hanem több más helyen is a neten. Például szép gyűjtemény van a Netvibes oldalán is, mivel az ott található widgetek jó része képes Opera widgetként is működni. Ami szép az egészben, hogy ezért egyáltalán nem kell megszenvedni, mivel a piszkos munkát maga a Netvibes végzi el, így az ott megírt UWA (Universal Widget API) widgetek általában gond nélkül használhatóak később magában a Netvibesban, a iGoogle-ben, a Live.com-on, a Windows Vistába, Apple Dashboardban, vagy akár az Operában is.

Az UWA widgetek készítéséről Bártházi András készített egy igen részletes leírást, amelyet egy példa widgeten keresztül mutatja be a fejlesztés menetét. Az elkészült widgettel különböző felhasználók IndaFotóra töltött képeit lehet nézegetni.

További részleteket itt: Netvibes UWA fejlesztés

süti beállítások módosítása
Mobil