Magyar Opera

Címkék » sajtó


Up North Web 2010: összefoglalás

Ahogy arról már többször is beszámoltunk, a mai napon az Opera Software egy sajtónapot tartott az érdeklődők számára, amit Up North Webnek kereszteltek el. Noha a névben nincsen benne, én mégis bátorkodtam betenni az évszámot is. Noha ez volt az első ilyen alkalom, valószínűleg nem az utolsó, hiszen nagyszerű lehetőséget kínál a cégnek arra, hogy termékeit, újdonságait, vízióit a nagyközönség elé tárja, miközben komoly sajtót kap a résztvevő újságírók jóvoltából.

Minket Opera felhasználókat nyilván a legfrissebb termékbejelentések érdekelnek. Későbbi cikkekben részletesebben kitérünk majd rájuk, most csak egy rövid felsorolás erejéig tekintsük át őket. Opera 11 alfa, ami támogatni fogja a kiterjesztéseket, Opera Mobile Android operációs rendszerekre, illetve megnyílt az Opera Link API-ja. Ez a cikk azonban még magára az eseményre fókuszál.

A napot előadásokkal indították, amik különböző témákat érintve végső soron arról szóltak, hogy "ott fenn, északon" az Opera hogyan képzeli el az internet jövőjét.

Az első felszólaló természetesen a vállalat vezérigazgatója, Lars Boilesen volt, aki az üdvözlés és az Opera történetének rövid ismertetése után vázolta a cég kezdetek óta fennálló hitvallását a nyitott, mindenki számára elérhető webről, illetve az internetben rejlő lehetőségekről. Mint mondta, a net csak mostanában nőtt fel, és kezdi beteljesíteni a küldetését.

Nem felejtette el megemlíteni az Opera nagy, és másodpercenként két fővel növekedő felhasználói bázisát, ahogy a mobil piacon elér sikereket és a legnagyobb szolgáltatókkal kötött szerződéseket sem. Alább megtekinthetitek a teljes videót (14 perc).

Tovább...

Mi lesz holnap?

2010. október 14-e, csütörtök... Ami miatt a dátum érdekes, az az Opera által korábban meghirdetett Up North Web fantázianevű esemény. Erről azóta sem derült ki túl sok minden, de néhány információmorzsával gazdagabbak lettünk.

Az már bizonyos, hogy egy Opera sajtónapról van szó, amikor a cég - kihasználva az általa gerjesztett nagyobb publicitást - fontos bejelentésekre készül. A megszellőztetett program:

10:00-10:15 - Az Internet jövője

10:15-10:45 - A jelen és a jövő meghatározó termékei és technológiái

10:45-11:00 - A web varázsát a szabványok adják

A fent linkelt cikk szerint legalább két bejelentéssel készülnek az Operánál. Haavard Twitter bejegyzései alapján azonban nem biztos, hogy minden újdonság leleplezésre kerül, ezek alapján lehet, hogy nem mindennel készültek el időben.

Számos spekuláció látott már napvilágot a várható újdonságokkal kapcsolatban - merthogy mindenki vár legalább egy konkrét új terméket az általánosságokon túl, - de senki sem tudja igazán, mire számítsunk. Mivel a legtöbb felhasználó ezzel van napi kapcsolatban, a legjobban a PC-s verzió, az Opera 11 előzetesét (alfa) várják. Figyelembe véve az eddigi kiadási dátumokat, és az elvileg felgyorsított fejlesztési tempót, nem is tűnik vad ötletnek (pláne, hogy az alfától hosszú még az út a véglegesig).

Az már komolyabb kérdés, hogy ez az Opera 11 alfa - ha az lesz - mit is tartalmazna. A legjobban talán mindenki a GPU gyorsítást várja tőle, számos, esetleg meg nem nevezett, vagy éppen kötelezőnek érzett javításon túl. Esetleg új felhasználói felületet, vagy egy, még nem igazán létező funkciót, amivel a Gyorshívóhoz vagy a vizuális fülekhez hasonlóan meglepik majd a világot. Persze lehet, hogy senkinek nem lesz igaza...

Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy az Operának igen komoly érdekeltségei vannak más területeken, például a mobilok és internetképes eszközök piacán. Valószínűnek tartom, hogy legalább egy bejelentés ezekhez fog kapcsolódni. A részletek itt is bizonytalanok, de sejtéseink lehetnek a korábbi információk alapján. Például az Opera Mobile egy újabb verziójának bejelentése, természetesen az új Carakan JavaScript motorral a fedélzeten, vagy például a minialkalmazások, esetleg a Unite támogatásával.

A harmadik esélyes terület a szolgáltatásoké, ezekből is van jó néhány. Emlékezhetünk például az Opera által felvásárolt FastMail.FM levelező szolgáltatóra, ami körül azóta nagy a csend. De említhetnénk az Opera Mini reklámokkal való ellátását is, vagy éppen a pár hónapja bejelentett megújuló My Opera közösségi oldalt. Esetleg a Dragonfly egy újabb iterációja jöhet, de lehet olyasvalami is, amiről eddig nem is esett szó. Így belegondolva nem is rossz látni, hogy mennyi a "lehetőség", és mekkora a bizonytalanság, hiszen ez bizonyítja az Opera széles portfólióját és kreativitását.

Ti mire tippeltek?

(Addig is azonban, amíg fény nem derül az újításokra, keressétek fel a megújult Opera Portált)

süti beállítások módosítása