Magyar Opera

Címkék » myopera


Péntek esti sörözés az Operánál

Opera logó söröskupakokból

Nem lehet rossz munkahely az Opera oslói telephelye (meg gondolom a többi sem). Már régebben olvastam, hogy az Operánál elég vegyes a nemzetiségi eloszlás (39 ország képviselteti magát), így aztán jó sok nép ételeit meg lehet ott ismerni. A hangulat vidám, sok a közös porgram, például rendszeresen söröznek együtt minden péntek délután. A legutóbbi sörözésen a mellékelt képen látható Opera logót hozták össze söröskupakokból.

Az Operának jelenleg 325 alkalmazottja van, és most is elég sok pozícióra keresnek jelentkezőket. Nem árt tudni, hogy Oslo a világ egyik legdrágább városa, de ezt leszámítva 10 jó okod is lehet arra, hogy az Operánál dolgozz.

My.opera.com változások

Az Opera közösségi honlapjának hivatalos blogjában egy hete jelent meg egy bejegyzés, miszerint változások várhatók a honlap működésében. Eredetileg egyszerre kívánták frissíteni a hardver és a szoftver hátteret, de ez rajtuk kívül álló okokból sajnos nem jött össze. Így egyelőre maradt a szoftver csere, ami a tegnapi nap folyamán sikeresen megtörtént, és többek között az alábbi változtatásokat hozta:

  • áttervezett blogszerkesztő felület
  • lehetőség arra, hogy a blogbejegyzéseknek csak a kivonata (eleje) kerüljön a címlapra. A teljes cikkhez, a read more linkre kell kattintani
  • az egyes bejegyzések URL-je egyénileg meghatározható (az eddigi számsorozat helyett)
  • lehetőség nyílik szavazások elhelyezésére az oldalsó panelen
  • továbbfejlesztett fotóalbum vetítés az oldalsó panelen
  • feltöltött képek gyorsabb átméretezése, jelentősen növeli a képfeltöltés sebességét
  • saját hozzászólások törölhetők a topikokból
  • továbbfejlesztett fórumkereső felület
  • e-mail aktivizáció újbóli bevezetése
  • számos kisebb-nagyobb hibajavítás, és sebességbeli optimalizáció

Opera póló minden új SSE widgetért

Opera Web Chat

Pár napja tette közzé az Opera, hogy a 9-es verzióban már megtalálható a Web Applications új, ajaxos WebStreaming technológiája (a Server Sent Events). A jelek szerint az Opera ezt a módszert is fel akarja használni a webeszközök népszerűsítésére, mivel ma egy új, rövid távú versenyt hirdettek ezzel kapcsolatban.

A versenyben most kivételesen nincs sorsolás, így minden egyes résztvevő kap egy Operás pólót, ha megfelel a feltételeknek. A szabályok egyszerűek:

  • készíts egy Opera widgetet, ami használ SSE-t, és töltsd fel a MyOpera oldalára szeptember 10-én (vasárnap) éjfélig, vagy
  • készíts egy publikus webalkalmazást, ami SSE-t használ (mint amilyen az Opera Web Chat), és add meg a linkjét a fórumon, szeptember 10-én éjfélig.

A widget vagy az alkalmazás nem kell bonyolult legyen, de a túlságosan egyszerűeket sem fogadják el. Ha például mindig csak egy sima szöveget küld vissza a szerver, az nem elég, de ha már egy véletlenszerűen kiválasztott idézetet, az már jó lehet.

Az eszköz fejlesztéséhez nem szükséges feltétlenül megírni a kiszolgáló oldalt: felhasználhatod az Opera Web Chat szerverét, vagy más olyan szervert is, amit pulbikáltak a fenti fórumon (természetesen ebben az esetben a funkcionalitás már adott). Az is elég, ha csak a szolgáltató részt írod meg valamihez.

A fejlesztéshez hasznos segédeszköz lehet a Server Sent Events specifikációja.

Újabb fejlesztői blogok az Operánál

Az Opera egy újabb blogot indított útnak, amelyben az Operához kapcsolódó weblapok, többek között a MyOpera szerkesztői tudósítanak majd az aktuális fejleményekről. Pár napja egy másik blog is indult az Opera Minivel kapcsolatos eseményekkel.

Az Opera az elmúlt évben teljesen ráharapott a blogokra. Éppen egy évvel ezelőtt indult el pár zökkenő után a megújult MyOpera oldal, ahol központi helyet kaptak a blogok, mára már több olyan blog is van rajta, amelyeknek nem sok közük van magához az Operához. Az Opera 9 fejlesztése alatt pedig sorra indultak a különböző belső blogok, melyekkel sokkal könnyebben követhető nyomon a bönggésző élete, mint régebben, a fórumokat böngészve, ráadásul direkt kapcsolatot létesít a felhasználók és a fejlesztők között.

Az új blogok kapcsán lassan elérkezett az ideje annak is, hogy felsoroljuk az összes belső Opera blogot, amelyek az elmúlt évben indultak:

  • Desktop Team blog: ezen a blogon a heti előzetes verziókat teszik közzé, elsősorban tesztelési céllal. Az Opera 9 megjelenése után kissé megcsappant az előzetesek gyakorisága, de a következő heti előzetes már most péntekre várható.
  • Opera Widgets blog: ez a blog főként a widgetekkel kapcsolatos játékokkal foglalkozik, így azoknak lehet érdekes, akik már készítettek, vagy később készítenének widgeteket.
  • Opera Labs blog: ezen a blogon új technológiákat és termékeket mutatnak be az Operával kapcsolatban, bár az utóbbi időben kicsit elhanyagolták a frissítését.
  • Opera Platform blog: a mobil alkalmazásokhoz kapcsolódó Opera Platformmal foglalkozik.
  • Opera Web Applications blog: hasonló az előbbihez, csak tágabb tartalommal: Opera Platform, widgetek, AJAX, Web 2.0, stb.
  • Opera Competitions: itt jelennek meg a legújabb játékok, versenyek az Operával kapcsolatban. Mostanában főleg a widgetek és az Opera Mini van középpontban.
  • My Opera blog: a My Opera és az Opera.com oldalakkal kapcsolatos, főleg technikai blog.
  • Opera Community blog: kirakatblog a My Opera oldalán, ahol értesülhetsz az aktuális eseményekről és a hét bloggeréről
  • Opera Mini blog: egy új blog az Opera Minivel kapcsolatos aktuális hírekkel.

(Opera Watch)

Manager Liga kvíz

Már többször írtam, hogy az Operások nagyon szerethetik a focit, mert szinte minden hónapban felbukkan valami a focival kapcsolatban az Operánál. Eddig még a Foci VB küröli általános őrület részben magyarázattal szolgált a rajongásra, viszont ennek már az utórezgései is rég lecsengtek, mégis megjött menetrend szerint a következő focis játék az Operától.

Az új játék egy 11 játékosból kérdésből álló kvíz, amit az Opera a Manager Liga (egy online focis játék) segítségével hozott össze. A kérdések ebből kifolyólag főleg a focival foglalkoznak, az egyetlen Operás kérdés már-már kakukktojásnak hat. A kvíz kitöltésével azért még érdemes lehet megpróbálkozni, mivel a kitartók közül valaki egy Sony Ericsson M600i telefonnal lehet gazdagabb, feltéve hogy szeptember 15-ig helyesen válaszol a kérdésekre.

A helyes válaszokat lehetőleg ne ide küldjétek be, ellenkező esetben mind piros lapot kaphatunk. Sok sikert a töltögetéshez, és hajrá Opera! :)

süti beállítások módosítása