Magyar Opera

Címkék » html5


Boldog Új Évet! (b3186)

Először is, minden kedves olvasónkat köszöntöm az újonnan megkezdett 2010-es esztendőben! Szívem szerint valamilyen más, a jövőt fürkésző cikkel kezdtem volna az új évet, de ha az Opera fejlesztői úgy látták jónak, hogy a mai napon egy előzetessel kedveskedjenek, vállalom az áldozatot, hogy inkább erről számoljak be nektek.

Az ember nem is gondolná, hogy ilyen hamar ennyi minden elérhető, a mai összeállítás azonban komoly újításokat hoz. Az egyik ilyen a video elem támogatása! Sajnos ez Mac-en nem elérhető, viszont Linuxon igen. Bizony, Linuxot mondtam, merthogy az Opera 10.5 immár a pingvines operációs rendszerre is elérhető.

Frissítés! Nyilván hozzám hasonlóan mindenki frissítette az Operáját az új verzióra, (esetleg módosította is az UI-t) így természetes, hogy ugyanúgy néz ki. Azonban friss telepítés után jól látható, hogy az Opera átszervezte a felületet. Végre elhagyták a Gyors előre és Gyors vissza gombokat (előbbit integrálták az Előre gombba), és kimaradt a Jelszókezelő gombja is. Az oldalsávot nyitó gomb viszont maradt a helyén, erre kitalálhatnának még valami okosat. Kép alant.

Korábban már írtunk arról, hogy a 10.5 egyik nagy újítása, hogy jobban illeszkedik az őt futtató operációs rendszerbe. Karácsony előtt azért nem érkezett Linuxos kiadás, mert ezzel az integrációval még nem sikerült elkészülniük. Befejezve persze még most sincs, de már kipróbálható az új megjelenés, lássuk, mit végeztek a fejlesztők!

Először is eltüntették a Qt könyvtáraktól való függőséget. Így az Opera külön grafikus környezet nélkül is elfut (X11-et használva), de ha valami telepítve van, akkor igyekszik azt használni. Jelenleg a Gnome/GTK+ és KDE4/Qt4 támogatáson dolgoznak, de ma még csak az előbbi érhető el, utóbbi még nincs erre alkalmas állapotban. Ez persze nem jelenti azt, hogy előbbi készen lenne.

Tovább...

Technikai előzetes 9.62 alapokon!

Sok idő eltelt azóta, hogy először kísérletezhettünk olyan Opera előzetesekkel, amik egy-egy újításra fókuszáltak, és még a weekly-től is elkülönítették őket. A legutóbbi alkalom óta is eltelt több, mint 4 hónap. Akkor egy olyan speciális buildet próbálhattunk ki, ami egyszerre tartalmazta a Video, 3D canvas és a fájl I/O funkciókat. Ha ezek nem mondanak semmit, akkor olvasd el az akkori bemutatónkat. Szükség is van a memória frissítésére, ugyanis a mostani új kiadás szintén ezeket tartalmazza - immár Opera 9.62 alapokon. Tehát a maitechnikába építi bele a jövőbelit.

Személy szerint szívesebben látnék inkább egy előzetest a "még jövőbelibb" verzióból, de ez is mindenképpen megér egy misét. Figyelem! Mivel ez egy technikai előzetes, nem ajánlott korábbi verziókra feltelepíteni. Mindenképpen érdemes biztonsági mentést csinálni a meglévő verzióról is!

Akik kellően bátrak, és éreznek magukban késztetést, azok elérhetik az új változatot Windows, Linux és Mac rendszerekre egyaránt. Az újdonságok kipróbálásához megintcsak a korábbi bemutatónkat tudom ajánlani, most onnan "idéznék":

 OGG videók:

SVG videók:

3D canvas:

Figyelem! Az előzetes verziók még sok hibát tartalmazhatnak, ezeket nem ajánlott mindennapi használatra telepíteni. Az Opera legutolsó végleges verzióját az Opera oldaláról töltheted le.

Újdonságok az Operától! (b10093)

Nicsak, még egy előzetes! Alig érkezett meg a szokásos pénteki build, máris újabb bejegyzést olvashatunk a Desktop Team honlapján. Az összeállítás száma egyetlen egyet lépett előre, de micsoda változást jelent!

Már megszokhattuk, hogy a böngészőknél az Opera a nagy innovátor, ha új funkciókról van szó, és ez a tulajdonság már a kezdetektől a sajátja. Azonban a háttérben olyan fejlesztések is zajlanak, amelyek eredményével a felhasználó csak később és áttételesen szembesül. A webes szabványokról van szó, amik alapvetően határozzák meg a mai internetet. Egyre újabb szabványok születnek, amelyek folyamatosan tágítják a webfejlesztők lehetőségeit, és növelik a "felhasználói élményt". Az alap HTML mellett megjelent a CSS (mellesleg egyik kifejlesztője az Opera alkalmazottja), majd annak 2. és 3. verziója is. Ezek támogatásában az Opera kiváltképp jeleskedik, hiszen övé az egyik legteljesebb implementáció.

Ezen kívül itt van a ma már igen komoly szerepet betöltő ECMAScript (JavaScript) is, nem is beszélve a mindenféle "apróbb", ámde nagyon hasznos kiegészítésről, melyeket az Opera általában az elsők között implementál. A legutóbbiak közül érdemes lehet kiemelni az animált PNG-t (először az Opera 9523-as buildjében jelent meg a támogatása, 2007 szeptemberében), illetve a MathML leírónyelvet (9656-os build, 2007 november).

A fejlődés persze azóta sem állt meg, az Opera pedig továbbra is vezető szerepet kíván ebben betölteni. Ennek jeleként többek közt megjelent a videótámogatás a HTML5 részeként. Első ízben egy külön tesztelőzetest tettek közzé 2007 tavaszán. Jó fél évvel később megjelent egy újabb, ami már nem csak az OGG videókkal bánt el, hanem az SVG videóval is. Az akkori build egyik fő problémája az volt, hogy csak Windows alá tették elérhetővé. Ez már a múlt, hiszen a mostani, 10093-as előzetes már minden nagyobb operációs rendszerre elérhető!

Tovább...
süti beállítások módosítása