Magyar Opera

Címkék » béta


Opera 11.50 béta

A mai napon elérhetővé vált az Opera következő kiadásának, a 11.50-nek - ismertebb nevén Swordfish - az első bétája. Egyben ezzel debütál a a böngésző asztali kiadásának új terjesztési módszere, az Opera Next. Lényege, hogy - más gyártók megoldásához hasonlóan - több "csatorna" fut egyidejűleg.

Az egyik a hivatalos kiadások sora. Ezek felajánlják a frissítést, amint egy új, stabil kiadás jelenik meg. Ha erre manuálisan telepítünk egy bétát, akkor onnantól a következő bétákat is felajánlja majd. Ezzel szemben áll az Opera Next, ami egy teljes értékű telepítő, ami a stabil változat mellé települ, de attól teljesen függetlenül működik, és nem piszkál bele a beállításokba sem. Sőt, minden módon igyekszik megkülönböztetni magát: más a telepítő grafikája, ahogy a név és az ikonok is.

Itt is két lehetőségünk van: egyik esetben csak az alfa, béta és RC kiadások települnek, de ha kipipáltuk az előzetesek letöltését, akkor azokat is automatikusan megkapjuk. Volt már rá példa, hogy a frissítő nem talált semmit, noha tölthető volt a legfrissebb snapshot. Fontos megemlíteni, hogy ez nem a telepítő hibája: az auto-frissítéshez a fejlesztőknek be kell kapcsolniuk ezt az opciót az adott előzeteshez.

Eme kis kitérő után nézzük, milyen újdonságokkal szolgál a 11.50 béta a 11.11-hez képest! Mivel az egyes snapshotoknál Penge már részletesen beszámolt az aktuális változásokról, én most csak a lényeg kiemelésére törekednék.

Presto 2.8.158

Nem olyan nagyot, mint amekkorát szerettünk volna, de kétségtelenül előre lépett az Opera motorja. A mostani sláger a HTML5, nem meglepő tehát, hogy innen kerülnek ki az újdonságok. Megjelent a datalist elem, a session history, a classList tulajdonság és a time elem támogatása. Ezen felül bővítették a CSS, a Selectors APi és a DOM eseménykezelő képességeit is. Egyszóval semmi nagy újítás, csak apróbb finomítások.

Élőbb gyorshívó

Néhányszor már írtam - és még szerintem fogom is - hogy a Gyorshívó az Opera egyik legismertebb és legnépszerűbb funkciója. Bevezetése után sokáig változatlan maradt, az évek során egyedül a beállítási lehetőségeket bővítették kisebb mértékben.

Az utóbbi időben ugyanakkor jóval nagyobb figyelmet kap. A reform a kis előnézeti képek generálási módjának megváltoztatásával, és a "Flow" fantázianevű elrendezéssel kezdődött még az Opera 11.10-el. Most még tovább léptek, nem is kicsit: ugyanis bevezették a gyorshívó kiegészítők fogalmát.

Személy szerint régóta vártam egy egyedi, multifunkciós, testreszabható kezdőlapot. A mostani megoldás - nevezetesen a gyorshívó bejegyzésekbe elhelyezhető kiegészítők - némileg korlátozottabb megoldás. Ugyanakkor egyértelmű előrelépésnek tekinthető, és a mobil eszközökre is jól adoptálható.

Néhány kiegészítő már elérhető az Opera megfelelő oldalán. Bár számuk egyelőre nem túl nagy, azért valamit megmutatnak a bennük rejlő lehetőségekből. Van például időjárás-előrejelző, valutakonverter vagy éppen Twitter alkalmazás is.

Szintén új, hogy az üres Gyorshívó elemre kattintva már kis előnézeti képekkel illusztrált javaslatokat ad honlapokra illetve kiegészítőkre, szám szerint hármat-hármat.

Sok minden más

A fentieken túl is akad azért néhány értékelhető apróság. Az egyik a jelszavak szinkronizálásának lehetősége Opera Linken keresztül, amit sokan régóta kértek. Növelték az SVG betöltődés és animáció sebességét, és a lemez-intenzív műveletek is fürgébbek lettek. Apró figyelmesség az igény szerinti (On-demand) beépülőhasználat beállításának oldalspecifikussá tétele, illetve a SOCKS proxy-k könnyebb konfigurálása.

Természetesen ne maradhattak ki a hibajavítások sem. Ezek listája igencsak hosszú, és kellően változatos: a JavaScript gyorsítótár problémától kezdve a kódkezelésen át a grafikai problémákon keresztül a fagyások javításáig terjed. De frissítették például a böngésző azonosítóján is, ezentúl, ha valamiért Firefoxnak vagy Internet Explorenek kell hazudnia magát, az Opera már az aktuális 4-es illetve 9-es verzióként kelleti magát.

Összefoglalva a fentieket: az Opera 11.50 béta a korábbi verzióinak továbbfejlesztett verziója, néhány jelentősebb, és kevésbé jelentős funkcióval. Igazából sokkal jobban illene rá a 11.20 megnevezés, jobban kifejezné a változások mértékét. Mindenesetre a hibajavítások mindig üdvözlendők. Az új béta verzió letölthető az Opera Next honlapjáról Windows, Unix és Mac operációs rendszerekre.

Opera 11 béta bemutató

Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, a mai naptól hivatalosan is letölthető az Opera 11 bétája. Az eddig ismert funkciókon túl hozott magával még két újdonságot, az App Tabs-ot és a Tab Stacking-et, mindkettő a fülek kezelésével kapcsolatos.

Amit már láttunk

Röviden összefoglalom, hogy a jelenlegi stabil verzióhoz, az Opera 10.63-hoz képest milyen újdonságokra számíthatunk, ha feltesszük a bétát. Itt csak a fontosabbakat említem, a teljes lista az Opera hivatalos változási közleményében olvasható.

Új telepítő

Opera Installer Icon

Az Opera Windows alatt szakított az évek óta használt "klasszikus" illetve MSI alapú telepítőkkel, a helyüket egy egyedi fejlesztésű, egységes installer vette át. A változás többek között kisebb telepítőt, új telepítő ikont, és gyorsabb működést jelent.

Fontos újdonság a hordozható verzió létrehozásának lehetősége is. A témáról bővebben a saját illetve a hivatalos cikkből olvashattok.

Továbbfejlesztett motor

A fejlődés nem állhat meg, ezért az Opera 11 már a Presto 2.7-es változatával, valamint a tovább gyorsított Carakan JavaScript motorral érkezik. Előbbi a CSS3 és a HTML5 jobb támogatásában, illetve a WebSocket implementálásában nyilvánul meg, mindazonáltal gördülékenyebben is végzi a dolgát. Ennek egyik jele, hogy a Peacekeeper teszt abszolút első helyén egy Opera 11-et futtató gép áll 20302 ponttal.

A JavaScript végrehajtás különösen Linux alatt javult, ami rá is fért már a böngészőre. Mostanra kapta meg ugyanis azt a profil vezérelt optimalizációt, ami a Windowsos verziónak 2008 óta sajátja. Mindemellett drasztikusan gyorsult a selectorok végrehajtási sebessége is.

Szintén a böngésző belső világához tartozik, hogy "hivatalosan" is bekapcsolható a beépülők manuális aktiválhatósága, illetve az, hogy a jól ismert opera:plugins oldalon már egyesével letilthatjuk a beépülők működését.

Tovább...

Opera Mobile 10.1 béta 2 Symbianra

A mai napon az Opera kiadta teljes értékű mobilos böngészőjének újabb tesztváltozatát - egyelőre csak Symbian rendszerre. Az előző, első béta változatot még idén júliusban mutatták be. Abban az "alap" Carakan motor szerepelt, a mostani kiadásban viszont már a JIT egység is üzemképes, ami további négyszeres gyorsulást hoz a JavaScript végrehajtás sebességében.

Noha a Symbian helyzete nem túl rózsás az utóbbi időben, még mindig ez a legnépszerűbb okostelefonos operációs rendszer, így érthető, hogy az Opera nagy energiát fektet a fejlesztésbe. Remélhetőleg hamarosan elérhető lesz a Windows Mobile-os , illetve az Androidos verzió. Utóbbi rendszer különösen gyorsan terjeszkedik, ráadásul a Minin kívül nincs rá Opera böngésző, így kiemelten fontos lenne egy hozzá való Mobile változat.

Visszatérve a mai változatra: fontos látni, hogy ez még csak egy béta, és mint ilyen számos ismert hibát tartalmaz. Például a Carakan mellékhatásaként megnövekedett memóriafogyasztást, esetenként elsőre lassú pozíció meghatározást (Geolocation API használatával), valamint görgetési és Opera Link problémákat. Szóval egy próbát megér (olvasóinktól várjuk a Mobile 10, 10.1 béta és 10.1 béta 2 részvételével készült összehasonlító SunSpider eredményeket!).

Az Opera Mobile 10.1 béta 2 Symbianra erről az oldalról tölthető a megfelelő telefonokkal.

Közben az Opera Mini tovább folytatja diadalmenetét. A napokban több hír is érezett az Opera háza tájáról. Az első az orosz TELE2 szolgáltató ügyfeleinek örömteli, ők ugyanis kedvező netes csomaghoz juthatnak hozzá a Mini használatával, amivel online feltölthetik az egyenlegüket is. A második, hogy a másodvonalbeli, de erősen növekedő kínai telefongyártó, a ZTE egyes készülékeire előre telepíti majd az Opera Minit!

Opera 10.6 béta 1

Azoknak, akik figyelemmel kísérik blogunk és az Opera mindennapjait, aligha lehetett meglepetés, hogy a mai napon elérhetővé vált az Opera 10.6 első béta verziója. Ez a kiadás teljesen megegyezik a legutóbbi, 3422-es sorszámú béta RC-vel, szóval aki azt letöltötte, annak már nem kell frissítenie.

Mivel e hasábokon folyamatosan figyelemmel kísértük az új változat alakulását, ezért most inkább csak tekintsük át, hogy mi változott a legutóbbi stabil változat, a 10.53 óta. Ez utóbbi hibajavítás mintegy másfél hónapja, április 30-án jelent meg. Kezdetben nem is így hívták, hanem 10.54-nek, de idővel ugyanaz történt, mint a 10.2 esetében: ejtették az újabb verzió érdekében.

Úgy tűnik, az Opera átvette a Google Chrome munkamódszerét: ipari mennyiségben gyártják az újabb verziókat, és bizonyos időközönként kinevezik őket alfának, bétának, vagy éppen véglegesnek. Persze bosszankodhatunk azon, hogy a 10.5 mennyire bugosan került kiadásra, de látni kell, hogy az Opera-féle gőzhenger nem állt le, folyamatosan fejleszt és javít. Ennek megfelelően a 10.6 is számos változtatást tartalmaz majd, ami teljes mértékben indokolja a verziószám növekedést.

Sebesség

Az Opera 10.5 fejlesztésekor az egyik kulcsszó a sebesség volt. Ennek érdekében nem kevesebb, mint három jelentősen, vagy teljesen újraírt motor kerül bele: a Presto 2.5, a Carakan és a VEGA. Ez a három elem nem csak egy egyszerű frissítés volt, hanem teljesen új alapokra helyezte az Operát. Ezekre az alapokra építkezik a mostani változat is.

A rendszer finomhangolásával ugyanis jelentős gyorsulást sikerült elérniük a JavaScript végrehajtás terén, aminek köszönhetően ismét a képzeletbeli dobogó csúcsára állhatnak. Bizonyos tesztekben nem kevesebb, mint 50%-os gyorsulást sikerült elérniük a 10.5-höz képest is.

Funkciók

Ezen a téren viszonylag gyengén teljesít, de azért néhány apróságot megemlíthetünk. Ilyen például a tetszetősebb gyorshívó, köszönhetően az új, "szélesvásznú" előnézeti képeknek, vagy éppen a belső oldalak (Letöltés, Jegyzetek.. stb.) számára a vizuális füleken megjelenő ikon. Említést érdemel még, hogy a Bing lett az alapértelmezett gyorshívó-kereső, valamint, hogy végre - bár egyelőre próbaüzemben, és korlátozottan, de - vannak keresési javaslatok is. Ezeket jelenleg a gyári Wikipedia és Yandex keresőmotoroknál támogatja, remélhetőleg a végleges verzióra bővülni fog a lista.

Szabványtámogatás

Ez az egyik olyan terület, ahol az Opera némi elmaradást halmozott fel az utóbbi időben. Különösen a HTML5-re kell odafigyelni, a fejlesztők is ide összpontosítottak elsősorban. Csak címszavakban a lényeg:

  • WebM videó támogatás
  • HTML5 offline webalkalmazások
  • Geolocation támogatás
  • Web Workers támogatás
  • fejlettebb Cross-Document Messaging

Hibajavítások

Természetesen nem múlhat el új Opera verzió hibajavítások nélkül, Amikor megnéztem a változási közleményt, magam is meglepődtem ezek magas számán. Ezt persze nézhetjük negatívan is, mondván, hogy ilyen sok hiba volt az elődben, de én inkább a fejlődést értékelem.

A későbbiek során elképzelhető, hogy a végleges 10.6 a fentieken túl további újításoka is felmutat majd. Ami boztosnak látszik, hogy ez állítja vissza a Windows, Mac és Unix egységét, ami még a 10.5-nél bomlott meg. Utóbbi rendszeren ugyanis ez lesz az Evenes első hivatalos debütálása .

Ahogy azt megszokhattátok, az Opera hivatalos előzeteseit az Opera Next oldalról tölthetitek le. Érdekes módon csak angol nyelven érhető el. Ha neked magyar kell, akkor töltsd le tőlünk a hivatalos nyelvi fájlt, vagy a legutóbbi előzetest, ami egyébként megegyezik a bétával.

Opera 10.53 Unix béta!

A mai napon, hosszas fejlesztést és várakozást követően - a nagyobb rendszerek közül utolsóként - végre megjelent a következő generációs Opera, a 10.5x Unixos bétája is. Ez a kiadás megegyezik a legutóbbi béta RC-vel!

Ezzel egy időben frissült az Opera Next oldalán lévő időterv is. Korábban még a bétát a végleges Mac verzió elé saccolták, most már a helyes időrendet követi az ábra. Sajnos ez azzal is járt, hogy a végleges verzió május végéről valamikor június közepére nyúlt át.

Egyelőre ennyi az információ, menjetek és töltsétek le a Linuxos vagy a FreeBSD-s verziót!

süti beállítások módosítása