Magyar Opera

Opera Mobile 10.1 béta Symbianra és Maemo Linuxra

A mai napon ha új előzetes nem is, de egy kellemes hír mindenképpen érkezett. Megjelent ugyanis az Opera Mobile 10.1 első bétája - egyelőre sajnos csak Symbian S60 és Maemo Linux rendszerekre. Utóbbi elég friss rendszer, és már az első - 10-es - verziójának kiadása is kisebb szenzációszámba ment. Nem elsősorban a platform, vagy a nem túl elterjedt Nokia N800, N810 és N900 készülékek miatt (ezeket támogatja ugyanis), hanem a benne lévő újítások miatt.

Persze nem kell itt soha nem látott dolgokra gondolni, de ami a PC-s változatban megtalálható, annak léte nem éppen triviális a mobiletelefonokban. Az Opera deklarált célja, hogy minden eszközre eljutassa a netet - méghozzá nyilván Opera-módra - így nem meglepő, hogy az új jövevények megint sokat merítettek a PC-s verzió képességeiből. Immár a Symbian tulajdonosok is élvezhetik a Prestót (2.5-ös verzió) és az újjászületett VEGA grafikus könyvtárat.

Talán az egyik legfontosabb a Carakan JavaScript motor használata. Itt senki sem hivatkozhat arra, hogy mit számít pár milliszekundum, hiszen mobil eszközöknél inkább jó néhány másodpercről van szó. Egyelőre az architektúrális optimalizációt (másként megfogalmazva, a JIT-et) nem aktiválták a Symbian változatban, a Maemósban viszont már ez is benne van! Sajnos teszteket nem tudok futtatni - mert nincs ilyen készülék a birtokomban - de a PC-s verzió és az Opera leírásai alapján az architektúra független változat is kb. háromszoros gyorsulást eredményez, ami JIT-el együtt 10-15-szörös is lehet, tekintve, hogy azóta a Carakan is tovább fejlődött.

Frissítés! Egy Maemo tulajdonos (Nokia N810) letesztelte a platformon rendelkezésre álló böngészőket (vagy legalábbis egy részét). Az eredmények SunSpider alatt: MicroB (Gecko alapokon; a Nokia készíti): futottak még..., Tear (WebKit): 78s, Firefox Mobile 1.1: 37,7s, Opera Mobile 10b (Carakan): 45s, Opera Mobile 10.1b (Carakan + JIT): 17,5s! Amint az látható, a JIT majdnem megtriplázta a sebességet (nincs Futhark-os böngésző Maemora, így nem is lehet összevetni a Carakannal). Ez ugyan Maemo Linux, de ugyanúgy ARM proci van alatta, mint szinte bármely más telefonban. Mire számíthatunk? Számoljunk: az N810-nek egy 400MHz-es ARM processzora van, ami architekturálisan is gyengébb, mint a mai csúcs, de az egyszerűség kedvéért nézzük csak az órajelet, ami ma 1GHz az elit kategóriában. Ezen az eredmény arányosan 7s lenne. Összehasonlításként: iPhone4: 10,6s, IE8 a PC-men(!) (AMD 3,1GHz + Win7): 6.1s! És ez csak egy szabadidős projekt volt...

Itt még nem ér véget az újdonságok sora, például bekerült a repertoárba a Geolocation, ami a WiFi, 3G és egyéb adatok alapján megpróbálja belőni a pontos pozíciónkat, és - engedélyezés után - elküldi az azt igénylő weblapoknak. Ez a funkció nyilván a mobil eszközökön (laptop, mobiltelefon) igazán hasznos, érkezése tehát örömteli. Már csak olyan honlapok kellenek, amik kellően ki is használják....

További újítás egyes CSS3 elemek támogatása, mint a box-shadow és a border-image, vagy a 2D transzformációké, például a translate, a scale, és a rotate. Ezzel kapcsolatban egyébként épp ma született egy oldal, ahol nagy vonalakban bemutatják az egyes Opera változatok által támogatott szabványokat jól áttekinthető formában, összehasonlítva az asztalit a Mobile-al és a Minivel.

Mindezeken túl számos hibajavítás is érkezett a korábbi verziókhoz képest, és a felhasználói felület is kidolgozottabb lett. Mivel ez még csak béta, hibák is előfordulnak. Például némileg megnövekedett a memóriahasználat, nem működnek az alapértelmezett szoftveres billentyűzetek (Maemo), bizonyos körülmények között igen lassú lehet a Geolocation az első használatkor, valamint egyes esetekben nem működik az Opera Link sem. Meg persze adatvesztés veszélye is fennáll, esetleg el sem indul a cucc, szóval csak óvatosan, ez még csak béta.

Azt sajnos nem tudni, hogy az új verzió mikorra várható más mobil eszközökre, például Windows Mobile-ra vagy Androidra, de talán már nem kell sokat várni rájuk sem. Az pedig, akinek Symbianja vagy Maemo Linuxa van, rögvest le is töltheti az új változatot egy próbát biztos megér...

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr542154225

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Opera Mobile 10.1 béta Symbianra és Maemo Linuxra 2010.07.15. 22:37:49

A mai napon ha új előzetes nem is, de egy kellemes hír mindenképpen érkezett. Megjelent ugyanis az Opera Mobile 10.1 első bétája - egyelőre sajnos csak Symbian S60 és Maemo Linux rendszerekre. Utóbbi elég friss rendszer, és már az első - 10-es - verzióján…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.07.15. 21:28:51

hurraayy megmondtam, hogy lesz ::D

blint63 2010.07.15. 23:01:06

Na ez jól hangzik, már próbálom is. Egy új verzió megjelenésére való figyelmeztetést azért belerakhatnának, ha jól rémlik a 4-es mini-ben még volt.

Darkcomet 2010.07.16. 07:42:05

Ez a maemos verza minek, amikor maga a nokia dobta az egeszet? Valami mego, vagy milyen nevu linuxos rendszer fejlesztesebe fogott bele.

littlemat 2010.07.16. 09:04:36

@Darkcomet: MeeGo. Egyébként ha ragaszkodunk a részletekhez: nem dobta az egészet, csak összegyúrta az Intellel, ami meg egy hasonló, netbookokra szánt OS-t fejlesztett.

De tényleg érdekes, hogy milyen szerződése lehet a Nokiával, hogy az első béták csak arra jelennek meg.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.07.16. 22:13:30

@Darkcomet: Ez egy nem hivatalos build (legalábbis hivatalosan... :) )

Részletek a korábbi cikkben: magyaropera.blog.hu/2010/05/12/opera_mobile_10_maemo_linuxra

Darkcomet 2010.07.17. 17:44:57

@littlemat: Fejből írtam, nem néztem utána. :-) Mindenesetre, ha nem lehet majd valahogy felgyürni a régebbi maemos készülékekre, akkor gyakorlatilag azok a kütyük egy halott vasak lesznek. Az n900 tulaj cimborám pl. konkrétan parázik ettől, pláne, hogy semmi utalás sincs arra, hogy a maemo helyett át tud-e térni majd a meego-ra. A készülék meg nem volt éppen olcsó.

Tebi 2010.07.17. 20:53:05

@Darkcomet: Nem egészen értek abban egyet, hogy ha nem lehet a maemo-s cuccokra meego-t telepíteni az attól már halott vas lenne, de mindegy is, mert úgy néz ki lehet, a következő cikk szerint:
www.hwsw.hu/hirek/44654/meego-intel-nokia-mobiltelefon-okostelefon-tablet-linux-nyilt-forras.html
egy fejlesztői változat telepíthető n900-ra, ami bizakodásra adhat okot, de elképzelhető, hogy a kész meego-t nem lehet majd így bármire feltelepíteni és ezt csak azért készítették az n900-ra, mert kellett vmin tesztelni a rendszert.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.07.27. 01:06:21

Nagynehezen rávettem magam, hogy felrakjam, mert a 10.0 meghalt.

Nagyságrendekkel gyorsabb!
Nagyságrendekkel jobb!
A skin gyakorlatilag ugyan az.. de azzal nem is volt bajom sose.
süti beállítások módosítása