Magyar Opera

Opera 10.6 béta 1

Azoknak, akik figyelemmel kísérik blogunk és az Opera mindennapjait, aligha lehetett meglepetés, hogy a mai napon elérhetővé vált az Opera 10.6 első béta verziója. Ez a kiadás teljesen megegyezik a legutóbbi, 3422-es sorszámú béta RC-vel, szóval aki azt letöltötte, annak már nem kell frissítenie.

Mivel e hasábokon folyamatosan figyelemmel kísértük az új változat alakulását, ezért most inkább csak tekintsük át, hogy mi változott a legutóbbi stabil változat, a 10.53 óta. Ez utóbbi hibajavítás mintegy másfél hónapja, április 30-án jelent meg. Kezdetben nem is így hívták, hanem 10.54-nek, de idővel ugyanaz történt, mint a 10.2 esetében: ejtették az újabb verzió érdekében.

Úgy tűnik, az Opera átvette a Google Chrome munkamódszerét: ipari mennyiségben gyártják az újabb verziókat, és bizonyos időközönként kinevezik őket alfának, bétának, vagy éppen véglegesnek. Persze bosszankodhatunk azon, hogy a 10.5 mennyire bugosan került kiadásra, de látni kell, hogy az Opera-féle gőzhenger nem állt le, folyamatosan fejleszt és javít. Ennek megfelelően a 10.6 is számos változtatást tartalmaz majd, ami teljes mértékben indokolja a verziószám növekedést.

Sebesség

Az Opera 10.5 fejlesztésekor az egyik kulcsszó a sebesség volt. Ennek érdekében nem kevesebb, mint három jelentősen, vagy teljesen újraírt motor kerül bele: a Presto 2.5, a Carakan és a VEGA. Ez a három elem nem csak egy egyszerű frissítés volt, hanem teljesen új alapokra helyezte az Operát. Ezekre az alapokra építkezik a mostani változat is.

A rendszer finomhangolásával ugyanis jelentős gyorsulást sikerült elérniük a JavaScript végrehajtás terén, aminek köszönhetően ismét a képzeletbeli dobogó csúcsára állhatnak. Bizonyos tesztekben nem kevesebb, mint 50%-os gyorsulást sikerült elérniük a 10.5-höz képest is.

Funkciók

Ezen a téren viszonylag gyengén teljesít, de azért néhány apróságot megemlíthetünk. Ilyen például a tetszetősebb gyorshívó, köszönhetően az új, "szélesvásznú" előnézeti képeknek, vagy éppen a belső oldalak (Letöltés, Jegyzetek.. stb.) számára a vizuális füleken megjelenő ikon. Említést érdemel még, hogy a Bing lett az alapértelmezett gyorshívó-kereső, valamint, hogy végre - bár egyelőre próbaüzemben, és korlátozottan, de - vannak keresési javaslatok is. Ezeket jelenleg a gyári Wikipedia és Yandex keresőmotoroknál támogatja, remélhetőleg a végleges verzióra bővülni fog a lista.

Szabványtámogatás

Ez az egyik olyan terület, ahol az Opera némi elmaradást halmozott fel az utóbbi időben. Különösen a HTML5-re kell odafigyelni, a fejlesztők is ide összpontosítottak elsősorban. Csak címszavakban a lényeg:

  • WebM videó támogatás
  • HTML5 offline webalkalmazások
  • Geolocation támogatás
  • Web Workers támogatás
  • fejlettebb Cross-Document Messaging

Hibajavítások

Természetesen nem múlhat el új Opera verzió hibajavítások nélkül, Amikor megnéztem a változási közleményt, magam is meglepődtem ezek magas számán. Ezt persze nézhetjük negatívan is, mondván, hogy ilyen sok hiba volt az elődben, de én inkább a fejlődést értékelem.

A későbbiek során elképzelhető, hogy a végleges 10.6 a fentieken túl további újításoka is felmutat majd. Ami boztosnak látszik, hogy ez állítja vissza a Windows, Mac és Unix egységét, ami még a 10.5-nél bomlott meg. Utóbbi rendszeren ugyanis ez lesz az Evenes első hivatalos debütálása .

Ahogy azt megszokhattátok, az Opera hivatalos előzeteseit az Opera Next oldalról tölthetitek le. Érdekes módon csak angol nyelven érhető el. Ha neked magyar kell, akkor töltsd le tőlünk a hivatalos nyelvi fájlt, vagy a legutóbbi előzetest, ami egyébként megegyezik a bétával.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr262087102

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Opera 10.6 béta 1 2010.06.16. 20:58:31

Azoknak, akik figyelemmel kísérik blogunk és az Opera mindennapjait, aligha lehetett meglepetés, hogy a mai napon elérhetővé vált az Opera 10.6 első béta verziója. Ez a kiadás teljesen megegyezik a legutóbbi, 3422-es sorszámú béta RC-vel, szóval aki azt l…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.06.16. 21:07:20

Nah mit szóltok? Szerintem nagyon jó kis build lett.

Határozottan jobb, mint a 10.53

Nagyon jól néz ki az uj speed dial.

www32.zippyshare.com/v/25820356/file.html

Itt a magyar nyelvi fájl hozzá.

Mesant 2010.06.16. 21:58:07

Szuper! És milyen f**a lesz a végleges! Alig várom már...

ata4100 2010.06.16. 22:01:56

Ha az e-mail felugró ablakát megjavítják. Meg nem fog a gmailt-től befagyni-akkor talán. Soha semmi ilyesmi gondjaim nem voltak vele, mindent letöröltem tök tisztán raktam fel, de 20 perc használat alatt 3 szor meghalt.
Van még mit javítani a véglegesig hajrá!

HelloWorld 2010.06.16. 22:21:51

@ata4100: +1
Felugró ablak javítás (M2, pop-up, letöltés, ...), és a kiválasztómezők/buttonok betűtípusainak javítása.
Ez utóbbi már be van ígérve a véglegesre.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.06.16. 22:24:35

A felül említett bugokat kiegészíteném:

Megint megvariálták a dolgokat, már olyan mintha egy alap Ubuntun neteznék. valami talpas trágya betűt használ a gombokon. Hol vannak az MS fontok?

Ráadásul most kukáztam a jó kis 10.53-mamat, hála a szemét ccleanernek... itt vacogok pucér seggel a firefoxba.

Mesant 2010.06.16. 22:28:08

Szentségtörés ezen az oldalon a Fűrefost emlegetni :)

Mesant 2010.06.16. 22:29:31

@ata4100: nekem a gmailtól nem fagy le, rendesen be van állítva.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.06.17. 00:16:41

A kezdősávra helyezett gombok nagyon ritkán de még most is van, hogy eltünnek.

2010.06.17. 09:55:25

@Namelesske: Nem értem mi köze van az Ubuntunak az Operához :-?

@ata4100: Ez a Gmail-es fagyás valami egyedi eset lehet, mint ahogy az email felugróablakkal sincs semmi gond. Linux alatt legalábbis.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.06.17. 10:17:12

"Ezt persze nézhetjük negatívan is, mondván, hogy ilyen sok hiba volt az elődben, de én inkább a fejlődést értékelem." -> Vagy lehet nézni reálisan is, a pohár félig tele van, tehát a fele még hátra van. Nem érdekel mennyi hiba volt(!) a 10.5x-ben, az érdekel, hogy milyen sok maradt meg még máig is. De ez már lerágott csont, úgyis Lars "bácsi" dönti el az ütemtervet, nem a felhasználók...

@ata4100: Semmi baj nincs a Gmail-lel. Pontosabban olyan nincs, ami eddig nem volt illetve bőven használható attól függetlenül, hogy a 0,5 ms-es késések 1-2 helyen a gyors JS motor ellenére is tapasztalhatók és Enter helyett Shift+Enter-t kell ütni új sorhoz, mivel az Enter az új bekezdést csinál.

@Namelesske: A Times New Roman ismert bug. Ha nagyon zavar Ctrl+F12->Haladó->Fonts->Font-family serif-et állítsd át "Arial"-ra.

Ha nem használod az M2-t és az RSS klienst, akkor minden pöpec lesz, ha használod, akkor gebasz, mert ott is átállítja a plain/text szövegek fontjait.

Átállítás után újra kell indítanod az Operát.

@Med1on: Ismert bug.

@HelloWorld: A beúszó értesítők (akár popup, akár e-mail, akár RSS, akár Unite vagy bármi más, nem kattinthatók. Ez is ismert bug.

De tényleg, legalább a Known Issues-t kitöltenék, már az is sokat jelentene, hogy ne offolják szét a Desktop Team-et. Meg gondolom nekik sem mindegy, hogy egy bugot 50-en jelentenek vagy látják, hogy már tudnak róla és akkor nem jelentik újra és újra (ha már úgysem ez alapján priorizálnak).

ata4100 2010.06.17. 10:35:09

@penge™: Nem pontosan írtam le a szitut, ez igaz. A gmail megvolt nyitva a háttérbe, rányitottam az indamailt, és mikor visszaakartam kattintani a gmail fülre, megfagyott az egész, feladatkezelőből kellett kilőni, és mikor rámentem a folyamat folytatására újraindításkor, rögtön lefagyott megint ahogy megnyílt, lehet nálam van a hiba. Majd kiderül.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.06.17. 10:46:43

@ata4100: Nálam a Gmail HTML nézetre van állítva, szerintem jobban jársz, ha te is ugy használod. gyorsabb, és stabilabb is.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.06.17. 10:52:49

@Namelesske: Akkor már jobban jársz, ha az M2-t használod.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.06.17. 12:54:51

@aronvirginas: az hogy ha ott nem rakod fel az ms fontokat akkor ilyen a netes élmény mint ezzel az opera bétával.

Ezen de jót nevettem:
noob.hu/2010/06/17/fail.PNG
süti beállítások módosítása