Magyar Opera

Operás hírek - 2011. január 23.

Ismét eltelt több, mint egy hét, és most sem maradtunk operás hírek nélkül, mint ahogy a különböző Opera kiadásokat sem kellett nélkülöznünk, hiszen asztali fronton végre megérkeztek az első Opera 11.01 előzetesek. A hírek alapján ez egy hibajavító kiadás, ahol elsősorban a stabilitásra gyúrnak rá, új funkciók nem várhatók. Ezt viszont elvileg már valami új váltja, ami lehet a 11.10, de akár a 11.50 is, ki tudja...

Másik új információ, hogy hivatalos megerősítést nyert a legutóbbi hírünk, ami szerint az Opera adja a Sony televíziók böngészőjét és minialkalmazás motorját. Mi több, a japán cég Blu-Ray lejátszói is megkapják az Opera szoftverét. Ismét egy szép példát láthatunk az Opera Devices SDK hasznosságára.

A Google kiveszi a Chrome-ból a H264 támogatást

Mindössze egy nappal legutóbbi írásunkat követően jelentette be a Google, hogy a nem túl távoli jövőben eltávolítja a H264 kodek támogatását a Chrome böngésző video tag-je esetében. Noha ez a hír - hasonlóan a Windows 8 ARM architektúrára való megjelenéséhez - nem kapcsolódik közvetlenül az Operához, mégis jelentősen befolyásolhatja annak jövőjét.

Mint ismeretes, az Opera volt az a böngészőfejlesztő, aki először javasolta a video tag-et (a régóta létező img mintájára) mint a videók oldalakba ágyazásának szabványos módszerét. Az elképzelés pozitív fogadtatásra talált, és mára minden valamire való böngésző támogatja, vagy hamarosan támogatni fogja.

Gondot jelentett azonban a kódoláshoz használt kodek típusa, amit szintén egységesíteni kellene, ha a video el akarja érni a célját. Erre azonban két rivális jelölt is akadt. Az egyik az OGG Theora, ami teljesen nyílt, tehát remekül illeszkedne a koncepcióba, viszont minőségét tekintve elmaradt a rivális H264-től. A Google egy huszárvágással nyílttá tette az általa felvásárolt On Technologies cég VP8 nevű eljárását és WebM néven terjeszteni kezdte azt.

Minőség terén így már nem olyan nagy a lemaradás, de a H264 mellett szólnak a technikai paraméterek, valamint az a tény, hogy mára rengeteg eszköz támogatja a dekódolás hardveres gyorsítását. Nem véletlen tehát a kialakult megosztottság: a Mozilla Alapítvány és az Opera elvi (és anyagi) okokból a WebM mellé állt, a Microsoft és az Apple a H264 pártját fogta. A Google afféle gazdag különcként mindkettőt támogatta.

De csak múlt időben, hiszen a bejelentés arról szólt, hogy a Chrome idővel elhagyja az utóbbi formátumot, így azt csak Flash segítségével lehet csak használni. A jelenlegi erőviszonyok alapján a WebM tábor tehát többségbe került, legalábbis az IE9 megérkezéséig biztosan, de az is csak a Windows Vista és 7 operációs rendszerekre lesz elérhető, XP-re nem. Szóval ez az egész ügy azért még nincs lefutva, de a WebM pozíció kétségkívül erősebbek, mint valaha.

Az Opera Mini megállíthatatlan

Nyugodtan kijelenthető, hogy az utóbbi évek az Opera Mini diadalmenetéről szólnak - a felhasználói bázis, a megtekintett oldalak száma és a forgalmazott adatmennyiség hónapról-hónapra emelkedik. Erre az elmúlt időszak csak ráerősített.

A legfrissebb SMW jelentés szerint 2010 decemberében az Opera Mininek 85 és fél millió felhasználója volt, akik 46,7 milliárd oldalt töltöttek le. Ennek nyilván roppant módon örültek a szolgáltatók, akik hálózataikon 706 millió MB adatmennyiséget forgalmaztak a Mininek köszönhetően. Ne feledjük ez csak a tömörített adatmennyiség, a teljes érték ennek 8-10-szerese!

A teljes jelentésben ezúttal az év végi vásárlásokkal kapcsolatos statisztikákkal szolgálnak, amihez az amazon.com különböző regionális oldalainak látogatottsági adatait elemezték. Ebből iderül, hogy bár globálisan nem sokat változott az oldalt megtekintők száma, az egyesült államokban és például Németországban igen jelentős növekedés tapasztalható az év utolsó hónapjában.

Az Opera Mini Indiába megy

Nem mondhatni, hogy eddig ne lett volna jelen a térségben (sőt!), de most egy újabb alkalom, hogy ég nagyobb legyen a részesedése: a japán Sharp ugyanis két új készüléket dob piacra a Föld második legnépesebb államában, az Alice-t és a Tango-t, természetesen előre feltelepített Opera Minivel.

Dragonfly: közeleg az 1.0

Mi tagadás, egészen 2008 közepéig kell visszamennünk, ha az Opera webfejlesztő eszközének, a Dragonfly-nak a megjelenéséről szeretnénk olvasni. Már akkor is késésben volt a projekt, de végleges verzió a mai napig nem jelent meg. Szerencsére azért már látszik az alagút vége, és mára - amennyire kívülállóként meg tudom ítélni - egészen használható eszközzé vált.

Különösen igaz ez akkor, ha a legfrissebb, kísérleti (experimental) csatornát használjuk. Ennek eléréséhez nyissuk meg az opera:config vonatkozó beállítását, és írjuk át a címet: https://dragonfly.opera.com/app/stp-1/experimental/. Ennyi, mostantól a Dragonfly betöltésekor automatikusan a legfrissebb ág nyílik meg.

Ez sok mindenben különbözik a "stabil" kiadástól. A leglátványosabb változás a felhasználói felületet érinti, az ugyanis tejesen megújult. Ez nem olyan nagy újdonság, annál inkább a legfrissebb verzió, mely a napokban jött ki: az r2917-et váltó r3170. A fejlesztők egy egész blogbejegyzést szenteltek a legfontosabb újításoknak, amiket csak az Opera 11-et használók érhetnek el, hiszen sok mindenhez a böngészőmotor támogatása szükséges.

Sokat változott például a megjelenés: ez igaz az elrendezésre (fülek használata, csatolt vagy teljes ablakos nézet egységesítése) és a látványra (CSS, új ikonok) egyaránt. Mostanában komolyan foglalkoznak a kijelölések és kódkiemelések sebességének gyorsításán is, amit már az új JavaScript motor tesz lehetővé - teszik mindezt meglehetősen jó eredményekkel.

Amikor elkezdtek a Dragonfly-al foglalkozni a Carakan még kósza gondolatként sem létezett. Mivel azonban teljes webfejlesztő eszköz JavaScript nyelven íródott (kiegészítve némi CSS-el), ma már olyan dolgok megvalósítására is lehetőség adódik, amik a korábbi tempó mellett nem voltak ésszerűen kivitelezhetőek. Itt volt tehát az ideje, hogy néhány ilyen elemmel újra megpróbálkozzanak.

Részint eme munkásságuk folyományaként megjelentek a gyorsszűrők is: ha az oldalpanel keresőjében elkezdünk gépelni, a gép fokozatosan szűkíti a listát, és csak a találatokat jeleníti meg. mindemellett jutott idő a környezeti menük és a távoli hibakeresés üzeneteinek a csiszolására is. Utóbbi tudomásom szerint kuriózum a hasonló célú eszközök között. Arról van szó ugyanis, hogy a Dragonfly-al nem csak a PC-n megjelenő honlapot, hanem a mobilon futó oldalakat, sőt a minialkalmazásokat is hibamentesíthetjük!

De a változtatások még mindig nem értek véget. Ennek jele a teljesen új sütikezelő, valamint a továbbfejlesztett DOM, hálózat és erőforrás figyelő modul. Mivel nem végleges kiadásról van szó, természetesen előfordulnak ismert hibák is, amikről a cikk legvégén írnak a fejlesztők.

Opera Widget futtatókörnyezet Androidra

Ez már egyszer szerepelt, vethetnétek közbe, de nincs igazatok. Ez ugyanis egy alfa változat volt, míg a mostani legfrissebb már béta státuszban van. Az új kiadás nem sokkal az alfa után érkezik, de éppen elég idő telt el ahhoz, hogy számos hibát javítsanak benne.

A kiadás - és a sietség - egyik legfőbb célja, hogy az alkalmazás fejlesztők megfelelő eszközt kapjanak a még csak most formálódó mobilos alkalmazás-szabványokra - jelen esetben a WAC 1.0-ra - való fejlesztéshez. Mint azt már korábban írtam, a WAC tulajdonképpen a netes szabványok egy szűkített halmaza, kiegészítve a widget specifikációval, illetve a mobil hardvereszközeihez való hozzáférés támogatásával.

Az eredmény egy olyan alkalmazásfejlesztő környezet, ami lehetővé teszi, hogy webes nyelvek használatával egyszerűen hozzunk létre multiplatform alkalmazásokat, kihasználva a mobil eszközök extra képességeit (például gyorsulás érzékelő, kamera vagy GPS).

Nos, a teszteket nézve kijelenthetjük, hogy az Opera támogatása szinte teljes körű, ugyanis a vizsgált megoldások közül az egyik legjobb, 99%-os eredményt érte el. A futtatókörnyezet egyelőre Androidra érhető el.

WOFF támogatás az Operában

Régóta ismert, hogy a Firefox 4 támogatni fogja a WOFF-ot, azaz a Web Open Font Format-ot, ami lényegében a webes betűkészletek egy szabványos beágyazási formáját jelenti. Mivel az Opera is tagja a szabvány létrehozóinak, nem maradhat el a Mozilla böngészője mögött. Nemrégiben be is jelentették, hogy a legfrissebb belső összeállítások már WOFF-képesek.

A bejelentés kapcsán további érdekességre lelhetünk. Az Opera ugyanis korábban létrehozott egy oldalt, ahol az aktuális Presto motor által támogatott webes szabványok listája olvasható meglehetős részletességgel. Ebből kiderül, hogy a Presto verziószámának első két jegye a fő számozás, míg a harmadik elem az úgynevezett integrációs pontokat jelöli.

A fejlesztés ugyanis funkciókra lebontva zajlik. Egy-egy új szabvánnyal, - vagy annak egy apró elemével - egyszerre csak néhány fejlesztő foglalkozik. Amikor a kidolgozottság elér egy megfelelő szintet, a fejlesztés bekerül a fő ágba. A számos integrációs pont közül néhány mérföldkő (Milestone) státuszt kap, ami nyilvánvalóan bizonyos funkciócsomag bekerülését jelzi.

Jelenleg az Opera 11, és minden jel szerint az Opera 11.01 is a Presto 2.7.32-es változatot kapta meg. Ennek leírásából kiderül, hogy a december 2-i Core Milestone 65-ben szereplő funkciókat tudja (az mondjuk jó kérdés, hogy a végleges Opera 11-ben akkor miért nem a 2.7.65 van).

Viszont nem az az utolsó bejegyzés, sőt, azóta van már egy CM70, CM81 és egy CM82 is. A leírások alapján nem sokára nem csak a WOFF-al, hanem a W3C CSS Device Adaptation szabvánnyal, hanem új DOM Level 3 eseményekkel és HTML5 elemekkel is találkozhatunk majd, valamint alapértelmezésben tiltani fogják az elavult TLS 1.1 és 1.2 szabványokat is.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr762607298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cor3 2011.01.24. 15:30:37

Azért ezt a sony-s cuccot biztos rendesen megünnepelték az opera software-nél :D

Darkcomet 2011.01.24. 17:43:39

Szubjektív vélemény: Ez a Opera Widget Androidra, meg más mobil platformra akkora marhaság, hogy csak na. Ha valamilyen feladatra, pláne, ha az offline módon is használható, létezik megfelelő app, akkor mi a túrónak kéne nekem telepíteni először is egy futtató környezetet, aztán meg egy rakás izét, amihez állandó online kapcsolat kell?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.24. 17:56:34

@Darkcomet: Először is az az előnye, hogy webes nyelvekkel elkészíthető, webfejlesztő meg sok van. Rengeteg eszközön működhet, beleértve a PC-t is, és tulajdonképpen csak egyszer kell megírni.

Telepíteni amúgy is telepítenél, de nincs kizárva, hogy előre telepítve érkezzen, vagy az Opera böngésző részeként, ahogy a PC-s változatban is van.

Azt se feledjük, hogy a folyamat még csak most kezdődött, az egész környezet sokkal inkább a fejlesztőknek szól jelenleg, mintsem a felhasználóknak. Ha meg olyan motort kap, ami függetlenül tudná futtatni a minialkalmazásokat (mint PC-n), és külön lehetne indítani is, az megintcsak egy nagy lökést adhat neki.

Végül egy félreértés: a minialkalmazásoknak NEM KELL állandó online kapcsolat, persze ha szeretnéd használni az időjárás-előrejelző widgetet, akkor nem árt...

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.24. 18:00:24

@cousin333: Sőt, így belegondolva az egész minialkalmazásosdit sokkal életképesebbnek látom mobiltelefonon, vagy TV-n (ugye), mint PC-n. Oké, hogy ott a sok alkalmazásbolt, de a mobilos piac sokkal szétaprózódottabb, ugyanakkor kezdetlegesebb is, valami újjal könnyebben be lehet törni.

Ami inkább keresztbe tehet az az iOS és a Windows Phone 7 (vagy mi) zártsága, hiszen ezzel pont az univerzalitás veszne kárba.

Darkcomet 2011.01.24. 18:19:47

@cousin333: Tévéken, digitális multimédia kiszolgálókon, netkonzolokon talán lesz értelme. Mobilon viszont azt mondom még mindig, hogy fölösleges. Meg ugye ebbe lesz még egy-két beleszólása a Google OS-nek is.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.01.24. 22:49:10

@Darkcomet: Mobilon (Symbian) a fejlettebb alkalmazások miatt én is hülyeségnek tartottam, de azóta megjelent két divat OS, ami meglehetősen buta (szubjektív vélemény), az egyik az iOS a másik pedig az Android.

Érthető, ugyanis a Symbian-t is eléggé lebutították az idők folyamán, mégsem hozta azt a sikert az átlagfelhasználók szemében, mint az S40.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.25. 18:04:11

@penge™: "de azóta megjelent két divat OS, ami meglehetősen buta"

Ám legyen. Mutass jobbat! :P Az S40, na az buta (stabil, meg működött, de attól még buta). S60 meg sosem jött be igazán, talán amikor még nem volt más...
süti beállítások módosítása