Magyar Opera

Hicks távozik

Néhány napja terjedt el a hír, hogy Jon Hicks 2010 májusában távozik az Operától. Ahogy mondani szokás, közös megegyezéssel válnak el, ennek oka pedig nem a rossz együttműködés, hanem az, hogy Hicks váltani akar.

Jon Hicks onnan lehetett ismerős, hogy ő tervezte a Firefox rókás logóját. Amikor 2008 őszén az Opera bejelentette, hogy főállásban alkalmazza őt, sokan azt vártuk, hogy egy hasonlóan színvonalas új logót tervez az Operának is, ami akkorra már igencsak elavulttá vált.

Hicks az Opera vezető látványtervezője lett, tehát ő felügyelte az Opera termékei megjelenésének fejlesztését. Ebbéli minőségben neki köszönhetjük az azóta megjelent termékek kinézetét, kezdve az Opera 10-el. Ez először csak ráncfelvarrásnak indult, végül teljes frissítés lett belőle.

Hicks nevéhez köthető az Opera Mini és Mobile egységes, és tetszetős új ruhája is, ami kellő komolyságot kölcsönzött a két terméknek. Végül, mintegy fő műként, az ő keze munkáját dicséri a 10.5-ös még meg sem jelent Opera designja is, amiről előzetes verziók alapján elmondható, hogy különösen jól sikerült. Persze, egy-egy téma nem tetszhet mindenkinek, de a fogadtatása kifejezetten kedvező volt.

Szerencsére tehát alaptalanok voltak a rózsaszín zsiráfokkal és sárga napocskákkal kapcsolatos félelmek. Bár nem tudom, mennyire kapott szabad kezet, de úgy érzem, Hicks hozzátette a magáét ahhoz, ami a közeli jövőben az Opera sikertörténete lehet, a 10.5 és utódai formájában.

Addig is, további jó munkát kívánunk neki, itt az Operánál és később is. Egyébként jelenleg nincs munkája, de ha szeretnéd igénybe venni a szolgálatait, ne habozz!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr441775928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZeGa 2010.02.20. 19:54:29

Ennyi lett volna? Azt hittem, hogy tovább fog tartani a kapcsolata az operával.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.02.20. 19:58:27

@ZeGa: Nem kizárt, hogy még fog velük együtt dolgozni, csak a főállás szűnik meg. Amúgy ha láttál már Hicks videót, akkor láthatod, hogy elég különc srác, aligha bírja sok ideig a kötöttségeket.

David_K 2010.02.20. 20:23:02

De az új logot nem ő tervezte, nem? Mellesleg az új design legjobb eleme szerintem, ez akár maradhat véglegesen is :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.02.20. 20:35:11

@David_K: Az új logót valami Oleg Mechynuk nevű orosz srác készítette.
Hicks a témát készítette, akárcsak a keretezett gombokat és a betöltésjelző pöttyöt. És az amúgy tényleg jól sikerült 10.5 skinben a lakat helyett a gombostűt, ami az amúgy is alig észrevehető (és extended listában nem is látható!) pöttyöt is takarja. :D

Bár az elején rosszabbra számítottam, mikor felbérelték őt.

David_K 2010.02.20. 20:51:51

@penge™: Hát a lakat helyett a gombostű... nekem előbbi sokkal jobban bejött. A betöltésjelző pötty értelmét sem látom, de maga a téma tényleg jól sikerült. Viszont furcsa, hogy elvileg a logo is az ő munkája lett volna, mégis valaki névtelen (?) készítette el (szerencsére).

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.02.20. 21:28:56

én híve vagyok a profi desingereknek :D

zsüi_ 2010.02.20. 21:41:54

Nem tudom ki hogyan látja, de nekem úgy tűnt, hogy a 10.50 kinézete elég sokat merített a safariból a lekerekített formákkal és az oldalon belüli keresővel. Személy szerint jobban örültem volna valami saját ötletnek. Ahogy olvasgatom a Chrome-ból is lopkodtak dolgokat..
Plusz tudom, hogy a felugró ablakos jelszómegjegyző párbeszéd elavultnak számít, de nem szeretem ha valami tologatja a weboldalt, és már nem tudom egy space leütésével elintézni a kérdést.
(Egyébként az új motor, a html videó támogatása, stb. nagyon dicséretes lépés, ezek nélkül a 10.50 a legelavultabb böngésző lenne az ie mellett)

David_K 2010.02.20. 22:26:58

Meg ha már design: nem lehetne a magyaroperát is ellátni az "új" O betűs designnal? Gondolok itt a címsorban lévő ikonra, a letöltésnél levő képre, de akár a fejlécre is. Mégis csak egységesebb lenne.

awking 2010.02.20. 23:28:47

Az opera.com, meg a többi felújított honlap is az ő munkája volt (Unite, myOpera, stb.), nem?
Minőségi javulást azóta vettem észre, hogy Hicks elkezdett dolgozni.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.02.21. 00:56:35

nekem tetszik a 10.50 csak elrontották hogy nem tervezték eléggé át a windowsos átlátszó skint személyes sáv nagyon vastag. elég lett volna egy akkora mint a chrome nakvan vagy a safariank

blint63 2010.02.21. 12:06:51

Hát én nagyon sajnálom, hogy elmegy, azóta tetszik az Opera design-ja, mióta az ő keze munkája. Remélem legalább részidőben marad, vagy szereznek egy legalább ilyen jó designert.

Dzsini 2010.02.21. 12:24:43

megcsinálta az új designt, nem kell tovább maradnia - nincs szükség 3 havonta teljes megújulásra, majd újra felvesznek egy "csodadesignert", ha kezd nagyon elavult lenni a kinézet.

CsendesMark 2010.02.21. 13:20:22

Kár hogy elhagyja, jó lett az új alapértelmezett bőr! :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.02.25. 07:36:13

@zsüi_: Hogyne merített volna, mikor az volt az alap kitétel, hogy OSX-be illeszkedjen normálisan a skin, de nem baj, ha Windows alatt is jól mutat. :D Mintha aki OSX-et használ (tisztelet a kivételnek) használna bármi mást az alap illetve i betűs szoftvereken kívül.
A Chrome-ból inkább "fícsöröket" és látványelemeket lopkodtak.
- Slide-os tab nyitás és zárás.
- Beúszó tabmozgatás.
- Lenyomáskori tabváltás, amivel 0,2-0,4ms-t "gyorsult" a böngésző válaszideje. Legalábbis ha levonjuk az átlagos emberi reakcióidőt.
- Top tabs, már ha ezt lehet annak nevezni, mivel nem a Chrome volt az első olyan szoftver, ami eltüntette a Windows keretét csak az első böngésző. KDE-ben például évek óta el lehet tüntetni bármilyen szoftverben egy gombnyomással.
- Pin tab elnevezés, ami a mai napig nem tudom mire volt jó. Mert még ha mondjuk 5 éve az IE6 uralma alatt nevezik át a könyvjelzőket kedvencekre megértem, mert új userek, asszociáció, de a Chrome alig másfél éves és ez a fícsör még fél éve sincs benne.

Ennyi volt összesen.

"és már nem tudom egy space leütésével elintézni a kérdést."

A bűvös Esc sok mindenre jó. Egyébként meg 20 vagy 30 másodpercen belül magától eltűnik.

@David_K: Azért mert:
1: Az új logó készítésekor a mi logónkból is merítettek, tehát nem nevezhető a régi árnyékos Opera logónak.
2: Ha ugyanolyan lenne nehezen különböztetnéd meg favicon alapján mondjuk a My Opera fórumától.

@Namelesske: Elrontottak ott mást is. Például nem tudom miért nem lehetett az alapértelmezett skinnél is a Pagebar Skin padding top-ja -2

Mert akkor talán úgy működött volna, mint a Chrome-ban, hogy felviszed az egeret legfelülre és váltogatsz a tabok között anélkül(!), hogy vertikálisan is pozicionálnod kellene. Így van értelme, így kényelmes, enélkül max csak megspórolsz 15 pixelt.

Jönnek a Chrome userek kipróbálni, aztán az lesz majd az első, hogy "Az Opera még ezt se tudja?"

zsüi_ 2010.02.25. 11:32:14

@penge™: Köszi szépen az Esc-tippet. (Mondjuk az oldal eltolásának megakadályozására is lehetne valami trükk)
süti beállítások módosítása