Magyar Opera

Az Opera 10 sebességet váltott

Az Opera ismét első lett valamiben: ők érték el először a 10-es verziószámot a böngészők között. A kiadást egyáltalán nem siették el, a előző 9-es verzió még 2006 nyarán, de még az utolsó nagyobb verzió, a 9.6 is már majdnem egy éve, 2008 őszén jelent meg. Éppen ezért nagyon vártuk már ezt a kiadást, amely az Operánál immár szokásosnak mondható innovációk mellett sok olyan hiánypótló funkciót is tartalmaz, amelyekkel mindeddig adósaink maradtak.

Az Opera 10 is a mostanában divatos sebességnövelésre hajtott rá. A szokásos JavaScript sebességnövelés mellett az oldalak betöltése is gyorsabb lett, valamint sokat gyorsult az Opera felülete, azaz jobban reagál a parancsainkra. A nagy újdonság a sebességnövelés terén mégis az új Opera Turbo funkció bevezetése lett, amely az Opera Miniben megismert gyorsító és tömörítő technológiát felhasználva képes a lassú internetkapcsolatokat a sokszorosára felgyorsítani (többek között a képek minőségromlása árán). Ha lassú neted van (1-2 Mbit/s alatti), mindenképpen próbáld ki a Turbót, mert óriási lesz a különbség!

A másik nagy újdonság a vizuális fülek bevezetése: egyszerűen fogd meg a fülek alatt látható vékony csíkot (három pötty jelzi a kapaszkodó), és húzd le. Ezzel a fülek tartalma, vagyis a megnyitott oldalak kicsinyített változata láthatóvá válik, és így gyorsabban és könnyebben tudod kezelni a füleket. Ha széles monitorod van, a füleket akár oldalra is igazíthatod, így nem foglalnak el plusz helyet sem a rendelkezésre álló területből.

Hiánypótlónak számít a helyesírás-ellenőrző beépítése, amely ugyan eddig is volt Operában, de elég nehézkes volt a használata. Ennek mostantól vége, mivel már támogatják a magyar fejlesztésű Hunspell helyesírás-ellenőrzőt, amit pár kattintással telepíthetsz is, és utána az Opera automatikusan ellenőrzi a begépelt szövegek helyesírását.

A magyar szótár telepítéséhez kattints egy többsoros szövegmezőbe jobb gombbal, és válaszd a Szótárak > Szótárak hozzáadása és törlése pontot. Keresd meg a listában a magyar szótárat, jelöld ki, majd kattints a Tovább gombra. Amint az Opera letöltötte a szótárat, válaszd ki a magyar szótárt alapértelmezettnek, és kattints a Befejezés gombra. Kész is!

Az Opera 10 egy teljesen új megjelenést is kapott, amelyet Jon Hicks tervezett (ő készítette korábban a Firefox logóját is), valamint az Opera ikonja is megváltozott, és egy sokkal modernebb változatra cserélték le.

Ugyancsak hiánypótlónak számít az automatikus frissítés lehetősége: most már nem kell kézzel letölteni és telepíteni az újabb Opera verziókat, mert automatikus frissítés mindezt elintézi helyetted. Ha új frissítés érkezik az Operához, akkor szól, és egy gombnyomással már le is cserélheted az Operádat az új, biztonságosabb változatra.

A webfejlesztők is találkozhatnak újdonságokkal az új Operában: a javított Opera motornak nagyobb a hibatűrő képessége, mint a korábbi verzióknak, de a szabványok támogatásában is nagy előrelépések voltak: az Opera 10 már támogatja a webfontokat, 100/100-ra teljesíti az Acid3 tesztet, valamint tartalmazza a Dragonfly hibakereső legújabb verzióját (ezt az Eszközök > Haladó > Fejlesztői eszközök alatt érheted el).

De ne feledkezzünk meg azokról a régi funkciókról sem, amelyek miatt olyan sokan szeretik használni az Operát, ugyanis az Opera 10 sok régi funkciót is továbbfejlesztett: a Gyorshívóhoz hozzáadhatod a kedvenc weboldalaidat, és új fül nyitásakor azonnal megnyithatod őket, ráadásul már teljesen átkonfigurálható, adhatsz hozzá új elemeket és lecserélheted a hátterét is. Kedvelt funkció még az Opera Link, amellyel a könyvjelzőket lehet szinkronizálni; az egérmozdulatok a nagyon gyors és könnyű navigáláshoz; a hírcsatornák kezelése; a beépített BitTorrent kliens; az egy kattintással azonnal telepíthető témák; egyszerű reklámszűrés; teljes nagyítás; stb.

Próbáld ki te is az új Operát, nem fogod megbánni. Természetesen az Opera teljesen ingyenes!

Opera 10 letöltése

Ha tetszik az Opera, gyere el az Opera 10 release party-ra is szeptember 3-án a Corvintetőn!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr21352439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sChess 2009.09.01. 11:42:28

"Az Opera ismét első lett valamiben: ők érték el először a 10-es verziószámot a böngészők között."
Ez nyilvánvaló tévedés ! Van már Avant Browser 11-es is és nem is rossz. Igaz IE alapokon.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.01. 11:49:20

@Schess: Ez igaz, de az Avant, ahogy te is írtad, csak az Explorer kiterjesztése, nem önálló böngésző. Amúgy ez csak egy apró érdekesség akart lenni, nincs különösebb jelentősége :)

ttarvai (törölt) 2009.09.01. 11:50:37

@Schess: "Avant Browser was largely inspired by Opera, the first major browser to have a multiple document interface. The developer's objective was to wrap a comparable interface around the layout engine used by Internet Explorer, thereby achieving Opera-like ergonomics without suffering the frequent problems that browser had rendering pages tested only in IE. In fact it was initially released under the name "IEopera", though this was soon changed due to the obvious trademark issues."

Miért nem hagyta fenébe és használta az Operát? :D

özv. Horvai Jolánné 2009.09.01. 11:53:13

@massatz: és az adrenalinszint az smafu? ;-) vannak, akik szeretik a veszélyt, ejtőernyőznek, sziklát másznak, ie-motort használnak... ;-)

Az EREDETI 2009.09.01. 11:58:30

El se hiszem, hogy végre kijött!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.01. 12:00:29

"Az Opera ismét első lett valamiben: ők érték el először a 10-es verziószámot a böngészők között."

Pedig szoros volt a verseny, a Chrome majdnem megelőzte. :D

@massatz: Azért, mert olyan böngészőt akart, amivel normálisan mennek az oldalak. Az Opera pedig már ma eljutott odáig, hogy a Szégyenfalnak és az Opera felhasználók lobbijának köszönhetően figyelembe veszik néhány oldalon. Néhányon még most is egyenesen elhajtanak.

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2009.09.01. 12:01:55

Szerintem simán értelmezhető gunyoros megjegyzéstként is. Amúgy a classic installer hol érhető el? Mert nekem haldokolnak az opera oldalai (a myopera megy, de ott csak egy installert láttam).

Cole1 2009.09.01. 12:05:46

nekem ezen a linken my.opera.com/community/download.pl?ref=karaj&p=opera_desktop

Az opera 9.64-et tölti le.. vagy csak nálam? :)

MosoMasa 2009.09.01. 12:07:30

Namost a link alatt klasszul lejön a 9.6.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.01. 12:13:38

@magampista: @Cole1: basszus tényleg, kicseréltem a normál linkre, az viszont most be se jön... lehet azért tölti a 9.6-ot az affiliate link is.

Cole1 2009.09.01. 12:15:34

Nem tudom,d e én meglepődtem, de persze azóta letöltöttem, csak godoltam szólok. :)

Na megyek feltelepítem. :D

özv. Horvai Jolánné 2009.09.01. 12:17:47

másik helyen már írtam, de akkor mégegyszer, alternatív letöltési forrás:
addat.hu/502c5a65/
(én tettem fel oda, nincs benne semmi gyesznóság ;-)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.01. 12:20:04

Se az index.hu-ra, se a blog.hu-ra nem került ki a poszt. Semmi értelme így a reklámoknak. Ha így marad mennek újra a kukába.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.01. 12:20:57

@Karbonade: Írták a MyOperán, hogy ez egy hiba, és éppen javítják :) Ha helyrejött, visszarakom az affiliate linkeket.

MosoMasa 2009.09.01. 12:20:58

@Karbonade: Semmi gond, csak szóltam, mert a múlkorában is valamelyiknél ott maradt egy rossz link.
Amúgy az opera.com nem megy. Biztos vagy 2 millióan próbálták letölteni egyszerre, és behalt! ;)
Operás lesz a világ!

Valakiember (törölt) 2009.09.01. 12:34:41

A végleges jóllátom, hogy az RC2 lenne?

Cole1 2009.09.01. 12:35:48

Na, hát nem sikerült feltelepíteni, mert még letörölni is alig tudtam a 9.64-et, emrt nem érzékeelte, hogy letöröltem,d e most már törli meg telepíti is, de ezt a hibát kapom:

i29.tinypic.com/2z8x7it.gif

Ezt kétszer, és utána még ez az üzi jön:

i28.tinypic.com/2mo3yvc.png

Valakinek valami tipp? Megköszönném. :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.01. 12:36:01

@Imrityinko: igen, szerintem is ugyanaz, mint az RC2.

@magampista: nekem bejött az opera.com, igaz elég nehezen :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.01. 12:42:10

@Cole1: elég vicces ez a hibaablak ... :)

Egyébként nem kellett volna leszedned az előző Operát, mehetett volna rá is. Próbáld meg a 10-est egy új mappába telepíteni (Opera mappa helyett mondjuk Opera10 legyen). Vagy pedig próbáld meg a classic telepítővel feltenni, szerintem azzal menni fog. (megpróbálom majd belinkelni később)

Cole1 2009.09.01. 12:44:28

@Karbonade: Hát visszaraktam a 9.64-et egy új mappába, és utána ráraktam a 10-es verziót. :) lehet, hogy a mappa váltás tetszett neki, de remélem nem jön elő majd újra ez a hiba. :)

Köszönöm a segítséget.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.01. 12:44:47

@Cole1: Telepítsd ezzel:

Opera 10 classic telepítő: ftp://ftp.opera.com/pub/opera/win/1000/en/Opera_1000_classic_Setup.exe

macskafaraok 2009.09.01. 12:45:30

Nalam magas a CPU usage vele... :(
www.index.hu-n alldogalva
Korabban nem volt.
Valahogy az Index.hu -n a reklamok blokkolasa sem megy annyira.
Csak nalam?

özv. Horvai Jolánné 2009.09.01. 12:55:45

@macskafaraok: nálam az index.hu-n nemhogy egy darab reklám sincs, de még a "tartalom"ból is eltüntettem jósokmindent (indafotó, indavideo, meg egyéb hülyeségek). sőt, a forum.index.hu-ról is, például a komplett jobboldali hasábot meg még ezt-azt. kell hozzá egy jó kis urlfilter.ini, meg ha valaki kéri az index.css-emet, megkapja ;-)
jahh, és az index.hu-n álldogálva a procihasználat 0 ;-)

m_and_m 2009.09.01. 13:08:58

Sziasztok!

A helyesírásellenőrzöhöz a szótárbeállításnál nálam továbbra is egy szótárat se ajánl fel. Manuálisan szedtem le a hunspellről és másoltam be a helyére. Úgy már látszik a magyar szótár.
Ezután megpróbáltam úgy, hogy minden Operát eltávolítottam és tisztán tettem fel a 10-est. Így sem ment.

Érdekes, hogy egy másik gépen a 9.64-es mellé telepítettem még az RC1-t és ott megvolt az összes szótár..

Más.
A Google Reader is ilyen érdekesen működik. Ott a 'V' gomb az eredeti oldat hivatott megnyitni. Egyik gépen működik, a másiknál csak az about:blank -ot nyitja meg az Opera 10 alatt.
A Gmail pedig teljesen rapszódikus. Az meg az egyik gépen rossz (szétesett képet ad) és a másikon jó.

Érdekes dolgok ezek!

resius 2009.09.01. 13:11:26

akiknek nem megy a letöltés, szedjék ftp-ről: ftp://ftp.opera.com/pub/opera/win/1000/int/Opera_1000_int_Setup.exe

ZeGa 2009.09.01. 14:06:38

@m_and_m: Akkor nem vagyok egyedül ezzel a helyesírásos porblémával remélem javítják mert ez így nem az igazi. :(

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2009.09.01. 14:19:33

Huh kéne írni egy ilyen összefoglalót. Pl hogy kapcsolod ki a helyesírás-ellenőrzést (bizonyára megtalálom a beállításokban, de nem csak nekem lehet problémám :)), mitől lett nagyobb a feedek betűtípusa (idegesítő, eddig nem volt "More items" most meg van) és hogy lehet visszabuherálni, hogy tüntetem el azt a ... -s tabbuzerátort, ilyesmi :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.01. 14:56:19

@tetra: "More Items" az RC1-ben volt, az RC2-ben már javították.

Bruzsy · http://rockonlelkek.hu 2009.09.01. 15:19:37

reménykedem, hogy minél hamarabb jön az 10.10 béta, mert 1. a Unite-ot (főleg a Lounge-ot) sokakkal ellentétben gyakran használtam, 2. az Opera Link beállítás-ablak eltüntetését sosem fogom tudni megbocsátani nekik.

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2009.09.01. 15:25:42

More items akkor van, ha nem férnem ki a feedjeid egy oldalra. Pont úgy működik mint a kuka. Régen elfértek egy csíkban, most nem.

Koenigsberger 2009.09.01. 15:30:22

Nem is rossz ez a 10. :) Nézegetve a külső újdonságokat, akad problémám. A vizuális fülek lent és fent csak nagyon keskenyen hajlandók megjelenni, jobbra-balra téve oké. Alapértelmezett telepítésnél viszont nincs gond, nem tudom, mi nem tetszik neki a profilomban. (Mindegy, úgysincs 5000×3000 felbontásom hozzá 25 colos monitorral. :)

A menüsáv eltüntetése nagyon jól jön, de mit sem ér, ha az azt "visszavarázsoló" gombot a fülsávról nem lehet áthelyezni sehova. Alapértelmezett telepítésnél sem, szóval itt biztos nem én vagyok a béna. (Azért nem jó a fülsávon, mert nálam a fülsáv is "csak ha szükség van rá" módban működik.)

9.64-ről frissítettem, de a widgeteket nem hozta át (noha rejtélyes módon benne vannak az összes profilom mappáiban), a könyvjelzőimet szintúgy nem (pedig azok is ott vannak a mappában - rejtély).

meneruwa 2009.09.01. 15:31:05

@Bruzsy: nekem benne van. Fájl->Opera szinkronizálása... vagy nem erre gondoltál?

Cole1 2009.09.01. 15:55:39

Nekem rendesen működik a helyesírás-ellenőrző, úgy csináltam, ahogy le volt itt írva.

Nekem nagyon tetszik az Opera 10, csak már a 20mb-os lett a telepítője, ami még nem gond, de memória már aggasztóan magad, előbb 3-4fülnél 149Mb-ot mutatott, ami a 9.64-nél nem volt mindennapos, de ha kinyomok egy fület, akkor se mászik vissza, mint a Firefox-nál. :)Mondjuk ezek ilyen apróságok, mert ezen kívül az új téma fogott meg, mert a 9.50-nél is nagyon bejött a dolog, de a 10-es még azt is felülmúlja.

lalolib 2009.09.01. 15:56:06

Az index.hu egy kicsit kínos. A Chrome-nak is gondja van vele, de valamivel többet mutat az oldalból mint az Opera. A Firefox alatt meg hibátlan.
Ezen túl olyant is csinál, hogy ha kommentelek egy fórumon (phpBB) egyszer csak újra tölti az oldalt és elszáll amit addig írtam.
Azon túl, hogy a gyorsaságban tényleg verhetetlen, számomra egy kicsit csalódás. Többet vártam.
Így továbbra is két böngészőt használok, feladattól függően.

Koenigsberger 2009.09.01. 16:00:43

meneruwa:
nem arra, hanem arra, hogy frissítés előtt nem szinkronizáltam, mert nem bízok benne, miután a múltkor jól összekutyulta a könyvjelzőimet meg a jegyzeteimet. Maradok a backupnál. :)

Amúgy rájöttem a probléma okára: az eddigi opera6.adr mostantól bookmarks.adr, a global.dat mostantól global_history.dat. Átneveztem őket és most már jó.

A widgeteket viszont nem tudom visszavarázsolni - hiába másoltam vissza a régi widgets.adr-emet.

Ti is használtok amúgy külön profilokat? Mert valószínű ez kavar be. A telepítő nem bír megbirkózni velük. Az az Opera legnagyobb hiányossága, hogy hiába van benne ez a kivételes lehetőség a 6. verziótól, ha szegelni kényszerül az ember, mert azóta sem adnak ki hozzá hivatalosan egy profilkezelőt. :(

Bruzsy · http://rockonlelkek.hu 2009.09.01. 17:09:01

@meneruwa: nem, az a régi. egy ideje már volt egy remek beállító ablak a Linkhez, hogy mégis mit szinkronizáljon és melyik accounttal, ez az RC-re teljesen eltűnt. és hiányzik. :-(

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.01. 17:16:02

@Bruzsy: A fejlesztők elmondták, hogy az az ablak a Unite-hoz kötődik (ugyanazt a logint használják). Tehát ha van Unite, van új párbeszédablak. Amúgy az új tényleg sokkal jobban használható, de most ez van.

Elszomorít ez a sok hiba, amit jeleztek, szerintem nyugodtan lett volna még egy hónapjuk kivasalni a bugokat...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.01. 17:20:44

@Koenigsberger: Nyomd meg az Alt-ot a menügomb felesleges. Egyébként azért nem lehet máshova áthelyezni, mert nem gomb, hanem külön eszköztár.

A Widgetek rendszerint verziófrissítéskor nem működnek, újra le kell tölteni őket, a könyvjelzők már nagyobb probléma, azokat át kéne vinnie.

@Cole1: Az Opera nem üríti ki a memóriából azonnal a bezárt tabokat, mivel a memória gyorsabb cache, mint a vinyó (hacsak nincs SSD-d). A többi már a Windows sara, de idővel visszakúszik az. Nálam napokig elfut 2-300 megával egy rakás webkettes tabbal megnyitva.

@lalolib: A hiba nálad van, nálam semmi baj nincs az Index-szel. De talán ha részleteznéd, hogy mit kéne rajta figyelnem, akkor jobb lenne.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.01. 17:21:46

@Cole1: A telepítője 10 MB alatt van, még a nemzetközi verzióban is.

A memóriánál meg nem az a jó, ha minél kevesebbet foglal, és ha valami véletlenül mégis bekerül a memóriába, akkor gyorsan kidobáljuk, amint lehet. Intelligensen kezeli. Ha sok van, többet használ. Vagy állítsd át a beállításoknál. Engem ugyan nem érdekel, ha 300-350 MB-ot foglal is, csak menjen rendesen és gyorsan... Ez igaz a Firefoxra is.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.01. 17:23:04

@penge™: "mivel a memória gyorsabb cache, mint a vinyó (hacsak nincs SSD-d)"

Hidd el, akkor is jócskán gyorsabb. Itt nagyságrendi különbségekről beszélünk ugyanis.

m_and_m 2009.09.01. 17:24:58

@ZeGa: Naa nálam megoldódott.

Már épp be akartam másolni a dictionaries könyvtárba a magyar fájlt, amikor látom, h ott van egy dictionaries.xml. Na mondom talán ez adja a szótárlistát. Nézem az Operából és lám most már valóban listázza a kiválasztandó nyelveket. Amelyiket kiválasztom azt tölti le.

Talán egy újraindulás jót tett neki?

ZeGa 2009.09.01. 18:09:33

@m_and_m: Akkor te szerencsés vagy, mert nálam ugyan nem jön le semmi...

lalolib 2009.09.01. 19:26:57

@penge™: van igazságod, hiszen itthon is felraktam a végleges verziót, és itt nincs gond az index.hu-val. Úgy látszik Xp alatt nem szereti, Vista alatt meg igen.

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2009.09.01. 20:38:12

Amúgy nekem XP alatt sem csinál semmit az indexszel. De ez a feedes dolog idegesít. Egyrészt most lapoznom kell hogy lássam az összeset, másrészt meg csinált egy olyat, hogy nem írta ki mellé a (1)-t mikor volt új benne, csak megvastagította.

MosoMasa 2009.09.01. 20:38:15

@lalolib: Mi a baj az index-el? Meg mi köze az xp-nek ehhez?

MosoMasa 2009.09.01. 20:43:54

Énnekem nagyobb gond az, hogy gyakran megállnak a videók. És nem megy tovább az istennek sem.
Hogy ez ugyan mitől van? Mer régebben volt ilyen baja, tudom, de azt akkor megoldották. Rendben is volt minden.
Most sokszor át kell ugranom a ff-re, ha végig akarok nézni valamit.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.01. 21:26:33

"az előző 9-es verzió még 2006 nyarán"

Huhh, azért érdekes így belegondolni. Az már több, mint három éve volt! Igaz, a 9.5-el is sokat foglalkoztak, és akár azt is nevezhették volna 10-esnek. Vagy a 10-est 9.8-nak,minden nézőpont kérdése.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.01. 21:27:10

@magampista: Link? Milyen videók? Tiszta install? Oprendszer?

szentark 2009.09.01. 22:46:32

A 10.10 bétát hetek óta használom, és tökéletes!Úgy hogy inkább fel sem rakom a fixet. Megvárom a saját frissítést!Ja és ezek a problémák (videó lejátszás, index.hu, helyesírás ellenőrző... stb,
nálam mind mükszik, XP-ről!!!

NanoTek 2009.09.01. 22:54:26

Helló,

azt meg tudja vki mondani, hogy az Opera 10 bétára hogy tudom feltenni a végleges 10est? Mert nekem nem megym viszont a jelszavak miatt nem szeretném előről kezdeni az egészet.

segítségeteket köszönöm!

U.i.: az international classic telepítő sem segített

MosoMasa 2009.09.01. 23:11:57

@cousin333: Hát most megfogtál. Az a helyzet, hogy egy pár hete nemigen nézegettem egy videót sem. Most próbálgattam, egyelőre nem találtam hibát. Remélem ez marad is. Egyébként xp, sp2 és sp3.
A bétákat új könyvtárba tettem, új telepítéssel, most ez a végleges is a sajátjába került.
Azért gyanús a dolog, mert minden gépemen ezt csinálta.
Az volt, hogy sokszor eleve a letöltés megállt - mondjuk 60%-nál ( da ha végig letöltötte, akkor is jelentkeztek a lentebbi hibák). Aztán kuss.
A lejátszás jó esetben elment a pufferhatárig, de gyakorta az is megállt úgy 30%-nál. És a csuszkát se előre se vissza nem mozdíthattam, azaz mozdíthattam, de az addig megnézettet sem mutatta többet. Újra kellett tölteni az egész lapot. Bár ugyanúgy megállt akkor is. Aztán ilyenkor mentem a ff-hez.
Törölgettem a cache fájlt, meg mittomén, de semmi.
Most egyelőre mondom, kiváló, a töltésfolyam elé is ugorhatok, rövid puffer után ott folytatja.
Szóval bocsi a "vakriasztásért", de már régóta a bögyömben volt ez a gond és csak most hipp hopp ideírtam.
Azért figyelem, és ha problémám lesz kimentegetem a címeket.

MosoMasa 2009.09.01. 23:14:37

@NanoTek: Telepítheted a saját, új könyvtárába.
Aztán vagy kimented a régiből a profilod (egyébként a wand.dat fájlban vannak a jelszavaid), és átmásolod ebbe az újba - vagy ahogy mondják a szinkronizálással.
Mondjuk azt még én nem próbáltam.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.01. 23:36:22

@NanoTek: Nem kell mindenképpen a betára tegyed, sőt. A jelszavakat könnyen átviheted az újba, ha a régi profilodból a wand.dat fájlt átmásolod az új profilodba. A profilok útvonalát mindkét Operában megnézheted a Névjegy oldalon, az Opera mappája mellett.

Dragon001 2009.09.02. 09:53:51

Üdv mindenkinek.
Nekem egy olyan észrevételem lenne az új Operával kapcsolatban, hogy nem mindent kezel, illetve tud megjeleniteni.
pl: t-email-es mailem van. Beirom a usert és a passt, majd belépés után megjelenik a nagy semmi. :(
Egyszerűen nem tölt be semmit, s tölteni sem tölt, hanem szerinte kész van.
Erről a kis hibáról tud valaki valamit? Esetleg a bug javitzásról valami információ?
Előre is köszi a válaszokat.

lalolib 2009.09.02. 09:59:55

Lenne egy kérdésem: vajon ha magyar oldalról töltök le olyan dokumentumot, melyben vannak ékezetes betűk akkor azokat miért nem ismeri fel az Opera?
Vagy valamit át kell állítani, hogy ne geometriai ábrákkal helyettesítse az ékezetes betűket?

özv. Horvai Jolánné 2009.09.02. 10:00:28

küzdöttem egy kicsit a 10-es levelezőjével

csináltam egy új szűrőt, a szokásos, ha a feladó X, vagy a címzett X, akkor mutassa az X szűrőben.

de - az eddigiekkel szemben - nem mutatta a kimenő leveleimet. aztán nagynehezen megtaláltam, a nézet -> megjelenítésben legalul van egy bepipálandó "küldött levelek megjelenítése"

(hogy ez új most dolog, vagy eddig ilyen esetben default bepipáltnak vette, azt nem tudom - de régebben az új szűrő azonnal működött, most meg még molyolni kell vele... bahhh)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.02. 10:12:57

@Dragon001: Sajnos ez egy olyan levelező, amire csak akkor tudsz belépni, ha kaptál logint (gondolom a netkapcsolathoz). Nekem nincs ilyenem, így nem tudom kipróbálni.

Megpróbálkozhatsz az azonosítócserével: nyisd meg az oldalt (nem baj, ha üres), kattints rá jobb gombbal > Oldalbeállítások szerkesztése > Hálózat fül > Böngésző azonosítása. Itt próbáld ki Firefoxként vagy Internet Explorerként azonosítani, majd töltsd újra a lapot. Ha nincs változás, szólj.

Dragon001 2009.09.02. 10:17:09

@Karbonade: Valóban. Ezzel az azonositással már megjeleniti a leveleket, illetve az oldalt. Más oldalnál nem tapasztaltam még ezt a hibát, csak a mail webes felületnél.
De megoldódott igy.
Ezer köszönetem a megoldásért. Már attól féltem, hogy vissza kell tennem a 6.4-est, mert ott gond nélkül ment.
Köszi az ötletet.

Koenigsberger 2009.09.02. 10:50:33

Nanotek: ja, átmásolod a wand.dat-ot és kész. Amióta megvan a Wand (Mágus) az Operában, azóta hurcolom magammal.

No, akkor nézzük a 10. verzió másnapját: jöhetne a következő blogbejegyzés arról, hogy kinek hány régi bevett kedvenc oldalánál jelentkeztek webes szabványkövetési problémák.
(Igen, ez diplomatikus megfogamazása annak, hogy 9.6-ban még ment, 10-ben már nem.)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.02. 11:33:47

@lalolib: Szar a karakterkódolása az oldalnak. Annyit tehetsz, hogy az ilyen oldalakon váltogatod a karakterkódolást automatikusról UTF-8-ra, vagy ISO-8859-1, ISO-8859-16, illetve Windows-1250-re.

@özv. Horvai Jolánné: Ha jól emlékszem, akkor már régebben is volt "Show Sent", csak most kivették a pipát, mivel gondolom a legtöbben a bejövő leveleiket szűrik, nem pedig a kimenőt.

özv. Horvai Jolánné 2009.09.02. 11:45:11

@penge™: kösz az infót, akkor marad a molyolás

(kicsit azért buta belenyúlás volt, ugyanis ha csak a bejövőre vagyok kíváncsi, akkor a szűrőbe csak azt írom be, hogy "ha a feladó X", azt pedig nem adom hozzá, hogy "vagy ha a címzett X")

Sunikeee27 2009.09.02. 11:49:59

Cole1 ami hiba volt nálad az azért volt mert a TEMP mappa a 9-64-es fájllaival volt tele és a 10-es meg nem írta felül először ürítsd ki a TEMP könyvtárat és utána telepítsd fel a 10-est a rejtett TEMP könyvtárat úgy tudod előhozni hogy Start menű - Futtatás - és oda beirod hogy %temp% és ENTER, az ottani fájlokat kitörlöd és utána telepíted fel az OPERA 10-et.

Sunikeee27 2009.09.02. 12:10:36

Még valami ezt elfelejtettem leírni az előző kommentben

Az APPDATA könyvtár rejti a beállításokat onnan is kilehet törölni a 9.64-es beállításait azt ugyanúgy éred el mit a TEMP könyvtárat csak a temp helyet a futtatásba a következőt írod be %appdata% és ott az Opera könyvtárat töröld de ez minden beállítást töröl.

És a C:\Program Files\Opera könyvtárban még maradt a letörlés után pár MB-os fájl ezt is kitörölheted igy ezzel teljesen le van takarítva az OPERA 9.64-es verzió.

Ja még valami ha a kinézeteket megakarod tartani csak annyit kell tenni hogy az APPDATA helyről mielőtt eltávolítod az OPERA könyvtárat van a könyvtárban egy SKIN könyvtár ez tárolja az OPERA kinézeteit ész mentsd ki valahová és utána töröld ki az OPERA könyvtárat, miután feltetted az OPERA 10-et a SKIN mappába másold vissza a SKIN-eket.

Remélem nem írtam le túlságosan bonyolultan.

Üdv: Sunike27

sChess 2009.09.02. 12:27:17

Érdekes a Súgó ebben a verzióban. (bár nem hiszem, hogy sokan használják) A 9.60-as magyar súgó került bele. Ha a címében ( help.opera.com/Windows/10.00/hu/index.html ) a hu-t átírjuk angolra vagy németre megkapjuk a 10-es súgót azon a nyelven. Egyes nyelveken viszont egyáltalán nem jön a súgó. Szóval van itt mit javítani, bár a súgó problémáit a háttérben csendben szokták rendezni.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.02. 12:38:59

@Schess: A súgó még nincs készen, úgyhogy nem csodálom, hogy nem elérhető :) Az angol súgó is csak most készült el, és még változtattak is rajta. Ma küldöm el az Operának a magyar súgót, úgyhogy szerintem 1-2 nap múlva jó lesz.

sChess 2009.09.02. 12:43:20

@Karbonade: OK! Nincs is ezzel semmi probléma, csak furcsa volt hogy más nyelveken vagy a 10-est rakták ki vagy semmit. A magyar viszont ilyen cselesen próbálta megoldani a dolgot.

Fénnyel teli esernyő 2009.09.02. 12:56:58

Szebb, dizájnosabb, kényelmesebb lett, de! Nektek nem veszi jobban igénybe a cpu-t? Nálam belekóstol. Épp annyira, hogy letöltés, konvertálás közben a hallgatott zene megakadjon fél percenként. Átállítottam a böngésző prioritását alacsonyra, az aimp-ét magasra, de semmi változás. Ötlet? Vagy térjek vissza a 9.64-hez?

NanoTek 2009.09.02. 13:08:36

wand probléma megoldva, de jött helyette másik :D A hirado.hu hoz kér egy beépülőt, amit viszont nem találok a Microsoft honlapján. Ebben tudna nekem vki segíteni?
Egyébként sokkal jobb lett, mint vártam, az otthoni lassú net mellett a Turbó tényleg hatásos fegyver!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.02. 13:14:37

@NanoTek: Milyen Windows-t használsz? Ha XP-t vagy Vistát, akkor töltsd le ezt: my.opera.com/rejzor/blog/2008/06/29/opera-wmp-plugin-1-0-released

Ha Windows 7-et, akkor ugyanúgy meg vagy lőve, mint én, mert a WMP12-höz még nincs plugin.

Egyébként ez a plugin kikerülhetne a blogra a linkekhez, mert a Google általában csak azt a plugint dobja ki, ami FF-ba épül be, ez viszont Opera-only is működik.

NanoTek 2009.09.02. 13:29:47

@penge™: köszönöm segítségedet, működik! Egyébként ötleted nem rossz. Jah, és Vistát használok.

MosoMasa 2009.09.02. 14:41:53

@cousin333: Visszatérve a videókhoz.
Hát olyannyira nincs vele probléma, hogy pl. a szinhaz.tv oldalon is működik minden rendesen - ezzel bajok voltak eddig.
Egyébként szerintem nagyon jó lett az opera.

Akkor ha már írok. Az opera szinkront egy kicsit értelmetlennek tartom, hisz pont azokat az adatokat nem szinkronizálja, amik valóban érdekesek. Pl. jelszavak.

lalolib 2009.09.02. 16:05:55

@penge™: ez még viccenek is rossz. Lehet, hogy rosszul vannak kódolva, de akkor a többi böngészőnél miért nem jelentkezik ez a gond?

Délután újabb és már több mint bosszantó hibába futottam bele. A magyarország.hu oldalon (és nem cdsak ott!)előjön a régi betegség, az utolsó elem be nem olvasása. Mutatja, hogy 62/62, de utána addig homokórázik amíg ki nem lövöm. Ilyen hibákkal csak lyukra fognak futni.

Más: ha megnyitok egy beérkező levelet, akkor azt miért nem veszi olvasottként?

Tudom, itt ritkán szoktak kritizálni, de ezek olyan gyerekes hibák! Lassan elfogy a türelem.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.02. 16:20:36

@lalolib: Mi rossz viccnek? Hogy, webfejlesztésben jártas ember az oldalak címében és a letöltendő fájl nevében mellőzi az ékezeteket, szóközöket és különleges karaktereket?

"a többi böngészőnél miért nem jelentkezik ez a gond?"

Gondolom mert ebben az esetben hibatűrőbbek. És például az object embed tagnél a többi böngészőben miért jelentkezik a gond, kivéve az Operát? :)

Egyébként meg az Opera is kezeli, ha normálisan van megírva az oldal karakterkódolása.

De melyik oldalon van ilyen problémád?

A magyarorszag.hu oldallal semmi baj nincs, legalábbis nálam.

A beérkező levelet a K billentyűvel jelölheted olvasottnak, a G-vel pedig nem csak olvasottnak, de a következő olvasatlanra is ugrik.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.02. 17:53:34

@lalolib: magyarorszag.hu-val nekem sincs ilyen. Ettől függetlenül néha idegesítő ez a dolog, de általában a kellemetlen tudaton kívül nincs vele gond (minden működik, görgethető, használható... stb.)

"Más: ha megnyitok egy beérkező levelet, akkor azt miért nem veszi olvasottként?"

Mert ez az alapbeállítás. A levelezőben Fogadott mappa, Nézet menü, megjelölés olvasottként. Itt kiválaszthatod, hogy milyen gyorsan tegye ezt. Szerintem amúgy így van jól.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.02. 18:11:49

@cousin333: "minden működik, görgethető, használható... stb."

Kivéve egyes userscriptek...

A levelezőhöz még amúgy annyit, hogy amire még nem kattintottál rá az kék, amire már igen, az fekete, úgyhogy ez alapján is el lehet dönteni, hogy olvasott-e, vagy nem.

Brainiac 2009.09.02. 20:22:04

Sziasztok!

A beta verziókba még bent volt, a UNIT...1750-be már nem tették be??? Nem nagyon találtam erről semmit...

Brainiac 2009.09.02. 20:38:54

cousin333,

Köszi szépen, ez elkerülte a figyelmemet....bocsi:)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.02. 22:29:42

@magampista: Ezzel teljes mértékben egyetértek. Főleg, mivel a Mozilla Weave már képes a jelszavakat, űrlapokat, előzményeket, sessiont, beállításokat(!) és a jelszavakat szinkronizálni. Ezzel szemben az Operánál még mindig mentegetheted ki a sok .ini-t és .dat fájlt.

MosoMasa 2009.09.02. 23:19:02

@penge™: De nem is értem hogyan találhattak ki ilyen semmit.
Ez olyan mintha a filofax-od borítóját tennéd át a következő évire, a telefonszámokat meg át kellene irkálni.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.02. 23:59:59

@magampista: Mindig is a mobilváltozatokat nyomták. Arra meg ugye nem lehet átszinkronizálni az eszköztár beállításokat, menüket, billentyűparancsokat és a többit. A jelszavakat megoldhatnák, de állítólag a biztonság. De ha a Mozilla meg tudta oldani, akkor ők is.

MosoMasa 2009.09.03. 01:14:05

@penge™: Oké, értek én mindent. A biztonságot is. Talán végülis jól van ez így.
De hát legalább azt meg lehetne oldani akkor, ha már így adódott, hogy az adott gépen kimentse a profilmappát és vissza is lehessen tölteni egyszerűen az opera felületéről. Nem hiszem hogy ez olyan bonyolult lenne, de sokaknak kín kitúrkálni a profilmappát onnan a sűrűből - namár ha megtalálja.
Engem nem zavar, nekem le van mentve az egész, oszt visszadobom ha kell.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2009.09.03. 03:03:31

Pont a napokban gondoltam rá, hogy tehetnének az Operába egy backup eszközt, ahol én kiválaszthatom az _összes_ beállítást tartalmazó fájl közül, hogy mit akarok kimenteni. (Igen, a jelszavakat is saját felelősségemre.) Aztán ugyanitt visszaállíthatnék mindent egy kattintással.
Próbálkoztam több backup programmal is, de valahogy egyik se volt jó. Mindig tökéletlen volt a visszaállítás, ráadásul volt, ami egyáltalán nem működött. (Lehet, hogy user error, de ezt is ki lehetne küszöbölni.) Ráadásul ez up-to-date lenne, vagyis ha megváltozik egy fájl elérési útja, akkor nyilván tudná, nem úgy, mint egy külső program.
(Igen, sima app.data mappa átmásolást is csináltam, de ott is voltak kompatibilitási problémák.)

A Link jó, meg minden, de egyrészt nem elsősorban backupra van kitalálva, másrészt meg ugye nem is tud/akar mindent.
Szóval ezt a beépített backup/restore dolgot lehetne javasolni a fejlesztőknek.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.03. 03:22:01

@Nekomajin: Ehhez mondjuk amit már korábban is mondtam, hogy külön kéne választani az operaprefs.ini-ben a böngészőspecifikus beállításokat (ezeket backupolni) és az oprendszerspecifikus beállításokat, mint társítások, pluginek, elérési útvonalak és ezeket nem szinkronizálná, mivel telepítésenként változik.

Fitness Blog 2009.09.03. 04:14:54

@cousin333:

Az Opera egyik legjobb "szolgáltatásával", a Speed Dial-lal kapcsolatban: a Firefox lekoppintotta anno "Fast Dial" néven, ami - be kell látnom - jól (jobban) sikerült.

Egyrészt mert nem csak közvetlen linket tud egy ablakra tenni, hanem csoportot is: ez alatt megnyílik az alcsoport, ahol ugyanannyi -1 ablak van, mint a nyitó oldalon.

Így többszörözni lehet a közvetlen elérésű ablakok számát, illetve rendszerezni is lehet, pl.: munka, hírek, blogok, emails, közösségi oldalak, videók, stb.

Másrészt: az Operánál az ablak képe mindig a weboldal kicsinyített képe (tudom, hogy meg lehet változtatni, csak elég tökölős...), ami néha kicsi, illetve flash-es tartalom esetén meg sem jelenik. A Fox-os Fast Dial-nál tetszőleges képet, illetve címet lehet adni az ablakoknak.

Szerinted van esély arra, hogy Operában is megjelenjenek ezek a lehetőségek? (mint ahogy a 10-es verzióban már sokkal könnyebb-egyszerűbb az ablakok számának megváltoztatása az 1.0-ásoknak is).

Fitness Blog 2009.09.03. 04:27:23

@cousin333:

Az Opera egyik legjobb "szolgáltatásával", a Speed Dial-lal kapcsolatban: anno a Firefox lekoppintotta "Fast Dial" néven, ami - be kell látnom jól (jobban) sikerült.

Egyrészt:
az ablakokba nem csak közvetlen linket, hanem csoportokat is lehet rakni: így megtöbbszöröződik a közvetlenül elérhető oldalak száma. Minden csoport alatt ugyanannyi -1 ablak nyílik meg.

Így sokkal könnyebben elérhető sokkal több oldal, illetve jobban csoportosítható is, pl.: munka, blogok, hírek, videós oldalak, emails, stb.

Másrészt:
Az Opera Speed Dial ablakaiban mindig a weboldalak kicsinyített képe jelenik meg (tudom, van rá megoldás, csak eléggé tökölős...), illetve a flash-es tartalmak nem jelennek meg.

A Fox-os Fast Dialban minden ablakhoz saját, tetszőleges kép, illetve szöveg (és leírás) rendelhető.

Szerinted van arra esély, hogy a nem túl távoli jövőben az Operában is megjelenjenek ezek a lehetőségek?

(Mint ahogy a 10-es verzióbán már sokkal könnyebben beállítható az ablakok száma, még az 1.0-ásoknak is)

Fitness Blog 2009.09.03. 04:32:33

Bocs a duplázásért, azt hittem, hogy elszállt, megírtam még egyszer - töröld légyszíves.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.03. 04:38:34

@Astoria Fitness Blog: Persze, azért van a wishlist, hogy ha valami kell, akkor kérd ott, nagyobb az esélye, mert ott fejlesztők is vannak. Hátránya, hogy angol nyelven kell írni a kérdést: my.opera.com/community/forums/forum.dml?id=24

Egyébként meg biztos jó a Fast Dial (ahogy a FF-os Speed Dial is), de nálam kb azután repült, miután önmagában (minden más addon nélkül is) kb 0,5-1 másodperc alatt rajzolódott ki az a 9db kocka. Ezek után felőlem kávéfőző is lehet benne, akkor sem kell, a Speed Dial is azért maradt Operában, mert egyrészt nem lassult tőle az új lapok megnyitási sebessége, másrészt kevésbé bántotta a szemem, mint a full fehér háttér. :D Aztán idővel megszoktam és megkedveltem a funkciót. De enélkül az első pillanatban lőttem volna ki ezt is, ahogy a scroll markerrel tettem, mikor alapértelmezett volt vagy most a 10-esben a helyesírás ellenőrzővel teszem.

A Firefox itt is jól példázta az alapkoncepcióját. Avagy nézd meg milyen jól sikerült az új Ferrari, építs te is egy ugyanolyat, aztán szereld fel terepjárókerekekkel, tegyél bele még 3 ülőhelyet hátra, a motortér felét alakítsd át csomagtartóvá, hátha az emberek így majd jobban kedvelik. Igen, a családos emberek biztos, de akik eddig a Ferrarit szerették, azok már nem valószínű.

Egyébként ha sokan kérik, illetve meg tudják valósítani, akkor meg fogják, de az Operánál az elsődleges prioritás a sebességé, megbízhatóságé és az erőforrásigényé.

Aptyuka 02 2009.09.03. 05:33:00

Itt is köszönöm Karbonade segítségét!

Nem tudtam az Operát tisztán egy nem rendszerpartícióra telepíteni, állandóan a C:\ -re költözött.
A classic telepítővel viszont sikerült.
Remélem Karbonade nem neheztel, ha ide linkelem - talán másnak is segít:
ftp://ftp.opera.com/pub/opera/win/1000/en/Opera_1000_classic_Setup.exe

A magyar nyelvi fájlt külön le kell tölteni, de ez nem gond.

Még egyszer köszönöm Karbonade!

özv. Horvai Jolánné 2009.09.03. 12:11:29

én is itt is köszönöm Karbonade segítségét ;-)

(ezért: magyaropera.blog.hu/#hozzaszolasok , így a személyes sávomról rögtön az új hozzászólások listájához tudok bejönni)
süti beállítások módosítása