Unite és Link... (b1890 és b1892)

Lassan haladuk az évszámoknak is beillő összeállatásokon, de a fejlesztők nem lankadnak. A hét eleji RC dömping után visszavettek a tempóból, de most egyszerre két új változattal is jelentkeztek. Elvileg ez az RC4 és RC5, de ki tudja... A hangsúly úgysem a számozáson van, hanem a változásokon, ebből pedig több is akad.

Az első verzió legörömtelibb változása - a kötelező hibajavításokon túl -, hogy a képmegosztó Unite alkalmazás sebességét sikerült megnövelniük. De mi a helyzet a többivel?

Javítások, változások (b1890):

  • már a megfelelő helyről tölti be az alapértelmezett Gyorshívó elemeket
  • néhány szöveggel és fordítással kapcsolatos hiba javítva
  • sütikkel kapcsolatos végtelen ciklus javítva
  • apróbb változtatások és optimalizációk a képmegosztó alkalmazáshoz (Unite)
  • az előnézeti képek generálása tízszer gyorsabb lett és kevésbé megterhelő (Unite)
  • a letöltött alkalmazások alapértelmezésben nem láthatók a keresőmotorok számára (Unite)
  • a Unite jelszót nem védte a mester jelszó (Unite)
  • egy eltávolított alkalmazás frissítésekor nem kérdezett rá a célmappára (Unite)

Figyelem! Azóta már frissült az Opera, és újabb előzetes érhető el. A letöltési linkek csak a rend kedvéért szerepelnek.

Letöltés (Opera 10.10.1890):

Menjünk tovább, mert kicsivel később érkezett egy másik előzetes is, ami többek közt egy regressziót javított, mégpedig az Opera Link-el kapcsolatban. A Mac felhasználók külön örülhetnek a speciális buildszámnak is (6789)...

Javítások, változások (b1892):

  • az alapértelmezett üzenet fordítsa ismét jó a levelezőben
  • az Opera Link újra működik és nem kell minden alkalommal bejelentkezni
  • a Unite-varázsló használatánál jelentkező fagyás javítva
  • a Unite jelszóval kapcsolatos javítás

Letöltés (Opera 10.10.1892):

Opera Mobile 10 beta Windows Mobile-ra

cousin333 | 2009. november 19.

Tegnapelőtt már az Opera 10.10 megjelenését vizionáltam a tegnapi nap fő eseményeként, azonban az operások közbeszóltak. Mégpedig azzal, hogy ismét kiadták az Opera Mobile 10 bétáját, ezúttal a Windows Mobile rendszerre. Mondanom sem kell, hogy örömtelibbnek tartom ezt a fordulatot, mint ha tényleg igazam lett volna.

Igaz, az új kiadás nem rejt sok újdonságot. A felhasználói felület már ismerős lehet a Mini 5-ös bétájából, ami az Opera mobilos platformjának egységesedésére utal. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a közös külső nagyon eltérő belsőt takar. A Mini szerver-kliens alapon működik, míg a Mobile egy teljes értékű böngésző.

A legfontosabb funkciók:

  • Presto 2.4.13 renderelő motor
  • kinetikus görgetőrutin
  • érintőkijelzőkre optimalizált működés
  • Gyorshívó
  • jelszókezelő
  • füles böngészés előnézeti képekkel
  • új design (a 9.7 bétához képest)
  • oldalak mentésének lehetősége
  • gyorsbillentyűk
  • automatikus címkiegészítés

Opera 10.10 RC3 (b1880)

cousin333 | 2009. november 17.

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy holnapra tervezték be a végleges Opera 10.10 megjelenését. Mindenesetre tény, hogy a fejlesztők rendkívül serényen dolgoznak: a pénteki RC után érkezett egy vasárnapi(!) kiadás is, ma pedig egy újabb, immáron a harmadik.

A mai némileg többet ígér, mint a legutóbbi, ami egyetlen problémára kereste a választ. A jelek szerint nem találta meg teljesen, mert az 1880-as összeállítás javítólistáján is szerepel a Unite nem megfelelő újraindulásával kapcsolatos probléma. Ezen felül azonban további Unite javításokat ígér, ezen felül sebességnövekedést is az alkalmazások futtatásakor. A Linux felhasználók is örömüket lelhetik a tálca ikonnal kapcsolatos javítások miatt. Egy szó, mint száz, mindenképpen érdemes frissíteni.

A kapkodásra jellemző, hogy a fentieken túl semmilyen konkrét listával nem szolgáltak a tesztelők, a telepítőfájlokkal természetesen igen. Íme:

Letöltés (Opera 10.10.1880 RC3):

Nyereményjáték! A legjobb Én Operám cikk

Néhány hónappal ezelőtt a Magyar Opera blog meghirdette a cikksorozatát, amiben mindenki megfogalmazhatta a maga véleményét a böngészőről és kifejthette az Operához fűződő viszonyát. Rendkívüli örömünkre szolgál az a váratlanul sok írás, ami a felhívásunk nyomán "szerkesztőségünkbe" érkezett.

Bár még az írások fele sem jelent meg, de mivel az Operától sikerült némi ajándéktárgyat szereznünk, elhatároztuk, hogy időről-időre szavazásra bocsátjuk az addig megjelent műveket, hogy a nyertesek aztán remek Operás cuccokkal gazdagodhassanak. Első körben úgy gondoltuk, hogy a jubileumi tizedik megjelenés alkalmából hirdetjük meg az első ilyen szavazást.

Néhány szó a nyereményekről. A díjak minden esetben Opera ajándéktárgyak, értelemszerűen pénzre nem válthatók. A nyertesekhez való eljuttatás módját majd megbeszéljük, a postai út a legvalószínűbb. Az első három helyezett kap díjat, ezek pedig a következők:

  1. Egy villogó Operás labda, egy Operás toll és egy Operás frizbi
  2. Egy Operás toll és egy Operás frizbi
  3. Egy Operás frizbi

Technikai és érzelmi okokból igyekszünk a rendelkezésünkre álló erőforrásokat felhasználni, ezért a szavazást ugyan "házon belül" rendezzük meg, de nem a blog.hu-n hanem a My Operás felületen.

Kérnék minden szavazni vágyót, hogy kattintson a My Opera - Magyar Blog oldalára, és szavazzon az oldalsávon! A szavazás határideje a hét vége, azaz 2009. november 22. 23:59!

Az írások értékelése mindenkinek egyedi joga. Ettől függetlenül mindenkit buzdítok az alábbi néhány pont figyelembe vételére.

  • Mivel az eredeti kiírásban sincs megkötés, ne azt nézzétek, hogy ki adott be cikket és ki kérdőívet
  • Nem az a jó írás, ami hosszú (vagy éppen rövid), a tartalom a lényeg
  • Nyilvánvalóan nem az Opera-szeretet foka a leglényegesebb kérdés :)
  • A fókusz az írás értékein legyen, ne a "külalakon", helyesíráson, annál is inkább, mert részben általunk szerkesztett művekről van szó!

A versenyben részt vevő cikkek szerzői és írásaik:

Kérnék mindenkit, hogy csak tiszta eszközöket használjon! Ha már szavazott valaki, de kíváncsi az eredményre kattintson a Már szavaztam pontra, azért van. Jó szórakozást és sok szerencsét.

Gyorshír: Vasárnapi előzetes (b1878)

penge™ | 2009. november 16.

Néhány felhasználó problémát tapasztalt a Unite indításával kapcsolatban. Egész pontosan a böngésző újraindítása után a Unite-tal együtt nem indultak el a korábban elindított alkalmazások. Aki az RC-ben tapasztalta az említett problémát, frissítsen. A build egyéb változást nem hozott.

Letöltés (Opera 10.10.1878):

Opera 10.10 RC

cousin333 | 2009. november 13.

Az utóbbi időben már érezhető volt, hogy küszöbön áll a Unite-ot tartalmazó végleges 10.10-es verzió megjelenése. Erre ma sem került sor, de már biztos, hogy nem kell sokat várni. Megjelent ugyanis a kiadásra jelölt változat, a 10.10.1874.

Mint minden ilyen kiadás, ez a bétákkal ellentétben már a "hivatalos" Opera könyvtárba települne, szóval csak óvatosan, nehogy felülírjuk vele a stabil verziónkat. Remélhetőleg a félelem alaptalan lesz, hiszen az RC magyarul kiadásra jelölt verziót jelent, szóval ha nem lesz benne komolyabb hiba, akkor ez lesz a végleges 10.10-es.

Tipp! Új Unite alkalmazások érhetőek el a Unite honlapról, például a Dokumentum szinkronizáló vagy a Rajztábla.

Tekintve a verziótípust, és azt, hogy a 10.10 is csak olyan dolgokat tartalmaz, amit eredetileg már a 10-esbe szántak, sok újdonsággal nem találkozunk majd. Javításokkal annál inkább, amik - nem fogjátok kitalálni - elsősorban a Unite-ot érintik. Lássuk!

Javítások, változások:

  • a Súgó oldalak új fülön nyílnak
  • a favikonok kérésénél a gyorsítótár használata
  • a címsávból keresésnél minden billentyűleütés fájlművelettel járt
  • a widgets.opera.com oldal felkerült a megbízható oldalak közé
  • egyes alapértelmezett könyvjelzők hibás azonosítóval rendelkeztek
  • a címsorból indítható Google keresés memóriaszivárgása javítva
  • fagyás háttérben töltődő oldal esetén javítva
  • hibás URL esetén fellépő fagyás javítva
  • az Opera Mail keresője nem keresett az elküldött levelek között
  • az elküldött levelek a beérkezettek között jelentek meg
  • javított "az oldal nem található" (404-es) hiba (Unite)
  • a Unite szolgáltatások teljesítményének növelése (Unite)
  • a böngésző 3 UPnP NOTIFY üzenetet küldött egy-egy fül bezárásakor (Unite)
  • az egy alkalommal sem elindított szolgáltatások tulajdonságai nem voltak szerkeszthetők (Unite)
  • új, kilépést megerősítő üzenetablak (Unite)
  • nem kattintható OK gomb javítva (Unite)
  • aktiválták a DoNotUseOperaAccount beállítást (Unite)
  • az alkalmazások nem indultak el egy újraindítást követően (Unite)
  • az telepítést követően nem indultak az alkalmazások (Unite)
  • a Unite kikapcsolása néha csak az aktuális munkafolyamatra volt érvényes (Unite)
  • Unicode kompatibilitás továbbfejlesztve (csak Win)
  • az "MSVCR71.dll nem található" hiba javítva (csak Win)
  • fagyást okozó rész a tűzfalnyitással kapcsolatos kódban (Unite) (csak Win)
  • Java fagyás és apróbb problémák javítva (csak Mac)
  • "okosabb" IPv6/IPv4 kapcsolatok implementálása (csak Mac)
  • javított fagyás IPv6-os oldalak elérésekor (csak Mac)
  • egyszerűsített wrapper szkript (csak Unix)
  • friss telepítés esetén a bookmarks.adr és a speeddial.ini fájlokat csak olvasható attribútummal látta el a telepítő (csak Unix)

Letöltés (Opera 10.10.1874 RC):

Egyre stabilabban (b1857)

Az utóbbi időszakban szokássá vált, hogy a "pénteki" előzetesek már egy nappal korábban megjelennek. Csütörtök lévén elérkezett tehát az idő egy javított verzióra. Mivel a 10.10 megjelenéséig már nem lehet sok idő hátra, nem véletlen, hogy ismét a stabilitás növelésére és a Unite-ra helyezték a hangsúlyt.

A Unix felhasználók számára örömteli hír, hogy a fejlesztőknek végre sikerült úrrá lenniük a Qt 4.5.3+ verziókkal járó 100%-os processzor használaton. Nem is beszélve a Moonlight beépülő támogatásáról, ami a Microsoft-féle Silverlight platform helyi megfelelője.

Mindezek mellett Windows használók is bizonyára szívesen látják majd azokat a javításokat, amik a korábban tapasztalható hibák és fagyások eliminálását célozzák. További, mindenkit érintő fejlesztés, hogy mostantól az oldalon kijelölt szöveg környezeti menüjében (lásd például dupla kattintás egy szón) a keresők saját favikont kaptak a gyorsabb azonosíthatóság érdekében.

Javítások, változások:

  • a keresők favikonjai is láthatóak a kijelölt szöveg környezeti menüjében
  • a Ctrl + Zkombináció már fülek nélküli ablakban is visszaállítja a legutóbbi oldalt
  • SVG-vel kapcsolatos fagyás, memóriaszivárgás és más problémák javítva
  • a fülek fölé vitt kurzor hatására felbukkanó előnézeti képek léte már nem függ az eszköztippek beállításaitól
  • egy kurzoros navigációhoz köthető fagyás javítva
  • a linkelt tartalom mentését követően nem frissültek a csevegések
  • hiányzó piszkozatok javítva a Piszkozat nézetben
  • javítva az egyes levelek hibás hozzáadása a Levelezőlista nézetekhez
  • bizonyos levéltípusokat már nem lehet eltüntetni bizonyos alapértelmezett nézetekből
  • változtatások a Unite alkalmazások letöltési párbeszédablakokon
  • a webszerver fagyása javítva
  • túl sok egyidejű UPnP kapcsolat javítva
  • Opera indítási probléma javítva ("module 9"-es hibaüzenet) (csak Windows)
  • induláskor előforduló, a 10.01-esre jellemző fagyás javítva (csak Windows)
  • sikertelen levélküldéssel kapcsolatos hiba javítva (ha a hosztnévben "_" szerepelt) (csak Windows)
  • az OUniAnsi.DLL hiányára hivatkozó indulási hiba javítva Win9x alatt
  • a Moonlight elérési útja hozzáadva a beépülőkhöz (csak Unix)
  • a -systemstyle kapcsoló implementálása a rendszerstílus használata érdekében (csak Linux)
  • javítás a IPv6/v4 problémához (egyes oldalak nem töltődnek be) (csak Unix)
  • magas processzorhasználat Qt 4.5.3 alatt javítva (csak Unix)
  • a böngésző már nem akad fenn a téli időszámításra váltás során (csak Unix)

Figyelem! Az előzetes verziók még sok hibát tartalmazhatnak, ezeket nem ajánlott mindennapi használatra telepíteni. Az Opera legutolsó végleges verzióját az Opera oldaláról töltheted le.

Letöltés (Opera 10.10.1857):

Customize Google az Operában

penge™ | 2009. november 5.

Ezt a userjs "csomagot" már évekkel ezelőtt ismertem, majd egy Windows újratelepítés miatt elveszett. Egész pontosan nem találtam sehol, semmilyen kulcsszóval az oldalt. Mígnem ma egy kínai Wikipédiás oldalon keresztül végül megtaláltam úgy, hogy eredetileg nem is azt kerestem.

Aki a Firefoxból már ismeri ezt a kiegészítőt, az továbbugorhat, a többieknek egy kis bevezető:

Ezzel a kiegészítővel a Google oldalait lehet személyre szabni és különböző trükkökkel hatékonyabbá tenni a felhasználói felületet, legyen szó a keresőről, a Gmailről, vagy a News-ról.

Funkciói:

  • Hirdetések és Suggested Sites kikapcsolása
  • GoogleID anonimizálása
  • Konkurens keresők linkelése - Vagyis egy kattintással rákereshetsz 12 másik keresővel az adott kulcsszóra
  • Találatok számozása
  • Faviconok a találatok mellett
  • Spamer weboldalak szűrése a találatokból
  • Wayback Machine linkelése a találatoknál
  • Letiltható Google clicktracking - Tehát nem tud statisztikailag nyomon követni a Google
  • Gmail, Calendar, Docs, History és Google Reader kényszerített HTTPS kapcsolat
  • Fix széles betűtípus a Gmailen
  • Google Analytics sütik blokkolása
  • Gmail: Chat, Invite doboz és Spam mappa elrejtése
  • Safe Search ki/be kapcsolás
  • Kereső alapértelmezett nyelve
  • Keresés alapértelmezett nyelve
  • Találatok száma oldalanként
  • Találatok megnyitásának módja
  • Teljes domainek, aldomainek, oldalak aloldalai és kifejezett oldalak szűrése a találatokból. Az egyéni szűrőben regexp kifejezések is megadhatók

Nem működő, de kis trükkel működésre bírt, vagy azóta feleslegessé vált funkciók:

  • Google Suggest - Ezt már azóta implementálták
  • Automatikus lapozás a Google Search és Google Images találatokban. - Ez már nem működik, csatolva helyette a Google Images Pager userjs
  • A Google Images találatai direktlinkelve - Ez sem működik már, csatolva helyette a Google Images Relinker Mod userjs. Így a képre kattintva a kép, a címre kattintva az oldal, a "Framed View"-ra kattintva pedig az alapértelmezett Google felsősávos izé. :)
  • A másolásvédett képek másolásának engedélyezése a Google Books-ban - Mióta PDF alapú lett, nem aktuális

Az eredeti itt érhető el. Én elvégeztem rajta a következő módosításokat:

  • Safe Search kikapcsolva
  • A konkurens keresőknél a Live Search lecserélve a Bing-re
  • Találatok megnyitása új lapon - Így ha a thumbnailre kattintasz, akkor az aktuális lapon, ha a találatra, akkor pedig új lapon nyílik meg
  • Csatolva a Google Preview userjs. Ezzel kis előnézeti képek jelennek meg a Google találatok mellett. - Nálam valamiért csak akkor működött, mikor nem voltam bejelentkezve a Google Acc-ba a keresésnél
  • A customizegoogle_prefs.js fájlt Jegyzettömbben, vagy Wordpadben megnyitva tudod módosítani a beállításokat, a "true" és a "false" módosításával

Letöltés

Opera Mobile 10 beta Symbian S60-ra

cousin333 | 2009. november 3.

A mai napon az Opera egy némiképp váratlan termékbejelentéssel szolgált. Nem sokkal azt követően, hogy bemutatták az Opera Mini 5-ös verziójának publikus előzetesét, illetve megjelentették az asztali 10-es verziót, immár elérhetővé vált az Opera Mobile 10-es kiadása is. Pontosabban csak a béta, és az is csak Symbian S60-as operációs rendszerekre.

Talán ez utóbbi rendszer felhasználóit szeretnék kárpótolni amiatt, hogy a legutóbbi béták nem igazán jelentek meg rá, csak Windows Mobile-os okostelefonokra, mindenesetre a jövevény számos érdekességet hozott magával.

Kezdjük talán a külsővel, ez a legszembetűnőbb. Aki próbálták már az új Mini-t, azoknak nem lesz teljesen szokatlan a látvány. Kicsit olyan az egész, mintha az eddigi Mobile-t összegyúrták volna a Mini 5-el, látszik, hogy a fejlesztők komolyan gondolják az egységes megjelenést.

Alapértelmezésben csak egy kis áttetsző gomb látható a jobb alsó sarokban. Erre kattintva előugrik két sáv. Felül az URL mező és a keresőmező, alul pedig a navigációs gombok. Új lap esetén a kettő között a PC-s verzióban régi ismerősnek számító Gyorshívót találjuk 3x3-as elrendezésben.

Természetesen a Mobile továbbra is boldogul az egynél több füllel, a kezelés megoldása teljesen hasonló a Miniéhez. Innen nézve érthető, hogy miért tűnt úgy, hogy a Mini "megkomolyodott": tulajdonképpen a Mobile új ruháját kapta meg!

A Chrome-nál a kevesebb több

Karbonade | 2009. november 3.

Állítólag Churchill mondott egyszer valami olyasmit, hogy „csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítottam”. Nagyjából hasonló hozzáállással kell nézni a rendszeresen mutogatott böngésző statisztikákat is, amelyek annyiféle eredményt mutatnak, ahány szervezetnél meg ahány oldalon nézzük őket. Az igazságot talán még maga a nagy Google sem tudja, valószínűleg ezért álltak le a teljes webre vonatkozó statisztikák közlésével már egy jó ideje.

De lássuk a legutóbbi furcsaságot, amihez nem is fűznék túl sok kommentárt.

A Google bejelentette, hogy a Chrome-nak már több mint 30 millió felhasználója van világszerte. Az Opera pár hónapja 40 millió felhasználóról tudósított, és a felhasználók száma azóta növekedett.

Ezalatt mind a Statcounter, mind a NetApplications magasabb részesedést mutat a Chrome-nak, mint az Operának (1,88 / 4,17 illetve 2,17 / 3,58).

Lehet számolni.

Forrás: Haavard

Szégyen és alázat, avagy: így is lehet

A Magyar Opera levelesládájába (amit igyekszünk szorgalmasan olvasni) nemrég érkezett egy honlapra vonatkozó panasz. Ez - sajnos - nem olyan nagy újdonság, olyannyira, hogy külön oldalt lehet megtölteni velük. A nevezett honlap a Beugró nevű műsor regisztrációs oldala volt. A probléma pedig, hogy nem lehetett kipipálni a felhasználói feltételeket elfogadó jelölőnégyzetet.

Kicsit utánanézve kiderült, hogy a problémán nem segít az IE-nek maszkolás sem, tehát a probléma ennél azért bonyolultabb. Noha a kirekesztés a komolyabb vétség, annyi előnye azért van, hogy az ilyen trükkök általában működnek. De mint mondtam, ez nem az az eset volt.

Billentyűzetet ragadtam tehát, és az alábbi levelet küldtem el az oldal szerkesztőinek:

Tisztelt honlapszerkesztők!

Sajnálattal tapasztaltuk, hogy az oldalukra történő regisztráció Opera böngésző alól nem lehetséges, mert a regisztrációs oldalon (http://www.beugro.tv/regisztracio) a "Elfogadom a beugro.tv weboldal szabályzatát!" checkbox nem kattintható a böngészőben.

Arra kérnénk Önöket, hogy lehetőség szerint hárítsák el ezt a technikai akadályt az Operát használó, regisztrálni szándékozó reménybeli új tagok elől.

Előre is köszönjük:

Magyar Opera

A következő napon az alábbi válaszlevél fogadott:

Különleges Halloween-i Opera kiadás

Karbonade | 2009. november 1.

Bár hazánkban (szerencsére) még nem igazán terjedt el a külföldön ilyenkor szokásos Halloween-őrület, úgy tűnik, hogy a norvégokhoz már befészkelte magát, hiszen az Opera egy speciális Halloween-i verziót is kiadott a böngészőből a jeles nap tiszteletére. Ez a verzió csak vizuálisan tér el a normál Operától, új Gyorshívó háttér és új téma került bele. A hátterekre a My Operán egy versenyt is kiírtak, amelyet maga Hicks mester bírált el.

Néhány további háttérképet mi is megmutatunk, a többit a My Opera oldalán láthatjátok. Ezeket mind könnyen lehet alkalmazni a Gyorshívó háttereként: elég egyszerűen megnyitni a képet nagy méretben, majd kattints rá jobb gombbal, és válaszd A kép használata a Gyorshívó háttereként pontot.

Ha valaki mindenáron telepíteni akarja ezt a speciális Opera verziót, az mindenképpen készítsen másolatot a jelenlegi Operában a speeddial.ini, bookmarks.adr és operaprefs.ini fájlokról a profiljában, sőt ezeket a telepítés előtt át kell nevezni.

Kellemes borzongást mindenkinek.

Gyorshír: az Opera és a Windows 7

Mindössze néhány napja annak, hogy a Microsoft hivatalosan bemutatta legújabb operációs rendszerét, a Windows 7-et. Az előzetes változatok azonban már közel egy éve elérhetőek, és nagy népszerűségnek örvendenek. Magam is használom egy ideje, és talán túlzás nélkül kijelenthető, hogy az eddigi legjobb MS operációs rendszerrel van dolgunk.

Az ilyenkor szokásos sok változás között vannak olyan apróságok is, amik viszont megkönnyíthetik a számítógép használatát. Ezek egy része azonban a programok kifejezett támogatását igénylik, magyarul implementálni kell őket a fejlesztőknek. Egy jó példa erre az úgynevezett Jumplist, ami a program tálcán lévő ikonjára jobb egérgombbal kattintva kilistázza a meglátogatott előzményeket, vagy az előnézeti kép, ami az ikon fölé vitt kurzor esetén előnézeti képekkel mutatja meg az összes nyitott fület (hasonlóan az Opera-féle Visual Tabs-hoz).

Noha egyes böngészők már implementálták ezeket az apróságokat, az Opera egyelőre nincs köztük. Egy nagyon diplomatikus, de mégiscsak egy Opera fejlesztőtől származó fórumbejegyzés alapján azonban van remény.

Sajnos mint látni fogjuk, konkrétumokról nincs szó, de reméljük, hogy a fent említett funkciók mihamarabb bekerülnek. Szerintünk ugyanis az Opera elemi érdeke, hogy az ilyen kényelmi apróságokat minél gyorsabban implementálják.

A nevezetes hozzászólás magyarul valahogy így hangzik:

Az Opera következő verzióiban már implementáltunk, illetve implementálni fogunk olyan új Windows 7 funkciókat, amiknek látjuk értelmét. A több ujjal is használható érintőképernyők támogatása például mindenképpen megfontolást érdemel. Elnézést kérek a "politikailag korrekt" válaszért, de nem tehetek ígérgetek a Mikor?-ra és a Mit?-re vonatkozóan.

Mindenesetre tekintsük ezt jó indulási alapnak, és reménykedjünk a mielőbbi legjobbakban.

Az én Operám - 10. Kasza Zsolt (Joe)

cousin333 | 2009. október 31.

A Magyar Opera blog meghirdette cikksorozatát, amiben bárki megírhatja, hogy ő hogyan használja az Opera böngészőjét. Ehhez segítséget is talál a kiírásban. Az alábbi írás is ennek az akciónak az eredményeként született, ezúttal Kasza Zsolt jóvoltából, akinek ezúton is szeretnénk megköszönni a munkáját!

Én és az Opera

Mennyi ideje használsz Operát?

Kb. 2005-2006 óta - 8.xx-es verziótól kezdve; az biztos, hogy akkor már reklámmentes volt.

Hogyan, hol ismerted meg?

Már korábbról is ismertem (valamelyik számítógépes újság CD mellékletéről), de nem nagyon tetszett (főleg a banner miatt). Később egy ismerősöm említette, hogy már nincs benne reklám, azóta használom folyamatosan.

Mennyire intenzíven használtad az idők folyamán?

Böngészésre csak az Operát használom, egyéb böngészőket csak az általam készített weboldalak megjelenésének ellenőrzésére, és az Operával nem működő, de fontos oldalaknál (pl.: EON ügyintézés).

Hol használod pontosan?

Az otthoni gépemen állandóan; a telefonomon is fenn van az Opera Mini, de ott ritkán használom.

Milyen verzió használsz?

A telepítős változatot használom; általában csak a stabil verziókat. Az Opera 10 RC2-t kivételesen raktam fel. ;)

Milyen operációs rendszer(ek)en?

Windows XP operációs rendszeren, de ha éppen felrakok egy Linuxot, első dolgom az Operát feltelepíteni rá.

Így néz ki

Mely eszköztárakat használod és hová helyezted őket?

Csak a Fülsáv, a Címsor és a Navigációs sáv van bekapcsolva. (A navigációs sáv egy Magyar Operás cikk miatt; az Opera-súgó javaslatára a "Csak ha szükség van rá" beállítással.) Minden eszköztár az alapértelmezett helyén van.

Valami készül... (b1848)

cousin333 | 2009. október 29.

A tegnapi napon a Unite-os előzetesek áradatát megszakította holmi stabil kiadás, de aggodalomra semmi ok, a fejlesztők már vissza is tértek a régi kerékvágásba. Ez egy újabb előzetesben nyilvánul meg, ami a számunkra történelmi 1848-as számot viseli (Windows alatt legalábbis). Bár jobban belegondolva, az utóbbi idők mozgalmassága könnyen elfedi a tényt, hogy a legutóbbi weekly óta már több, mint két hét eltelt. Ráadásul ebben sem ígérnek jelentős változásokat.

Mi ennek az oka? Nos, a blogbejegyzés szerint az elmúlt hét nagy részét szemináriumon töltötték a fejlesztők, ahol - és innen következik a címet is eredményező érdekes rész - felvázolták nekik az elkövetkezendő főverziók, illetve a mobil változatok jövőjét. Ahogy az lenni szokott, semmilyen plusz információ nem került ki, mindenesetre érdekesnek ígérkezik a dolog.

A másik komolyabb változás, hogy az asztali fejlesztőcsapat egy részét átvezényelték a következő Opera fejlesztésére. Egyelőre részleteket erről sem árultak el, de talán a közeljövőben szolgálnak majd további újdonságokkal...

Ez az előzetes az Opera 10.10 előzetese. Ennek megfelelően tartalmazza a Unite-ot, viszont nem tartalmazza az újfajta minialkalmazás kezelést!

Ennyit akkor az előre révedésről, maradjunk inkább a jelenben, az legalább ismert. Közeleg a 10.10-es kiadás, ami majd a Unite-al karöltve érkezik, ennek az útnak egy újabb állomását képezi a ma esti előzetes is. Ergo csak a szokásos, stabilitásnövelés, hibajavítás, polírozás. Lássuk mindezt konkrétabban is:

Javítások, változások:

  • folyamatjelző animáció a Link és Unite beállításánál
  • újabb alapértelmezett keresők, könyvjelzők és gyorshívó bejegyzések
  • már nem kéri a mesterjelszó indításkor, ha nincs beállítva
  • indításhoz, Opera Turbóhoz köthető fagyások javítva
  • Opera Turbó nem töltötte be teljesen a lapokat
  • Unite alkalmazások frissítésekor és indításakor látható párbeszédablakok frissítése
  • szövegtipp megelenítése a piros pötty magyarázataként (Unite)
  • már a jó oldal nyílik meg Home oldalként (Unite)
  • nem történt semmi, ha egy régebbi Unite alkalmazást szerettünk volna telepíteni
  • a Médialejátszó alkalmazás hibás lett, ha korábbi előzetesekről frissítettünk
  • további javítások, fejlesztések a klülönböző Unite párbeszédablakokban
  • hangvezérléssel kapcsolatos fagyás javítva (csak Windows)
  • KDE4-ből való kilépés esetén előforduló fagyás javítva (csak Unix)
  • a csevegő értesítései nem mindig jelentek meg (csak Unix)

Figyelem! Az előzetes verziók még sok hibát tartalmazhatnak, ezeket nem ajánlott mindennapi használatra telepíteni. Az Opera legutolsó végleges verzióját az Opera oldaláról töltheted le.

Letöltés:

Megjelent az Opera 10.01

A minialkalmazások újítása, és az Opera Unite széleskörű bemutatkozása némileg elterelte a figyelmet az aktuális stabil kiadásról. A 10-es verzió közel két hónapja jelent meg, és a mai napig kellett várni az első javításra. A 10.01 a számához méltóan csak apróbb változtatásokat tartalmaz, de a befoltozott biztonsági javítások miatt mindenkinek ajánlott a telepítése. Ez egyébként elvileg - az Opera történetében először - automatikusan zajlik majd, mivel ez lesz a frissítő funkció első éles, globális tesztje.

Azok, akik nyomon követték az utóbbi idők megjelenéseit, nem találkoznak majd különösebb újdonságokkal. A változások egy része ugyanis már a 10.10 előzeteseiben is megtalálhatjuk. Például az Opera Link beállításai átköltöztek az Eszközök menü alá, és megkapták az eddiginél sokkal tetszetősebb párbeszédablakot is. Ezen kívül jószerivel csak stabilitásnövelő intézkedésekkel, hibajavításokkal és biztonsági rések megszüntetésével találkozhatunk a változási közleményben.

Figyelem! Ez a kiadás az Opera 10 közvetlen folytatásának tekinthető. Tehát nem tartalmazza a Unite szolgáltatást, sem pedig az újfajta minialkalmazás-kezelést. Éppen ezért nem javasoljuk, hogy ezen újabb verziók használata esetén frissítsük a programot.

Javítások, változások a 10.0-s verzió óta:

  • az Opera Link új beállítási felületet kapott és átkerült az Eszközök menübe
  • Opera Turbo megjelenésével kapcsolatos problémák javítása
  • az Opera Link már nem csak 9 elemet szinkronizál
  • fájl megnyitása, mentése párbeszédablakok problémája javítva
  • új levelezőfiók létrehozásakor jelentkező probléma javítva
  • a szál követése funkció nem működött megfelelően
  • az Opera esetenként nem indult a gép újraindítását követően
  • indítási probléma, ha a telepítési könyvtár 2 bájtos karaktereket tartalmazott
  • az értesítésekkel kapcsolatos 100%-os processzorhasználat javítva

Biztonsági javítások:

  • tetszőleges kódfuttatást lehetővé tévő URL biztonsági hiba javítva
  • szkriptek futtathatósága az RSS előnézetben kijavítva
  • a webfontok által hamisítható URL címek javítva

Az új verzió szokás szerint az Opera letöltési oldaláról érhető el, vagy például a jobb oldali banner-re kattintva. De tulajdonképpen működnie kellene az automatikus frissítésnek is.

Az Opera Mini számokban (2009 szeptember)

Az utóbbi idők szokásának megfelelően a mai napon az Opera Software közzétette az Opera Mini böngésző havi használati statisztikáit. Mivel a legutóbbi hasonló cikkünk óta két hónap is eltelt, itt az idő, hogy újra vessünk egy pillantást az adatokra.

Annál is inkább, mert az utóbbi hónapban a Mini két mérföldkövet is elért. Most fordult ugyanis elő először, hogy a napi átlagos oldalletöltések száma meghaladta a félmilliárdot. Nem meglepő módon ez rekord adatforgalmat eredményezett: szeptember hónap folyamán az Opera szerverei több, mint 2 PB (1 PB = 1 petabyte = 10^15 bájt) adatot dolgoztak fel!

Az Opera Mini az Opera ingyenes mobilos böngészője. Mivel a honlapokat az Opera szerverei dolgozzák fel, ezért a telefonon futó kliens kellőképp egyszerű lehet ahhoz, hogy szinte minden mai telefonon elfuthasson. Komoly előny továbbá, hogy az adatok átvitele tömörített formában történik (az Opera Binary Markup Language használatával), így az adatforgalmi díj akár a tizedére is csökkenhet, nem is beszélve a megnövekedett böngészési sebességről és a kisebb erőforrásigényről.

Ez már csak amiatt is érdekes, mert most először az Opera statisztikusai azt is közzétették, hogy mennyi adatforgalmi díjat spóroltak meg a Mini felhasználók az Opera tömörítési eljárása révén. Ha csak a 10 legnagyobb felhasználói bázissal rendelkező országot vesszük alapul, ez az összeg nem kisebb, mint 672 millió amerikai dollár! Ez évente több, mint 8 milliárd dollárt jelentene, ami véleményem szerint elképesztően nagy összeg. Mondhatnánk, hogy ezt az összeget az Opera az internetszolgáltatók zsebéből húzta ki, de ez legyen az ő bajuk. Különben is, bizonyára rengetegen vannak, akik éppen a Mini gazdaságossága miatt használják ilyen mértékben a mobil netet.

Kezdjük a grafikonokat a felhasználói bázis bemutatásán. Szeptemberben több, mint 35 millió ember használta az Opera Minit, ami 11,5%-os növekedés az előző hónaphoz viszonyítva, és két és félszer annyi, mint az egy évvel korábbi időszakban.

A fenti grafikonon is jól kivehető, hogy az év eleji viszonylag lassú növekedéssel szemben az utóbbi két hónap meredek emelkedést hozott. A fenti természetesen globális átlag, érdemes némi figyelmet szentelni az egyes országoknak. Mint az utóbbi időben tapasztalhattuk, az Opera minden jelentésben kiemel egy nagyobb földrajzi régiót, amit részletesebben is elemez. A múlt hónapban Európát, most pedig a volt szovjet utódállamokat, közkeletű nevén Független Államok Közösségét vették górcső alá.

Új Opera Software logó

Az Opera komoly vizuális megújulásba kezdett a 10-es verzióval. Nem csak a felhasználói felület változott, hanem a speciális Opera oldalak megjelenése is. Ami viszont legalább ennyire fontos, és régóta húzódó probléma volt, az az Opera logója. Szerencsére ezt is frissítették az új kiadással egyidejűleg, ráadásul a többi ikonnal egyetemben.

Hátra volt még azonban egy valami, a vállalat logója, ami szintén a régi, avittas és kissé béna O betűn alapult. Ennek azonban vége, az új logó megérkezett. Megjelenését tekintve illeszkedik az eddigi trendbe, a változás inkább frissítés jellegű, az elrendezés változatlan maradt. Íme (a kép nagyítható):

Presto 2.3 információk webfejlesztőknek

Aki esetleg nem ismerné: a Presto az Opera renderelő motorjának a neve. Az Opera 7-ben mutatkozott be először és azóta számos fejlesztésen esett át. Jelenleg az Opera 10-es verziójában a Presto 2.2.15 található meg, de talán már nem kell sokat várnunk a következő változatra. Elvileg a fejlesztők már végeztek a 2.3-al, és jelenleg a 2.4-en dolgoznak. Sajnos megjelenési időpontokról nincs információnk, sem arról, hogy a következő Operában melyik verzió lesz benne.

Mindenesetre a háttérben folyó munka bizonyítékaként az Opera dokumentációk között nemrég feltűnt a Presto 2.3 által támogatott szabványok és ajánlások listája, meglehetősen részletezően bemutatva, hogy minimálisan mit várhatunk a következő Operától. A dokumentumban számos link található, ahol részletesebb információt kaphatunk az adott szabványról, vagy az egyes attribútumok és metódusok támogatottságáról.

Úgy vélem, ezek az információk inkább a webfejlesztők számára érdekesek, de közvetve az átlagfelhasználókat is érintik, hiszen mindenkinek az érdeke, hogy a web minden eddiginél érdekesebb, szebb és rugalmasabb legyen. Ezért érdemes figyelmet fordítanunk a lényegi újdonságokra, főleg amik a böngészőháború közepette szélesebb nyilvánosságot kaptak. Mivel jómagam nem vagyok webfejlesztő (szerencsére), ezért igyekszem csak az alapokra szorítkozni, a további lényegi észrevételeket viszont most is szívesen veszem a fórumban.

Főbb támogatott szabványok és API-k a Presto 2.3-ban:

A fentieken túl persze számos javítás, változtatás, apróbb bővítés kapott benne helyet, akit részleteiben érdekel, az olvassa el a teljes listát. Ezek tehát azok a funkciók, amik a Presto 2.3-ban már megvalósultak, az új Opera tehát ennél csak jobb lehet, legalábbis reménykedek benne.

Opera Unite fejlesztői nyereményjáték

Bár előzetesként már több, mint négy hónapja elérhető, hivatalosan csak a legutóbbi bétában mutatkozott be az Opera újdonsága, a Unite. Ezzel a funkcióval kíván alternatívát kínálni a kliens-szerver alapú internetnek, vagy legalábbis kiegészíteni azt. A technika lényege, hogy az Opera egy saját szerverszolgáltatást futtat, ami a legkülönbözőbb alkalmazásokat képes kiszolgálni, fájlmegosztástól kezdve a filmek online katalógusáig.

A módszer egyik sarokköve, hogy a szolgáltatott tartalom nem valami idegen szerverre kerül, hanem a saját gépünkön lelhető fel, és közvetlenül innen kerül az érintettek számítógépére. A másik, hogy az alkalmazások fejlesztéséhez - a minialkalmazásokhoz hasonlóan - csak webfejlesztői ismeretek (HTML, CSS és JavaScript) szükségeltetnek. Ebből következik, hogy elegendő egyszer megírni a programot, és az minden platformon elérhető lesz, köszönhetően az Operának, és a jövőben megjelenő, Unite-ot támogató mobilos verzióknak.

A Unite azonban, bár kétségkívül ígéretes és bizonyos szempontból hiánypótlónak is nevezhető, annyit ér, amilyen és amennyi alkalmazás elérhető hozzá. Kedvcsinálóként az operások már készítettek pár figyelemre méltó programot, de ez nyilván kevés az üdvösséghez. Tudják ezt jól az Operánál is, ezért is buzdítják a hozzáértőket újabb és újabb alkalmazások fejlesztésére.

Hogy a dolognak némi tétje is legyen, és még inkább ösztönzőleg hasson, az Opera meghirdette Unite fejlesztői nyereményjátékát. Ennek a lényege, hogy az adott héten feltöltött Unite alkalmazások közül az operások egy csoportja megszavazza a legjobbat, készítője pedig értékes nyereményekben részesül. A kiírásból kitűnik, hogy nem egyszeri alkalomról van szó, hanem folyamatos az elbírálás.

Töltsd le az ingyenes Opera böngésző legújabb verzióját a számítógépedre! (Opera 10.01)

Töltsd le az Operát, a leggyorsabb és legbiztonságosabb böngészőt Küldj nekünk e-mailt Hibás oldalak Opera alatt A MagyarOpera blog IRC szobája

További letöltések

Reklám

Hozzászólások

  • blint63: Halihó! 2 problémám van, a kisebbik, hogy auto-update-es frissítés után nem jelenik meg rendesen a... (2009.11.21. 01:25) Unite és Link... (b1890 és b1892)
  • penge™: @Abydos: Kirakva. (2009.11.20. 23:46) Szégyenfal
  • cousin333: Az Opera Mobile hivatalosan fizetős böngésző. Viszont az évekkel ezelőtti 8.65 óta csak telefonnal... (2009.11.20. 20:02) Opera Mobile 10 beta Windows Mobile-ra
  • tikaszvince: @Lali_: repository többesszáma :) Tudom, hogy FTP-n már fenn van ez a verzió is. Már régebben is f... (2009.11.20. 19:24) Opera 10.10 RC3 (b1880)
  • penge™: @cousin333: A Microsoft mindig ilyen volt. Soha nem akart profi szoftvereket csinálni, de még hasz... (2009.11.19. 19:51) Opera cikkek
  • aranyláz: @Karbonade: Igazad volt, valóban nem stimmeltek az adatok. Felhívtam őket telefonon és elmondták h... (2009.11.18. 10:21) Segítség az asztali Operához

Opera cikkek

Címkék

acid2 (7) acid3 (5) ajánló (7) apple (4) beépülő (18) bemutató (12) beta (7) bittorrent (12) biztonság (55) blog (26) bőr (11) chrome (8) cikk (59) css (5) design (4) dragonfly (9) előzetes (182) énoperám (13) explorer (55) felmérés (5) firefox (59) flash (7) fordítás (61) frissítés (4) fun (5) funkció (132) gmail (8) gomb (17) google (11) gyorshívó (9) hiba (18) hicks (4) hírek (7) ingyen (13) interjú (11) irc (8) játék (39) java (5) javítás (115) jelszó (4) keresés (5) kestrel (75) kiadás (70) kiegészítő (5) közösség (5) kritika (4) levelező (28) licenc (5) linux (4) logó (4) menü (7) microsoft (9) mini (69) minialkalmazás (31) mobil (38) mobile (7) myopera (46) nintendo (7) opera (13) operasoftware (6) operawatch (17) opera software (5) panel (4) per (8) peregrine (8) poén (5) portable (4) portál (6) profil (4) rc (4) reklám (18) reklámtiltás (9) rss (7) safari (17) segítség (5) smw (4) stabilitás (5) statisztika (28) szabvány (26) szavazás (8) szégyenfal (4) születésnap (10) támogatás (4) tanfolyam (8) teszt (12) tetzchner (5) tipp (159) twitter (5) újdonság (5) unite (29) usb (9) userjs (10) vásárlás (7) verzió (5) webfejlesztés (12) wii (7) Címkefelhő

Kapcsolat

Iratkozz fel a blog hírcsatornájára!

Olvastál valami érdekeset az Operáról? Küldd el nekünk!

Írhatsz nekünk e-mailt:
magyaropera@gmail.com