Magyar Opera

Még színesebb: Opera Mini 4.2

Pontosan két héttel a béta verzió kiadását követően ma megjelent az Opera Mini 4.2 végleges változata. A Java-alapú "böngésző" az Opera szervereinek hathatós közreműködésével kisebb kompromisszumokkal szinte az egész netet képes mobiltelefonunkra varázsolni. Ennek a szerver-kliens megközelítésnek köszönöhető, hogy gyakorlatilag minden ma kapható mobiltelefonon gyorsan és kényelmesen lehet böngészni a világhálót. Mint azt éppen a legutóbbi cikkünkben olvashattátok, az első Mini szolgáltatás 2005-ben készült el Norvégiában, onnan indult el világhódító útjára 2006 elején.

A verziószám immáron 4.2, ami néhány nem elhanyagolható újítást jelent az előző változathoz képest. A béta verzió óta már nem sok minden változott, a visszajelzések alapján további javítgatásokra került sor, illetve fokozták a nyelvi támogatást.

Az újdonsághoz a cég egy külön klippet is készített, íme:

A 4.2-es változat újdonságai

  • Az új beta visszahozott egy régebben már bevezetett, majd törölt funkciót, a bőröket. Mostantól újra módosíthatod a Mini megjelenését kedved szerint.

  • A Mini most sokkal gyorsabb lett az Egyesült Államokban és Ázsiában, köszönhetően az új szerverparkoknak. Szerencsére nálunk is gyorsul emiatt valamivel a böngészés, mivel a norvég szerverek terheltsége csökkent az új szerverparkok miatt.

  • A Mini most még több telefonon támogatja a mobilos videótartalmakat, mint amilyen az m.youtube.com. Ha egy új Sony Ericsson vagy Nokia telefonod van, akkor jó eséllyel működik nálad is az ilyen videó (a telefonnak támogatnia kell az RTSP protokollt). Vigyázz, mert a videólejátszás jelentősen megnövelheti a forgalmadat, és ezzel a telefonszámládat!

  • Az Opera Link már itt is támogatja a jegyzeteket, amelyeket képes az asztali Operával is szinkronizálni. A jegyzeteket a könyvjelzők alatt találod meg, és lehet őket szerkeszteni is.

  • 24 új nyelven érhető el

Letölteni most is mobiltelefonról, vagy PC-ről lehet az Opera Mini letöltő oldaláról.

Az újdonsággal együtt debütál a Mini androidos bétája is. Az Android a Google új operációs rendszere mobil eszközökre, jelenleg csak a HTC G1-es készülékén érhető el, de a közeljövőben számos új modell várható belőle.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr53788212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZeGa 2008.11.27. 22:19:18

Az opera mininek miért olyan kicsi az ikonja és valahogy meg lehet ezt oldani normál méretű legyen?

Lali_ 2008.11.27. 23:13:27

Jó kérdés, biztos, hogy a te telódhoz valót szedted le? Egyébként a .jar fájlt átírod .zip-re és az i.png fájl helyett beteszel valami nagyobb képet, de nem 100% hogy működni is fog...

ZeGa 2008.11.28. 12:02:04

Nokia E51-m van de olyat nem találtam a listában csak az elődjét az E50-et ezért azt szedtem le.

ZeGa 2008.11.29. 12:46:16

A probléma megoldódott azzal, hogy közvetlenül mobilra töltöttem le a mini-t.
süti beállítások módosítása