Na, ezt is megértük! Hogy mit? Egyrészt most először fordult az elő, hogy az automatikus frissítésre buzdító üzenet hívta fel a figyelmemet egy új előzetesre. A másik, ennél nagyobb érdeklődésre számot tartó fejlemény, hogy az Operához szerződött John Hicks új témái most először elérhetőek a nyilvánosság számára. Amikor kiderült, hogy ő fogja tervezni az új megjelenést, sokan előre féltek, hogy a gyerekes-giccses irányvonal jut majd érvényre, de jelentem nem lett igazuk. Mielőtt röviden bemutatnám az újításokat, két megjegyzést tennék. Az egyik, hogy a most bemutatott verzió messze nem végleges, akár komolyabb változtatások is lehetnek még, egyes részeken pedig még semmilyen újítás nincs! A másik, hogy nincs olyan téma, ami mindenkinek tetszik...
Szóval új skin. Nekem így elsőre tetszik, legalábbis nehéz lenne így hirtelenjében komoly érveket felsorakoztatnom ellene. A standard külső a kékesszürke és fekete (sötétszürke) színek kombinálásán alapul, alapvetően letisztult, egyszerű ikonokkal. Tulajdonképpen egy lehetne a sok letölthető változat közül. Létezik Windows Natív is, ami elvileg operációs rendszerenként változó lesz (én Windows 7-et használok), jelenleg Windows-hoz és Mac-hez elérhető. Nagyítható képek alant.
Örvendetes újítás, hogy végre rendben működik a magyar helyesírás ellenőrzés is. Ehhez válasszunk egy szövegbeviteli mezőt, majd a környezeti menüből a Language opciót, illetve a további szótárak hozzáadását. Ekkor egy listából kiválaszthatjuk a magyar nyelvet is, majd elfogadva a felhasználási feltételeket, letölthetjük és alapértelmezetté tehetjük. Mindezt egy "Next, Next, Finish" jellegű egyszerű ""telepítéssel".
A fejlesztők azt vették észre, hogy egyes nagyobb oldalakat is megzavar az Opera verziószáma, ami immár két számjegyű, tehát Opera 10 helyett Opera 1-et érzékeltek. Ennek megakadályozására a böngészőazonosítóban jelenleg 9.80 szerepel, a valós verziószám a sztring legvégére került. A fejlesztők kérik annak jelzését, hogy ez az új módszer okoz-e valamilyen fennakadást bizonyos weboldalaknál. Az is kiderül ebből a karakterláncból, hogy a Presto megjelenítő motor immár a 2.2.15-as verziószámot viseli.
További változások is vannak szép számmal, az újfajta változási közlemény miatt sokkal több információhoz juthatunk, mint korábban. A teljes lista elolvasható a blogbejegyzésben. Rövid összefoglaló a lényegről:
Változások:
- számos fagyás javítva, például a levelezőhöz, helyesírás-ellenőrzőhöz, BitTorrenthez kapcsolódóan
- a "?" betű, illetve legalább két szó címsorba írása az alapértelmezett keresőt indítja a Google helyett
- a témákban szereplő szövegek árnyékolhatóak
- a kiterjesztés már nem veszik el pontot tartalmazó nevű fájlok letöltésekor (csak Windows)
- a spellcheck.dll fájl el lett távolítva, mivel már nincs rá szükség (csak Windows)
- a Start menüben az Opera már beállítható alapértelmezett böngészőnek (csak Windows)
- a Frissítés gomb használatakor már nem lép vissza az előzményekben, ha korábban Flash elemeken kattintottunk (csak Linux)
- a komoly megjelenítési hibák javítva a Qt4-es összeállításokban (csak Linux)
- Turbó mód aktiválásával kapcsolatos finomítások
- átdolgozott Turbó mód helyi menü
- rengeteg javítás a levelezőben
- WebFontok javítva az OpenType formátum használatakor
- torrent fájlok letöltése esetén újra működik a megnyitás más alkalmazással menüpont
- ...
Figyelem! Az előzetes verziók még sok hibát tartalmazhatnak, ezeket nem ajánlott mindennapi használatra telepíteni. Az Opera legutolsó végleges verzióját az Opera oldaláról töltheted le.
Letöltés:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.05.27. 19:38:08
ZeGa 2009.05.27. 19:44:45
Amúgy nekem valamivel gyorsabbnak tűnik ez a build.
ZeGa 2009.05.27. 19:48:28
resius 2009.05.27. 19:52:40
Worlon 2009.05.27. 20:47:22
srácz 2009.05.27. 21:39:01
awking 2009.05.27. 22:35:04
Bár -én is- sokkal nagyobb változásra számítottam. Nem pont azért szerződtették a mókust, mert túl szürke volt a jelenlegi? :S
Lali_ 2009.05.27. 23:21:29
A gyorshívó pedig tényleg nagyon béna, ez a fekete keret vagy mi....
De ami nagyon tetszik: Az aktív fül beleolvad a címsorba, bár ha nyitva van az oldalsó panel, akkor látszik ott egy törés, ami nem szép... Az oldalsó paneleknél is szépen beolvad
Egyébként én is komolyabb változtatásokra gondoltam, de lehet, hogy benne van, hogy nem akarják a mostani felhasználókat elveszíteni, hogy megint csinálnak egy teljesen más kinézetet
Almostigris 2009.05.28. 00:18:23
A képek iszonyú pocsék minősége mikor változik a 10-esben?
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.05.28. 00:19:43
fraki 2009.05.28. 02:24:11
fraki 2009.05.28. 03:56:23
Almostigris 2009.05.28. 07:32:03
Fraki:dehogy vergődés!Szép, letisztult, elegáns bőr. :)
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.05.28. 07:53:22
Almostigris 2009.05.28. 08:55:27
ZeGa 2009.05.28. 09:38:04
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.05.28. 10:28:52
Ez Chrome-ban is így van, szóval ez nem új ötlet volt a részéről.
Dzsini 2009.05.28. 10:29:39
azt továbbra sem értem, hogy minek ekkora üres helyet pakolni a szövegsorok alá, fölé, rengeteg vastag keret... azért még sokan vannak, akik függőlegesen 800 pixel alatt vannak, főleg a netbookok elterjedésével zavaró lehet, hogy a hasznos terület ilyen mértékben lecsökken (menü felesleges, gombban megtalálható - ld. Chrome; óriási borderek meg padding, az alsó statusbar felesleges, ami információ van rajta az tooltipben és a címsorban elfér - a search bar helyén simán, keresni úgyis F2-ből vagy új tabból keresünk)
plusz emellett én jobban szeretem, ha a tabok nem fix szélességűek, de ez 1 pillanat alatt átírható a skinben :)
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.05.28. 12:48:19
Egyébként most veszem észre, az is megújult kicsit. Külön figyelmet érdemel a my.opera.com/community/chooseopera/ oldalon a User JavaScript és a Bookmarklets link. Végre felismerték az ezekben rejlő lehetőségeket és foglalkoznak vele.
ap · http://premiumlivesets.hu 2009.05.28. 12:52:31
http://my.opera.com/annafil/skins/get.pl?id=8225
sztem a legjobb :)
nemuccaszoc 2009.05.28. 14:28:09
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.05.28. 17:39:59
Lehet, hogy reinstall lesz. :(
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.05.28. 17:55:58
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.05.28. 21:45:14
RaidX 2009.05.29. 09:13:37
Bejelentkezek a Gmail fiókba és visszakapom a bejelentkezési ablakot üresen. Ekkor frissítem az oldalt és megjelenik rendesen a fiók tartalma.
A google.hu/ig oldal használhatatlan.
Bejelentkezés utánn, bár valójában bevagyok jelentkezve, mégis a bejelentkezési oldal marad meg és nem érem el a korábbi beállításaimat.
Ezek nem csak a mostani beta buildra, de a 9.x verziókra is teljesen igazak.
Mindenki jön az ACID teszt sikerével, az oldalak meg egyre sz...rabbul jelennek meg. Inkább arra kellene törekedni, hogy a honlapfejlesztők észheztérjenek. Az hejett, hogy kiírják: Az oldal csak IE és FF alatt működik helyesen.
Bár ez az oldal sem működik rendesen a beta buildokkal.
Nagykócsag 2009.05.29. 09:36:31
ZeGa 2009.05.29. 10:19:37
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.05.29. 10:46:59
Dehát nagy a valószínűsége, hogy ami a bétával nem fog menni, az már a véglegessel sem.
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.05.29. 11:22:29
RaidX 2009.05.29. 14:53:12
Ha figyelmesen olvasol látod, hogy nem csak az előzeteseknél de a 9.xx verzióknál is azt csinálja.
Jelenleg még a Chrome alatt sem tudtam ide belépni. Maradt az IE amit utálok.
ZeGa 2009.05.29. 15:19:14
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.05.29. 15:29:06
Sőt, a Gmail is jobb a 10-essel, mint a 9.64-el. Sajnos még mindig vannak bugok, de már a Google Readernél is működnek újra a billentyűparancsok a legújabb buildben. Szerintem a userjs-eid, usercss-id és reklámblokkoló listádban nézz szét, vagy ha már régóta frissítgetsz, akkor az operaprefs.ini-t is törölheted, hátha.
Más: Másnál is (aki a legutóbbi 2 buildnél az autoupdaterrel frissített) két telepített Opera 10 található a Programok telepítése/törlése résznél?
ZeGa 2009.05.29. 15:52:38
awking 2009.05.29. 21:48:09
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.05.29. 22:00:32
macskafaraok 2009.05.30. 10:26:16
Gyorsult a JS es hasonlok.
Yahoo mail bar tovabbra is bug-os helyenkent, de a menu legordulesi sebesseg kb olyan mint a Safari-ban.
(eddig lassucska volt...)
Dzsini 2009.05.31. 22:07:38
Version
10.00 Beta (!!!!!!)
Build
1535
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.05.31. 23:21:39
Például nézd meg ezt: http://js-fireworks.appspot.com/
Ha most ilyen a régi motorral, akkor milyen lesz a Carakan? Szerintem csúnyán maga mögött hagyja majd a Chrome-ot és a Safarit. >:)
Mesmoryser 2009.06.01. 01:02:46
Firefox 3.0.10: kicsit szaggat, nem valami élvezhető
Opera 9.64: nagyon hasonló
Safari 4 beta: már 40 elemnél belassul, 800 elemmel 1 fps környékén van
Chrome: kicsit szaggat, jó indulattal még élvezhető
IE 6: 100 elemnél 1 fps, 500 elemnél 10 másodperc egy képfrissítés (többet nem vártam meg :)
Opera 10: semmi szaggatás, sőt, az egyetlen ami hagyja a processzort 80%-ra lemenni!
Szóval tud valamit az ifjú... :)
ata4100 2009.06.01. 19:59:30
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.06.01. 21:02:02
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.06.03. 07:12:22
A build 1551-re változott, tehát javítások biztos vannak benne.
Dzsini 2009.06.03. 07:38:36
amúgy nekem az uninstall-ban már vagy 8x szerepel az Opera 10.00, valamit nagyon elszabtak a rendszerbe építéssel... (soha nem volt 2 opera a gépen, mindig update-et nyomtam)
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.06.03. 09:01:49
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.06.03. 09:26:09
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.06.03. 10:20:40
Amúgy még egy újítás: testre lehet szabni a Gyorshívót!
Dzsini 2009.06.03. 11:36:45
meg van bejegyzés a desktopteam-nél :)
resius 2009.06.03. 11:41:21