Magyar Opera

15 éves az Opera

Az Opera 15. születésnapja alkalmából Jon von Tetzchner üzenetét olvashatjátok:

1994 áprilisában a mai Telenor cég fejlesztési részlegén dolgoztam egy jó barátommal, Geir Ivarsøy-jal és Håkon Wium Lie-vel együtt. A csapatunk ekkor már elindította az első norvég webszervert, amely még a világ első 100 webszervere között volt, és így elkezdtünk foglalkozni azzal, hogy milyen új lehetőségeket rejt magában ez az új médium. Mára ez már egyértelmű, de akkoriban a Telenor az elsők között volt, akik elkezdték kutatni ezt az új technológiát, és minden eszközt és szabadságot megadott nekünk ehhez.

Az első probléma, amivel találkoztunk, az maga a böngésző volt. Akkoriban a web és a webes böngészők még elsősorban a Unix gépeken voltak elterjedve. Volt több céges PC-nk is, és a böngészés enyhén szólva is nem volt egy nagy élmény. Tulajdonképpen még a weblapokat sem lehetett kinyomtatni. Ilyenek voltak az első napok.

Három hónap kellett ahhoz, hogy belekezdjünk egy böngésző készítésébe. A kutató csapatot szétosztottuk annak érdekében, hogy kiderítsük, lehetséges-e ez. Geir és én biztosak voltunk benne, hogy meg tudjuk csinálni, sőt valami jobbat tudunk csinálni.

Volt már egy kevés tapasztalatunk a témában. Geir és én már írtunk közösen egy multimédia szerkesztőt az Open Document Architecture (ODA) formátumhoz. Hozzá lehetett adni videó és más multimédia fájlokat, majd ezeket el lehetett küldeni e-mailben. Ezzel a projekttel tanultunk valamit a dokumentumkezelésről is, valamint legfontosabban arról, hogyan írjunk rövid, egyszerű és gyors kódot. Ehhez kissé máshogy kellett gondolkodni.

Nem ismertük különösebben a Windowst, így először SunOS alatt fejlesztettünk. 6 hónap alatt készült el a prototípus, amely már akkor képes volt egyszerre több dokumentum kezelésére, ami a mai füles böngészés előfutára volt.

A többi már történelem. A elkövetkező 15 évben, míg az Operát fejlesztettük, sok trendet láttam megjelenni és eltűnni a weben. Büszke vagyok rá, hogy kitartottunk. Miattatok, az Opera közösség miatt tartottunk ki mostanáig. Te is az Operát választottad, és arra számítok, hogy a következő 15 évben még keményebben fogunk dolgozni azért, hogy megfeleljünk a választásodnak.

Mindnyájatoknak köszönöm azt az örömöt, amiben eddig részünk volt. Kíváncsi vagyok, mit hoz a web és az Opera jövője. Hosszú út áll még mögöttünk, de még hosszabb előttünk az út. Remélem, csatlakozol hozzánk az előttünk álló, kreatív és innovatív 15 évben is.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr791091108

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: 15 éves az Opera | [DarkRPG]Blog 2009.06.12. 23:00:41

[...]éves az Opera magyaropera.blog.hu Címkék:[...]

Trackback: LavX Blog 2009.05.03. 18:30:53

15 éves az Opera! 1994 áprilisában a mai Telenor cég fejlesztési részlegén dolgoztam egy jó barátommal, Geir Ivarsøy-jal és Håkon Wium Lie-vel együtt. A csapatunk ekkor már elindította az első norvég webszervert, amely még a világ első 100 webszerver...

Trackback: [DarkRPG]Blog 2009.04.28. 18:54:59

15 éves az Opera15 éves az Opera magyaropera.blog.hu ...

Pingback: 15 éves az Opera | [DarkRPG]Blog 2009.04.28. 18:54:57

[...]éves az Opera magyaropera.blog.hu Címkék:[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

resius 2009.04.28. 14:42:20

Boldog születésnapot Opera! :)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2009.04.28. 15:45:02

Csak így tovább! Boldog születésnapot!

Valakiember (törölt) 2009.04.28. 17:02:13

Ecsém, az Opera csak másfél évvel fiatalabb nálam. :D
Behalás, mostmár mégegy indok, miért is használok _én_ Operát - mert lényegében mondhatni velem egyidős! :P :)

Tarackos Sül (törölt) 2009.04.28. 17:51:05

Ehhez képest meg lehet nézni, hol tart most. Gyakorlatilag egy kerekítési hiba az úgynevezett "piaci részesedése", amelyről még a legkeményebb fanok sem képesek 3%-ot sem hazudni, mert már arcpirító. Szemben az agyonszidott mocskosrohadtszemétszar internet explorerrel, amely wiki szerint 95-ben jelent meg először, és még most is vezető böngésző, amely fegyvertény a holdraszállással egyenértékű figyelembe véve azt, hogy közben kinőtt maga a NET. Mögötte a Firefox/Netscape leszármazott, jóindulat kérdése, hány évesnek is tekintjük. Dobogóra talán még az újonc Chrome fért fel, amely egyetlen kampánnyal lealázta a 15 éves fantasztikusan fejlődő, élvonalbeli csúcsböngésző Operát.

Ez így, együtt : ROFLMAO

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.04.28. 18:35:18

@Tarackos Sül: Látod, ez van, amikor a marketing uralja a piacot. A multik bármilyen hulladék böngészőt tudnak népszerűsíteni az egészet meg azok szívják meg, akik hatékonyan akarják használni a böngészőjüket mert a sok kompatibilitási probléma miatt hátrányban vannak.

A Chrome-ban még az elején láttam fantáziát, aztán ez szépen lassan szertefoszlott. A nagy januári Chrome úthenger április végén ott tart, hogy támogatja kezdetlegesen az "extension"-öket, amik gyakorlatilag felhasználói JavaScriptek .crx kiterjesztéssel és jelen pillanatban egyetlen használható cucc van hozzá, az AdSweep (ugyanez minden böngészőhöz létezik), ami enyhénszólva kezdetleges és új oldalak felvétele alapfokú CSS ismereteket és manuális CSS szerkesztést igényel.

Ott van a csodaróka, amiben a sok usertől kapott "erőforrászabáló" jelző miatt megoldották valamilyen workaround-al, hogy ne egyen alapesetben 100-150 megánál többet még 20-30 megnyitott tabbal sem, csináltak szuper TraceMonkey-t, amivel a JS sebesség hasonló, mint a Chrome és a Safari JS motorja, de ettől függetlenül a programműködés továbbra is ugyanolyan lassú és a kiterjesztéskezelés is komoly kívánnivalókat hagy maga után + telepítés, eltávolítás és letiltás után újra kell indítani a böngészőt.

IE8-ék is csináltak olyan szabványkövető böngészőt, ami 12 pontot ér el az Acid3 teszten, a CSS3-at, HTML5 Video-t, MathML-t, Canvas3D-t...stb egyáltalán nem támogatja, de vannak benne olyan innovatív újítások, mint Accelators, ami már régóta van szinte minden böngészőben, csak itt te is fel tudsz venni saját keresőket, nem csak az MS oldalán lévő providers listából válogathatsz. Igaz, nincsenek hiperszuper Aero effektek hozzá. Ott van a WebSlices, ami alapból nem lenne rossz ötlet, ha nem lenne zárt a technológia. + lemajmolta a Chrome multiprocess tabbrowsing-ját is, ami tényleg hasznos.

Az Opera a legfunkcionálisabb böngésző, a marketingje szar és a cég mögött sem áll egyetlen multi sem, ráadásul még a forráskód is zárt, mert ebből élnek. A jelenlegi piaci szabályok tekintetében halálra van ítélve. Az életben nem fog elérni 10%-os globális piaci részesedést Desktop piacon, amíg nem lesz vezetőségváltás. De ettől még mindig sokkal kényelmesebb használni, mint bármi mást még annak ellenére is, hogy Tetzchner-nek inkább áramot kéne vezetnie, nem céget és amit eddig csinált a kompatibilitás érdekében (billentyűparancsok, eszköztár Shift-es megerősítés, eszköztárról eltávolítás külön almenübe, középsőklikk eszköztárelemeken nem nyitja meg új lapon...stb) az mind-mind butítás volt és semmi értelmes célt nem szolgált. A marketinglépései (vegyék ki az IE-t a Windows-ból) meg közfelháborodást keltett.

mizrolist 2009.04.28. 18:58:38

@Tarackos Sül: az orosz piacon piacvezető böngésző esetében nem hiszem el azt, hogy a világban mért részesedése 1% lenne... (igen, az oroszoknál az Opera vezet)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.04.28. 19:00:42

@Tarackos Sül: Ezt eléggé rosszul tudod, az Opera részesedése mind Magyarországon, mint a világon jóval meghaladja a Chrome részesedését, és nem 3% körül van, hanem jóval fölötte. Európában 8% fölötti az Opera részesedése (átlagosan) szemben a Chrome és a Safari 1-2%-ával, Oroszországban piacvezető (Explorer és FF előtt!)

Óriási tévhit, hogy az Opera részesedése kerekítési hiba. Az volt, ezelőtt több évvel. Valamint 1-2% körül van Amerikában, ami kb. számunkra teljesen irreleváns, de a globális statisztikában lehúzza.

Nézd meg itt részletesen: magyaropera.blog.hu/2009/03/04/mekkora_valojaban_az_opera_reszesedese

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.04.28. 19:05:04

@Tarackos Sül: Valamint ne felejtsd el, hogy az Opera mögött nincs senki, így ahogy mondom, SENKI, csak Jon. Nem tömi őket a Google, mint a Chrome-ot és a Firefoxot, nincs mögöttük egy "nonprofit" alapítvány, nincs mögöttük egy mammutvállalat (Microsoft, Apple), mindent saját erőből, saját tőkéből értek el. Az Opera egyszerűen NEM TUD akkora kampányt csinálni, mint amilyet pl. a Chrome.

Tarackos Sül (törölt) 2009.04.28. 19:06:26

@penge™:

Az internet explorerrel személy szerint nincs semmi bajom, bár én nem használtam "nagyüzemben", nálam mindig az opera volt a nyerő, esetleg firefox. DE a legtöbb kockától eltérően el tudok rugaszkodni a saját magam álláspontjából (én vagyok az egész világ), és belátni, hogy igenis, az IE átlagfelhasználók számára tökéletesen megfelelő böngésző. Hogy miben hány pontot ér el, az tökéletesen nem izgat. Ez az "alapböngésző, amely elég" kijelentés ott támadható, hogy "de hát ugyanúgy tudna böngészni Firefoxal, Operával, xy egyéb browserral" tökéletesen igaz, csak hát marketing + piac + ész az IE esetében volt együtt. Víz helyett is lehet inni teát, kólát, stb-t, de van, aki a vizet fogja szeretni, és nem azért, mert nem ismer mást.

A többivel egyetértek.

Tarackos Sül (törölt) 2009.04.28. 19:11:47

@Karbonade:

"Óriási tévhit, hogy az Opera részesedése kerekítési hiba. Az volt, ezelőtt több évvel. Valamint 1-2% körül van Amerikában, ami kb. számunkra teljesen irreleváns, de a globális statisztikában lehúzza."

Miért is? Egyik helyen (ahol el van terjedve) számít, és vastaps, másik helyen, ahol meg nem, nem is? Ez nem így működik, világviszonylatban simán megvan a kerekítési hiba. Egy-két távol-keleti, vagy kelet-európai ország akár 90%-os mutatója (bár dícséretes), de a nagy egészbe számít csak, nem holmi protekció. Az oroszok összvissz vannak százvalahánymillióan (160-190?), el lehet játszogatni, hányan is használhatják, aztán megnézni, hányan lógnak a neten a világon.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.04.28. 19:16:33

@Tarackos Sül: Azért az nem teljesen korrekt, ha pl. egy német fejlesztő nem tesztel Operán, mert csak "kerekítési hiba", miközben ott úgy 10%-os részesedése van, és a látogatóinak kb. a 0.5%-a jön Amerikából.

Amúgy hogyan várod el, hogy egy kis európai cég magas részesedést szerezzen Amerikában? Szerintem nekünk az európai adatokat kell nézni, és ott már messze nem szerepel rosszul az Opera, sőt, stabil 3. pozíciója van.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.04.28. 19:18:22

@Tarackos Sül: Ja, és nem azért emeltem ki Európát, mert ott jobban szerepel az Opera, hanem mert _itt élünk_ és nem Amerikában :)

Oroszország és Amerika a két véglet, de minket Európa és Magyarország érdekel, szerintem.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.04.28. 19:29:08

@Karbonade: "Valamint 1-2% körül van Amerikában, ami kb. számunkra teljesen irreleváns"

Igazad van. Ott székel a Google, ott székel az MS, az Apple és még egy rakás IT mammutcég, emellett politikailag, gazdaságilag...stb gyakorlatilag a világ ura, a nép azt sem tudja, hogy Európa ország vagy kontinens így a fent említett cégek sem fognak feleslegesen támogatást adni olyan böngészőkre, amik nem érnek el a saját régiójukban egy meghatározott penetrációt. Ezért kellett volna az Operát kezdetben az amerikai piacon erősíteni, ha azt a piacot megnyerik, akkor már Amerika fogja teríteni az európai piacok felé anélkül, hogy egy forintot is szánna az Opera a marketingre. Lehet utálni őket, de ha valaki piaci részesedést akar elérni, akkor az USA felé kell nyitni.

@Tarackos Sül: "az IE átlagfelhasználók számára tökéletesen megfelelő böngésző." -> Az átlagfelhasználó nem tudja mire van szüksége. Az átlagfelhasználónak a marketing mondja meg mire van szüksége. A marketing lényege, hogy az átlagfelhasználót olyan helyen célozza meg, amire harapni fog. Lásd: Firefox

"Az oroszok összvissz vannak százvalahánymillióan (160-190?)"

Igen, és hiába nagy a lakosság száma, attól még nem neteznek annyian az oroszok közül, mint az USA-ban, ahol a 6 évestől kezdve a nyugdíjasig mindenki a neten lóg. Az USA-ban a lakosság 90%-a használja a netet, az oroszoknál ez az arány közel sincs ekkora.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.04.28. 19:38:39

@penge™: Nem is úgy értettem. Arra gondolok, amikor egy itthoni fejlesztő (pl. az iwiw, vagy kvázi bármelyik bank) azt mondja, hogy nem érdekli az Opera, mert 1% a részesedése. Igen, bakker, Amerikában! :) De az ő látogatóik nem amerikaiak, bármennyien is vannak.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2009.04.28. 19:40:07

Még mindig ott tartunk, hogy valami akkor jó, ha sokan használják? Azért ez így önmagában eléggé nevetséges hozzáállás.
Sőt, ha valaminek ilyen kicsi a támogatottsága, mint az Operának, akkor még nagyobb elismerést érdemel az, hogy ugyanolyat, vagy még jobbat csinálnak, mint a nagyok.

Azt meg nem értem, hogy az első kommentedet milyen indíttatásból írtad ide, mikor ezen a blogon az íróktól még sosem olvastam kulturálatlan fikázást, ellentétben sok más fórummal a neten. Abban egyetértünk, hogy érvek nélkül, "csakmer'szar" fikázni bármelyik másik böngészőt értelmetlen, de itt soha nem is volt ilyen.

Igen is hatalmas teljesítmény, amit az Opera Software az elmúlt 15 évben letett az asztalra. Ha a támogatottság hiányát nem vesszük figyelembe, akkor csak azt nézzük meg, hogy hány újítást vezetett be az Opera, ami nélkül ma ha nem is elképzelhetetlen, de mindenképpen kényelmetlenebb lenne a böngészés.

Dzsini 2009.04.28. 20:32:22

az a szomorú, hogy itt van egy ünnep, egy marha érdekes cikk, és mi van a hozzászólásokban? trollkodás meg százalékok feletti vitatkozás :(

inkább éljen az Opera :)

Balhé az van 2009.04.28. 21:37:00

Boldog szülinapot az Opera-nak!

Néztem a multkori táblázatot a verziók megjelenésének idejéről és rá kellett jönnöm, milyen régóta használom ezt a böngészőt (5-ös verziótól).
Mára már minden platformon ezt használom, a zsebemben is mindig ott van egy portable.

Reklám szempontjából a mobil-ból és a mini-ből kellene kiindulni, offline kezdőoldalnak beégetni az asztali verzió elérhetőségeit, a link előnyeit és egy kis öntömjénezést. :)

Az átlag felhasználó azt a böngészőt használja, amit odateszek az orra elé az asztalra/gyorsindítóra. Csak pozitív visszajelzéssel találkoztam azoknál, akiknek javasoltam, hogy ezt használják. Még senkinek sem jutott eszébe, hogy visszaálljon, vagy akár csak a kinézetét megváltoztassa a böngészőnek.
Tapasztalatom szerint az átlagfelhasználó hamarabb találja meg és teszi magáévá a kényelmi funkciókat, mint a többi nagy böngészőnél.

Vannak olyan ügyfeleim, akiknek annyira fontos az összes előzmény törlése, stb., hogy akár asztali gépre rakva is inkább a portable-t használja.

Ezen kívül van pár böngésző a gépemen, de csak ez az egy képes arra, hogy egy felugró ablakot a fő ablakban nyisson meg. Sem a Firefox, sem a Safari nem képes erre, hiába van beállítva nekik. Vannak oldalak, amiket csak külön ablakban tudnak megnyitni maguktól. A jobbklikkes "csakazértis" nekem már fárasztó. Csinálja alapból, amit elvárok tőle, amire beállítottam. És az Opera ezt teszi.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.04.28. 21:38:59

@Karbonade: És mikor lesz annyira következetes bármelyik operás, hogy megszünteti a bankszámláját a kirekesztő banknál és átmegy egy olyanhoz (nem sok van belőle), amelyik támogatja az Operát, de mondjuk rosszabb feltételekkel tudod lekötni a pénzed, vagy hasonló.
Vagy, hogy megszünteti az iwiw-en az acc-ját, csak mert nem megy Operával?
Nagyjából soha. Ilyenkor fogja az Operás és indít egy Chrome-ot, Firefoxot vagy IE-t és kényelmetlenül, de elvégzi a feladatát az oldalon. Esetleg utánanéz, hogyan tudna megoldani ezt vagy azt könnyebben IE/FF/Chrome alatt, talál ehhez hasonló érdekes blogokat, ahol talál rá megoldást, aztán úgy dönt, hogy neki sokkal jobban fekszik, ha egy böngészővel minden feladatot el tud végezni és nem több böngészőt kell hozzá használni. Erre még csak rásegít, hogy sok helyre állandóan jelentkezhetsz be, mert ha az egyik helyen belépsz, akkor új SID-t generál és a másik helyen kiléptet. + Ha a másik böngészővel végzed a feladatot, akkor plusz idő, mert az Operás dolgokra van ráállva a kezed (mozdulatparancsok, billentyűparancsok...stb). Így máris egy usert elveszített az Opera. Igen, az Opera, nem pedig a problémás oldal, mert ha nincs valamire alternatíva (pl Neptun), akkor még a legkövetkezetesebb user is kénytelen lesz más böngészővel használni azt.

@Dzsini: Legalább a Carakan első alfájával ünnepelték volna ezt a szülinapot, de így, hogy bejelentik a szülinapot, aztán semmi, még egy sima előzeses sem, vagy a 10-es bétája, nem lehet igazán mást. Még a képregényben is az üres puffogás megy, hogy "kíváncsi vagyok hányan veszik majd át..." Persze, mert az Opera belerak valami fícsört a böngészőbe, aztán a többiek átveszik. Csak sajnos az Opera nem veszi át a fostalicska oldalakkal való kompatibilitást. Pedig az kéne, nem lebutított billentyűparancs, meg downgrade-elhetetlen hülyebiztos GUI. Nem. Kompatibilitás. Ez kéne.

Hogy is volt? Hogy majd az Opera 10 hardveresen fogja renderelni az oldalakat. Ehhez képest ma hol tart vele? Sehol, ellentétben a Chrome és a Firefox már gőzerővel dolgozik hasonló megoldásokon nagyjából azóta, mióta az Opera bejelentette.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.04.28. 21:47:15

@Balhé az van: "Vannak oldalak, amiket csak külön ablakban tudnak megnyitni maguktól."

Igen, ez az MDI ablakkezelő, de ennek vannak hátrányai is. Ha például nem az van beállítva, hogy mindig a korábban aktív tabra váltson vissza, akkor ez a megoldás igencsak szét tudja barmolni a sorrendet, ami mondjuk 50 megnyitott tabnál nem a legjobb. + tálcán azért elfér + 3-4 ablak, mint a fülsávon az 50 mellett még néhány. Ha meg Operában állítod be, hogy tabok helyett ablakok, akkor az Opera MINDIG új ablakot fog nyitni, nem csak JavaScript-es felugróknál. Tehát ugyanott vagy, vagy az egyik, vagy a másik.

Balhé az van 2009.04.28. 22:03:52

@penge™:
Lehet, hogy bennem van a hiba,de ritkán jutok el addig, hogy 10 tab legyen nyitva egy böngészőben. Öt-hat az átlag, amit használok.
A visszaváltás mikéntjét Te szabod meg az Opera-ban, ugyanúgy, mint a megnyitás mikéntjét is.
A tálcám is el van rejtve, nem is használom, csak az USB-s eszközök leválasztásakor és a daemon használatakor.

Engem csak az érdekel, ha van olyan beállítás, hogy minden új fülön akkor, ha rákkantitok a linkre, akkor ne új ablakban nyissa meg.

Egy dolog zavar igazából. Ha elindítok egy 9.x-et és mellé szeretnék indítani egy 10-est is(visszafelé is igaz), akkor csak egy új fület nyit a már megnyitott ablakban.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.04.28. 22:06:38

@penge™: "Legalább a Carakan első alfájával ünnepelték volna ezt a szülinapot"

Szerintem kezd az agyadra menni ez a Carakan... :)

" Csak sajnos az Opera nem veszi át a fostalicska oldalakkal való kompatibilitást."

Szerintem is jobban ráhasalhatnának a témára, de sajnos nem olyan egyszerű "átvenni a kompatibilitást" mint lenyúlni egy meghatározott funkciót.

"Hogy is volt? Hogy majd az Opera 10 hardveresen fogja renderelni az oldalakat."

Mutass nekem egy cikket, ahol konrétan az Opera részéről ez elhangzott. A spekuláció nem bejelentés.

"Ehhez képest ma hol tart vele? Sehol"

Ez súlyos tévedés. Demo már volt róla évekkkel ezelőtt is. Tudjuk, hogy a Presto 2.3 már támogatja. Ebben a félévben érkezik az Opera Mobile 9.7b, amiben meg konkrétan benne van az OpenGL ES támogatás, és mint tudjuk, az Operánál nagyon komolyan veszik a multiplatform fejlesztést. Az Opera ráadásul tipikusan az a cég, ami egyik napól a másikra előállhat valami teljesen újjal, mint mondjuk a Speed Dial, vagy anno az új Sharp skin.

"Chrome és a Firefox már gőzerővel dolgozik hasonló megoldásokon"

Aha, és hol vannak ezek, vagy legalábbis valami hírmondó belőlük?

Balhé az van 2009.04.28. 22:16:54

@penge™:
Akkor most kiadom a titkaimat. :)
Nálam CIB internetes felületén semmi gond nincsen.
Iwiw-vel nem bajlódom, minden művelet megy nekem, s amúgy is ritkán használom.
De a magyarorszag.hu is működik rendesen.

Természetesen vannak problémák ezzel a böngészővel is, mint mindegyikkel.
A kérdés csak az, hogy kinek mi a fontos, mennyit áldoz fel valami kis plusszért. Én nem érzem kompromisszumnak az Opera-t. Az összes többit igen. Pedig nem ezen kezdtem. IE volt az "első" nekem, aztán Netscape, Mozzilla, IE motorú egyebek (pl.: Avant), Safari, FF.
Ez volt olyan, hogy letöltöttem, mert az éppen aktuálissal tele volt a búrám, hogy valami mindig hiányzott, telepítettem és azóta megy. Ennyi.
Nekem ez jött be, úgy mint a rövid úttal és állítható érzékenységgel rendelkező billentyűzetek. :)

Balhé az van 2009.04.28. 22:20:44

@cousin333:
Ebben a hárdveres gyorsításban nem vagyok képben, de a mini és a turbó nem hasonló elven működik? Vagy az csak szimplán szoftveresen butít?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.04.28. 22:32:11

@Balhé az van: Nem, ez teljesen más. A Mini és a Turbó az Opera szerverein keresztül működik, ami összetömöríti a weboldalakat (emiatt lesznek rondábbak a képek is).

A GPUgyorsítás lényege, hogy az oldalt nem a processzor, hanem a videokártya rendereli (mint a textúrákat a játékokban). Ez elvileg gyorsíthatja a megjelenést, finomabbá teheti a görgetést és zoomolást, még rugalmasabbá teheti a felhasználói felületet valamint lehetőséget ad különféle grafikus animéciókra, áttűnésekre... stb. különösebb extra terhelés nélkül. Kicsit bővebben több helyen is foglalkoztunk már ezzel, először például itt: magyaropera.blog.hu/2008/08/30/naptar_es_3d_gyorsitas_az_operaban

Balhé az van 2009.04.28. 22:50:57

@cousin333:
Köszi!
Csak aztán ne legyen az, mint a játékokkal, hogy a ma megjelenő cuccok csak a holnapután megjelenő vason fut majd akadozásmentesen. :)

Ebben a rohanó világban már minden tizedmásodperc számít. :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.04.28. 23:12:37

@cousin333: "Szerintem kezd az agyadra menni ez a Carakan... :)"

Egyre több oldalhoz elengedhetetlen a jó JS sebesség.

Tessék:

Chrome: chrome.blogspot.com/2009/04/3d-graphics-in-browser-no-joke.html
Firefox: itcafe.hu/hir/mozilla_khronos_3d_web_egyuttmukodes.html

Megjegyzem, Chrome-ban már ki is próbáltam, nem csak egy videót kaptam, amin az operatőr projektorral a fején megy fel a lépcsőn. :D

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.04.28. 23:14:19

Boldog Szülinapot Kedves Opera!

Én a négyes óta használlak tégedet. Itt is elsütöm azt a szakállas poénomat ami egy találós kérdés:
- Honnan ered kedvenc böngészőnk elnevezése?
- Onnan, hogy ha egy operást explorer elé ültetnek, hasztalan hadonászik az egérrel mint karmester az operában.

És sokmindent el tudnék most mondani az opera javára, pl. azt is hogy tényleg megtisztelő az emberiség azon 1 %-ához tartozni akik mernek okos böngészőt használni, de tényleg a legnagyobb varázslat az egérmozdulatokkal vezérlés, ami ugyan tudom hogy firefoxon is megoldható valamiféle pluginnal, de aki mindkettőt kipróbálta tudja hogy ég és föld: az opera szinte tudja hogy mit akarok.
Remélem jó sokan fognak netezni és ezután is hogy megérje az 1%-uknak fejleszetni valamit, ha meg nem éri meg akkor maradjn sokáig a szerelem! :-)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2009.04.28. 23:35:17

@Balhé az van:
Ugye? Én is telepítettem már több embernek is Operát a gépére, hogy próbálja ki, aztán ha nem tetszik neki, akkor használjon mást, de valahogy egyikük sem cserélte le. Pedig ők csak olyan (az Operában) alap funkciókat használnak, mint az egérmozdulatok vagy a speed dial.

macskafaraok 2009.04.29. 00:46:25

Sikeres Szuletesnapot Opera !!!
(boldog talan tulzas egy bongeszo eseteben xD)

Szep kor!
A Netscape (ami anno 'A' bongeszo volt) is kb. 14 evig huzta.
A Mosaic (ami a Netscape elott volt 'A' bongeszo) anno csak 4-5 evig.

Szoval 15 ev nagyon szep.
Mar nem hasznallak, de azert szeretlek.

Azert a kompatibilitas kurvara nem artana mar, meg a ctrl+click open in new tab, mert igy nem lesz sok ev meg... :(

Ómájgád 2009.04.29. 02:04:05

Ahol lehet, mindenütt hangoztatom: csak az Operát lehet teljesen egér nélkül használni! Persze vannak egér mutatványok is, amik valahogy sokkal kifinomultabbak, mint a többi böngészőben (ahogy azt valaki már említette), de a hardcore számítógéphasználó ritkán nyúl egér után :).

Ómájgád 2009.04.29. 02:16:19

@macskafaraok: open in new tabnál mi a probléma, az hogy shift és nem ctrl? Ha már kattintasz, miért nem húzod le inkább jobb egérgombbal a linket és már nyílik is új tabon? Nem kell 2 kéz :).

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.04.29. 04:08:32

@Ómájgád: Max a programozó nem nyúl egér után. Ha mindkettőt hatékonyan tudod kezelni, akkor van, ahol az egér a gyorsabb, van, ahol a billentyűzet. Például a linkek között könnyebben navigálsz egérrel, mint billentyűzettel.

@Ómájgád: Szerintem arra gondolt, hogy még minden más böngészőben Ctrl+klikk új tab háttérben(!), shift+klikk új ablak és ctrl+shift+klikk pedig új tab előtérben(!), addig Operában ez teljesen logikátlan módon van. Ugyanis alapesetben fogja az ember, végigkattintgat egy rakás linket, eközben egyetlen billentyűt, a Ctrl-t tartja nyomva.
Ha meg van nyitva egy rakás tab, akkor lenyomja a Shift-et és katt a linkre, ezzel új ablakban(!) nyílik meg az oldal.

Míg két billentyűt egyszerre (Ctrl+Shift) csak akkor kell nyomvatartania, amikor egy linket új lapon akar megnyitni (tehát azonnal olvasni is akarja), így nem valószínű, hogy ezt hosszú ideig, illetve egymás után ismétlődően tenné meg.

Még csak megszokásnak se mondanám, mert Operát használok mégis logikusabbnak tűnik a másik megoldás. Erre két megoldást találtam:

Az egyik az open-in-background-with-long-press: my.opera.com/Lex1/blog/userjs-2
a másik pedig a snap links: my.opera.com/AyushJ/blog/user-javascripts

ps: az első linknél van egy open-in-background-with-shift nevű is. Ebben ha a shiftKey-t módosítod ctrlKey-re, akkor Ctrl+klikk-re fogja a háttérben új tabon megnyitni.

Ezzel mindössze két bökkenő van:
1: Ha használod a ctrl+klikk-es képmentést (bár hülyeség, mert jobbklikk+v+Enter-rel ugyanott vagy), akkor az felülbírálja, ha a kép link is egyben.
2: Mivel JavaScript fájlról van szó, így nem működik sem az M2-ben, illetve RSS olvasóban, sem pedig a könyvjelzőkben, illetve links és bookmarks paneleken, valamint a jobbklikkes környezeti menüben a go to webaddress, illetve search with-nél is a hivatalos kombinációk működnek, nem pedig a userscriptes megoldás.

Operafun80 2009.04.29. 12:55:26

Tetszik a képregény! :D

2001 körül kaptam rá az Opera böngészőre, mert az akkor 32 mega memóriás ős-szutyok PC-mem jóval gyorsabban futott mint az Explorer. Utána leszoktam róla, majd 2005-ben találtam rá újra. Azóta folyamatosan az Operát használom. Gyorshívók, fürgeség. flexibilitás, és személyreszabhatóság. Tulajdonképpen nem csak böngésző, hanem egy olyan "masina", amiben mindennek megvan a helye, és tudom,hogy hova kell nyúlnom, ha keresek valamit. Ezért szeretem... :)

Balhé az van 2009.04.29. 13:55:35

@Nekomajin:
És ami a legjobb, maguktól jönnek rá és nem engem zaklatnak, hogy ezt most hogy. :)
Mostanában, akinek felrakok Opera-t, annak mindig ez a blog van beállítva kezdőlapnak. Csak, mert. :)

Azt is furcsa volt, hogy a többlapos böngészést ebben használják a leg természetesebben. FF-ben alap beállításokkal pl. nem is látszik a fülsáv így nem is gondolnak rá, hogy lehetne. Safari a meglévőt osztja, ott sem elég markáns a lehetőség megjelenítése, IE-ben már jobb a helyzet, de ott is keresni kell, Chrome-ban is inkább a sejtetés van meg a kis mappa-jelölőkkel. Opera-ban azért egyértelműbb a + és a stilizált nyíl miatt. Szerintem.

Balhé az van 2009.04.29. 14:04:38

@penge™:
Ezt most nem értem. A sima link megnyitásról van szó?
Mert akkor minek ez a sok billentyű kombináció? Jobbklikk és kiválasztom az ott felsorolt öt lehetőség közül valamelyiket. És még ezeknek a működését is lehet finomhangolni a beállítások alatt.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.04.29. 16:25:40

@Balhé az van: Akkor kezdj el jobbklikkelni végig vagy 60-70 linket, addig én megoldom snap-links-sel, aztán elmegyek meginni egy sört és visszajövök megnézni, amint te még mindig a jobbklikk megnyitással szórakozol. :)

A long click inkább a mozdulatparancsokat egészíti ki jól, mert így anélkül döntheted el, hogy az adott linket új lapon, új lapon a háttérben vagy az aktuális lapon akarod megnyitni, hogy a billentyűzethez kéne nyúlnod (amikor éppen csak böngészed a webet, nem célzottan csinálsz valamit).

Amúgy ha már felhoztad a jobbklikk menüt, például a legfelső Open arra (is) jó, hogy ha az oldal valamit új lapon akar megnyitni, akkor azzal az aktuális lapon tudod kényszerítve megnyitni.

A beállításoknál ezt (ctrl és shift felcserélése) 9.2x-től felfelé már nem lehet finomhangolni. Előtte is csak mouse gestures.ini szerkesztéssel lehetett megoldani (már túl későn találtam a megoldásra, amikor már a 9.6 is kijött). De itt most nem is ez volt a lényeg, hanem a hatékonyság.

És tényleg bosszantó, amikor próbálom ismerőseim körében népszerűsíteni, aztán olyan apróságokon bukik el a 15 éves múltra visszatekintő profi böngésző, hogy nincs benne autofill, vagy rich-text copy, ami mondjuk elengedhetetlen az illetőnek. Vagy a billentyűzetparancsok legjobbja (ebben az egyetlen böngészőben vannak 1 gombos billentyűparancsok is) olyan apróságot nem lehet konfigurálni, hogy ctrl+klikk vagy shift+klikk.
Vagy olyan triviális eset, hogy a gépelt kommentet tabbezárás/böngészőösszeomlás illetve az oldal elhagyása után visszaállítsa. A Wishlist is tele van ilyesmikkel, mégis tesznek rá magasról.

Balhé az van 2009.04.29. 18:24:59

@penge™:
Hát, ismét csak nagyban különbözik a felhasználói profilunk. :)
Egyszerre 50-60 linket megnyitni? Minek? Abszolúte átláthatalan akárhány ablakba csoportosítva teszi az ember. Akkor inkább megnyitok ötöt, végignézem őket, bezárogatom és a fennmaradt kiinduló oldalról megnyitom a következő ötöt.
Akárhány ablakba rendezel ennyi tab-ot, az már rég átláthatalan. Szerintem
Vannak helyzetek, amikor a mennyiség csak a minőség rovására mehet.
Nekem a kedvencem az, ha mondjuk a Hálózsákon olvasok egy képregényt és én nem szeretem ezeket az előtérbe kerülő galériákat, mert megölik a tobblapos böngészést. Na ilyenkor klikk a letöltésre, megnyitja a linkeket külön lapon, klikk az elsőre, bejön a kép, utána elég csak az előre egérmozdulat és már lapoz is.

Autofil-en mit értesz? Mert elméletileg van benne a beállítások, mágus alatt. Vagy ezen kívül szeretnél másfélét?

És van olyan böngésző, ami tökéletes? Amiben minden benne van, vagy le lehet tölteni hozzá? Mert én magamnak még a sokat megénekelt FF-et sem tudom kiegészíteni olyan eszközökkel, amik az Opera-ban alapból ott figyelnek. A skin-ezhetőség pedig hidegen hagy. Elmúltam öt éves, kialakult az ízlésem, azt az egyfélét használom, és kész.

Szerintem senki sem állította, hogy ez egy tökéletes böngésző lenne, de azért elég innovatív dolog és igen sokan követik a megoldásait. A verseny pedig jó dolog. Már csak azért is, mert minél több oldalról közelítik meg a problémákat, annál jobb lesz nekünk.

Ahogy nézelődöm a világban, mindenhol azt látom, hogy egyre jobban tudják a felhasználók, mire van szükségük és csak nőnek a wish-list-ek. Ami nem gond, csak nem lehet mindenkit egyenként kiszolgálni. Vannak prioritások sajnos, vagy szerencsére, az már más kérdés. Ha csak professzionális felhasználók lennének az Opera-sok, akkor csak ez a még szűkebb réteg használná, cserébe viszont minden paraméterezhető és formálható lenne. De azért valljuk meg, hogy nézne már ki egy olyan böngésző, ami mindent tud és kb. ezer oldalas lenne a beállítások menüje, mert mindent lehet bizergálni.
Acrobat pro9 beállításait láttad? Eszméletlen és még nem ez a legdurvább, csak éppen ma állítgattam a 3D részét.

Akinek pedig semmi sem jó, az írjon magának egy új böngészőt. Csak aztán ne csodálkozzon, ha a tökéletes eszköze csak a saját maga számára lesz az, és az első felhasználó sikítani fog kb. 30 dologért, hogy neki az így meg úgy lenne kényelmes és használható és ez még azért hiányzik belőle. :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.04.29. 19:29:14

@Balhé az van: Erre gondolsz? www.softpedia.com/screenshots/Adobe-Acrobat_28.png :D

Minek neked ez? PDF olvasáshoz egy szimpla Foxit is elég, de aki profi szoftverre vágyik, az az Adobe-tól megkapja. Lásd: PhotoShop, Dreamweaver, Flash MX, mind a legcsúcsabb a kategóriájában.

"Egyszerre 50-60 linket megnyitni? Minek?" -> Például amikor megjelent a Win7 béta az első screenshotok valami kínai oldalon voltak, ami tele volt reklámokkal meg minden "next" linkre kattintáskor kb 10 másodpercet kellett várni, míg betöltött, mert lassú volt nagyon. Fogtam, kijelöltem mind a 63 screenshotot, 2 kattintással kidobálta a tabokra, elszívtam egy cigit, majd mikor visszaértem kényelmesen végigváltogattam közöttük reklámok és idegesítő újratöltés-várakozás nélkül. Igaz, nem mindennapos eset, de nagyritkán jól jön.

"Autofil-en mit értesz?" - Mit lehet alatta érteni? Beírok valamit akármelyik form-ba, majd a következő gépeléskor kiegészíti azokkal, amiket korábban beírtam. Ez nagyon körülményesen helyettesíthető a mágussal. Például én nem használom ezt a funkciót, máshol is az volt az első, hogy kikapcsoltam, de nem nehéz leprogramozni és van, akinek szüksége van rá. Egy olyan böngészőben, amiben e-mail és IRC kliens is van, gondolom ilyen apróság nem nagy dolog.

"A skin-ezhetőség pedig hidegen hagy." -> Ez speciel engem is. Megvan a jól megszokott helyspórolós egyszerű skinem, ami a 9.2x gyáriján alapul, nem szoktam váltogatni.

"Ahogy nézelődöm a világban, mindenhol azt látom, hogy egyre jobban tudják a felhasználók, mire van szükségük és csak nőnek a wish-list-ek." -> Én fordítva látom. Egyre inkább nem tudják mire van szükségük és a hülye marketingszöveget szívják magukba. A wishlistek folyamatosan nőnek, ezáltal egyrészt átláthatatlanok, másrészt sokszor rossz irányba terelik a fejlesztést, mert ugyebár több Gizike meg Pistike van a világban, mint poweruser.

"ezer oldalas lenne a beállítások menüje, mert mindent lehet bizergálni." -> Minek menü? Ott az opera:config. A lényeg, hogy az operaprefs.ini-ben válasszák már külön az oprendszerspecifikus beállításokat a böngészőspecifikustól és dobják be a Link-be. Onnantól nem lenne gond, egyszer beállítasz mindent, aztán hozzá sem kell nyúlni.

"Akinek pedig semmi sem jó, az írjon magának egy új böngészőt." -> Na már te is kezded. Imádom ezt a minden ésszerűséget nélkülöző hozzáállást. Ha nem tetszik a penészes kenyér legyél pék. Ha nem tetszik, hogy fél órát késik a busz, akkor menj el buszsofőrnek. Ha nem tetszik, hogy bedöglik a 2 éves kocsid, akkor menj el autószerelőnek. Ha nem tetszik, egy szoftver, írj jobbat.

Balhé az van 2009.04.29. 21:54:46

@penge™:
Erre gondoltam. És még csak nem is a leghosszabb beállítások menü. :)
Nagyon sok olyan munkám van, amit pdf-ben továbbítok, nincsen macera vele. Egyszerűen 4.x-re és a legáltalánosabb felbontásra optimalizálom és bárki meg tudja nézni.
A beépített cuccait (flash, 3d, video, stb) csak egyszerűbb esetekben használom, bonyolultabb dolgoknál természetesen célszoftverrel dolgozom. Amúgy ha nem boldogulsz a beépített vezérlőivel, akkor egyszerűen meg lehet hívni a teljes értékű programot is, feltéve, ha van a gépeden.

Szóval akkor évente egyszer van egy-egy eset, amikor használod. Ez szeritem nem olyan életbevágóan fontos dolog, hogy azonnal bele kéne rakni. :) Akármelyik böngészőbe is.

Nem a mezei mágusra gondoltam, hanem az alatta lévő elég bő autofil területre. Speciel nem használom, ezért nem tudom megmondani jó-e, elhiszem, ha azt mondjátok, nem a leghasználhatóbb.

Skin-ezhetőség alatt azt értettem, hogy pl. az FF kiegészítőinek igen nagy része csak skin. Minek? Ha nem tetszik az alap, akkor neki kell veselkedni és átszabni. Én is így teszek, de van egy szinséma, elrendezs, amit szeretek, azt használom mindig, azt csá. :)

Végülis mindkét része igaz. Lehet, hogy az a gond, hogy többet vagyok olyanokkal, akik tudják, mit szeretnének. :)
Az átlag felhasználót kell kiszolgálni, ez van, ők vannak többen.
Én sem örülök ennek, mert egy egyszerű korcsosulás a folyamat, de ez van.

A config oldal is csak egy menü. :)
Egyébként igazad van, lehetne még bővíteni a link menüjét. Persze én roppant boldog vagyok, hogy ennyi is van és remekül működik.
Van egy ügyfelem, aki mindent rejtve szeretne csinálni a gépén. Neki egy pendrive-on van egy portable, ami mindig üres konfiggal indul, aztán indít egy szinkronizációt és máris ott van minden fontosabb cucca. Cserébe az alap beállításokkal nyomul.

Azért én ezt nem gondoltam véresen komolyan, mint ahogy a mondat végi arcocska is jelezte. :)
Viszont azt azért érdemes figyelembe venni, hogy tényleg képtelenség mindenkit kiszolgálni. Ezért jó az, ha egy böngésző bővíthető akár minialkalmazásokkal, akármikkel. Ezeket viszont tényleg megírhatja magának az ember. Már, ha hozzáférhető a plattform.
Itt sem kell túlzásba esni, mert nemigazán szeretnék egy olyan böngészőt, amiben igazából semmi sincsen benne, mert majd én összekukázom amire szükségem van.
Én úgy veszem észre, hogy az Opera elég rendesen ellátja a felhasználóit alaphangon is.
És igen, ha nekem nem tetszik az autóm, átalakítom, ha nem tetszik amit hallgatok, csinálok másikat, stb. :)
Vannak lehetőségek. Persze elötte érdemes körülnézni, hogy van-e olyan termék, ami a leginkább kielégíti a vágyaimat.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.04.29. 23:20:30

@Balhé az van: "szóval akkor évente egyszer van egy-egy eset, amikor használod."

Nem a Ctrl klikket, hanem némelyik userjs-t. Azokat nem is kéne beleintegrálni. Azt kéne, hogy megváltoztatható legyen a Ctrl+klikk és a Shift+klikk módja. Ez nem nagy dolog azok után, hogy a 9.5-ben átalakították (lebutították) az összes billentyűparancsot.

"hanem az alatta lévő elég bő autofil területre." -> Igen, én is arra értettem, hogy elég körülményes. 13 előre konfigurálható formod van (az e-mail az nem, mert azt behelyettesíti az emailes formokba) épp pár hónapja volt itt valaki a blogon, akinek szüksége lett volna rá, mert munkájából adódóan több értékkel dolgozik, amit megkönnyített volna az autofill.

"az FF kiegészítőinek igen nagy része csak skin." -> my.opera.com/community/customize/skins/ :)

"A config oldal is csak egy menü. :)" -> De sem méretben, sem erőforrásigényben nem ugyanaz a kettő. Ha meg az egyszerű user elé raknak 100 checkboxot, akkor valószínűleg elmegy tőle a kedve. A poweruser meg tudja mit keressen, ahogy én is tudom, amikor kapásból kikapcsolom a beépített torrentklienst, engedélyezem az usage statistic-et, visszaváltok a régi history navigation-re...stb

buhera 2009.04.30. 11:59:04

Boldog szülinapot, Opera!

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2009.05.07. 11:51:37

Gogo Opera :)

Más böngészőt még nem használtam olyan sokáig, hogy kiderüljön, ugyanolyan jól bírja az 50-100 tabot, mint az Opera, de a legtöbb kifosik tőle; és az MDI az valami fantasztikus. Lehet rendezgetni ablakon belül, lehet könnyedén átpakolni, és hát a szessönkezelése. Szóval faja kis böngésző, amíg fejlesztik, addig jó. Nekem csak ezért kéne neki több részesedés (mármint hogy ne hagyják abba), a legtöbb ember tényleg azt használja, amit eléraknak, szóval nem érzem kritikának az alacsony részesedést...

LavX 2009.05.08. 00:57:57

@Karbonade: ez igaz. amikor megjelent a chrome még a csapból is az jött. ott volt minden google hírdetésben és ott van a youtube-n is. én kis sajátos módszerrel húzon át az embereket az operára. Egyszerűen nem engedem be az oldalamra az internet explorer és átírányítom egy olyan oldalra ami elmagyarázza miért nem jó az IE és hogy vállasszanak inkább operát.
süti beállítások módosítása