Magyar Opera

Naptár és 3D gyorsítás az Operában?

Miközben mindenki a végleges Opera 9.6-ot várja, távlati célként már régóta az Opera 10 lebeg a szemünk előtt. Annál is inkább, mert a fejlesztők komoly változásokat ígértek, elsősorban a felhasználói felületet érintően, de "nagyszerű új funkciók" is várhatók, amint ezt már egy korábbi előretekintésünkben bemutattuk. Az Opera általában nem szokta az orrunkra kötni az aktuális fejlesztések állását, és csak fokozatosan csepegteti az információkat.

Aki figyelmesen olvassa az Operával kapcsolatos híreket, az találkozhatott az Opera álláshirdetésével. Ami igazán érdekes benne, az az a kitétel, miszerint "előnyt jelent naptár protokollokban és technológiákban való jártasság". Ez alapján legalábbis okunk van feltételezni, hogy egy nem túl távoli verzióban - ami akár az Opera 10 is lehet - valamiféle naptárfunkció kerülhet az Operába. A lépés azért is logikus lenne, mert jól illeszkedik az Opera "internetes mindenes" filozófiájába. Meglátjuk.

Az Opera a nyitás jegyében számos fejlesztő blogot indított, ami némileg nagyobb rálátást biztosít a folyamatra. Az egyik ilyen blogot a megjelenítésért felelős Core Team jegyzi. Legutóbbi bejegyzésük érdekes és üdvözlendő koncepcióról lebbenti fel a fátylat. Ebben ugyanis arról írnak, hogy kísérleteznek az Opera hardveres (videokártyát használó) gyorsításával, ami mindenképpen figyelemre méltó újítás volna a böngészők világában. Ezzel a technikával elérhető, hogy a honlapokat és a teljes felhasználói felületet a videokártya egy, vagy több textúraként kezelhesse.

Ez lehetővé tenné, hogy például az alábbi bemutató videókon látható fülváltó effektusokat a processzor extra terhelése nélkül valósítsák meg. Nem is beszélve az olyan hasznos képességekről, mint az oldalak fokozatmentes, rendkívül finom görgetése, nagyítása, kicsinyítése. Ha pedig az UI-t is belevesszük a játékba, akkor a felhasználó felület (beviteli mezők, gombok, fülek... stb.) jelenleginél sokkal kötetlenebb, szinte tetszőleges testreszabása is elérhetővé válhat. Lássuk, miről is van szó:

Opera "vetítve"

Opera hardveresen gyorsítva

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr82640284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZeGa 2008.08.30. 11:36:01

Szépnek szép csak nem tudom mennyire lassítaná ez a böngészést!?

Dzsini 2008.08.30. 12:39:32

ha nincs rá szükséged, kikapcsolhatod - viszont azzal, hogy leveszi a renderelés terhét a cpu-ról, a javascript, flash és egyéb műveletek jelentősen gyorsulhatnak...
(a második videóban levő skint kérném :D )

Lali_ 2008.08.30. 13:10:51

Ez is érdekes: "Experience with chat protocols and technologies" No most ugyebár IRC chat van már benne, lehet, hogy csak emiatt írják, de azért nem lenne rossz, ha egy pidgin-t is bele varázsolnának :)

A 2. videón lévő dolog szerintem teljesen rendben van, a Miniben is van hasonló (és azt is ki lehet kapcsolni), de arra azért kiváncsi vagyok, hogy milyen beállításokat találnak arra, hogy ne állítsa meg a böngészést másodpercekre mondjuk egy nem elérhető kép a weboldalban, mert ez most úgy néz ki, hogy a weboldal betöltése után lép oldalra...

Viszont ha úgy tudja kezelni a textrurákat (ha jól értem), mint ami látható az első videón, akkor lehetne fantázia dúsabb animációkat is csinálni, nem csak az áttünést és az oldalra megy típust. Most konkrétan egy váltakozó oldalú téglatestre gondolok, de a Linuxos Compizból szerintem lehetne ötleteket kölcsön venni, nem szégyen az :) Mindjárt csinálok egy képernyőmentést...

Lali_ 2008.08.30. 13:33:42

Ctrl + Tab-ra szerintem lehetne valami ilyesmi fül választás: www.opera-bongeszo.com//sites/default/files/kepek/2008/9/fulvaltas.jpg

ZeGa 2008.08.30. 13:42:10

Ebből is kiadhatnának valami előzetes félét vagy valamit, hogy kipróbálhassuk :)

Valakiember (törölt) 2008.08.30. 14:32:26

"remélem, minél hamarabb megérkezik."

Hát... Szerintem inkább fejlesszék csak, mielott megint kivágnák elénk ultra bugosan stb. mind a 9.50-et. :)

Inkább késsen pl. 1 hónapot, mindhogy aztán ne mukodjon. :D

santos 2008.08.30. 16:45:51

(részben) Dzsini: Flasht azért nem fog a böngésző hardverrel vagy bármivel gyorsítani (ott plugin renderel), márpedig sokszor flash lassítja be az oldalakat - vagyis az 500 csilivili banner, amit amatőrök gyártanak.

Viszont flash 10 pluginba terveznek hardware gyorsítást, a majdani 3D miatt is... ami tök fasza lenne, mondjuk játékokhoz, de én már látom ahogy 4500 poligonos BPBank Emese vigyorog a site-okon ha akarod ha nem, és ott tartunk ahol eddig: lassul és fagy.

:)

sergei 2008.08.30. 17:19:57

Hát azért ott az adblocking lehetőség az operában is, csak nem úgy nevezik.

varjú 2008.08.30. 17:30:50

flash player 9-be is van hardver gyorsítás, jobb klikk -> settings.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.08.30. 18:02:52

Imrityinko:

Persze. De én nem 1 hónapról beszélek, az nem számít. Nekem mindegy, hogy mondjuk január vagy február, feltéve, ha az évszám 2009. De ha csak 2010-re jutnak el a megvalósításig, az már nagyon késő lenne.

ZeGa: Ez valóban kényes kérdés, a minimum az volna , hogy ki lehessen kapcsolni az effekteket. SZerintem az lenne a legjobb, ha ehhez is készülne egy API, mint mondjuk az Opera parancsok listája (operawiki.info/AllActions), és a bőrökhöz meg az eszköztárakhoz hasonló módon lehetne készíteni, és letölteni ilyen "animáció gyűjteményeket".

Dzsini: "a második videóban levő skint kérném"

Az a WinGOGI :)

littlemat 2008.08.30. 18:36:47

Naptár... jó lenne! Azt még hiányolom.
Nem csak operával lehetne szinkronizálni, hanem más népszerű szolgáltatásokkal (pl. google, outlook).

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.08.30. 18:45:03

Kinnt van a cikk az Index címlapján a Blogok résznél :).

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.08.30. 18:45:59

littlemat: De annyi mindenképpen elvárható volna, hogy szorosan összefűzzék a böngésző és levelező funkcióval, ne csak egymás mellett létezzenek.

JohnDoe 2008.08.30. 19:55:02

cousin333: helyesen kinn, vagy kint. Ugyanúgy, mint a fenn, vagy fent.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.08.30. 20:07:41

Köszi. Gyanúsan nézett ki...:) Ez egyike a visszatérő hibáimnak. :(

hehehehehe 2008.08.30. 20:10:42

volt egy haverom, nem operát használt, és meghalt.

komolyan nem értem a firefoxosokat. az ie-seket igen - azt se tudják, hogy van alternatíva. de ha már lecserélem az ie-t, akkor miért nem a jobbikra?

JohnDoe 2008.08.30. 21:00:24

hehehehe: én (még) nem ismerem az Operát, Firefox-os vagyok. Hogy miért használom? Mert
1. követi a szabványokat,
2. nagyon hozzászoktam már egy rakás plugin-hez, amikről nehezen tudnék lemondani egy váltás után.

Neked (vagy másoknak) mi a személyes véleményed, miért lenne érdemes váltanom mondjuk Operára? Teljesen komolyan kérdezem, érdekel.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.08.30. 22:03:58

JohnDoe, ez már főleg megszokás kérdése. Azoknak a Firefoxosok, akik sok plugint használnak, valószínűleg nem nyújt eleget az Opera, bár ez függ attól is, hogy mit használsz pontosan. Az Opera előnye éppen az, hogy egy sima telepítés után minden funkció azonnal benne van, nem kell kiterjesztéseket vadászni és telepíteni, hanem azonnal teljes értékűen használható. Viszont bár nagyon sok mindent tud (a Firefoxhoz kell kb. 40-50 kiterjesztés, hogy nagyjából elérje ezt a szintet), azért a tudása viszonylag korlátolt. További előny például, hogy a különböző funkciók jól együtt tudnak működni, míg ez Firefoxban gondot okozhat.

Szerintem az Opera azoknak lehet nagyon hasznos, akik a Firefoxban nem használják ki a kiterjesztéseket, vagy csak néhány kiterjesztésük van.

A legegyszerűbb az, ha kipróbálod, és ha valami hiányzik, szólsz, aztán megmondjuk, hogy van-e olyan benne, amire szükséged van, vagy nincs.

AnorexiásGrizzli 2008.08.30. 22:47:24

nekem van linuxon és windows-n is operám, és csak azért mert tesztelni kell hogy megírt oldal helyesen jelenik e meg... az meg hogy minden egyben van nekem pl inkább hátrány mint előny, nem akarom használni opera sok hülyeségét, kiforratlan torrent kliens helyett utorrent, ha már nagyon levelező cucc kell ott a thunderbird, bár igazából ha kapok levelet akkor jobb alsó részen 1 kis ikon megjelenik és írja hány levelet kaptam, webfejlesztő kiterjeszések meg nagyon kellenek, opera asse tudja mi az hogy kiterjesztés, nem hogy webfejlesztés...javascript konzol minimum kell nekem, és nagyon sok más amit még támogat a webdeveloepr toolbar / firebug

AnorexiásGrizzli 2008.08.30. 22:49:06

az meg hogy firefox már előrébb van acid3-n, megint csak firefoxnak kedvez, opera nagyon hírdette hogy őőők aztán elérték 100 pontot jaj ők aztán a nagyon profik, leszedtem wingogit, 98 pont, és ahogy olvastam nem csak nekem..

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.08.30. 22:50:37

Y@hOO, ha nem kell a torrent, nem használod. Ha nem kell a levelező, nem használod. Sehol sem mászik a képedbe. És azt sem mondhatod, hogy a számodta fölösleges dolgoktól nagy és lassú lesz az Opera, mert egyáltalán nem az. Sőt, éppen a kiterjesztések tudják nagyon szépen lassítani és felhízlalni a Firefoxot.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.08.31. 01:26:04

Kedves Y@hOO: Nem tudom miért jó az neked, ha idejössz értelmetlen vitát generálni (flamelni), mindenesetre errefelé nem szokás az ilyesmi. Ha nem tetszik az egyébként nagyon is kiforrott, ámde kétségkívül (és szándékosan) szimpla beépített torrent kliens, akkor ne használd. Sok szerencsét a Thunderbirdhöz is, engem nem győzött meg.

Operához is vannak bővítési lehetőségek, valamint webfejlesztői eszközök is.

WinGOGI-nak valóban megvolt a 100 pont, csak később módosítottak az Acid teszten. Firefox mióta van előrébb, mint az Opera? FF 3.0.1: 75 pont, Opera 9.52 meg 83 pont. Ha meg az előzetes, félkész verziókat vesszük, akkor 99/85, szintén az Opera javára.

Ha pedig továbbra is ebben a stílusban folytatod, akkor szó nélkül kimoderálom a kommentjeidet.

Opera Browser Power User 2008.08.31. 05:30:36

Megromlott a utubos link :S

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.08.31. 11:22:24

Azokra gondolsz, amik a cikkben vannak? Mert nálam jók...

AnorexiásGrizzli 2008.08.31. 14:18:22

és mégis mi a 99? me nekem 9.60 előzetes még mindig csak 83, olyannal meg ne próbálj meggyőzni amik rendes használatra alkalmatlanok...

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.08.31. 14:42:44

Ám legyen. Most annak örülsz ilyen nagyon, hogy az FF 3.1a2pre verzió (ami nyilván szintén roppant használható) 1, azaz egy ponttal előbbre jár, mint egy hivatalos, stabil Opera verzió?

AnorexiásGrizzli 2008.08.31. 15:14:01

2 pont...mellesleg ui megegyezik, nem valami developer szerű cucc amin van 50 gomb meg 1 textbox..amúgy 3.1b2pre, mar nem alpha

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.08.31. 16:41:21

6 gomb és 2 textbox, ha már így kötekedsz. :)
3.1b2pre-t hol találtál, én csak b1pre-t látok.

Dzsini 2008.08.31. 16:42:23

igen, és akkor mit is számít az Acid3? ajánláskövetés... majd az Opera10 meg a Fox4 viszi 100%ra, és akkor csinálnak egy Acid4-et az új ajánlásokkal, amelyikbe mind belebukik (ahogy most az Acid1 meg 2 már nem téma, akkor a 3 lesz felesleges).
Ami egy átlag felhasználót jobban érdekel az az, hogy kényelmes legyen a böngészés - az pedig egyéni igényektől függ, nekem az Opera jön be, Y@hOOnak az FF, józsibácsinak az IE, pistanéninek a Safari... átlag igényeket mindegyik bőségesen kielégíti.
(az egész Acid3 pontteszt csak egy technológiai kinek-van-nagyobb, valós böngészési és webfejlesztési hatása nem igazán van, amíg mindegyik nem teljesíti stabilan 100ra, addig nem fogják a weboldal készítők használni a lehetőségeket)

Dzsini 2008.08.31. 16:43:37

ja, és az operámon jelenleg van 4 gomb és 1 textbox a tabok mellett... nekem ennyi pont elég (még menü sincs)

törölt-felhasználó (törölt) 2008.08.31. 17:10:56

A végfelhasználót az érdekli, hogy menjen a kedvenc oldala, lesz.rja az Acid3 tesztet, azt sem tudja mi az. A webfejlesztőt meg az érdekli, hogy az oldal menjen IE6 és IE7 alatt, mert 10 Pistikéből 9 azt használja és ők hozzák a pénzt. A poweruserek kevesen vannak és a többségnél még a reklám sem jelenik meg, amíg ez nem változik, addig a böngészők fejlesztései is ebben az irányban fognak haladni. Milyen szép is lenne, ha csak teljesítenie kéne a böngészőnek az Acid3 tesztet és minden oldal tökéletesen menne vele, 3 évig oda se neki, amíg ki nem jön az Acid4.

AnorexiásGrizzli 2008.08.31. 19:00:58

penge: ha teljesítik, nem lesz gond, legalábbis safariban, ff,ben és operában

cousin: elírtam

törölt-felhasználó (törölt) 2008.08.31. 20:57:50

...és IE8-ban. Különben nem sokat változik a helyzet.

AnorexiásGrizzli 2008.08.31. 21:05:56

ie8-ban utoljára néztem már volt 12 pont...ie7 asszem 8

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2008.08.31. 21:36:40

Az biztos hogy az Opera nem tökéletes...
...de a többi sem az.
Vagyis helyesbítve
"-Az Opera (s)em tökéletes."
Ennyi az egész...
Szóval nem értem mire jó ez a "vihar a biliben"...

törölt-felhasználó (törölt) 2008.08.31. 22:19:59

Ki mondta, hogy az? Nekünk ez jön be, másnak a FF, a harmadiknak az IE a negyediknek meg a Safari.
De éppen ezért nem kell ide jönni hittéríteni, el tudja mindenki dönteni maga is, hogy mit használ. Az meg, hogy megjegyeztem, a nyílt forrás hívők szoktak általában mindenhol mindenkit térítgetni, hogy "Ezt használjátok, ez a legjobb, amit használtok az szar." azt hiszem mindenki számára egyértelmű, aki néhány technikai jellegű oldalon/blogon olvasgat hozzászólásokat.

De alapvető emberi ösztön, hogy ha valami nem jó, nem vagyunk vele megelégedve, rossz használni, akkor új alternatíva után nézünk.

AnorexiásGrizzli 2008.09.01. 12:32:53

csak olvasgattam már itt pár hír kommentet és voltak akik elég durván szarozták ff-t, mostmár leírtam véleményem

AnorexiásGrizzli 2008.09.01. 12:35:02

amúy sztem is nyiltforrás powa ^^ openoffice sztem amúgyis jobb msnél, ubuntu is winnél, csak játék miatt van, firefox, stb...jó bár visual studio expressem van devc++ helyett és msn-m pidgin helyett, 100%-s hívő azért nem vok :D

törölt-felhasználó (törölt) 2008.09.01. 13:14:24

Attól még nem kell ugyanazt csinálni, mint ők. A flamerek ellen az a legjobb, ha nem veszel tudomást a beszólásairól, az halálra idegesíti. >:D

Nekem meg pont a Pidgin jön be az MSN helyett, de az OpenOffice kicsit fapadosnak tűnik a MSO 2007-hez képest. Meg szerintem a szalagos eszköztár volt az egyik legjobb döntés az MS részéről (bár ez egyéni vélemény). Végre szakított a hagyományokkal és így megszokás után sokkal gyorsabban megy a szerkesztés és átláthatóbb. Kár, hogy nem tették meg ugyanezt Vistán pl a virtuális mappákkal és más meg nem valósult jó ötletekkel.

AnorexiásGrizzli 2008.09.01. 14:06:12

én is szeretem pidgint csak sok az ilyen "plázapicsa" meg "húdeflegmavagyok" a partnerek között, és pidginen szart se látok a nevükből, ez az egyetlen ok hogy msn-m van, openoffice meg nekem eddig mindent tudott ami kellett, talán ms office után kkicsit nehezebb megtalálni dolgokat, de amúgy én nagyon szeretem

Minimalista 2008.09.01. 15:46:13

Ennek a 3D-nek lesz valami gyakorlati haszna is azon kívül, hogy sztártrekkesíti az Operát?

Az Operánál egy dolog biztos megtart: gondolnak a régi felhasználóikra is. (Tanulhatna tőlük a MS is üzletpolitikát...) A legutóbb is felugrott a vérnyomásom, hogy minden bill.parancsot lecseréltek, de aztán megtaláltam a régi konfigfájlt, és annyi. Ami nem kell az Operában, azt ki lehet kapcsolni. Még a GUI-ban is!! (Vö. az IE ehhez képest RÖHEJ.)

Felőlem úgy követik (avagy csinálják, hehe) a trendet, ahogy akarják. Amíg mindent vissza tudok állítani úgy, ahogy kb. a 3. verzió óta megszoktam, egy szavam se lehet. Na, ki emlékszik még, hogy az Opera fő ereje (már) akkor mi volt az IE és a NS ellenében? :)

Y@hOO 2008.09.01. 16:56:06

fizetős volt...?

Dzsini 2008.09.01. 17:31:22

tabok, egérmozdulatok... :) volt bőven (én még fizettem is az operáért anno)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.09.01. 20:44:15

Minimalista, én kb. az 5-ösnél ismertem meg az Operát, egérmozdulatok onnantól vannak benne. Az innovációk alapján ( magyaropera.blog.hu/2005/10/25/innovaciok_operaban ) talán a könyvjelző azonosítók, a tabok vagy a nagyítás lehet, amire te gondolsz. Én a nagyításra tippelek :)

copx 2008.09.02. 02:16:33

Szerintem 1 böngészőnek mint a neve is mutatja a böngészés lenne a fő feladata, szép és jó ez a felhasználói élmény fokozása, de nekem a legnagyobb élmény az lenne, ha az összes weblapot megtekinthetném. Szvsz elöször a weblapok megjelenítése legyen közel 100% aztán jöhet a csili is + a vili is, főleg úgy ha mint 1 löttem szóló is kiemelte azok kikapcsolhatok!

meneruwa 2008.09.02. 09:43:38

hat csak már a technolgia azthiszem megkövetelei hogy egy program minnél többet tud annál jobb, főleg ha ingyenes, én megmondom az őszintét mivel opera s google fan vok már régóta, várom azt a pillanatot amikor teszem azt a mobilomon lévő címjegyzéket tudom gördülésmentesen szinkronizálni az Operával és a Gmail-el mert ez azért elég vesződésges, ahány program annyiféle benne a táblázatok rendezése pedig nem igaz hogy nem lehetne szabványosatni, ez ajánlás lehetne az operának is, pláne ha a naptár is belekerül az lenne aztán a mindenes böngésző, üzleti téren tuti nagy sikert aratna. egy kattintásra tudnám szinkronizálni a mobilomat, gmailt, gcalendart, ahhhh mekkora álom lenne.

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2008.09.02. 13:00:19

Csak megjegyzés szintén, mert ezt nem cáfolta senki: van java consol az Operában, teszteltem már appletet a böngészőmmel :)

Y@hOO 2008.09.02. 13:55:21

ha elírtam bocs, javascript error konzolra gondoltam

ZeGa 2008.09.02. 16:27:10

Hát ez van a jobbtól csak tanulni lehet.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.09.17. 19:33:17

Úgy látom, nem csak az Opera agyal ilyen 3D-s dolgokon:

www.pogobrowser.com/demo.html

Valami hasonló elképzelhető az operásoktól is, talán már az Opera 10-ben

Lali_ 2008.09.17. 20:05:31

Valami 3d-s böngésző van már most is van, de nálam használhatatlan és lassú volt: www.browse3d.com/
De van valami más is:
www.spacetime.com/

NRG44 · http://althir.org 2009.03.29. 13:51:02

Miért lassítaná, az, hogy kihasználja az amúgy épp' üresjáratos GPU-t? Always ahead :-)
süti beállítások módosítása