Magyar Opera

Kérdezd Tetzchner-t!

Bár az ötlet éppenséggel származhatott volna tőlünk is, mégis az ITCafé szerkesztői vetették fel: készítsünk interjút az Opera Software társalapítójával és jelenlegi vezérigazgatójával, Jon S. von Tetzchner-rel! Az eredmény pedig helyet kap majd az oldalukon. Feltéve persze, hogy kellően színvonalas a "beszélgetés".

Ehhez viszont elengedhetetlenek a színvonalas kérdések. Ennek ügyében, és azért, hogy országunk Opera rajongó közönsége is hallathassa a hangját, ezennel meghirdetem a nagy kérdés-feltevő-topikot. Minden kedves olvasó beajánlhatja az őt foglalkoztató kérdéseket. Mi ezek közül kiválasztunk néhányat (a sajátjainkkal karöltve), lefordítjuk, és e-mail formátumban feltesszük őket az Opera főnöknek. A válaszokat természetesen szintén a Magyar Operán olvashatjátok majd.

A kérdések nem teljesen kötetlenek, az alábbiakat mindenki tartsa szem előtt:

  • az interjúalany az Opera Software vezetője, ebben a minőségben elsősorban céges jellegű kérdéseket kellene feltenni neki, másodsorban technikaiakat, a személyeseket szerintem hanyagoljuk
  • alapvető témalehetőségek: Opera Software, asztali Opera, Opera Mobile, Opera Mini, Dragonfly, de ha valakinek más jellegű ötlete is van, ne tartsa magában
  • mi is igyekszünk majd elolvasni néhány korábbi interjút, kerülendő az ismétléseket
  • a blog orientációjának megfelelően igyekezzünk minket érintő kérdéseket is feltenni, amit más interjúkészítők általában nem erőltetnek
  • legfeljebb 8-10 kérdés jöhet szerintem szóba, bár vita tárgyát képezheti, hogy kevesebb, "kifejtős" kérdés legyen, vagy több, pár szavas választ igénylő
  • ami szerintem a legnehezebb: igyekezzünk húsba vágó kérdéseket alkotni, amit nem lehet általánosságokkal megválaszolni, gondold el, hogy te mit felelnél a helyében
  • adjuk meg a kellő tiszteletet, kerüljük a személyeskedő, udvariatlan kérdéseket
  • fenntartjuk a jogot, hogy az ötletek között indoklás nélkül szelektáljunk

Az ülést ezennel megnyitom, áradjon a kreativitás. Konkrét határidő egyelőre nincs, de szerintem jövő hét péntekig mindenki kiirhatja magából, ami benne motoszkál.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr76896042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SWAT 2009.01.22. 18:38:17

kereshettem volna fórumot is, de épp e blogot olvastam és az operát használom, de mára már csak 50-50%-ban a firefoxal felváltva, mert ez a k..va opera nagyon sok oldalt nem tud helyesen v. egyáltalán megnyitni.

a r..t gmailt sem lehet operaval használni a f..m ki van

csináljatok valamit mert ha a következő verziószámú opera is ilyen lesz akkor hagyom a fenébe és csak firefoxot fogok használni - végül is "csak egy maradhat" ahogy egy bizonyos filmben is mondani szokták... :(

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.22. 18:43:22

Szerintem nálad lesz a probléma. Nekem az oldalak nagy részével semmilyen gondom nincs, a Gmail is megy csont nélkül. De ez tényleg nem az a fórum...

ZeGa 2009.01.22. 19:09:41

Nálam sincs semmi gond, lehet felhasználó cserére szorul, na persze ez csak vicc volt :).

Lehetne szerintem egy olyan kérdés, hogy mikorra várható a myopera.com magyar lokalizációja.

awking 2009.01.22. 20:05:56

- Milyen más böngékből népszerű szolgáltatásokat/kiegészítőket terveznek beépíteni a jövőben?

- változtatnek-e -végre- a marketingstratégián?

- Mi lesz a következő szinkronizálódó szolgáltatás?

- Ha lesz naptár funkció, akkor az saját házon belül marad, vagy tudja kezelni pölö a Google Calendart?

Több most nem jut eszembe, a magyarnyelvű Operás oldalakat meg már ellőtték előttem XD

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.01.22. 20:28:36

- változtatnak-e a marketingstratégián

- terveznek-e más böngészőkből konkrétan olyat, mint multiprocess tabs vagy 1 másodperces indulási sebesség :)

- mennyire tartják szem előtt a quirks mód fejlesztését, avagy várható-e, hogy a végleges Opera 10 már tökéletesen fogja kezelni a népszerűbb szolgáltatásokat, például a Google valamennyi szolgáltatását (már amennyire tökéletesen kezeli mondjuk ez IE, Firefox, vagy Chrome)

- nyitnak-e a webes szolgáltatások felé olyan téren, hogy a többmindennel szinkronizálhatók lesznek egyes részek (pl amit már előttem feltettek, az új Calendar a Google Calendarral), vagy mondjuk a könyvjelzők a Google Bookmarks-szal, ilyesmi, vagy minden csak szigorúan az Opera Linkre fog korlátozódni) Ha utóbbi, akkor szintén érdekelne, hogy miket terveznek még szinkronizálhatóvá tenni a jövőben.
Pl a sok .ini (menu.ini, toolbars.ini, urlfilter.ini jó lenne), a wand.dat ha a biztonsági akadályokat leküzdik.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.22. 20:33:31

@awking: Na, akkor némi előszűrés :)

- kissé általános, ráadásul nem hiszem, hogy az új funkciókat elárulnák. Esetleg segédkérdéssel mehetne (pl. "Lesz-e az Opera 10-ben például automatikus kiegészítés"

- még általánosabb és semmitmondóbb szerintem, de témafelvetésnek jó :)

- ez nem rossz, talán lehetne bővíteni

- a kettő nem zárja ki egymást. Operát ismerve saját megoldás lesz. Ha van eszük, tud majd szinkronizálni külső szolgáltatásokkal is. Ebben az esetben nem hiszem, hogy ezt elárulja majd. De az is lehet, hogy Opera-féle alapmegoldás lesz ez is, mint a jegyzetek, levelező, vagy a torrent

A magyar my.opera-ra (meg úgy általában a lokalizációkra) vonatkozó kérdést szerintem hivatali kötelességünk feltenni... :)

awking 2009.01.22. 20:43:56

@cousin333: Még csak nem is kell előszűrni, egyszerűen leírtam ami engem érdekelne. :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.22. 20:44:10

Nem kell velem egyetérteni, ha sokan kérnek valamit, akkor könnyen lehet, hogy benne lesz.

Addig is gyertek az IRC csatornára, mot éppen aktív :)

irc://irc.opera.com:6667/MagyarOpera

Fénnyel teli esernyő 2009.01.22. 20:57:35

Sziasztok!

Ezek amik (remélem nemcsak) engem érdekelnek:

1, Mikor lesz az Opera legalább annyira elismert böngésző, mint pl.: az ie. Miben látja a népszerűség bővítésének titkát, és az eddigi Opera felhasználók megtartását?

2, Elképzelhető e a jövőben, hogy fizetni kelljen mondjuk az asztali Operáért?

3, Tervez e az Opera, mint cég, egyéb irányú szoftvereket? Nem a böngészőkre gondolok. :)

4, Lehetséges lenne egy olyan ingyenes rendszer kidolgozása, ami live alapokon működne, és bekapcsolástól számítva köbö 30 másodperc alatt betöltené a rendszert, és az asztali operát? Gondolok itt pl.: Opera Live Linux-ra.
Egy linux csak böngészésre.

5, Az Opera folyamatosan fejleszti a böngésző tudását. Kapunk e olyan plusz funkciókat, mint pl.:
- offline böngészés (site-ok letöltése offline böngészéshez)
- beépített grafikus! médialejátszó, képnéző, pdf olvasó (ami önállóan is működik, de elsősorban az opera része)
- videó mentése (pl.: youtube grabber)

Gondolok egész pontosan arra, hogy az opera nem kizárólag böngésző, hanem all-in-one software. Szövegszerkesztő, médialejátszó, képnéző, stb..
(beépülők már vannak, csak nem elég szépek, jók)

Egyelőre ennyi. Ha hülyeségeket kérdeztem, akkor bocsesz.

Sziasztok!

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.22. 21:14:32

@bikat: Hülye kérdés nincs, csak pontatlan :)

1. Ezzel szerintem nem nagyon lehet mit csinálni. De talán össze lehet fűzni a marketingváltás témakörével.

2. Ez kétségkívül gyors öngyilkosság lenne... Amikor ingyenes lett, előbb visszaestek a bevételek, de már egész szépen teljesít, szval szerintem sokkal nagyobb lenne a presztizsveszteség, mint az anyagi haszon. Pláne, hogy az asztali Opera tulajdonképpen reklám a fizetős verzióknak (Opera Devices). Inkább az lehetne egy kérdés, hogy ingyenes lesz-e az Opera Mobile.

3. Ha, igen, akkor nem fogja elárulni. Remélem, hogy nem, ezzel is van elég melójuk, nem is győzik.

4. Biztos. De szerintem nem lesz ilyen. Illetve a Widgetek révén lehet valami hasonló, de az is inkább TV-kre meg ilyen cuccokra van. Nem tudom amúgy, hogy olvastad-e már ezt:

magyaropera.blog.hu/2008/09/15/opera_devices_sdk_9_6_es_ami_mogotte_van

5. Offline böngészés van, lapletöltés tudtommal nincs, bár külsős szoftverrel megoldható. A kérdés amúgy nem rossz, bár a világ szerintem nem ebbe az irányba megy. Az Opera nem all-in-one program, hanem "internet suite" azaz, a nethez szükséges dolgok vannak benne (böngésző, letöltésvezérlő, torrent, IRC, mail.. és egyszer majd naptár). Tehát nem hinném, hogy a közeljövőben lesz ilyen. a távlati terveket, ha van ilyen, nem hinném, hogy megosztja velünk. Video mentés most is megoldható, úgy, ahogy, de pl. most hallottam Youtube állítólag letölhetővé teszi majd a videókat.

Konkrétan a beépülőkre erősen rágyúrhatnának, mert az szerintem nagyon köhög Win alatt is...

Lali_ 2009.01.22. 22:30:51

Ha már specifikus kérdés kell, akkor:

1.Az Opera oldalakat, myoperát, stb mikor lehet lefordítani? Lesz-e olyan mint pl a facebooknál, hogy a felhasználók fordítgathatnak...

Más most nem jut eszembe, de még biztos lesz

Lali_ 2009.01.22. 22:32:25

Á, most olvasom, hogy már volt :)

mtibee 2009.01.23. 09:23:11

Milyen eredményt várnak attól a brüsszeli beadványtól, mely az Internet Explorer operációs rendszerekbe való integrálását támadja? Nem tartanak attól, hogy emiatt romlik az Opera Software megítélése?

Asszem 2009.01.23. 09:28:50

1.
Én arra lennék kíváncsi, hogyan definiálják az Opera használó célközönséget? Kiknek szánják az Operát?

2.
Mit gondolnak, mik azok az egyedi előnyök, amely miatt érdemes Operát használni mondjuk a Firfefox vagy Chrome helyett?

3. Mekkora piaci részesedéssel lennének elégedettek?

4. Mekkora piaci részesedést terveznek 2009-re?

5. Mi a véleményük arról, hogy a Google is belépett a böngészőpiacra, fog-e ez ártani az Operának?

6. Lesznek-e kiterjesztések?

7. Szerintük milyen lesz a web és a böngészők valamint az oprendszerek mondjuk 5 év múlva és hol fog elhelyezkedni az Opera akkor?

8. Mi a véleményük a magyar lányokról? (oké, ez nem komoly :P)

Nagyjából ennyi, hajrá a beszélgetéshez.

Lali_ 2009.01.23. 15:39:52

Szerintem még az iPhone vs Opera Minis dolgot is meglehetne kérdezni, mert mostanában engedélyeztek az App Storeba pár böngészőt, hogy akkor mos mi van.

A másik a Palm Pré, hogy arra lesz-e Opera böngésző...

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2009.01.23. 17:48:25

Én csak annyit kérdeznék, mikor váltják le végre az egész PR stábot...

angel13 2009.01.24. 08:34:44

Azt szeretném mondani,hogy a könyvjelzők kezelése nehézkes. Gondolok olyan könnyítésekre, hogy más programból nem külön könyvtárba másolja, hanem duplikációs szűrés utan a legördülőben legyen. Ne csak betürendben legyen, hanem tetszésszerint, és a listából is azonnal törölni mint lehetőség fenn álljon. Nem rég használok operát az eddigi fejlesztések iránya tetszik, gondolok itt a változások kezelésére. nekem levéske használat után ez az észrevételem, ha ez már megoldott elnézéseteket kérem a beállításokat közöljétek. Gratula: angel13

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.24. 10:51:56

@angel13: Szia!

Először is szeretnélek megkérni, hogy legközelebb az ilyesfajta kérdéseket a segítség topikban tedd fel (magyaropera.blog.hu/2007/11/22/segitseg_az_asztali_operahoz)

"Gondolok olyan könnyítésekre, hogy más programból nem külön könyvtárba másolja, hanem duplikációs szűrés utan a legördülőben legyen."

Nekem ebből nem derült ki, hogy pontosan mit is szeretnél. Ha kifejtenéd a fent linkelt topikban, akkor igyekszem rá válaszolni.

"Ne csak betürendben legyen, hanem tetszésszerint"

Ez ma is megoldható, egyszerűen válaszd a könyvjelzők oldalsávot, és itt a fenti Nézet gombra kattintva választhatsz a sorrendek közül.

"a listából is azonnal törölni mint lehetőség fenn álljon"

Ilyen nincs, de szerintem is jó lenne.

Dzsini 2009.01.24. 14:57:11

lesz-e (újra) instant messenger kliens az Operában? (GTalk, Y!, MSN, AIM...) IRC van, azt szeretjük, de szerintem jól illeszkedne a profilba

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.24. 23:25:43

@Dzsini: szerintem nem, mivel ezek közül egyik sem szabványos megoldás, csak az IRC. Az Opera meg általában nem támogat nem szabványos megoldásokat.

Dzsini 2009.01.25. 04:17:10

A Google Talk nyílt forráskódú, szabványos rendszert használ, az XMPP-t, és a többi rendszerhez is létezik nyílt forráskódú kliens. Persze egy zárt forráskódú programnál, mint az Opera ez licencelési gondokat okozhat, de mindcen további nélkül lehetséges a kapcsolódás, a kommunikációs csatorna a legtöbb esetben nyitott, és nem titkos, nem tiltott az alapvető kliens elkészítése.

Ьalãzs (törölt) 2009.01.25. 20:48:38

- Ha az EU-s bizottság döntése alapján az Opera lehetőséget kapna arra, hogy bekerüljön a Windows telepítéjőbe, élne-a a lehetőséggel, és szabna-e bizonyos feltételeket?
...

ZeGa 2009.01.25. 21:56:32

Azt nem az EU fogja eldönteni, hogy az opera bekerüljön a windows telepítőjébe, maximum azt, hogy az IE kikerüljön onnan.

Dzsini 2009.01.26. 00:06:32

@ZeGa: ...aha, és akkor mivel töltenél le egy bármilyen böngésző-telepítőprogramot?

ZeGa 2009.01.26. 08:30:56

@Dzsini: Már bocsánat,de én olyat egy szóval sem mondtam, hogy nem lesz böngésző a windowsban, csak azt hogy nem az EU fogja megmondani, hogy az opera bekerüljön a telepítőkészletbe.

awking 2009.01.26. 10:48:47

@Dzsini: A technológia nem új! Az MS már a Live cuccoknál megoldotta,h csak egy letöltő fájl (vagymifene) van. Azt kell elindítani, bepipálod,h melyik cucco(ka)t szeretnéd telepíteni és ráböksz az "ok"-ra. Ezt akár a böngékkel is lehetne így. Lenne egy kis alkalmazás, ami az oprendszer telepítése után első indításkor elindul (vagy az asztalon élne 'Internet' néven), mindenki kiválaszthatja,h mivel szerele böngészni, letöltődik a legfrissebb változat és használhatja is.

Szerintem Operáéknál is valami ilyesmire hajthatnak. :)
De hogy témánál maradjak, ez akár kérdés is lehetne: Hogy gondolták a bönge kiválasztós dolgot? (természetesen szebben megfogalmazva)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.01.26. 12:52:56

@awking: Igen és a Microsoft naprakészen tartaná a Windowsra létező közel 30 böngésző összes verzióját.
Mert ha mondjuk nekem Firefox 2.0 kell, vagy mittudomén, akkor miért töltsek le mást, amivel downgradelnem kell, ha mondjuk még van rá támogatás a Mozilla részéről? Vagy ha én béta Opera 10-et használok, akkor miért csak a stabil 9.6-ot listázza ki? Abba már bele sem merek gondolni, ha mondjuk NetScape, Mozilla, Seamonkey, Flock, Avant, vagy Maxthon user vagyok, akkor mennyire hátrányos megkülönböztetésben van részem. És mindez azért, mert az embereket zavarja a Program Files-ban meglapuló IE, amit egyszer és utoljára elindítva 10 másodperc alatt kiguglizom a kedvenc böngészőmet és letöltöm.

És milyen sorrendben lennének azon a listán a böngészők? ABC sorrendben? Részesedés szerinti sorrendben? Az Opera mindkét esetben eléggé alul lenne.

Nem tudom miért lenne jobb, ha a Firefox malmára hajtaná az Opera a vizet, mert ebből ez következne egyenesen, ugyanis az Opera 10 még közel sem jeleníti meg tökéletesen a legtöbb olyan oldalt, ami egy átlagos felhasználót csípőből való váltásra kényszerít. A Firefox már egy fokkal jobb ilyen téren, ott már ritkán veszi észre a user, hogy hátrányosan van megkülönböztetve. Ha beindul a "Biztonságosabb..." féle hazugsággépezet, akkor ők profitálhatnak a legnagyobbat belőle. A Chrome féle "legyenek már benne kiterjesztések" ötlet is a taktika része. Vagyis ha elveszik a főbb előnyeit (gyors indulás, alacsony erőforrásigény, letisztult és kompakt felület), akkor már nem lesz semmi, ami a FF-ben ne lenne. :D Ugyanezzel próbálkoztak be az Operánál is korábban többször, de ők szerencsére visszautasították. Sokan mégis megeszik ezt a kampánymaszlagot is.

Végezetül, amíg a felhasználók 90%-ának még mindig abszolút nem számít milyen böngészőt használ, egyáltalán nem alakul ki mély kötődés egyik irányba sem, addig minek erőltetni? Ilyen szempontból tetszik a Linux (eredeti) elve. Nem érdekli őket, kik és hányan használják, nem fogják ezért lebutítani, vagy felrúgni a régi alapelveket.

Ezzel ellenben a szabványkövetés kikényszerítése minden szempontból jó és senki nem veszít vele, maximum az IE, de ő is csak annyit, amit megérdemel, hogy korábban nem támogatta.
Már csak az ActiveX-et kellene elfelejteni és csinálni egy méltó, nyílt szabványt helyette.

awking 2009.01.26. 14:13:07

@penge™: Az Opera nem is azt akarta kikényszeríteni, hogy 'csakazértis' őket rakják bele az új Windózokba, hanem,h legyen választási lehetőség. Az már egy hatalmas lépés lenne ha lehetne választani egy listából. Akit nem érdekel a dolog az kiválaszja az alapértelmezettként bepipált IE-t (ami ugyanúgy benne lenne a windózban), hiszen eddig is lesz... hogy vannak más böngék. Aki egy bönge alfáját akarja használni, vagy olyat akar használni ami a listában sincs benne, esetleg mint én: nincs telepített böngém, hanem portable Opera és FF. az úgyis azt használ amit csak akar!
Nem azoknak számítana a kiválasztós dolog, akik soha nem használnának IE-t, hanem akik azt se tudják,h IE az nem egyenlő Internettel.

Szavazni sem azért kell elmenni,h igazad legyen, hanem,h elmondhasd: megtehetem.
Engem kimondottan idegesítene, hanem sok 100MB-ot foglalna el 30 bönge, vagy olyan lenne felrakva amit bár szeretek, de a saát verziómat.
Tudatosan netezek, tudatosan használom a gépet, de én az elhanyagolható kisebbséghez tartozok.
...és aki nem is tudja,h léteznek más böngék?

Aki az 500kb-os program kilistázásból az IE-t válaszja azt úgyse tudod meggyőzni,h mennyivel jobban jár mással. De legalább szembesül a ténnyel,h van választása. :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.01.26. 19:04:58

@awking: Választási lehetőség most is van. Ha az intéző címsorába beírsz egy webcímet, majd Enter, még azt is az alapértelmezett böngésző nyitja meg, úgyhogy nem mondhatod, hogy nem épül be a rendszerbe. A Vistában már a Default Programs-nál kiválaszthatod, hogy mely protokolokat kezeljen az alapértelmezett böngésző, így például a Windows Update nyílik csak meg IE-ben. Egyébként meg a hitelesítést nehéz is lenne mással megoldani és update csak jogtiszta (vagy annak tűnő :D) Windowsra jár.

"Akit nem érdekel a dolog az kiválaszja az alapértelmezettként bepipált IE-t"

Hurrá! Ez két kérdést megint felvet.
1: Ritka, bár van olyan ember, akinek nincs otthon net, de dolgozik egy weboldalon (én is ismerek ilyet, kettőt is) és a validáláshoz szükség van böngészőre. Erre az IE is megteszi Offline módban, (feltéve, ha szabványos), de jó lesz neki, ha az új Windows-ban majd a munkahelyéről pendrive-on viheti haza Win reinstall után az IE telepítőt is.
2: Mekkora királyság, hogy mégtöbbmindent szednek ki a Windowsból, így alapból lassan már csak egy szűz kernelt fogsz kapni. Magamból indulok ki. Nem szoktam MSN-ezni. Van pár ismerősöm, aki szokott, így nagyritkán kénytelen vagyok, mert csak azon keresztül tudom elérni őket. Tökéletes volt az XP-n a Windows Messenger. Nem volt erőforrásigényes(!), nem voltak szmájlik, meg csilivili szarok, arra, amire nekem kellett, megfelelt. Most Vistán helyette vagy valami klienst használok, amit utólag kell letöltenem, vagy webmessenger-t, ami természetesen csak IE-vel megy (más szolgáltatón keresztül nem lépek be, csak hivatalos). Szóval ez is értelmes lépés volt.

Ha meg már le kell faragni a Windows-ból, akkor kezdjék a C:\Windows\winsxs könyvtárral, ami csak 10 giga. Talán a szoftvergyártók is elkezdenének dolgozni és sokkal gyorsabban jönnének ki az új verziók. :)

"hanem akik azt se tudják,h IE az nem egyenlő Internettel. "

Az meg pont azért nem váltana, mert nem tudja, hogy mi az a többi, mert csak a kék E betűt ismeri. Azt meg ne várd már el, hogy a szlogeneket is alá írják, mert a zöldséges bácsi is azt teszi ki, hogy paprika 100Ft/kg, nem pedig hogy a szemben lévő zöldségesnél 50Ft-tal olcsóbb. :D

Jó, hogy mindenki már divatból harcol a Microsoft ellen, mert csúnya, gonosz, kapitalista, de ennyire nyíltan azért nem kéne ellehetetleníteni. És FŐLEG nem az emberi tudatlanságot felhasználva ellene. Aki csak azért nem tudja, hogy van más, mert alapból benne van, azt őszintén sajnálom, ennyire hülye senki nem lehet. Ha meg nem érdekli, akkor megint visszakanyarodtunk oda, hogy semmi szüksége rá.
Nem azért csökken a részesedése, mert egyre többen jönnek rá, hogy mennyivel jobb a többi, hanem mert a barátai, rokonai feltelepítik neki. A "népszerű" FF addonokat is kb 1% használja a 20-ból.

Ahogy egyik rokonom is mondta "Mitt'omén mit használok baz'meg. Beírom, hogy www..... oszt jóvan. Nem foglalkozok én vele. Behozza az oldalt, a többit meg lesz...om."

Kb ennyi. És ő és a hozzá hasonlók sem fogják erőltetni a röhögést, ha újratelepítés után még szüttyög az 512-es netjével 10 percet, mire lejön a telepítő, aztán másik 5-öt, mire telepíti a T.G. Celeronján. :D


Ugyanúgy szerintem te sem veszel magadnak a városi közlekedéshez egy Ferrari-t? :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.26. 19:12:38

Ez mind nagyon szép emberek, de ez nem az alkalmas topik. Inkább támadjátok be ezt: magyaropera.blog.hu/2007/12/14/kerdesek_es_valaszok_a_microsoft_perrol

A további hasonló hozzászólásokat törölni fogom innen.

Nagykócsag 2009.01.27. 20:59:32

Mi az opera stratégiája az asztali gépeken való részesedés növelésére?

macskafaraok 2009.01.27. 23:59:02

1.)
lesz olyan valaha (!)
Hogy a web-es email dolgok, gmail, yahoo, mukodnek valaha eleg jol, nem csak 'classic' modban?
Nem érdekel hogy azok mennyire szabványok vagy nem. Használható dolgok kellenek.

2.) Hogy allunk a GPU accelerated dolgokkal?

3.) 1sec alatt induló böngészést terveznek-e, rumor van...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.02.06. 16:11:53

Örömmel jelenthetem, hogy Jon már válaszolt is a kérdéseinkre. Hamarosan feltesszük a válaszokat!
süti beállítások módosítása