Magyar Opera

Felszállt az Opera Dragonfly!

Nagy nap ez a mai az Opera életében. Ha esetleg túlzónak tartod ezt a megállapítást, egy dátumot említenék: 2008 február 25-e. Ezen a napon érkeztek meg az első hírek az Opera új, titkos projektjéről, majd hónapokkal később bemutatták az első előzetest (Opera 9.50.9972), ami már tartalmazta a Dragonfly-t, azaz az Opera full extrás webfejlesztő eszközét.

Dragonfly 1.0

Vagy legalábbis valami olyasmit, hiszen csak egy pre-alfa változattal találkozhattunk. Majdnem napra pontosan 3 évig, egészen a mai napig kellett várni a végleges, 1.0-ás verzió érkezésére. Ez még egy ember életében is nagy idő, hát még a szoftverek világában. Felmerül a kérdés, hogy mit csináltak olyan sok ideig.

Egy kis történelem

Bár korábban volt már egy kóbor próbálkozásuk, a Dragonfly egy teljesen alapoktól megírt alkalmazás. Mivel érzékeny területen tevékenykedik - a böngésző renderelő magja körül - ezért elengedhetetlen volt, hogy a hibajavító funkcionalitást lehető legmélyebb beágyazzák. Ehhez viszont a mag, azaz a Presto komoly átalakítása kellett, ami nem két perc, ráadásul menet közben alakultak és formálódtak az igények és a szükségletek is.

A fejlesztők rengeteg időt töltöttek azzal, hogy a céloknak legmegfelelőbb struktúrát kialakítsák és egy jövőtálló, stabil alapot készítsenek, amire később - és persze a mostani 1.0 után is - építeni lehet. A végeredmény egy proxy alapú architektúra, ahol a renderelő motorba ágyazott Scope modul az azonos nevű protokollon keresztül kapcsolódik magához a hibamentesítő alkalmazáshoz.

Ez a felépítés szükségtelenül bonyolultnak tűnik, ha a böngészőbeli hibamentesítést nézzük, de univerzalitásánál fogva lehetőséget ad arra is, hogy a számítógépünk kényelméből hibamentesítsünk például távoli PC-n vagy éppen mobil készülékeken futó oldalakat is!

Dragonfly egyébként meglepően nyitott projekt, hiszen teljesen nyílt forráskódon alapul, mint ahogy a Scope protokollt is publikussá tették amint kialakult a "végleges" formája. Emlékezhetünk például arra, hogy az Opera 10.5 megjelenése kellett ahhoz, hogy a kommunikáció a jóval gyorsabb JSON protokollt használhassa - szép példájaként annak, hogy a Dragonfly és a Presto fejlesztése mennyire egymásra van utalva.

Opera Dragonfly

Maga a tulajdonképpeni fejlesztőeszköz elsősorban HTML, CSS és JavaScript nyelven íródott, de más programnyelveket is aktívan használ (például SVG-t). A fő fejlesztő, David Storey érezhető büszkeséggel említi meg a hivatalos blogon, hogy a Dragonfly az egyik legösszetettebb webes alkalmazás, ami valaha készült. Ha pedig felidézzük, hogy mikor is indult a projekt láthatjuk, hogy az operások elég korán bizalmat szavaztak a webes programoknak, hiszen hol volt akkor még a ma tapasztalható HTML5 őrület...

A program gyakorlatilag mindenre képes, amire a konkurencia, mindezt elegáns megjelenéssel, és - ami még fontosabb - gyorsan teszi. A DOM fa vizsgálatától a JavaScript kódok futtatásáig és hibamentesítéséig, a hálózati folyamatok elemzésétől a CSS fájlok szerkesztésén át az erőforrások vizsgálatáig rengeteg mindenre alkalmas szoftvert kap kézbe minden webfejlesztő.

A kipróbáláshoz nincs is másra szükség, mint egy - akár gyárilag hordozható verzióként - telepített Opera böngészőre. Itt vagy egy honlap elemen kell az Elem vizsgálata menüpontra kattintani a környezeti menüből, vagy a Ctrl + Shift + I kombinációval lehet futtatni a programot. A Dragonfly hibrid alkalmazás, indításkor automatikusan frissül a weben keresztül.

Egy ilyen komoly bejelentéshez persze kevés maga a program. Figyelemfelkeltésnek megjelent az alább is látható videó, valamint elkészült egy komoly, 13 oldalból álló webes ismertető is, ami részletesen bemutatja a Dragonfly használatát és lehetőségeit. Az általam olvasott cikkek alapján az újdonság fogadtatása kifejezetten pozitív, a fejlesztők ígérete szerint most, hogy a használható alapokat lerakták, az újabb változatokra és funkciókra sem kell újabb 3 évet várnunk...

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr472880283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HyperKiller 2011.05.05. 21:25:23

Azt kell mondjam hogy nagyon jól sikerült !
Tehát ezen dolgoztak ennyit az utóbbi időben.

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.05.05. 22:45:35

Protokoll verzió: 1
Core Version: 2.8.131
Operációs rendszer: Windows NT 6.1
Platform: Win32
Kliens eszköz: Opera/9.80 (Windows NT 6.1; U; hu) Presto/2.8.131 Version/11.10
Opera Dragonfly verzió: 1.0
Verziószám: 4265:7bb879f0720e, stp-1, Dragonfly 1.0

tudom tudom, nem kell megmagyarázni de nekem annyira bánCSa a szememet a win6.1 meg az opera 9.80 hogy nagyon :))))

picit más. barátnőmnek ugyanaz az opera van fenn ugyanúgy hordozhatóban mint nekem, neki megy a gugli.hun az instant szörcs, nekem nem... mijért??

Mihics Zoltán (Med1on) 2011.05.05. 22:51:37

@ap: Szükséges egy firefox maszkolás, illetőleg egy google profil. Ha ezek megvannak bejelentkezés után már menni fog.

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.05.05. 23:11:08

na ezaz... nekem van gugli profilom (bár sosem vagyok belépve) barátnőmnek nincs.

maszkolni meg nem maszkolunk, nála direkt 2x is leellenőriztem

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.05. 23:24:15

@ap: Mindkettő a saját hibájába esett bele. A Microsoft túl elnéző volt, de a verziószám még a kisebbik gond, az UAC-t jobban megszívták.

Az Opera pedig túl gyorsan haladt a verziókkal. A Chrome megteheti, ők "Mozilla 5.0" kompatibilisek, az Opera viszont nem az.

Barátnődnél és magadnál is teljesen módosítatlan USB-ben is letesztelted?

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.05.05. 23:33:39

@penge™: írtam h tudom tudom :))))

nem, és pont ezt nincs kedvem végignyálazni. 95%-ban ugyanaz van nála beállítva és ugyanazok a kiegek is vannak fenn, csak néhány specifikusabb tőle hiányzik. annyi időm nincs h elkezdjek egyesével mindent visszaállítgatni, csak azért vetettem fel hátha tudtok valamit amit én nem....

én még ott tartottam hogy csak a com-on és csak maszkolással megy... de maszkolás nélkül és a hun ez nekem új volt. márpedig megy..

HyperKiller 2011.05.05. 23:49:25

Olyat lehet-e csinálni hogy: ha beírok valami keresnivalót a _címsorba_ akkor megjelenítse a javaslatokat?

Mihics Zoltán (Med1on) 2011.05.05. 23:54:52

@HyperKiller: A kereső kulcsszavával kezd a keresést és akkor megjelennek a javaslatok a címsorban.

HyperKiller 2011.05.06. 10:49:11

@Med1on: megtörtént, működik :)

egak 2011.05.06. 16:07:00

Nagyon állat lett, látszik, hogy dolgoztak vele. Végre kijavították benne azt a hibát is, hogy ha a DOM fában másik csomópontra kattintottam, akkor a jobb oldalon a stíluslap információi nem frissültek. :)

Abydos · http://abysan.com/blog 2011.05.07. 14:28:56

Off, de help kellene.

A múltkor már kiírtam magamból, hogy az új Opera gyorshívó minden képzeletemet felülmúlóan rossz. Most ezt hatványozom. Az új mániája, hogy az össze gyorshívót törli kétnaponta!!! A Myoperán ott virít a gyorshívóm, de eszébe nem jutna újra leszinkronizálni... Elegem van... Mit lehet ezzel tenni? Használjak IE6-ot? Már kb itt tartok...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.07. 15:12:28

@Abydos: Először speeddial.ini törlést javasolnék.

Mihics Zoltán (Med1on) 2011.05.08. 17:36:13

Az Opera DrangonFly kihívója, a Firebug stabilan vezeti a szégyenlista első pozícióját:
addons.mozilla.org/en-US/firefox/performance/
:D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.08. 18:15:00

@Med1on: Látom, már csak 9 van a listán, a többit leszedték. Gondolom ciki volt, hogy olyanok is előkelő helyen szerepeltek, mint Adblock Plus (RegExp miatt), vagy Linkifier (szintén RegExp miatt).

Amúgy lehet, hogy profi meg fasza, de ahogy már korábban is linkeltem, még a tapasztalt fejlesztőknek is szokni kell, mert a még mindig teljesen más. Például Chrome-nál van egy olyan a jobbklikk menüben a kiegészítőknél, hogy Inspect Element.

Operánál ez a következő módon érhető el: itcafe.hu/dl/upc/2011-04/61605_bg_page_2.png

Ha erre nem jön rá valaki elsőre, akkor semmire. Majd teljesen jogosan konstatálja, hogy az Opera fejlesztői eszközök terén le még mindig szar.

Na az ilyenekre kéne ráfeküdniük és alkalmazniuk valami UI ergonómust, nem pedig ostoba, már-már az elmebetegség határait feszegető "züllesztésekkel" előállniuk, mint

- URL paraméter elrejtése
- Feature upgrade mellé lassan kötelező jellegű értelmetlen korlátozások bevezetése, gondolok itt a legáltalánosabb checkboxok hiányától egészen az 50%-tól alacsonyabb érték megadásának lehetetlenségéig.

Például hányan vették észre, hogy mielőtt a Zoom csúszkát bevezették a régi legördülő menübe bele lehetett kattintani, bele lehetett írni egy tetszőleges értéket, majd Entert nyomva az adott méretre zoomolni a dokumentumot/képet. Ezzel szemben az új Zoom csúszka nemcsak, hogy bekorlátozta 20-300-ig terjedő skálába a zoomolást (nem mintha egy átlagembernek ettől többre szüksége lenne, mielőtt bárki belekötne), de a régi dropdown is csak 20-1000-ig működik, a köztes állapotok már nem működnek.

Ezeket kéne inkább hanyagolni és ne a fícsörhiányos buta felületet tanulják el a Google-től, hanem az egyetlen olyat, aminek tényleg van értelme: a felület ergonómiáját.

Például itt vannak a bevezetett tippek. Ez egy üdvözítő ötlet, már csak több helyen kéne alkalmazni.

David_K 2011.05.09. 21:40:31

Sziasztok!

Tudom nem ide való, de nincs jelenleg releváns cikk: várható Opera Windows Phone 7 rendszerekre? Vagy a közeljövőben nem valószínű...

HyperKiller 2011.05.10. 18:54:24

@David_K: Ha jól emlékszem azt mondták nem lesz, de ez nem biztos .

Krissz5435 2011.05.10. 22:52:16

Van az operának olyan oldala ahol kiírják, hogy kb mikor jön ki új snapshot? Vagy csak a Team blog van?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.10. 23:25:33

@Krissz5435: Az IRC csatornájukon van egy snapshot szoba. Ott kérdezhetsz, hogy lesz-e új snapshot és hogy mikor, de többnyire csak homályos válaszokat kapsz (már ha kapsz).

Task alapú a BTS-ük, tehát amíg nincs kész x mennyiségű (a kiadáshoz szükséges) javítás, addig nem jön ki új. Legalábbis Petter Nilsen ezt írta.

Ha tippelnem kéne, most pénteken fog jönni, mivel 20 nap szünet nem megy el csak úgy simán Core javítások nélkül.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.11. 16:24:49

Amúgy ezt megfejtette már valaki? www.opera.com/portal/jvt/

Eredetileg valami játék volt.

Teddy Beer 2011.05.12. 13:48:27

@penge™: Jöhetne már valami... Már csak az áthaladó ördögszekér hiányzik... [sóhaj]

WonderCsabo 2011.05.12. 23:03:09

"hogy az operások elég korán bizalmat szavaztak a webes programoknak, hiszen hol volt akkor még a ma tapasztalható HTML5 őrület..."

Mondjuk a Firefox teljes UI-ja és összes kiegje gyak. webes program már a kezdetek óta. :)

WonderCsabo 2011.05.12. 23:06:43

@penge™: Nem leszedték, hanem megváltozott a tesztelési módszer, mivel nem volt helyes. Érdemes elolvasni Wladimir Palant bejegyzéseit róla.

Egyébként baromira tetszik ez a Drafonfly, simán felveszi a Firebuggal a versenyt, az Fx saját inspectorát meg persze oda-vissza veri.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.12. 23:56:56

@WonderCsabo: Tényleg? Nem is tudtam, hogy a XUL (nem XML!) és a Java (nem JavaScript!) a web alapját képezik...

Egyébként részben igazad van, például az egész UI átszabható CSS-vel. De a Firefoxban nem is a testreszabhatóság hiánya vagy a webes szabványok kezelése a probléma.

Egyébként miben változott meg a tesztelési módszer? Csak mert attól még a túlzásba vitt RegExp ugyanúgy megdögleszt bármilyen izom gépet (főleg mivel a Core i7-nek is csak egyik magja dolgozik, a GPU pedig itt nem ér semmit, csak a grafikai műveleteknél), legjobb példa rá a WHATWG oldala. :)

WonderCsabo 2011.05.13. 07:23:21

Te is tudod, hogy a XUL valójában egy picit dinamikusabb XML. A Javát meg nem tudom miért kevered ide, se a Firefox UI-jában, se a kiegekben nem használnak Javát... A Firefox UI-ja gyak. egy weboldal, csak XML helyett XUL-al.

Teljes mértékben félreértetted ezt az oldalt. Semmi RegExp tesztelés nincs, sőt semmilyen működési tesztelés. Az az oldal azt méri, hogy az egyes kiegek mennyivel lassítják az Fx *indulását*. A változást itt tudod olvasni blog.mozilla.com/addons/2011/04/12/update-on-add-on-performance-testing/ és itt alice.nodelman.net/blog/post/addon-performance-testing-updates-and-future-work/ .

Erre az oldalra gondolsz? www.whatwg.org/specs/web-apps/current-work/ Hát igen, fél percig kidöglött a Fx amíg betöltötte. :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.13. 10:38:54

@WonderCsabo: Találtam már kiegészítőkben .jar fájlokat is.

Az indulási sebesség csak egy dolog. Mérhetné azt is, hogy a böngészést mennyivel lassítja.

WonderCsabo 2011.05.13. 11:47:59

@penge™: Azok csak sima tömörített fájlok, nincs bennük Java. Nyiss meg egyet WinRAR-al... Azért vannak a kiegek fájlai között ilyenek, mert a sok kis fájl megnyitogatása helyett sokkal gyorsabb egy .jar fájlt megnyitni.

Valóban, bár ezt nyilván jóval nehezebb lenne mérni.

WonderCsabo 2011.05.13. 15:05:38

@penge™: Passz, zip tömörítéssel vannak.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.13. 15:16:56

@WonderCsabo: Az Opera telepítőjének .exe-je pedig .7z mégsem mondom rá, hogy nem exe. Nyilván oka van neki, hogy .jar a kiterjesztése.

Ahogy a kiegészítők, widgetek, gadgetek is sima zip konténerben vannak, de a kiterjesztésük meghatározza a könyvtárstuktúrát és a szintaxist.

WonderCsabo 2011.05.13. 17:53:00

Ha annyira érdekel, olvass utána. A lényeg, hogy nem Java, a .jar fájlokban xul, js, css fájlok, képek, stb. vannak.
süti beállítások módosítása