Magyar Opera

Címkék » pályázat


Írói pályázat: Dragonfly bemutató

Még 2008 elején jelentette be az Opera, hogy Dragonfly (szitakötő) néven egy komplett webfejlesztői eszközcsomagot fejleszt, amivel a népszerű Firefoxos kiegészítő, a Firebug babérjaira tör. Azóta mi is számos alkalommal foglalkoztunk a projekttel és annak alakulásával. Tehettük, hiszen időnk volt rá bőségesen: a bejelentés óta közel három év telt el, és még mindig csak egy 0.7 alfa verzió létezik belőle.

Ez ugyanakkor nem csoda, hiszen a fejlesztőknek az alapoktól kellett megírniuk egy versenyképes alkalmazást, ami jellegéből fakadóan igényelte a böngésző magjának (Core) támogatását is, ami ennek megfelelően a Dragonfly-al párhuzamosan fejlődött. Ráadásul a kifejlesztendő eszköznek az Opera sajátos igényeit is ki kell szolgálnia, nevezetesen képesnek kell lennie távoli gépeken, mobiltelefonokon, TV készülékeken (a sort még folytathatnánk) futó honlapok és minialkalmazások hibamentesítésére is.

Az utóbbi időszakban már a fejlesztés felgyorsulása is jelezte: nemsokára fontos mérföldkőhöz érkezünk. A Dragonfly 1.0 funkcionálisan majdnem késznek tekinthető, a készítők figyelmét már inkább a megjelenés és sebesség optimalizálása, illetve a hibák kijavítása köti le. Ennek megfelelően a hivatalos megjelenés sincs már messze. Bár pontos dátumot még nem tudunk, de legfeljebb 1-2 hónapot tippelek, ami az eddig eltelt idő fényében már majdnem elhanyagolható.

A projekt eme várható mérföldkövéről a befektetett fejlesztési idő, valamint az Opera egységes internetre vonatkozó filozófiájában betöltött kiemelkedő szerepe miatt mi is szeretnénk méltóképpen megemlékezni. Ezt leginkább úgy tehetjük meg, ha nem mi, hanem a célközönség, tehát a webfejlesztők mutatják be az olvasók - és természetesen a többi fejlesztő - számára.

Így hitelesebb képet kaphatunk a termékről, hiszen maguk a leendő felhasználók írhatják meg gyakorlati tapasztalataikat, ami sokkal hasznosabb, mint holmi laikus bemutató. Ennek megfelelően a Magyar Opera blog írói pályázatot ír ki webfejlesztők számára, a Dragonfly alapos bemutatása céljából, aminek részleteit alább olvashatjátok.

Tovább...
süti beállítások módosítása