Magyar Opera

Címkék » explorer


Breaking! Mégis szabványos lesz az IE8!

Úgy tűnik, valami haszna már van annak, hogy az Opera megtámadta a Microsoftot a szabványok korlátozása miatt: a Microsoft ugyanis visszavonta eddigi álláspontját, és mégis a szabványos megjelenítési módot helyezi majd előtérbe az Internet Explorer következő, 8-as verziójában. Eddig ugye azza riogattak, hogy lesz ugyan szabványos mód az Explorerben, de alapesetben továbbra is IE7 motorját használná azokon az oldalakon, amelyek semmin nem változtatnának, így értelemszerűen nem is változna meg semmi, és maradna a jelenlegi káosz.

Az, hogy az Operának köze lehet ehhez a lépéshez, az alábbi bejelentésből derülhet ki:

Bár nem hisszük, hogy jelenleg bármilyen törvényes kényszer lenne arra, hogy melyik megjelenítési módot használhatjuk egy böngészőben, ez a lépés biztosan eltöröl minden jogi és szabályozási problémát. Brad Smith, Microsoft

Ha az Explorer valóban bevezeti a szabványos módot, az arra kényszeríthet sok jelenlegi, Explorerre "optimalizált" weblapot, hogy a trükközések és a trehány webszerkesztés helyett megpróbáljanak egy szabványos, vagy legalábbis szabványosabb oldalt összehozni. Ennek pedig az lenne a mellékhatása, hogy hirtelen minden weboldal ugyanúgy jelenne meg minden böngészőben, trükközések nélkül is. De még ha ez nem is valósulna meg, akkor is mindenképpen jó irányba indulnánk el érzésem szerint.

Úgy néz ki, a Microsoft nem szeretne ismét egy rekordösszegű bírságot fizetni, még elméletben sem. Hát, ígéret szép szó, de reméljük a legjobbakat!

A hét hírei - 2008. január 28.

Ismét összegyűlt pár érdekesség az Operával kapcsolatban, amelyekről összesítve adunk most hírt. Lássuk mi történt az elmúlt héten, amiről eddig nem tettünk említést.

Elkészült az első HTML 5 draft

A HTML az internet egyik alapja, hiszen ez írja le alapvetően a weboldalakat, főleg a tartalmukat. Viszont már jó ideje nem volt változás a HTML-ben, a HTML 4 már több, mint 10 éve jelent meg, még 1997-ben. A HTML 5, az új verzió több újdonságot fog hozni, amelyeket megkönnyítik a weboldalak készítését, ilyen például a logikusabb struktúrák bevezetése (section, header és footer elemek), új típusok az input elemhez (mint például progress, datagrid), egy canvas elem, amelyben egy JavaScript API segítségével lehet rajzokat készíteni. Lesz továbbá video elem egyszerűbb beágyazott videókhoz, szerver oldali események és Web Forms 2.0. Ezeknek egy részét már támogatja az Opera, vagy tesztelték a támogatást (például video támogatás vagy a szerver oldali események).

Ez még nem a végleges HTML 5, hanem csak egy draft (piszkozat), amely még módosulhat.

Internet Explorer 8 - szabványos is meg nem is

Nemrég elterjed a hír, hogy az IE8 már teljesíteni fogja az Acid2 tesztet, ami igaz is lehet meg nem is. Ez jó hír lenne, viszont a Microsoft azóta tett egy újabb bejelentést: az eddigi normál is quirk mód helyett bevezetnek egy harmadik, ún. meta renderelést is. A szabványosságnak ugyanis ára van, valószínűsíthető, hogy az eddigi hibásan megírt oldalak jó része már nem menne megfelelően az új Explorerben. Ezt természetesen a Microsoft nem engedheti meg, hiszen így ártana a felhasználóknak, így hát a harmadik mód arra lesz jó, hogy a régi hibás oldalak továbbra is ugyanúgy menjenek az új Expolorerben, mint a régiben. Kvázi egy IE6 motor kerül az új mellé, amit ilyen esetekben használnának.

Tovább...

2008 böngészőcsatái

Újabb böngészőháború készülődik a láthatáron, hiszen az idén több új böngésző is megjelenik a piacon, sőt az eddigi hírek alapján minden nagyobb böngésző előrukkol az idén valamilyen újdonsággal. A verseny továbbra is csak a Firefox és az Internet Explorer között a legnagyobb, de a másik két szereplő, a Safari és az Opera is tartogat újdonságokat, és mindkettőjük felhasználhatja más területeken szerzett erős pozícióját a javításra.

Lássuk, mire számíthatunk 2008-ban a böngészőfronton.

Tovább...

Az Internet Explorer 8 már megoldja az Acid2 tesztet

Az IE8 megoldotta az Acid2 teszet
Az IE8, amint megoldotta a tesztet.

Ahogyan az Opera Watch bejegyzésében is olvasható, egy érdekes, mondhatnám izgalmas fordulóponthoz érkeztünk: minden bizonnyal már működni fog az Acid2 teszt Internet Explorer 8-ban, mely egy hasznos (vagy éppen idegesítő) apróság webfejlesztők számára, aminek célja az volna, hogy minden böngészőben ugyanúgy jelenjen meg egy weblap.

Az Acid2 tesztet jelenleg a Konqueror, a Safari, az Opera és az Opera Mobile valamint a Firefox 3 tudja sikeresen megjeleníteni, az Internet Explorer 7 és korábbi verziói még nem.

Mondhatnánk kis lépés ez egy webfejlesztő számára, de óriási a Microsoftnak. Reméljük, hogy ezzel valami tényleg elkezdődött, és hogy a valamikor megjelenő IE8 már használható is lesz valamire, folyamatos idegeskedésen és káromkodáson kívül.

A Microsoft is szenved a saját hibáitól

Egy régi operás blogon találtam az alábbi érdekességet, ami egy Microsoft oldaláról származó CSS kódrészletet mutat be. Azt hiszem, nem kell hozzá magyarázatot fűzni, úgy tűnik, a microsoftos fejlesztő sem volt elragadtatva az IE tökéletes szabványkövetésétől. A "hibát" azóta már természetesen kijavította egy jómunkásember, bár a hack még mindig ott van, csak most szépen van elnevezve. Itt megtekinthető a jelenlegi CSS a Microsoft oldalán: GeneralStyles.css, lent pedig a tavalyi verzió ugyanebből.

/* fix for the IE 1px-off margin error */
* html .StupidIEMarginHack
{
margin-right: 1px;
}

* html .StupidIEWidthHack
{
width: 100%;
}

(Köszönjük szotsakinak a tippet.)

süti beállítások módosítása