Magyar Opera

Címkék » előzetes


A Windows 8 érintése (b1580)

Mint azt már nyilván sokan hallottátok, a Microsoft következő operációs rendszere, a Windows 8 idén október 26-án érkezik meg hivatalosan is. Sok hasonlóságot mutat a Windows 7-tel, de vannak azért különbségek is. A Windows 8  például hangsúlyosan nyit a mobil eszközök, elsősorban a laptopok, tabletek felé, aminek egyik nehezen megkerülhető eleme az érintőpanelek támogatása.

Ez a Windows 8 esetében kipipálva - sokak szerint túlságosan is erre van kihegyezve a vezérlés - ami azt jelenti, hogy a külsős programoknak is illik mindezt támogatni, legalábbis ha továbbra is versenyképesek kívánnak maradni. A mai Marlin előzetesben az Opera tett egy jókora lépést a helyes irányba.

Az Opera 12.50.1580 ugyanis támogatja az ujjal történő navigációt, nagyítást és a kinetikus görgetést, valamint a fogd és vidd parancsokat. Elsősorban erre épít az előzetes, de azért került bele néhány apróbb javítás és egy memóriaszivárgást is javítottak.

Letöltés (Opera 12.50.1580):

További Marlin (12.50) javítások (b1546)

Egy hét telt el a korábbi, talán minden idők legtöbb Core javítását hozó előzetes óta és itt a következő, amely szintén nem kevés teljesítmény és stabilitásjavítást hozott. Először is a "First Update Delay" és "Styled First Update Timeout" beállítások immáron a betöltődéskori újrarajzolás helyett 3 másodperc után rajzolják újra az oldalakat. Ezzel kapcsolatban várják a fejlesztők a véleményeket, tapasztalatokat.

Ezen felül néhány Drag and Drop bug is javítva lett, valamint a prefixeket már a CSS3 Gradients tulajdonságnál is dobták. Bővebben a fejlesztői blogon.

Mac OS X 10.8 (Mountain Lion)-t használó Mac felhasználók egy új, Sharing (Megosztás) menüt találhatnak,  amely a csillag könyvjelzőikon helyét vette át a címmezőben, de a funkcióját megőrizte. Ezzel, - ahogy az Apple-től már megszokhattuk - mindenféle "amazing" és "magical" dolgokat lehet majd művelni, mint megosztani Twitteren és Facebookon, csak utóbbi jelenleg nem működik. Meg majd a jövőben lesz lokalizáció, aminek örülhetnek majd a kínaiak (Sina Weibo).

Végül, de nem utolsó sorban sok olyan javítást is kapott, ami már a 12.01-ben benne volt, de a 12.50-ben még nem. Például már nem omlik össze a könyvjelzőcsillagra kattintás után.

Változások listája (Desktop):

  • "First Update Delay" (maximum idő, amennyit vár a nyers (stíluslap nélküli) tartalom betöltésére) és "Styled First Update Timeout" (a stíluslap betöltődése után mennyit várjon az első kirajzolással, azaz betöltődött-e már elegendő tartalom, amit érdemes kirajzolni)
  • Számos out-of-process plugin összeomlás-javítás
  • DSK-361253 Work required to get Web Handlers working (register web protocol/content handlers)
  • DSK-357993 [Mac] Share sheets támogatás
  • DSK-369986 Összeomlás egyszerre kettő, vagy annál több "blokkolt felugró" beúszó megjelenésekor
  • DSK-369617 "Allow access to the clipboard" oldalspecifikus beállíthatósága
  • DSK-370705 Összeomlás HSLA használatakor SVG stroke attribútumban
  • DSK-369822 Ctrl+Enter-rel nem lehetett e-mailt küldeni
  • DSK-369207 Gyorshívó előnézeti képek a lemezről töltődtek be, mikor a zoom automatikus volt
  • DSK-369987 Hang beállítás (Tulajdonságok > Haladó > Tartalom) már nem működött, ezért el lett távolítva

Tovább...

A nagy nyári Core frissítés (b1538)

Mindig örömteli, ha hosszas hallgatás után a Desktop Team blogon új verzió jelenik meg. Hát még ha olyan hosszú a lista, mint a most pénteki kiadásé. Mindezt annak dacára, hogy éppen a nyári szabadságolási szezonban vagyunk.

A legtöbb változás az oldalak összeállítását és megjelenését végző Presto renderelő motort érintette: immár a 2.12.363 változatnál járunk. Ez persze sok belső változással jár, a teljes listát elolvashatjátok a blogon (tényleg hosszú), én itt most csak a legfontosabbakat emelném ki.

Ismert hibák:

  • a címsorbeli csillag ikonra kattintás lefagyasztja az Operát
  • hibás text-shadow Windows alatt
  • billentyűzet-eseménykezeléssel kapcsolatps problémák Mac alatt
  • Google+nem szereti az új UA karakterláncot

Főbb változások:

  • teljesítményfokozó optimalizációk (VEGA, CSS3 animációk, magas CPU használat... stb.)
  • új, rfc6455 kompatibilis WebSocket implementáció (mostantól alapból engedélyezve!)
  • Unicode 6.1.0 implementáció
  • URL szűrő API fejlesztések (fehérlista!)
  • Screenshot API
  • Resource Loader API
  • Page Visibility API
  • rövidített User Agent azonosító (jelenleg Google+ problémákat okoz)
  • már nincsenek támogatva az -o- előtagú CSS utasítások (Transitions, Animations és Transform esetén)
  • a találatok javított láthatósága a forráskód-megjelenítőben
  • számos renderelési és oldalkompatibilitási hiba javítva
  • Voice XML, CSS Speech támogatás eltávolítva
  • Pretty-print és más javítások a Dragonfly-hoz

Letöltés (Opera 12.50 b1538)

További Opera 12.01 javítások (b1517)

A korábbi 12.50 előzetes összes Drag and Drop-ot érintő javítását tartalmazza.

Változások listája (Desktop):

  • DSK-370221 Feed címe nem használta ki a teljes rendelkezésre álló szélességet
  • DSK-353973 URL kezeléssel kapcsolatos összeomlás
  • DSK-368812 Előnézeti képeket érintő szivárgás
  • DSK-362561 "Crash log writing failed, couldn't debug process" dialógus összeomlás után
  • DSK-361706 plugin wrapper eltávolítása után be nem töltődő lapok
  • DSK-363575 [Win] Japán IME-vel kapcsolatos javítás
  • DSK-357822 [Win] negatív letter-spacing-es non-ascii fontokat tartalmazó szövegek összecsúsztak x64 verzióban, bekapcsolt DirectX hardvergyorsítással
  • DSK-366380 [Win] Üres lap, ha Adobe Reader beépülővel nyitottunk meg PDF fájlokat
  • DSK-367748 [Win] Flash Player nem jelent meg, ha a Wacom tablet software telepítve volt
  • DSK-361954 [Win] Összeomlás indításkor
  • DSK-363737 [Mac] Adobe PDF nem működött
  • DSK-368605 [Mac] Az EOT webfontokat részesítette előnyben
  • DSK-366185 [Mac] Összeomlás oldalak betöltésekor
  • DSK-367133 [Mac] Eltávolítva a .torrent fájl asszociáció
  • DSK-365813 [*nix] Plugin wrapper zombi processzek

Változások listája (Core):

  • CORE-47615 __proto__ change discards own properties
  • CORE-47534 ATI driver összeomlás
  • CORE-47560 Összeomlás a tartalomblokkoló megnyitásakor
  • CORE-47261 Twitter nem töltődött be (secure transaction error)
  • CORE-47209 SVG 'filter' access violation crash
  • CORE-43897 Crash when parsing SVG image
  • CORE-46093 Crash in XML parser when xlink:href in SVG is redirected back to the referring document
  • CORE-47208 DOM összeomlás
  • CORE-46947 Crash on setting xhr.responseType in UNSENT state
  • CORE-43644 Crash when source ends with unclosed comment
  • CORE-45525 Crash when trying to draw SVG content into Canvas
  • CORE-40365 DOM összeomlás
  • CORE-46986 Crash a Duolingo-n görgetés után
  • CORE-47056 input type=month returns incorrect value in its valueAsDate property on desktop
  • CORE-47219 Tuenti shows raw code
  • CORE-47088 Összeomlás itt: dataease.com
  • CORE-47533 Google Maps Labs popup broken (ES5 strict mode)
  • CORE-45295 JSON.stringify() failure on cached number conversion
  • CORE-45671 ES5 strict mode and #caller

Letöltés (Opera 12.01 b1517)

Opera 12.50 HTML5 Drag'n'drop és HWA javítások (b1513)

Először egy kis rekorddöntögetés az ismert hibák számában. No nem mintha a 12.01-ben nem lenne meg majdnem mind, az új funkciókat érintők kivételével. De csapjunk is a közepébe.

Ismert hibák:

  • Csak olvasható mezőkből nem lehet szöveget másolni
  • Nem lehet átméretezni az átméretezhető UI elemeket
  • transparent vagy opaque wmode-dal rendelkező Flash elemekben érvénytelen (vagy semmilyen) eredményt nem okoz a gépelés
  • SVG szövegmező szerkeszthető mezőjébe való szövegbeillesztés kétszer illeszti be a szöveget
  • Frissítés után a megnyitott lapokon nem töltődnek be a képek
  • Könyvjelző csillag összeomlást okoz
  • Billentyűparancs problémák (például a numerikus billentyűknél, illetőleg az egygombos zoomnál)
  • Tab billentyű a HTML elemeken leállítja a listakiválasztást
  • Windows panel nem a megfelelő füleket tölti újra
  • Összeomlás billentyűparancs használatakor, miközben a weboldalak töltődnek és keyboard event figyelő kiegészítő(k) már be vannak töltődve
  • [Windows] A fontok másképp néznek ki bekapcsolt hardvergyorsítással
  • [Windows] Összeomlás, mikor teljes képernyőre rakjuk a Flash playert
  • [Windows] Fekete fülsáv bekapcsolt HWA mellett (OpenGL)
  • [Windows] Fekete képernyő Alt+Enter nyomása után bekapcsolt HWA mellett (DirectX)
  • [Windows] Fül előnézet és mozdulatparancs UI megjelentíti az aktuális téma hátterét
  • [Mac] Problémák a key event kezelés terén
  • [Mac] Touch gestures problémák
  • [Linux/FreeBSD] Billentyűzet kiosztás nem veszi figyelembe az Operás billentyűparancsokat
  • [Linux/FreeBSD] Nem lehet kattintani bizonyos Flash alkalmazásokban bizonyos ablakkezelők alatt

Változások listája (Core):

  • CORE-47565 Zip fájlok feltöltése 0 méretű fájlokat eredményezett
  • CORE-46531 [HWA] Homályos a box shadow és nagyon lassú

Tovább...
süti beállítások módosítása