Magyar Opera

A Windows 8 érintése (b1580)

Mint azt már nyilván sokan hallottátok, a Microsoft következő operációs rendszere, a Windows 8 idén október 26-án érkezik meg hivatalosan is. Sok hasonlóságot mutat a Windows 7-tel, de vannak azért különbségek is. A Windows 8  például hangsúlyosan nyit a mobil eszközök, elsősorban a laptopok, tabletek felé, aminek egyik nehezen megkerülhető eleme az érintőpanelek támogatása.

Ez a Windows 8 esetében kipipálva - sokak szerint túlságosan is erre van kihegyezve a vezérlés - ami azt jelenti, hogy a külsős programoknak is illik mindezt támogatni, legalábbis ha továbbra is versenyképesek kívánnak maradni. A mai Marlin előzetesben az Opera tett egy jókora lépést a helyes irányba.

Az Opera 12.50.1580 ugyanis támogatja az ujjal történő navigációt, nagyítást és a kinetikus görgetést, valamint a fogd és vidd parancsokat. Elsősorban erre épít az előzetes, de azért került bele néhány apróbb javítás és egy memóriaszivárgást is javítottak.

Letöltés (Opera 12.50.1580):

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr234753279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tomzorz 2012.09.03. 21:07:10

cool. cool cool cool.

evakek · http://joszerencse.blog.hu/ 2012.09.03. 21:44:40

Majd kipróbálom és akkor eldöntöm, hogy milyen4

2012.09.03. 22:37:26

fogd es vidd, mint... drag&drop? :D

blash 2012.09.03. 22:39:31

a linkek felett 11.50.1580 szerepel, de 12 kene hogy legyen

es most tunt csak fel, 32 es 64 bit kozt kotojel van, pedig felesleges, boven eleg egy szokoz

forditas.fsf.hu/html/node3.html#SECTION003110000000000000000

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.09.03. 23:14:42

@Rick Astley: Aha. Nekem személy szerint borsódzik a hátam ezektől a kényszer-magyarításoktól. Drag and Drop API a hivatalos elnevezés. Ilyen alapon magyaríthatnánk a Web Workers-t is Háló Munkások-ra, a Web Sockets-t pedig Háló Foglalatok-ra.

Fushi Mishi 2012.09.03. 23:48:55

Már csak egyvalami érdekelne: vajon megoldható-e elméletileg az NSL probléma, vagy ez az ősrobbanáshoz hasonlatos, homályos kérdés?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.09.04. 01:12:36

@Fushi Mishi: Olli azt írta, hogy internal buildekben már javítottak egy (azaz 1) NSL regressziót. Amit úgy is lehet értelmezni, hogy maradt 739 olyan tényező, ami még random NSL-t okozhat.

Néha tényleg nem értem, hogy a többi böngészőben egyszer (ismétlem: egyszer) sem tapasztaltam soha NSL-t. Kivéve mikor maga a hálózat döglődött, de ez nem számít. Amikor a hálózat rendben volt, akkor egyszer sem.

Operában meg elég egy halott oldalra mutató iframe, egy halott oldalról linkelt fórumos avatar vagy bármi ilyesmi, de még sokszor (10-ből 1x) a static.myopera.com is.

Vissza sem merek gondolni azokra az időkre, mikor még nem raktam be tartalomblokkolóba a sok hirdetési szervert és olyan szimpla oldalakon is eljátszotta ugyanezt, mint az Index vagy a PH. Hol az adverticum fogta, hol a gemius, néha még az pagead.googlesyndication.com is.

Mintha bizonyos, szerveroldali HTTP közléseket nem tudna értelmezni, lekezelni megfelelően, emiatt végtelen ciklusba keveredik ilyenkor.

"Pop-up at bottom" állapotsávval részletesebben megfigyelhető a jelenség, hogy hol vérzik el. Nyilván a static.myopera.com-ot ugyanúgy nem blokkolhatod, ahogy a daemon.indapass.hu-t sem, de ha már pár felesleges reklámszervert filterlistára dobsz, nyersz vele.

Ráadásul valahol 11.x környékén miután Esc billentyűvel megszakítottuk a végtelen ciklust, címsorba helyezzük a fókuszt, majd Enter-t nyomunk és A MEGFELELŐ ANCHOR-RA UGRIK! Szóval ez is egy plusz előny. Előtte már én is sokszor a váltáson gondolkodtam. Megnyitottam középsőklikkel egy rakat topicot, majd kereshettem az "new post" ikont, mivel ha újratöltöttem, akkor már a cookie is újraíródott. Most elvileg elég Enter-t nyomni a címsorba és automatikusan az anchor-ra ugrik ha az URL tartalmazza az oldal újratöltése nélkül.
süti beállítások módosítása