Magyar Opera

További Marlin (12.50) javítások (b1546)

Egy hét telt el a korábbi, talán minden idők legtöbb Core javítását hozó előzetes óta és itt a következő, amely szintén nem kevés teljesítmény és stabilitásjavítást hozott. Először is a "First Update Delay" és "Styled First Update Timeout" beállítások immáron a betöltődéskori újrarajzolás helyett 3 másodperc után rajzolják újra az oldalakat. Ezzel kapcsolatban várják a fejlesztők a véleményeket, tapasztalatokat.

Ezen felül néhány Drag and Drop bug is javítva lett, valamint a prefixeket már a CSS3 Gradients tulajdonságnál is dobták. Bővebben a fejlesztői blogon.

Mac OS X 10.8 (Mountain Lion)-t használó Mac felhasználók egy új, Sharing (Megosztás) menüt találhatnak,  amely a csillag könyvjelzőikon helyét vette át a címmezőben, de a funkcióját megőrizte. Ezzel, - ahogy az Apple-től már megszokhattuk - mindenféle "amazing" és "magical" dolgokat lehet majd művelni, mint megosztani Twitteren és Facebookon, csak utóbbi jelenleg nem működik. Meg majd a jövőben lesz lokalizáció, aminek örülhetnek majd a kínaiak (Sina Weibo).

Végül, de nem utolsó sorban sok olyan javítást is kapott, ami már a 12.01-ben benne volt, de a 12.50-ben még nem. Például már nem omlik össze a könyvjelzőcsillagra kattintás után.

Változások listája (Desktop):

  • "First Update Delay" (maximum idő, amennyit vár a nyers (stíluslap nélküli) tartalom betöltésére) és "Styled First Update Timeout" (a stíluslap betöltődése után mennyit várjon az első kirajzolással, azaz betöltődött-e már elegendő tartalom, amit érdemes kirajzolni)
  • Számos out-of-process plugin összeomlás-javítás
  • DSK-361253 Work required to get Web Handlers working (register web protocol/content handlers)
  • DSK-357993 [Mac] Share sheets támogatás
  • DSK-369986 Összeomlás egyszerre kettő, vagy annál több "blokkolt felugró" beúszó megjelenésekor
  • DSK-369617 "Allow access to the clipboard" oldalspecifikus beállíthatósága
  • DSK-370705 Összeomlás HSLA használatakor SVG stroke attribútumban
  • DSK-369822 Ctrl+Enter-rel nem lehetett e-mailt küldeni
  • DSK-369207 Gyorshívó előnézeti képek a lemezről töltődtek be, mikor a zoom automatikus volt
  • DSK-369987 Hang beállítás (Tulajdonságok > Haladó > Tartalom) már nem működött, ezért el lett távolítva

Változások listája (Drag and Drop):

  • DSK-370931 Nem lehetett képeket menteni úgy, hogy kihúztuk őket az asztalra Win XP alatt
  • DSK-357573 Összeomlás fül eltűnésekor
  • DSK-323920 Ha a címmező keresődobozát áthelyeztük a Megjelenés > Gombok-ból a fülsávra, a fülsáv használhatatlan lett
  • DSK-369329 A fókuszban lévő szövegdoboz tartalma nem volt görgethető, miközben a DnD aktív volt
  • DSK-369375 Mikor egy fület elhúztunk a fülsávról, vissza kellett volna térnie a korábbi pozíciójába amíg az egérgombot nem engedjük fel
  • DSK-369376 Nem lehetett fület dobni a Stack extenderre
  • DSK-370570 Több sorba rendezett fülek esetén nem lehetett fület dobni a második sorba
  • DSK-369037 [Unix] Flip Forward aktiválta a drag állapotot
  • DSK-371175 [UNIX] Plus ikon nem jelent meg linkek húzásakor és a linkek sem nyíltak meg dobás után

Változások listája (Core) (angol):

  • Számos összeomlás javítás
  • CORE-40431 CSS3 Gradients prefixek kukázva
  • CORE-47098 Gyorsabb typed arrays
  • CORE-36965 Fallback content from application cache takes too much time to load on going offline
  • CORE-45071 Address field dropdown does not show matches for page titles or address for https pages or with no-store, no-cache
  • CORE-47086 Master password issues on desktop (non-latin passwords, dialog on opera:config#SecurityPrefs|UseParanoidMailpassword, honor opera:config#SecurityPrefs|PasswordLifetime)
  • CORE-43827 [Dragonfly] Network Inspector sometimes hides initial redirect
  • CORE-46953 postMessage(.., "/") origin check must be against origining script's document.
  • CORE-47056 input type=month returns incorrect value in its valueAsDate property on desktop
  • CORE-47057 Border-radius in % doesn't clip replaced content
  • CORE-46957 Improve d'n'd in contenteditable/designMode
  • CORE-46462 Text is not moved but copied between contenteditable elements
  • CORE-45741 Make range.intersectsNode(node) not throw but return true when parent of node is null
  • CORE-29371 Text selection: Drag and drop of a word is not possible in rich text editing mode
  • CORE-37556 Return statement from inner finally in nested try-finally block doesn't yield the given return value
  • CORE-47074 Ordered lists should always use decimal characters for nonpositive indexes
  • CORE-47205 Do not eagerly load images in detached documents
  • CORE-47119 Rendering of negative numbers in ordered lists is incorrect when list-style-type='decimal-leading-zero'
  • CORE-46067 Further improvements and optimizations of the fast path for box shadows (CORE- 45748)
  • CORE-47219 Tuenti shows raw code
  • CORE-44298 CSS files served with invalid Content-Type should only be applied in quirks mode, and only when they are same-origin
  • CORE-47199 Function.length does not throw when writing in strict-mode despite [[Writable]]: false
  • CORE-47255 Crash on mysparebrain.com
  • CORE-47304 Drag and drop shouldn't be triggered when Ctrl+Alt are pressed
  • CORE-39527 Improve memory usage when "new (function() { });" is run in JIT
  • CORE-47241 Selecting between select field options starting with the same letter by pressing the letter multiple times fails
  • CORE-46697 Make the implementations of suspendRedraw/unsuspendRedraw(All) no-ops
  • CORE-47321 Panning with Ctrl+Alt stopped working.
  • CORE-47251 Incorrect display of inline SVG with animation
  • CORE-47258 Creating large WebGL canvases makes Linux systems with some Nvidia cards freeze for some seconds
  • CORE-47268 Add support for -webkit-background-size

Letöltés (Opera 12.50 b1546)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr344705914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cawington 2012.08.10. 18:58:44

Az új presto sem elhanyagolható! :D

Ez a soha be nem töltődő oldal kicsit bosszantó de egy refresh megoldja a problémát.
Egyébként ez a BLOG.HU sajátossága, köszönjük nekik. ;)

Fushi Mishi 2012.08.10. 21:54:30

vajon miért nem hoz be egy oldalt sem?

Fushi Mishi 2012.08.11. 08:13:04

nem usb-ről, csak egyszerűen feltettem az igazi mellé. Ma reggelre sem javult meg titokban :).

Krissz5435 2012.08.11. 08:55:34

@penge™:
Nekem is ugyan ez volt a problémám, feltettem az előzőre és semmi, egy oldalt nem hozott be. Ha esetleg tudod a választ akkor írd meg :)

RaidX 2012.08.11. 09:31:32

Frissítettem az előzőt és egy összeomláson kívül más nem történt.

A Ghostery az előző buildnál sem működött rendesen. Időnként eltűnik vagy időnként a setupját dobja fel.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.08.11. 15:17:10

@Krissz5435: A válasz ugyanaz. Én is az előzőre tettem fel és eddig minden oldalt behozott. Fő az optimizmus. Erősen akarnod kell, hogy megjelenjenek az oldalak és akkor menni fog.

Viccet félretéve, nem tudom. Most kipróbáltam tiszta USB telepítéssel is, be és kikapcsolt HWA-val (nálam csak DirectX van, mert az OpenGL blocklist-en van) és minden oldalt behoz. A blog.hu-n viszont durva NSL van.

@RaidX: Aki feltette a 12.50-t, annak EGYETLEN még működő kiegészítő beállításához nem szabad hozzányúlnia, mert a Local Storage újra bugos. Nálam működik a Ghostery, meg az AutoStack kivételével minden más is, aminek nem nyúltam a beállításaihoz.

Krissz5435 2012.08.11. 15:24:03

@penge™:

Én eléggé optimista vagyok ilyen téren, de sajnos ehhez a buildhez nem elég. Próbáltam, régire rátelepíteni és hwa on/offal, többszöri frissítéssel. És ugyanezt usb-sen is tiszta telepítéssel. Semmi nem működött. Ja és én is csak dx-szel tudom kipróbálni.

Krissz5435 2012.08.11. 15:24:54

@Krissz5435:

Ja és a desktop teamen is többen írták, hogy nekik is ugyanez a hiba.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.08.11. 15:36:15

@Krissz5435: Akkor kiegészítőktől és egyéni beállításoktól függetlenül valami szoftverkörnyezet/hardverkörnyezet specifikus hiba lehet.

Hálózat közeli szoftvereket (vírusirtó, tűzfal, stb.) próbáld letiltani és úgy kipróbálni, hátha.

Nálam Win7 x64 és x64-es build.

Krissz5435 2012.08.11. 16:07:43

@penge™:

Nem tudom, hogy mi lehet, de eddig még egy buildnél sem volt ilyen. A win8 rp-t megjelenés óta használom, és eddig semmi ilyen hiba nem volt, szóval szerintem operánál lett valami elállítva. Meg a win8 nem lehet az oka, mivel win7-es emberek is írták, hogy nem megy egy oldal sem.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.08.11. 16:18:50

@Krissz5435: Nekem meg Win8 alatt egyáltalán nincs netem, mert bugos a Marvell Yukon alaplapi hálókártya Win7-es drivere, újat meg még nem adtak ki.

De valóban írták, hogy Win7 alatt sem tölt be egy oldalt sem, szóval kétlem, hogy ebben az esetben köze lenne hozzá a Win8-nak.

Mesmoryser 2012.08.11. 23:34:52

Nem egy égető kérdés, de hátha valakinek van valami ötlete: nálam már jó pár build óta nem megy a HWA, hiába állítom 1-re vagy 2-re a configban. Opera:gpu ezeket írja:

Hardware acceleration Disabled
OpenGL
Blocklist status
Blocklist version 1.0.5
Blocklist status for 2D Supported
Blocklist status for 3D Supported
Graphics hardware and driver details
GL_VENDOR Tungsten Graphics, Inc
GL_RENDERER Mesa DRI Intel(R) G33
GL_VERSION 1.4 Mesa 8.0.2

Mesmoryser 2012.08.11. 23:36:41

@Mesmoryser: Úgy látszik, nem értek bolg.hu-ul, szépen összerántotta, de remélem olvasható. A lényeg a két Supported és az első sorban a Disabled. Ezek valahogy nem férnek össze a fejemben.

Krissz5435 2012.08.12. 09:39:26

@Mesmoryser:

Próbáld meg a preferred renderer-t átállítani. Az 1-es a directx a 0-ás az opengl. Ha valamelyik megy, akkor az opera:gpu-nál úgyis jelzi.

Mihics Zoltán (Med1on) 2012.08.12. 18:46:01

Érdekes utat jár be a "First Update Delay". Régebben 3 másodperc volt, utána átállították 1 másodpercre, egy korábbi 12.50 build esetében azonnali volt, most meg megint 3 másodpercen jár.

Cawington 2012.08.12. 19:28:19

@Mesmoryser:

Az intel prociba integrált grfikus kártyád van?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.08.12. 23:41:41

@Med1on: Lassan valami normális rendert is összedobhatnának, például mint Webkitben. Unalmas már, hogy ha csökkentem (azonnal), akkor amellett, hogy teljesen feleslegesen generál ciklusokat még darabos is lesz az egész, (az elején gyorsnak tűnik, aztán pár nap/hét alatt megszokja az ember és már zavaró, hogy ugrál a kép) ha pedig növelem (betöltődéskor), akkor ha átváltok egy olyan tabra, ami még nem töltődött be (NSL rulez), akkor az előző tab képe marad a szemem előtt, miközben valójában az éppen töltődő tab az aktív, tehát akárhova kattintok, vagy bezárom az az éppen töltődő tabot fogja érinteni.

Ezzel szemben a Webkit mintha valahogy intelligensebben renderelne.

Mesmoryser 2012.08.13. 02:21:31

@Krissz5435: El is felejtettem mondani, hogy Ubuntum van, tehát DX kilőve.

@Cawington: Igen, integrált, amire azt írták, hogy nem támogatott, viszont eddig az első labs build óta működött, és most sem jelzi, hogy blokkolva lenne.

Cawington 2012.08.13. 14:29:48

@Mesmoryser:

Nekem is van integrált mivel intel a proci, de nekem van külön GPU-m és azt használom avval hasít a HWA.

Cawington 2012.08.13. 14:34:59

@Mesmoryser:

Hugomnak van inteles GPU a gépén de sem a DX-et sem a OGL nem támogatja.

Mesmoryser 2012.08.13. 15:20:42

@Cawington: Win7-en nálam sem működött soha, viszont Ubuntun a kezdetek óta jó volt. Na mindegy, várok pár buildet, hátha megjavul.

Cawington 2012.08.13. 18:21:34

@Mesmoryser:

Ubuntun támogatja HWA az OpenGL-t!

Azt irták a Desktop Team-en, hogy addig nem fogja támogatni az Opera az Intel GPU-t amig nyiottá nem teszi.

RaidX 2012.08.14. 07:07:26

Időnként rá jön és nem akar megnyitni semmit ami "https" majd egy idő után mint ha mi sem történt volna megy rendesen.

Ugyan ez a helyzet a visszalapozásnál is. Időnként olyankor összeomlik majd rendben működik egy darabig.

Cawington 2012.08.15. 22:23:10

Időközben megjelent egy 12.02 (b1552) kiadás!
Amely a stabilitást hivatott növelni.

Mihics Zoltán (Med1on) 2012.08.15. 23:35:07

@Cawington: Átmenetileg kinyírta az OOP-t a 32 bites változatnál.

Cawington 2012.08.16. 14:00:14

@Med1on:

Nálam egyenlőre megy minden. "kop-kop" ;D

A biztonsági részen látok némi-nemű javulást.

Kondéros 2012.08.16. 15:37:34

@Med1on: Remélem hagyják is a fenébe.
1080p vidi 20-30%al kevesebb cpu-t eszik b1552-be.

RaidX 2012.08.18. 08:39:48

Van már 12.02-1555 is.

Cawington 2012.08.18. 10:19:09

Sokan a Desktop Team-en tegnapra várták a 12.50 frissítését de lógva hagyták a 12.02 miatt.

RaidX 2012.08.18. 14:18:41

Én is a 12.5 frissítés reményébe néztem oda és a 12.02-1555-et találtam.

Mihics Zoltán (Med1on) 2012.08.18. 19:45:01

Már most van két kiterjesztés, ami csak a 12.50-nel teljes értékű. Az Imagus az új Screenshot API-t alkalmazza, az AdblockForOpera pedig néhány funkciót letilt a 12.01-nél. Kár, hogy a 12.50 még csak alfa státuszban van, de szerencsére a 12.01-el is jól használható ez a két kiterjesztés.

Cole1 2012.08.20. 23:40:58

Szóval ez a 12.50 inkább 12.02 lesz? Kár.

franatixx 2012.08.21. 00:00:31

@Med1on:
Az Imagus oldaláról:
"Opera can capture only the visible content, means, that the extension must jump all over the page to take shots of every part, which will seem a bit weird, so don't panic, just wait until a new page opens with the captured image (actually canvas), where you can choose the output format (jpeg or png), and then save as."

Ez most komoly? Ezt az egy fícsört rohadtul vártam, hogy végre egy böngésző, amiben normálisan lehetne képbe oldalmentést csinálni, de nem, pont ugyan olyan szar mint a többi böngészőben már ősidők óta meglévő pluginos vackok. Megint hatalmasabb csalódtam a srácokban. :(

Mihics Zoltán (Med1on) 2012.08.22. 12:48:23

Itt egy másik képmentő kiterjesztés, ami a leírás alapján teljesen jónak tűnik:
addons.opera.com/hu/extensions/details/screenshoter/?display=en

franatixx 2012.08.22. 21:52:44

@Med1on: ez csak 12.5 alatt működik sajnos amin nem tudom kipróbálni mert nekem már a kiegészítős oldalt sem képes behozni...

beef 2012.08.26. 19:40:53

@franatixx: Annyira jól működik 12.50.1546 alatt, hogy a "capture!" gomb lenyomásakor semmi sem történik.

franatixx 2012.08.30. 10:46:40

@cousin333: van valami komolyabb (technikai) oka hogy nincsenek róla külön bejegyzések, vagy csak nyaralás? :P

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2012.08.30. 19:32:52

@franatixx: Igazából semmi különösebb technikai oka sincs. Én már egy ideje csak alkalomszerűen írok, de mivel mostanában Penge sem túl aktív, ez sokkal feltűnőbb... :(

Mihics Zoltán (Med1on) 2012.08.31. 13:32:48

@cousin333: Sajnos igen, az írások minősége remek, csak kevés anyag jelenik meg.
süti beállítások módosítása