Magyar Opera

Címkék » 19


Megjelent az Opera 19 stabil kiadása (19.0.1326.47)

A 19-es verzió hibajavítása az ünnepek miatt kissé elhúzódott, de végre elérte a stabil minősítést. Lássuk, hogy milyen új funkciók kerültek bele a 18-as stabil verzióhoz képest:

  • Könyvjelzősáv (Most már alapértelmezetten engedélyezve. A használat előtt a beállításokban be kell kapcsolni.)
  • Témakészítő (A beépített témakészítővel saját háttérképeket állíthatunk be a belső oldalaknak, többek között a gyorshívónak. Ezen kívül böngészés közben bármely képre kattintva a helyi menüből is beállíthatjuk az adott képet háttérképnek.)
  • Haladó és "power user" beállítások (Egyelőre még csak néhány opcióval, de folyamatosan bővülni fog.)
  • Szinkronizálás (Egyelőre még kisebb bugokkal és kevés tartalommal, de már élesben is használható. Először engedélyezni kell a flags-ben, majd a főmenüből lehet elérni. Jelenleg még csak a gyorshívó és a gyűjtőlap elemei, valamint a saját keresők szinkronizálódnak. A tartalom folyamatosan bővülni fog, és webes felület is lesz, mint a régi Linknél.)

Emellett a fejlesztők büszkén jelentik, hogy az új Operához már több, mint 700 kiegészítő érhető el, és ahogy bővül az API-k száma, úgy ez a szám is növekedni fog.

A teljes változáslistában látható, hogy egy visszalépés is történt. A HiDPI (magas felbontású) mód ideiglenesen kikapcsolásra került Windows alatt, mert sok problémát okozott. Emiatt voltak gondok többek között a Youtube-bal is.

Letöltés: Windows/Mac

Opera 19 Next (19.0.1326.9)

A 19-es verzió átkerült a Next csatornára. Lássuk, hogy mik kerültek át a fejlesztői csatornáról:

  • Könyvjelzősáv (Mostantól alapértelmezetten be van kapcsolva, és bookmarkleteket is kezel.)
  • Témakezelő (A beépített témakezelővel tulajdonképpen háttérképet állíthatunk be a belső kapoknak.)
  • Haladó és power user beállítások (A beállításokban vannak olyan opciók, amik alapértelmezetten rejtve vannak. A haladó beállításokat a lap alján lévő kapcsolóval csalhatjuk elő, a power user beállításokat pedig a konami kód használatával. Természetesen ezeket nem kell minden alkalommal eljátszani. A bekapcsolás után mindig láthatók lesznek.)

A teljes változáslistát is elolvashatjátok. A szinkronizálás alapértelmezetten ki van kapcsolva, de a flags-ben engedélyezhető.

Ami pedig a jövőt illeti, az első 20-as Dev kiadás valószínűleg a jövőhét elején érkezik. A fejlesztői kommentek szerint gyorshívó átméretezés és teljes URL mutatás is várható, de ezt azért még ne vegyük biztosnak.

Letöltés: Windows, Mac

19 Developer, harmadik frissítés (19.0.1326.0)

A mai kiadás nem hoz sok újdonságot, ami valószínűleg annak tudható be, hogy a fejlesztők nagy része továbbképzésen van. Ennek megfelelően a teljes változáslista sem lett túl hosszú. Az egyetlen említésre méltó újítás az opr.stash API, amivel a gyűjtőlaphoz kapcsolódó kiegészítőket lehet írni.

Letöltés: Windows, Mac

19 Developer, második frissítés (19.0.1324.0)

Az Opera Link visszatért!

Lássuk a legfontosabb változásokat:

  • A szinkronizálás újra működik. Először a flags-ben kell engedélyezni, aztán megjelenik a menüben is.
    • Jelenleg a gyorshívó és stash elemek, illetve a saját keresők szinkronizálódnak csak. A kör folyamatosan bővülni fog.
    • DE! Ez egy fejlesztői kiadás, és a funkciói is fejlesztés alatt áll még, ezért csúnya adatvesztések lehetnek a szinkronizált fájlokban.
    • DE!#2 Elvileg a 18 Next is tud kapcsolódni a szerverekhez, de a szinkronizálás nem fog működni, mert idő közben megváltoztatták a protokolt.
  • Felhasználási statisztikák. Első indításkor az Opera meg fogja kérdezni, hogy engedélyezzük-e, hogy névtelen statisztikákat gyűjtsenek a böngészési szokásainkról. Földrajzi elhelyezkedés, IP, előzmények, login adatok nem kerülnek be a jelentésbe, csak a funkciók használatát és gyakoriságát tartalmazó adatok.
  • A beállításokban az adatvédelem oldalra bekerült egy új opció, ami a böngészőből való kilépéskor törli a sütiket.
  • A "Quick Acces Bar"-t átnevezték "Bookmarks Bar"-ra. :)

A teljes változáslista az eltelt időnek megfelelően eléggé vaskos. Ismert hiba, hogy a gyorshívó alapértelmezett elemei és a gyorshívó addonok törlődhetnek szinkronizálás közben. 

Letöltés: Windows, Mac

19 Developer, első frissítés (19.0.1310.0)

Megérkezett az új kiadás egy igen vaskos változáslistával és néhány érdemi fejlesztéssel.

  • A menüben a "Fejlesztői eszközök" almenüből megnyitható egy feladatkezelő, ami az aktuálisan futó processzeket listázza. A processzeket ki is lehet lőni.
  • A beállításokba bekerült egy power user opció, amivel szabályozni lehet a gyorshívó oszlopainak a számát. A changelog szerint bekerült egy opció arra is, hogy a csúnya, nagy Google dobozt eltüntessük a gyorshívóból, de én ezt nem találtam meg.

Elvileg az előző kiadásban található két ismert hibát is javították. A teljes változáslista mostantól nem TXT-ben, hanem az új Desktop blogon tekinthető meg.

Letöltés: Windows, Mac

SZERK:

A beállításokban az előző verzióban bevezetett "advenced settings" részen kívül van egy "power user settings" rész is. Ehhez viszont (jelenleg) nincsen kapcsoló. A profilodban találsz egy "Local State" nevű JSON fájlt. Ebben a fájlban keresd meg a "browser" részt, és szúrd be az elejére a következő sort:

"always_show_power_settings": true,

Ezután a beállításokban megjelenik a fent említett kereső dobozt eltüntető opció is. A "power user settings" kategóriába tartozó beállításokat egy villám ikon jelzi.

Köszönjük a tippet dqdb-nek.

süti beállítások módosítása