Magyar Opera

Munka, munka, munka... (b10024)

Úgy tűnik, a fejlesztők mostanában nagyon rákapcsoltak. Kell is, ha komolyan gondolták a nyári megjelenést. Itt és most kedvünk szerint eldönhetjük, hogy előrehozott pénteki előzetessel van dolgunk, vagy már felesleges is rendszert keresni a megjelenésekben, egyszerűen örüljünk neki. Annál is inkább tehetjük ez utóbbit, mert mostanában az előzetesek deklarált célja a stabilitás növelése, és a regressziók (azon hibák, amelyeket egyszer már kijavítottak, de újra megjelentek) kiküszöbölése volt. Ennek jeleként a friss build-ben javításra került az a Tom's Hardware-es hiba, amivel az eggyel korábbi előzetes használatakor szembesültem. Soha lassabb hibajavítást!

Persze ez csak egy a változások közül. A stabilitásnövelésen túl jutott energia más javításokra is, például már kevesebbet késlekedik a böngésző indulása, ha sok könyvjelzővel rendelkezünk. Ezen kívül a Mac platform is megkapta a maga javításait, a Dragonfly pedig végre jobban integrálódik a böngészőbe. Mostantól alapértelmezetten nem külön ablakban nyílik, hanem a böngészőn belül, a lap alján egy osztott ablakban. Bezárni az Eszközök menü Haladó almenüjében lehet, a Close Developer Tools pontra kattintva (úgy tűnik, itt lesz még egy kis munkája Karajnak). Ha nem szimpatizálsz ezzel a megjelenési formával, akkor a régit is visszaállíthatod, ehhez kattints erre a sajátgombra (nyilván csak ebben a build-ben működik). Mindezekről alább részletesebben olvashattok, de előbb jöjjenek a hibák.

Ismert hibák!

  • a Dragonfly nem működik, ha a JavaScript le van tiltva
  • a Hivatkozott tartalom mentése másként opció nem mindig működik
  • a Dragonfly egyáltalán nem működik (csak Mac)
  • az oldal kirajzolásával kapcsolatos problémák a görgetés során
  • a levelezőben nem látszódik a szöveg kijelölése
  • a Kukában levő e-mail-ek olvasatlannak jelölése törli azokat
Tovább...

Te miért szereted az Operát?

A My Opera egy olyan listát készít az Opera böngészőről, amelyben összefoglalják, hogy miért szeretik az emberek az Operát. Ilyen listát persze sokat lehet találni a weben, de a mostani egy úgymond hivatalos verzió lesz, hiszen a mi visszajelzéseink alapján állítják majd össze a legnépszerűbb funkciók listáját és leírását.

Az elkészült listára így később lehet direkt hivatkozni az Opera oldalán (valószínűleg lesz fordítás is), és lesz belőle nyomtatható, designos verzió is reklámcélokra.

Ha te is részt akarsz venni ebben, írd meg, hogy te mi miatt szereted az Operát! Írhatsz egyenesen az Operának is (angolul, a választ a Competition answer mezőbe írhatod), vagy írd meg itt, és én a határidő előtt beküldöm a válaszokat az Operának. A határidő június 10.

Opera Widgets SDK

Az Opera pár napja jelentette meg a minialkalmazásokhoz a fejlesztői csomag első beta verzióját, vagyis az Opera Widgets SDK-t. Az SDK segítségével még egyszerűbben lehet ezentúl operás minialkalmazásokat készíteni, nem csak az asztali verzióra, hanem az Opera Mobile-ra és a Wii-re is.

A fejlesztői csomag jelenleg többek között a következőket tartalmazza:

  • Dokumentáció

    Több új dokumentáció került bele a csomagba a minialkalmazások fejlesztésével kapcsolatban, mint például a legújabb specifikáció, DOM referencia, különböző platformok támogatása, Ajax támogatás, kapcsolat több kiszolgálóval, beállítások kezelése, biztonsági modell.

  • Eszközök

    Az új Widget emulator segítségével könnyen kipróbálható, hogy a minialkalmazás hogyan jelenik majd meg a különböző eszközökön. Az Opera Dragonfly pedig használható hibakeresésre, még akkor is, amikor a minialkalmazás éppen az emulátorban fut.

  • Library-k

    A Dev.Opera Library részében több olyan függvénycsomag található, amely jelentősen megkönnyítheti a minialkalmazások fejlesztését rengeteg előre megvalósított megoldással. Többek között az alábbi témákban található segítség: animációk, kódolások kezelése, naptár és események kezelése, számláló, adatok beolvasása, fájlműveletek, grafika, súgó használata, tooltip kezelés.

Tovább...

Tovább a megkezdett úton (b10014)

Szerencsére az Opera készítői már nem az egy hét, egy build elvét követik. Az előző heti csúszás miatt a hét elején érkezett frissítést pénteken egy újabb szokta követni. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ezekbe kevesebb újítás fér el, erre utal a viszonylag kicsi növekedés az összeállítás számát illetően. Viszont az ilyen apró lépések hozzák egyre közelebb a végleges változat megjelenését, ráadásul amikor egy bennünket zavaró hiba kerül kijavításra, akkor az sem volna érdekes, ha az előzetes semmi más változást nem tartalmaz. Szerencsére nem ez a helyzet, az újításokról alant olvashattok.

Előtte még térjünk kicsit át az Opera új fejlesztőeszközére, a Dragonfly-ra. Az első alfa bő két hete jelent meg, de a fejlesztők máris tovább léptek és számos javítást eszközölve megjelentették az első előzetest. Bizony ám, ezentúl nem csak Opera weekly-knek örülhetünk, hanem a Dragonfly is csatlakozik, ahogy arról a blogjukban beszámoltak. Egyúttal kihasználhatjuk az újfajta megvalósításból fakadó előnyöket is. Nevezetesen azt, hogy a Dragonfly a gépen fut, de a netről mindig a legfrissebb változat töltődik be. A szemfülesebb felhasználók már korábban felfedezhettek egy Opera beállítást, ahol a fejlesztői eszközök elérési útvonalát adhatjuk meg. Az alapértelmezett beállítás csak a hivatalos kiadásokat tartalmazza, ha azt szeretnénk, hogy a heti előzeteseknek megfelelően frissüljön, állítsuk a címet, legyen https://dragonfly.opera.com/app/weekly. Ne felejtsük el a Mentés gombot sem!

Most pedig vissza a Kestrelre, annak is a legfrissebb változatára. A főbb változtatások ezúttal a kiterjesztett validációjú tanúsítványok kezelését érintik. Az Opera mindisg is kényesen ügyelt a felhasználók biztonságára, nem volt ez másképp az EV támogatásánál sem. Mint kiderült, túl szigorúan kezelik a funkciót, olyannyira, hogy más fejlesztőkkel megállapodva - kvázi szabványként - csökkentik a biztonsági szintet. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy egy oldalnak kevesebb feltételt kell teljesítenie az EV-t jelző zöld ikon elnyeréséért. Ez a beállítás ugyanakkor visszaállítható, ha valaki ragaszkodna a mostani implementációhoz. A csökkentésről, annak hátteréről bővebben is olvashatsz Yngve blogjában. Lássuk a többi változást!

Ismert hibák!

  • a Dragonfly nem működik, ha a JavaScript le van tiltva
  • a Hivatkozott tartalom mentése másként opció nem mindig működik
  • a legördülő menük esetenként a párbeszédablakok mögött jelennek meg (csak Mac)
  • a http://www.netvibes.com/ nem működik (csak Windows)
Tovább...

Rendeld meg te is az Opera Magazint!

Opera Magazin

Az Operának már volt korábban is egy havonta megjelenő "magazinja", az Opera Bits, amely csak néhány lapszámot ért meg, majd szó nélkül megszűnt. Most úgy tűnik, ismét megpróbálják ezt ismét újraéleszteni, csak ezúttal egy merőben más formában: ugyanis egy valódi újságot adnak ki (vagyis papíron, ha nem világos), amelyet ingyen igénylehetsz az oldalukon, vagy egyszerűen letöltheted pdf-ben.

Az új lap neve Opera Magazine, a készítők szerint egy életstílus magazin, és valóban sokkal igényesebb, mint az előző változat, érdekes formában mutatja be a választott témákat (jobboldalt például John von Tetzchner látható egy operás szerelésben - nagy opera rajongó állítólag). A témák tipikusan reklámkiadványos dolgok, és nagyon gazdagon ilusztráltak, szóval érdemes "csak úgy" is végiglapozgatni az újságot. És ami a legfontosabb: miután megrendelted, ne felejtsd el bevinni magaddal a munkahelyre / iskolába, hátha mások is belelapoznak! :)

Néhány téma az első számból:

  • Inbox: válaszok az olvasói levelekre
  • Dolgozó 2.0
  • Web vs. Guttenberg
  • 5 tipp az életünk könnyítésére
  • A saga folytatódik
  • Az ember, aki meg akarja menteni a Webet
  • Divat
  • Internetfüggő vagy?
  • Az elmaradhatatlan horoszkóp!
  • Utazás (Tokió, Japán)

Az ingyenes példányért itt regisztrálhatsz (a válaszhoz írd be, hogy Opera Magazine), vagy töltsd le a lapot pdf-ben.

süti beállítások módosítása
Mobil