Magyar Opera

És ezzel vége

Ez a bejegyzés az "And that's it" című cikk fordítása. Az eredeti cikk 2013. július 11-én jelent meg a Hallvord R. M. Steen blogján.

Az Opera belső hálózatának adatai szerint 2001. február 17-én kezdtem el dolgozni a cégnél, az utolsó munkanapom pedig 2013. július 12-én lesz. Ez összesen 4529 nap, vagy másképpen 12 év, 4 hónap és 26 nap. Majdnem 12 és fél év! Hűha.
De ezzel vége.


Engedjétek meg, hogy visszatekintsek egy kicsit a múltba!
Az Opera Software ASA-nak nem is szabadna létezni. 1995-ben, mikor Jon és Geir megalapították a céget, minden jel arra mutatott, hogy ez egy lehetetlen vállalkozás. Egy apró vállalat, aminek a központja egy drága helyen van, a világ legnagyobb IT vállalataival versenyez, és olyan terméket akar eladni, amit a többiek ingyen kínálnak. Tiszta örület.
Jon egy bekeretezett levelet tartott az iroda egyik falán. A levelet a Norvég Ipari és Regionális Fejlesztési Alapítvány, egy kormányzati inkubációs alap küldte, amiben elutasították az Opera Software befektetési kérelmét. Úgy ítélték meg, hogy az Opera üzleti terve túl kockázatos ahhoz, hogy támogassák. (Végül is ki ne értene egyet velük?) Mellette viszont volt egy másik bekeretezett levél, amit egy német felhasználónk küldött, aki annyira lelkes lett az általunk nyújtott szolgáltatásoktól, hogy berakott pár dollárt egy borítékba, és elküldte nekünk Oslóba, hogy kifizesse a licenszet.
Azt hiszem, hogy ez a két levél volt a forrása annak a büszkeségnek és filozófiai iránynak, ami Jont vezette az Opera első éveiben.


Igazából én még nem voltam tagja annak az elhivatott és tehetséges programozói csapatnak, aki megalkotta az Opera első verzióját: Jon személyesen, Geir, aki a CSS-en és a felületen dolgozott, Yngve, aki az SSL-ért és a biztonságért volt felelős, és kicsit később Lars Thomas Hansen és Jens Lindström, akik a DOM-ot és a szkriptelést fejlesztették, valamint Øygard, aki szintén a felületen dolgozott. Az Opera nagyon szerencsés volt, hogy a fejlesztés korai szakaszában ilyen nagyszerű fejlesztőket és gondolkodókat tudhatott magáénak.
Én személy szerint valamikor 1997-ben fedeztem fel az Operát, amikor az Oslói Egyetem számítógépes laborjaiba bevezették az internetet. Azokban az időkben még nem voltak ilyen mértékű veszélyforrások, mint manapság, szóval bármelyik gépre feltelepíthettem bármit, amit akartam. Természetesen minden egyes böngészést azzal kezdtem, hogy feltelepítettem az Operát arra a gépre, amelyikhez éppen leültem. :) Rövid idő alatt annyira kiismertem a programot, hogy elkezdtem felhasználói kérdésekre válaszolni a levelezési listákon, létrehoztam egy online GyIK-ot, és több licenszet is kifizettem. Aztán egy szép napon az Opera ügyfélszolgálatának vezetője küldött nekem egy emailt, amiben megkérdezte, hogy akarok-e az Operánál dolgozni. Ez majdnem 12 és fél éve történt.
És a web akkor igazi káosz volt. A fejlesztőknek élet-halál harcot kellett vívni a félkész szabványosítási próbálkozásokkal. Az Operának is kijutott minden: növekedés, káosz, szabadság, kiemelkedő minőség azokban a részletekben, amire időt áldoztunk, és bugok bugok hátán. Néha csak egy dolog volt, ami még az Operánál is több bugot tartalmazott, a web önmaga.
A kezdeti erőfeszítések sokáig fennmaradó funkciókat eredményeztek. Az Opera volt az első, ami támogatta a fix pozícionálást [position: fixed; - szerk], sokkal korábban, mint bármelyik másik böngésző. Aztán egyszer csak az olyan oldalak, mint a Twitter vagy a Facebook elkezdték használni a fix pozícionálást a szuperbonyolult oldalaikon, és az Opera régi megoldása siralmasan elbukott a lassú görgethetőség miatt. Ennyit a funkciók életciklusáról.


De ne foglalkozzunk többet a bugokkal, mert az Opera ötletei, minősége és a benne rejlő lehetőségek még mindig sok embert vonzottak. Világszerte elkezdtünk toborozni, és gyorsan extrém változatos céggé fejlődtünk. Ezzel együtt befektetőket is találtunk, akik komoly pénzekkel segítették a cég növekedését. (Például szerény személyemet fizették.) A fizetés nem volt túl magas, főleg nem a norvég átlaghoz képest, de a létszám egyre csak nőtt. Mindez a szellemiségnek, és a világra gyakorolt hatás lehetőségének volt köszönhető. (Pro tipp: Az Opera egyik titkos erőssége az volt, hogy felbérelte a rajongóit.)
Na nem mintha én bármikor is problémáztam volna a fizetés miatt. Végül is azért a munkáért kaptam fizetést, amit egyébként ingyen is elvégeztem volna: felhasználói támogatás, böngésző tesztelés és a széthullott oldalak analizálása. Ráadásul mindezt részmunkaidőben, mert akkor még az egyetemen tanultam, és úgy gondolkoztam a pénzügyi dolgokról, mint egy diák. Talán még mindig úgy gondolkozom. :) Tulajdonképpen lehet, hogy én vagyok a legolcsóbb munkaerő, akit bárhová el lehet küldeni. A távoli céges utakon mindig barátoknál és családoknál kaptam szállást, amikor fontos japán mobilos projekteket próbáltunk nyélbe ütni. Amikor Lyonba mentünk a W3C TPAC konferenciára, akkor kanapészörföztem. De olyan is volt, hogy a padlón aludtam a korábbi tokiói irodánkban, amikor lekéstem az utolsó járatot, pedig a cég fizetett volna nekem szállodai szobát. (Arról nem is beszélve, mikor több órán át gyalogoltam a csendes tokiói éjszakában az irodától a szállásomig, mert lekéstem az utolsó vonatot.)
Persze a vezetés hajlandó lett volna évről évre emelni a juttatásokat, aminek én nagyon örültem, mert közben nekem is lett családom, de közben folyton azon gondolkoztam, hogy biztos, hogy megengedheti ezt magának a cég? Nem az lesz a vége ennek, hogy "pénzzé kell tenni" a felhasználóinkat? Idealista vagyok, tudom. De ismerek olyan korábbi Opera dolgozókat, akik nagyon szerettek itt dolgozni, de muszáj volt más munkát keresniük, mert a bank nem adott nekik hitelt az alacsony keresetük miatt. Szerintem ez sok mindent elárul az Opera takarékoskodásáról, az iparról és a norvég megélhetési költségekről.


Az emberek sokszor problémáztak azon, hogy túl nagy a káosz az Operánál, hogy nincs rendes döntéshozatali struktúra. Én személy szerint rengeteg szabadságot kaptam ebben a káoszban. Akkor és ott dolgoztam, amikor és ahol én akartam. A legdrágább munkaórám például egy lyoni internet kávézóban volt, mielőtt bevezették az ADSL-t az ottani lakásunkba. Szerintem nem tetszett nekik, hogy az emberek a saját laptopjaikat használták, ezért jó magas árat kértek. Ha jól emlékszek, több, mint 50 Euro volt, de biztos, hogy több, mint az órabérem. #_#
Időnként volt némi átalakítás egy-egy vezetőt vagy részleget érintve, néha voltak új projektek, de én ezekkel sosem foglalkoztam. Nekem jó volt az is, ha a "folyosón dolgozhattam." Bármi is történt a felsőbb szinteken, az én munkaköröm nem változott, és a fizetésemet is megkaptam. :) Ez a szűk feladatkör és specializáció ahhoz vezetett, hogy idővel analitikus képességeket fejlesztettem ki magamban. Mint mikor a detektív történetekben a sok információban az alapvető kérdést keresik.
Ugyanakkor ez a koncetráltság és szabados stílus azt is jelentette, hogy nem foglalkoztam sokat a cégen belüli politikával és nagyobb kaliberű fejlesztésekkel. Ezt pedig ma már bánom. Nagyon sajnálom például azt, hogy nem kezdtem el kardoskodni már korábban a userJS-alapú kiegészítők miatt. Érdekes lett volna az is, ha a Unite-ból ki tudjuk hozni a benne rejlő potenciált. Bárcsak hamarabb ráeszméltem volna a politikai erőviszonyok változására, még mielőtt Jon távozott.
Mert az Opera jelentősen megváltozott. Talán felnőtt. Talán, tényleg csak talán, a befektetők és részvényesek fontosabbak lettek, mint korábban? Nem akarom azt sugallni, hogy ez rossz dolog, elvégre a befektetők milliókat adtak a saját pénzükből, hogy megvalósíthassuk mindazt, amit eddig elértünk. A részvényesek is hisznek bennünk, és ők is sok pénzzel segítik az Opera növekedését. Már pedig ez nagyon fontos, és az új Opera is ki fogja termelni az osztalékokat és a növekedést. Még nekem is van néhány részvényem, és jelenleg nem tervezem eladni őket. Szóval tudom, hogy mindazt a technológiai varázslatot, amit csináltunk, ezek a pénzügyi varázslatok tették lehetővé.
Mégis, én örültem neki, hogy egy ötlet vezérelt környezetben dolgozhattam. Amikor a Unite-ot kidobtuk, tettem egy megjegyzést az egyik munkatársamnak, aki azt válaszolta, hogy "ha kitalálod, hogy tudunk belőle pénzt csinálni, biztos vagyok benne, hogy megtartják." Tudom, hogy csak viccből mondta, nevettem is rajta. Nem is mondhatta komolyan. Ezentúl csak akkor fejlesztünk valamit, ha pénzt tudunk vele keresni? Nem is fejlesztünk már élvezetből? Milyen vicces.


Aztán hirtelen dobtuk a Presto/Carakan/Quick triót, és bevallom, úgy érzem, ez egy végzetes hiba volt. Én sosem dolgoztam a Presto forráskódján, de ismerek néhány fejlesztőt, aki a Chromium kódját könnyebben használhatónak tartja. Én már rég óta irigy vagyok a Chrome minőségére, szabvány támogatására, és arra a folyamatra, ami lehetővé tette, hogy a Google szinte megállíthatatlanul és visszalépésektől mentesen fejlesszen. Mióta kevesebbet kell foglalkoznom az oldal kompatibilitási problémákkal, volt időm arra, hogy jelentős fejlesztéseket adjak hozzá az XMLHttpRequest tesztcsomagjához. Ez egy jó példa arra, hogy mi mindent tudunk elérni, ha nem kell egy saját motort fejleszteni. És az a pillanat, amikor először elindítottam a Chromium alapú Opera Mobile-t, és láttam, hogy a GMail és a Google Docs milyen gyönyörűen töltődik be, keserédes volt. Megadás és győzelem egyszerre.
Szóval igen, úgy gondolom, hogy a Chromium/Blink egy nagyszerű motor. Nagyon jól beválhat az Opera számára is, ha a Desktop csapatnak végre lesz egy kicsit több ideje a hiányzó funkciókat újraimplementálni. Egy csapásra lett egy nyílt forrású motorunk, ami nagyszerű dolog, és valószínűleg jelentős használhatósági előnyökkel is jár. Sok régi felhasználó panaszkodik a hiányzó funkciók miatt, de én belelátok a dolgokba, és tudom, hogy a Desktop csapat hatalmas lépéseket tett viszonylag rövid idő alatt. Ez azt sugallja, hogy az új maggal nagyon könnyű dolgozni, és a fejlesztés felgyorsulhat. Természetesen nekem sincs kristálygömböm, és csak az idő dönti majd el, hogy eljutunk-e arra a szintre, ami már a profi felhasználóknak is csábító lesz.
De az biztos, hogy sok olyan apró funkció, optimalizáció és ötlet van a régi motorból, amit magunk mögött hagyunk. Ha jól tudom, még mindig növekszik a Presto alapú termékeket használók száma, főleg a Mini által. A legfrissebb Presto alapú asztali verziónkban volt néhány ijesztő bug (főleg a beépülőkkel és a SPDY-vel kapcsolatban), de úgy érzem, hogy a fejlesztés elérte azt a pontot, ami már elfogadható minőség.
Ha több száz fület kell egyszerre kezelni, akkor a Blink hatékonysága meg sem közelíti a Presto hatékonyságát, és ha ragaszkodunk a multi-processz felépítéshez, akkor valószínűleg sosem fogja elérni. Nekem személy szerint úgy tűnik, hogy a Presto vereséget szenvedett, és úgy érzem, hogy az Opera már nem az a törekvő, vakmerő és ötlet vezérelt cég, ami régen volt. Itt az idő, hogy távozzak. Remélem, hogy a Desktop csapat, ami jelenleg az Opera új innovációs motorja, megcáfol majd a "kevésbé ötlet vezérelt" jelzővel kapcsolatban. Addig is én a Mozillánál fogok dolgozni, arra törekedve, hogy javítsam a Firefox oldal kompatibilitását Androidon. A közeljövőben valószínűleg hasznosabb munkát tudok végezni ott a webbel kapcsolatban, mint az Operánál.
Lehet, hogy a Mozilla még mindig azt a környezetet nyújtja, ahol az ötletek az uralkodók?


Tehát a holnapi lesz az utolsó munkanapom, ez pedig az utolsó bejegyzésem ezen a blogon.
Köszönöm, hogy elolvastad, és hogy Operát használtál az elmúlt években. Tartsd rajta a szemed, figyeld, hogy fejlődik! Én azt fogom tenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr925401118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.11. 22:39:13

Nah, először is, törjön le mindkét karja annak, aki ezt a bejegyzés szerkesztő felületet kitalálta!

Szerintem ez egy nagyon jó post, mert rávilágít arra, hogy milyen állapotok uralkodtak régen én most az Operánál. Lehet nosztalgiázni, hogy régen milyen jó volt, de azt a szerző is leírta, hogy annak is voltak árnyoldalai. És arra is rávilágított, hogy miért kezdtek el ennyire látványosan profitot növelni. Mert mindig lesz olyan fejlesztő, aki pusztán élvezetből elvégzi a munkát, de a kérdés az, hogy ez elég-e egy szoftver fenntartásához, vagy előbb-utóbb fel kell venni olyan embereket is, akik bizony rendes fizetést várnak az egyébként nem könnyű munkájukért.

Én bízok benne, hogy a következő hetekben elkezd felgyorsulni a fejlesztés, és hamar visszakapjuk a főbb funkciókat, aztán meg lehetővé teszik azt is, hogy az apróbb dolgokat bütyköléssel pótolni lehessen.

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.07.11. 22:43:55

@Nekomajin: Örülök, hogy csatlakoztál a csapathoz! :)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.11. 22:57:06

@Med1on:
Köszi! Remélem, lesz miről írni. :)

Krissz5435 2013.07.12. 00:16:04

Kb 10 perce amikor megnyitottam az operát eléggé maxon ment a gép (extrém fájlmásolás) és a Gyorshívónál ezt láttam:
Gyorshívó Gyűjtőlap Felfedezés Szinkronizálás
Na és itt jön a képbe, hogy mit is szinkronizált? Vagy az egy fül lesz majd a Linkhez?

Egyébként van arról hír, hogy a 16-os mikor kerül ki nextre?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.07.12. 11:08:11

@Nekomajin: Főleg a HTML szerkesztője fasza. Csak nem Opera 12 alól szerkesztetted? :D

Mindig is sejtettem, hogy az Opera nem csak mutatta, de tényleg olyan kis otthonos cég volt, elhivatott, lelkes fejlesztőkkel. Ezért is nem ekéztem (ellentétben másokkal) soha a zárt forráskód miatt sem, mert filozófiában sok nyílt forráskóddal foglalkozó cégtől (Red Hat, Novell, Oracle) is kevésbé volt profitorientált és "vállalatszagú". Tényleg a felhasználók és az innováció volt az első helyen.

Ez viszont sajnos nem egy fenntartható üzleti modell, pláne így a válság óta. Meg azóta, hogy a régi emberek megöregedtek, kiléptek és voltak, akik meghaltak. Régen tényleg nagyon más volt az egész IT ipar. Voltak akkor is férgek, mint a Microsoft, de alapvetően rengeteg innováció jött létre, ami mostani környezetben nem jöhetne létre. Az egész egyfajta családias önszerveződés volt, szemben a mai, kemény, kapitalista, profitorientált nézetekkel, ahol belülről birodalmak akarnak megszületni (Google), kívülről meg minden eszközzel be akarják szabályozni (PRISM).

Én már egyre kevésbé tudom, hogy miben bízzam. Pont azok a fejlesztők hagyják el a céget, akik a régi nézetet vallották. Nyilvánvaló, hogy az új Operából soha nem lesz olyan, mint az Opera 12 volt, de számomra egyelőre az is kérdőjeles, hogy az ALAPOKAT hogyan fektetik le. Mert ami onnan kimarad, arra sem natív GUI-t, sem kiegészítőt nem lehet építeni.

Ha az eszköztárak, eszköztárgombok, menük és a többi hardcoded, akkor a konfigurációs fájlokat is cseszheted.

Ha a könyvjelzőkhöz nem tárolódik el elegendő metaadat, akkor az is ugyanolyan buta lesz, mint Chrome-ban.

Hogy példával szemléltessem: Az Opera 9.00 hozott el olyanokat, mint opera:config, tartalomblokkoló, oldal tulajdonságai, de már előtte volt opera6.ini (korábbi operaprefs.ini), filter.ini (korábbi urlfilter.ini) és override.ini

Szóval létre lett hozva az alap, amelyre később lehetett GUI-t építeni.

Firefoxban szintén vannak ilyen alapok, de Chrome-ban nincsenek.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.12. 12:37:20

@penge™:
De bizony. Az előnézet más böngészőben sem működik?

Szerintem ha tényleg lesznek könyvjelzők, akkor az már valami normálisabb megoldás lesz. Nem biztos, hogy mindent visszakapunk, de ha kijönnek egy sima URL listázóval, akkor végképp elvesztik a régi usereket. De ez már tényleg elhatározás kérdése, mert annak egyik motorban sincs akadálya, hogy egy strukturált fájlba kimentsél adatokat, aztán visszaolvasd.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.07.12. 15:10:35

@Nekomajin: Működik az előnézet Opera 12-ben is, nem azzal van a baj. Hanem a forráskódnézet alapból szar. Lassú is, a textboxos jobbklikk menü helyett a weboldal default jobbklikk menüje jön fel (emiatt a custom HTML code-ok sem működnek) és emellett ha véletlenül elrontod a tageket (nem zárod le megfelelően) és elnavigálsz, akkor nem fogsz tudni visszanavigálni, mert a kurzort nem teszi oda. Ha meg egérrel teszed oda, akkor nem onnan töröl, ahol a kurzor van, hanem egy sorral felette/alatta.

Szóval úgy a legjobb, ha Jegyzetek oldalsávon megszerkeszted a forrást, majd a HTML nézetben csak Ctrl+V-t nyomsz.

"annak egyik motorban sincs akadálya, hogy egy strukturált fájlba kimentsél adatokat, aztán visszaolvasd."

Így van. De a Chrome-os Bookmarks JSON-ban is csak ezek tárolódnak:

date_added, id, meta_info (ennek szinkronizációhoz van köze), name, type (hogy url-e vagy folder) és url.

Mappáknál még van date_modified is, de ennyi.

Viszont ha az Operás bookmarks.db-t nézem, akkor ezek vannak:
guid
name
short_name (nickname)
description
create_time
parent_folder_guid

Tehát nemhogy modified date, de még a korábban létező visited_date sincs. Viszont a nickname és a description úgy néz ki, hogy megmarad.

Folders-nél pedig van még a guid mellett egy is_trash is. Ez nem tudom migrációs célokat szolgál-e, vagy a kukát is visszakapjuk?

History-nál van visit_count, typed_count és még hidden oszlop is.

A Login Data is úgy néz ki, hogy nyoma sincs Wand-nak. Viszont elvileg bele tudok nyúlni és tudok saját adatokat is hozzáadni, így olyan oldalakhoz is elmenteni login adatokat, amikhez amúgy nem kínálná fel. Az meg már formai dolog, hogy Ctrl+Enter-re belépjen, elvileg akár még UserJS-sel is megoldható, mert a login mezőbe belekattintva legördül a lista. Maximum nem popup ablak lesz, hanem ha 1 elem van, akkor kiválasztja a legfelsőt és submit-et szimulál, ha 1-nél több, akkor meg legördül a lista és fel-le nyílra vagy egérkattintásra szimulálja a submitet.

Az Origin Bound Certs-et nem tudom hova tenni, csak Google-s adatok vannak benne.

Stash-nál van add_date, last_update_date, last_visit_date, visit_count_url, visit_count_domain, time_spent_url és time_spent_domain is.

A c3page_content pedig az oldal teljes szövegét tárolja és egy image_data, ami az oldalt PNG formátumban.

A Web Data-nál (keresők) is van suggest_url, instant_url, is_post, post_query, alternate_urls meg még csomó minden. Bezzeg itt van date_created és last_modified is. :D

Azt már nem tudom, hogy ehhez mennyi munka a fejlesztők részéről, hogy hozzácsapjanak még 1-2 mezőt. Vagy eleve el is lehet felejteni és erre az alapra fog építkezni az összes jövőbeli verzió.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.12. 15:30:12

@penge™:
Nálam nem működött az előnézet. Kattintottam a gombra, és nem történt semmi. El kellett mentenem vázlatként, aztán frissíteni az oldalt, hogy meg tudjam nézni a változtatásokat.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.07.12. 15:40:36

@Nekomajin: Nem lehet, hogy a Fast History Navigation be van kapcsolva és valahogy visszanavigáltál? Akkor szokott olyanokat, hogy a JavaScriptes gombok megszűnnek működni.

Amúgy most jó ideje 502-es hiba van a My Operán, előtte 503-as volt. Lehet, hogy valami készül? Elvégre péntek van. Jó lenne, ha beizzítanák a 3 channelt és lenne már Opera 16 Linuxra is.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.12. 16:14:46

@penge™:
Én is figyeltem, hogy nem megy a My Opera. Remélem, lesz ma valami, mert ha nem, akkor legalább három napot kell várni.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.07.12. 19:12:38

Tényleg felgyorsult a fejlesztés. Június 24-én, 18 napja nem adtak ki új buildet. Akkor jelent meg a .100, amiből véglegesként .130 lett (changelog nélkül), azóta két Chromium update érkezett (magyarul beforgatták a már meglévő alá az aktuális Chromium verziót), de a Desktop Team-en semmi.

Ilyen utoljára a Presto idején is baromi ritkán volt.

ZeGa 2013.07.12. 19:16:51

Elolvastam a posztot és azt kell hogy mondjam, hogy cikkben is szereplő keserédes szó jutott nekem is eszembe. Hiányzik a 12-es verzió és annak funkcionalitása, de egyben tetszik az 15-ös gördülékenysége. Számomra tényleg az lett volna a Kánaán, ha a 12-es alá benyomják a Blinket. Tudom, hogy ez álom, de ez lett volna a legszebb.

MosoMasa 2013.07.12. 19:21:51

Na majd ha adnak ki valamit ... nekem van egy kis gondom.
az oldalon keresés: nem tud különbséget tenni pl. o, ő, ó között. De így van a többi bötyűvel is, ami ékezetes.

Ez azért egy kicsit zavaró!

MosoMasa 2013.07.12. 19:23:56

Na meg alkalmanként a keresősáv beragad.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.07.12. 19:28:01

@MosoMasa: Ez feature (Chrome-ban is így van) és nekem nagyon tetszik, mert nem kell többször keresnem azok miatt, akik ékezet nélkül írnak.

MosoMasa 2013.07.12. 19:37:45

@penge™: Hát tényleg!
Marhára praktikus.

MosoMasa 2013.07.12. 19:52:48

Viszont lehet romantikázni: soha-be-nem-töltődő-oldal ... de legalábbis nagyon soká
Index.hu! :D
(nyilván az oldal hibája, mert semelyik bongészőben nem jó, de mókás)

RaidX 2013.07.12. 19:57:32

@MosoMasa: Kapcsold ki a javát mindjárt gyorsabban bejön az oldal.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.12. 20:11:48

@penge™:
Én ezt egyelőre betudom a cikkben említett havazásnak, meg annak, hogy mégis csak "új" feature-ök érkeznek. Ma már nem hiszem, hogy kiadnak bármit is, de remélem, a jövőhéten felgyorsulnak az események.

MosoMasa 2013.07.12. 20:13:14

@RaidX: Eddig bejött rendesen, most egy napja ilyen.

MosoMasa 2013.07.12. 20:14:58

@RaidX: Azonfelül betölt egyébként az egész, úgyhogy nem tudom mit pörget.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.07.12. 20:24:42

@RaidX: És ha megszűnne az internethozzáférése minden olyan embernek, aki összekeveri a Java-t és a JavaScriptet, akkor a maradéknak minden oldal SOKKAL gyorsabban bejönne. :)

@Nekomajin: Kíváncsi leszek azokra az új fícsörökre. Könyvjelzőkezelő még biztos nem lesz, oldalsáv sem (akkor mondták volna), a vizuális füleket meg az "advanced tab settings"-et ígérték. Remélem nem annyiból áll, hogy majd lesz két checkbox. Őszintén szólva ez a fülbezárási/fülkezelési módszer, ami a Chrome-ban és az Opera 15-ben van szintén nagyon tetszik. Mindig is ilyet akartam Opera 12-be is. Mintha kitalálná, hogy mikor melyik tabra akarok érkezni egy fül bezárása után. A következőre vagy a korábbira. Nagyon kézre áll. Viszont oldalra pakolható fülsáv nélkül...

Egyébként a motorral kapcsolatban jutott még egy dolog eszembe. IE-re anno írtak ChromeFrame-et, ami lecserélte a Tridentet WebKitre. Namármost, az IE zárt forráskódú és kétlem, hogy az MS segítette volna a Google-t az ez irányú fejlesztésekben. Mégis megcsinálták. És ChromeFrame-mel gyakorlatilag tényleg csak a motor cserélődött le az IE6/7/8-ban.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.12. 21:21:32

@penge™:
Nem ismerem a Chrome Frame működését, de az IE kb csak egy GUI a Windowsba drótozott Tridenthez. Az Operánál meg pont a GUI-hoz volt drótozva a Presto. Ráadásul akkoriban az IE annyira szar volt, hogy gyakorlatilag bármekkora mértékű javulás jelentősnek hatott. Még ha meg is lehetne ezt csinálni a Quickkel, akkor is lehet, hogy az a teljesítmény rovására menne.

Chuck Boung Ace Eck 2013.07.12. 23:01:17

@Nekomajin: 2010-2011-ben már bőven nem volt olyan rossz az aktuális IE, inkább a régebbi verziókon lehetett ez hasznos.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.12. 23:36:21

@Chuck Boung Ace Eck:
Az IE9 már egészen használható volt, viszont XP-re nem lehetett telepíteni. Már pedig az XP még ma is virágzik, nem hogy 2-3 éve.
De a lényeg nem ez, hanem az, hogy a Trident inkább a Windows része, mint az IE része. Ráadásul a GUI is nagyságrendekkel butább, mint a Quick.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.13. 12:21:29

@Bluemotion:
Szerintem ha egy 12 éves OS, aminek az elmúlt 6 évben három konkurenciája is megjelent, még mindig 20% körül áll, akkor mondhatjuk rá, hogy virágzik. Vagy akkor mondjuk azt, hogy nagyon lassan hullajtja el a szirmait.

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.07.13. 16:35:42

@Bluemotion: Ha már annyira nézzük a statisztikákat, akkor itt van a NetMarketShare, ami szintén nem kis hal a piacon:

Windows XP 37.17%

www.netmarketshare.com/operating-system-market-share.aspx?qprid=10&qpcustomd=0

Bluemotion 2013.07.13. 17:01:15

@Med1on: @Nekomajin: Itt jelen esetben nem a százalékos eloszlás a lényeg, hanem a lassuló csökkenési tendencia. Véleményem szerint, akkor "virágozhatna" egy termék, ha stagnálna, vagy növekvő tendenciát mutatna.

Bluemotion 2013.07.13. 17:04:28

@Bluemotion: Én is rosszul írom, tehát csökkenés a lényeg ennek a lefolyása mondhatni mellékes. Véleményem szerint, akkor "virágozhatna" egy termék, ha stagnálna, vagy növekvő tendenciát mutatna.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.14. 00:00:19

@sChess:
Igen csak jól mehet amerikában, ha a 4 magos 4+ GHz-es, 16 GB RAM-os gép átlagos középkategóriásnak számít. :D Bár ezt így az eredeti cikkben nem láttam, csak a magyar oldalakon.

Magáról a tesztről az a véleményem, hogy ezektől a szintetikus tesztektől én nem szoktam hasraesni. Az egy dolog, hogy nem valós oldalakat használnak, de túl sterilek. Egy csomó olyan tényezőt nem vesznek figyelembe, ami a rendes használat mellett mindennapos. És nem kell csak a kiegészítőkre gondolni. Elég, ha valami más is fut a háttérben. Lefogja a HDD-t, és rögtön nem mindegy, hogy a cache mekkora része van a memóriában. De ugyanez fordítva is lehet. Lehet, hogy egy másik programhoz pont memória kéne, de ahhoz előbb ki kell lapozni a böngésző szemetét. Meg az is lehet, hogy az egyik böngésző tényleg érezhetően gyorsabban tölti a komplex oldalakat, de ugyanazt az időt elveszted a GUI válaszidejével.
Szóval az ilyen tesztek viszonyítási alapnak jók, de élesben úgyis a böngésző- meg géphasználati szokásoknál dől el a dolog.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.07.14. 00:32:41

@Nekomajin: Hiába mondom neked, hogy de bizony, igen, 16 GB RAM középkategóriásnak számít. Mert van már 32 meg 64 giga RAM-mal szerelt asztali gép is.

És igen, ennyi az ALAP a kompromisszummentes(!) működéshez, ami alatt nem kizárólag a böngészőt értem egymagába (80-100 kiegészítővel, amik közül olyan memóriaigényesek is vannak, mint Adblock, Autopager, illetve CPU igényesek is, mint Linkifier meg egyéb RegExp-es cuccok), hanem azt, hogy böngésző MELLETT futtatod az összes felhasználói programodat, majd esetleg ha anélkül virtualizálsz egy Windows 7-et, hogy ezeket be kéne zárnod, illetve masszív lapozásba kezdene a rendszer.

Szóval igenis kell ennyi, főleg a jövőben, amikor egyetlen tab(!) önmagában megehet 800-1000MB RAM-ot. Legyen az éppen WebGL-es Google Maps (jó, az jelenleg csak 4-500-at eszik, de mondom jövőben gondolkodj), vagy egy Super Mario-szintű játék: itcafe.hu/hir/google_chrome_cube_slam_jatek.html

Esetleg a Firefox új implementációi, amik natív JavaScripttel akarják majd renderelni a PDF dokumentumokat, majd a jövőben a Flash objektumokat (Shumway) is.

Na de a teszttel kapcsolatban: A Firefox egyrészt csalt a teszten, mivel alapjáraton a korábban megnyitott füleket addig nem tölti be, amíg nem kattintasz rájuk (így 40-tabbal és 8 tabbal is röhögve nyerte az indulási időt), a szintetikus benchmarkokat meg leszarom, mert nálam még mindig változatlanul az a helyzet, ha tényleg csak az oldalbetöltési sebességet nézem, hogy

1. Jól bekonfigurált Opera (saját urlfilter.ini, saját userCSS-k, saját userJS-ek, stb.)
2. Chrome + Adblock
3. Chrome tiszta profillal
4. Opera tiszta profillal
5. Firefox tiszta profillal és Firefox + Adblock holtversenyben. Ahol túl sok a reklám ott nyilván jobb Adblock-kal, ahol viszont nem, ott a sok RegExp miatt nagyon visszafogja.

Komplex webalkalmazásoknál a Chrome előnye szintén elvitathatatlan, utána talán jöhet másodiknak a Firefox és utolsónak az Opera 12.

Memóriaigény terén meg a Firefox mindent kivág a RAM-ból, így kevesebbet zabál minden létező böngészőtől. De hiába, amikor baromi lassú. Mondanám, hogy emiatt, de nem hiszem, mert akkor is lassú volt, amikor még memóriazabáló volt.

Szerintem a Firefoxra ezerszer jobban ráférne egy reboot, mint a Prestos Operára. Mert úgy tűnik így 25-ös verziónál sem változott semmit a response time és az őskori betegségei.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.14. 02:56:45

@penge™:
Egy átlagos család nem használ 80-100 kiegészítőt, nem futtat egyszerre tucatnyi programot, és főleg nem futtat virtuális gépet.
Az egy dolog, hogy a tökéletes használathoz milyen hardware kéne, de attól az még nem lesz átlagos 2013-ban. Egy átlagos PC konfigurációt nyugtan belőhetsz a 100-120 ezres kategóriába. Amerikában az az 500 dolláros lélektani határ. Már pedig abban nincs 4 magos Ivy Bridge meg dedikált VGA meg 16 giga RAM egyszerre. Nem az az átlagos, amivel a gémer józsik dicsekszenek a fórumokon.

MosoMasa 2013.07.14. 20:36:16

@sChess: Csökken a részesedés - muszáj egy kis hírverés. Én mindenestre nem találkozom ezzel a fertelmes gyorsasággal. Az opera valahogy jobban virít pl. szerintem.

Greyfields 2013.07.15. 15:17:05

Használgatom a 15-öt (Next stream), és csak most vettem észre valamit: tényleg nem lehet az Encoding-ot állítgatni? Vagy én vagyok vak, hogy nem találom az opciót?

Ezt azért még a Chrome/Chromium is tudja...

Chuck Boung Ace Eck 2013.07.15. 17:09:41

@penge™: Nemtudom, nálam 1Gb-nál ritkán eszik többet a böngésztő (sok-sok füllel sem), szóval ez nem éppen szűk keresztmetszet.

Amúgy szerintem középkatnak a ma megvehető kész konfigok átlaga számít, ami 4 esetleg 8Gb, de semmiképpen sem 16:)

Cawington 2013.07.16. 16:06:06

Ezt a gyors frissítési hullámot..., fejlesztenek egy új motort?

summoner · http://my.opera.com/summoner1/blog/ 2013.07.16. 17:40:28

Gondolom továbra sincs fingjuk se, hogy hogyan lehet megcsinálni a könyvjelző sávot meg egy értelmesen működő keresőmotor kezelőt. :D :D Ez van. Azt ígérték, hogy most már nem kell vacakolni a motor fejlesztéssel, mert azt megoldják a fanok, mivel nyílt forráskódú. Most neki látnak ficsőröket írni.

Remélem könyvjelzők, notes, keresőmotor kezelő mellett legelső sorban a synch van terítéken.

Továbbra sem tudom viszont, hogy mi lehet az a kúrva nagy dobás amitől jobbnak látnám uninstallálni a Chrome-ot... :(

MosoMasa 2013.07.16. 17:42:40

@Cawington: A 18 jön ki egyből - a közteseket utólag kapod meg. Egyben.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.16. 20:45:42

@summoner:
Itt is le lett írva sokszor, hogy a 16-osban szinkronizálás, skinek meg fülkezelés lesz fejlesztve.

Cawington 2013.07.17. 15:24:07

@Nekomajin:

A könyvjelző kezelést se felejtsd ki az is fontos!

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.17. 17:10:27

@Cawington:
Az nem biztos, hogy a 16-osban lesz benne. Nem írtak hozzá határidőt. Bár tényleg jó lenne, ha igyekeznének vele.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.07.18. 18:16:35

Megjelent az Opera 16: get.geo.opera.com/pub/opera-next/16.0.1196.14/win/Opera_Next_16.0.1196.14_Setup.exe

Egyelőre még Desktop Team post sem készült róla.

Linuxra még mindig semmi. Valaki letesztelné, hogy változott-e valami a verziószámon kívül? Nem szívesen bootolnék újra a semmiért.

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.07.18. 18:28:20

@penge™: Ránézhetek, ha már így belinkelted. :D

buhera 2013.07.18. 18:36:37

Nálatok is úgy frissül a 15-ös, hogy megmaradnak a korábbi verziók mappái a C:\Program Files (x86)\Opera mappában? Korábban, amikor USB telepítéssel tettem fel a Next-et, már akkor is ezt csinálta.

kepfeltoltes.hu/130718/Opera_15_friss_www.kepfeltoltes.hu_.png

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.07.18. 18:38:25

@penge™: Opera Linket nem látok a Gyorshívóban, mint ahogy várni lehetett. Amit eddig találtam és érdekes lehet:

- új beállítás: Preload Discover contents
- Chrome/29.0.1547.22
- új opció az elrendezésnél: Pressing Tab on a webpage highlights all links, as well as form fields

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.07.18. 18:53:07

@buhera: Igen, én is észrevettem már ezt a dolgot.

@penge™: Biztos én vagyok a vaksi, de semmi újat nem látok a témázhatósággal, a fülkezeléssel és a Linkkel kapcsolatban. Mintha részletesebb lenne a súgó, de hát...
Még egy dolog: sokat javult a HTML5 támogatás - 442 AND 9 BONUS POINTS

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.18. 19:20:52

A Link fül még mindig nem jelenik meg alapértelmezetten, és a --with-feature:sync kapcsolóval is a korábbi üres oldal fogad.

Működik a geolocation. A webhely beállításoknál lehet állítgatni. Rákérdezéskor dobja a párbeszédablakot, aztán ikonnal is jelzi a címsorban.

Működik a másolat a fülről (lap másolása néven).

A letöltéskezelő gombja alapból kint van az eszköztáron. Akkor is, ha törlöm a listát. Nem vagyok benne biztos, hogy ez nem bug.

Elsőre ezeket találtam.

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.07.18. 19:24:39

@Nekomajin: A letöltéses gomb tényleg bug lehet, mert én nem látom.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.18. 19:31:30

@Med1on:
Biztos, hogy bug, mert a következő indításnál már nem volt ott. Mondjuk én nem bánnám, ha idővel lehetne majd állítani, hogy vagy mindig mutassa, vagy sose, mert attól tudok leginkább falnak szaladni, ha dinamikusan változik a GUI.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.07.19. 03:47:59

@penge™:
Én azért kíváncsi lennék, hogy konkrétan milyen hibákról van szó. Igazán leírhatta volna.
Abban viszont nem vagyok biztos, hogy jelenleg kevesebb HTML5-ös oldal van, mint HTML 4 Strict-es. Én személy szerint baromi ritkán futok bele Strict doctype-os oldalakba, mert aki el akarta kerülni a Transitional hülyeségeit, az inkább XHTML-t használt.
Minden esetre jó lett volna, ha konkrét példát is ír, mert ez így nagyon a levegőben lóg.

MosoMasa 2013.07.19. 12:07:36

Azt mondják próbáljuk ki az újdonságokat.
Mit? O.o
süti beállítások módosítása