Ez a bejegyzés az "And that's it" című cikk fordítása. Az eredeti cikk 2013. július 11-én jelent meg a Hallvord R. M. Steen blogján.
Az Opera belső hálózatának adatai szerint 2001. február 17-én kezdtem el dolgozni a cégnél, az utolsó munkanapom pedig 2013. július 12-én lesz. Ez összesen 4529 nap, vagy másképpen 12 év, 4 hónap és 26 nap. Majdnem 12 és fél év! Hűha.
De ezzel vége.
Engedjétek meg, hogy visszatekintsek egy kicsit a múltba!
Az Opera Software ASA-nak nem is szabadna létezni. 1995-ben, mikor Jon és Geir megalapították a céget, minden jel arra mutatott, hogy ez egy lehetetlen vállalkozás. Egy apró vállalat, aminek a központja egy drága helyen van, a világ legnagyobb IT vállalataival versenyez, és olyan terméket akar eladni, amit a többiek ingyen kínálnak. Tiszta örület.
Jon egy bekeretezett levelet tartott az iroda egyik falán. A levelet a Norvég Ipari és Regionális Fejlesztési Alapítvány, egy kormányzati inkubációs alap küldte, amiben elutasították az Opera Software befektetési kérelmét. Úgy ítélték meg, hogy az Opera üzleti terve túl kockázatos ahhoz, hogy támogassák. (Végül is ki ne értene egyet velük?) Mellette viszont volt egy másik bekeretezett levél, amit egy német felhasználónk küldött, aki annyira lelkes lett az általunk nyújtott szolgáltatásoktól, hogy berakott pár dollárt egy borítékba, és elküldte nekünk Oslóba, hogy kifizesse a licenszet.
Azt hiszem, hogy ez a két levél volt a forrása annak a büszkeségnek és filozófiai iránynak, ami Jont vezette az Opera első éveiben.
Igazából én még nem voltam tagja annak az elhivatott és tehetséges programozói csapatnak, aki megalkotta az Opera első verzióját: Jon személyesen, Geir, aki a CSS-en és a felületen dolgozott, Yngve, aki az SSL-ért és a biztonságért volt felelős, és kicsit később Lars Thomas Hansen és Jens Lindström, akik a DOM-ot és a szkriptelést fejlesztették, valamint Øygard, aki szintén a felületen dolgozott. Az Opera nagyon szerencsés volt, hogy a fejlesztés korai szakaszában ilyen nagyszerű fejlesztőket és gondolkodókat tudhatott magáénak.
Én személy szerint valamikor 1997-ben fedeztem fel az Operát, amikor az Oslói Egyetem számítógépes laborjaiba bevezették az internetet. Azokban az időkben még nem voltak ilyen mértékű veszélyforrások, mint manapság, szóval bármelyik gépre feltelepíthettem bármit, amit akartam. Természetesen minden egyes böngészést azzal kezdtem, hogy feltelepítettem az Operát arra a gépre, amelyikhez éppen leültem. :) Rövid idő alatt annyira kiismertem a programot, hogy elkezdtem felhasználói kérdésekre válaszolni a levelezési listákon, létrehoztam egy online GyIK-ot, és több licenszet is kifizettem. Aztán egy szép napon az Opera ügyfélszolgálatának vezetője küldött nekem egy emailt, amiben megkérdezte, hogy akarok-e az Operánál dolgozni. Ez majdnem 12 és fél éve történt.
És a web akkor igazi káosz volt. A fejlesztőknek élet-halál harcot kellett vívni a félkész szabványosítási próbálkozásokkal. Az Operának is kijutott minden: növekedés, káosz, szabadság, kiemelkedő minőség azokban a részletekben, amire időt áldoztunk, és bugok bugok hátán. Néha csak egy dolog volt, ami még az Operánál is több bugot tartalmazott, a web önmaga.
A kezdeti erőfeszítések sokáig fennmaradó funkciókat eredményeztek. Az Opera volt az első, ami támogatta a fix pozícionálást [position: fixed; - szerk], sokkal korábban, mint bármelyik másik böngésző. Aztán egyszer csak az olyan oldalak, mint a Twitter vagy a Facebook elkezdték használni a fix pozícionálást a szuperbonyolult oldalaikon, és az Opera régi megoldása siralmasan elbukott a lassú görgethetőség miatt. Ennyit a funkciók életciklusáról.
De ne foglalkozzunk többet a bugokkal, mert az Opera ötletei, minősége és a benne rejlő lehetőségek még mindig sok embert vonzottak. Világszerte elkezdtünk toborozni, és gyorsan extrém változatos céggé fejlődtünk. Ezzel együtt befektetőket is találtunk, akik komoly pénzekkel segítették a cég növekedését. (Például szerény személyemet fizették.) A fizetés nem volt túl magas, főleg nem a norvég átlaghoz képest, de a létszám egyre csak nőtt. Mindez a szellemiségnek, és a világra gyakorolt hatás lehetőségének volt köszönhető. (Pro tipp: Az Opera egyik titkos erőssége az volt, hogy felbérelte a rajongóit.)
Na nem mintha én bármikor is problémáztam volna a fizetés miatt. Végül is azért a munkáért kaptam fizetést, amit egyébként ingyen is elvégeztem volna: felhasználói támogatás, böngésző tesztelés és a széthullott oldalak analizálása. Ráadásul mindezt részmunkaidőben, mert akkor még az egyetemen tanultam, és úgy gondolkoztam a pénzügyi dolgokról, mint egy diák. Talán még mindig úgy gondolkozom. :) Tulajdonképpen lehet, hogy én vagyok a legolcsóbb munkaerő, akit bárhová el lehet küldeni. A távoli céges utakon mindig barátoknál és családoknál kaptam szállást, amikor fontos japán mobilos projekteket próbáltunk nyélbe ütni. Amikor Lyonba mentünk a W3C TPAC konferenciára, akkor kanapészörföztem. De olyan is volt, hogy a padlón aludtam a korábbi tokiói irodánkban, amikor lekéstem az utolsó járatot, pedig a cég fizetett volna nekem szállodai szobát. (Arról nem is beszélve, mikor több órán át gyalogoltam a csendes tokiói éjszakában az irodától a szállásomig, mert lekéstem az utolsó vonatot.)
Persze a vezetés hajlandó lett volna évről évre emelni a juttatásokat, aminek én nagyon örültem, mert közben nekem is lett családom, de közben folyton azon gondolkoztam, hogy biztos, hogy megengedheti ezt magának a cég? Nem az lesz a vége ennek, hogy "pénzzé kell tenni" a felhasználóinkat? Idealista vagyok, tudom. De ismerek olyan korábbi Opera dolgozókat, akik nagyon szerettek itt dolgozni, de muszáj volt más munkát keresniük, mert a bank nem adott nekik hitelt az alacsony keresetük miatt. Szerintem ez sok mindent elárul az Opera takarékoskodásáról, az iparról és a norvég megélhetési költségekről.
Az emberek sokszor problémáztak azon, hogy túl nagy a káosz az Operánál, hogy nincs rendes döntéshozatali struktúra. Én személy szerint rengeteg szabadságot kaptam ebben a káoszban. Akkor és ott dolgoztam, amikor és ahol én akartam. A legdrágább munkaórám például egy lyoni internet kávézóban volt, mielőtt bevezették az ADSL-t az ottani lakásunkba. Szerintem nem tetszett nekik, hogy az emberek a saját laptopjaikat használták, ezért jó magas árat kértek. Ha jól emlékszek, több, mint 50 Euro volt, de biztos, hogy több, mint az órabérem. #_#
Időnként volt némi átalakítás egy-egy vezetőt vagy részleget érintve, néha voltak új projektek, de én ezekkel sosem foglalkoztam. Nekem jó volt az is, ha a "folyosón dolgozhattam." Bármi is történt a felsőbb szinteken, az én munkaköröm nem változott, és a fizetésemet is megkaptam. :) Ez a szűk feladatkör és specializáció ahhoz vezetett, hogy idővel analitikus képességeket fejlesztettem ki magamban. Mint mikor a detektív történetekben a sok információban az alapvető kérdést keresik.
Ugyanakkor ez a koncetráltság és szabados stílus azt is jelentette, hogy nem foglalkoztam sokat a cégen belüli politikával és nagyobb kaliberű fejlesztésekkel. Ezt pedig ma már bánom. Nagyon sajnálom például azt, hogy nem kezdtem el kardoskodni már korábban a userJS-alapú kiegészítők miatt. Érdekes lett volna az is, ha a Unite-ból ki tudjuk hozni a benne rejlő potenciált. Bárcsak hamarabb ráeszméltem volna a politikai erőviszonyok változására, még mielőtt Jon távozott.
Mert az Opera jelentősen megváltozott. Talán felnőtt. Talán, tényleg csak talán, a befektetők és részvényesek fontosabbak lettek, mint korábban? Nem akarom azt sugallni, hogy ez rossz dolog, elvégre a befektetők milliókat adtak a saját pénzükből, hogy megvalósíthassuk mindazt, amit eddig elértünk. A részvényesek is hisznek bennünk, és ők is sok pénzzel segítik az Opera növekedését. Már pedig ez nagyon fontos, és az új Opera is ki fogja termelni az osztalékokat és a növekedést. Még nekem is van néhány részvényem, és jelenleg nem tervezem eladni őket. Szóval tudom, hogy mindazt a technológiai varázslatot, amit csináltunk, ezek a pénzügyi varázslatok tették lehetővé.
Mégis, én örültem neki, hogy egy ötlet vezérelt környezetben dolgozhattam. Amikor a Unite-ot kidobtuk, tettem egy megjegyzést az egyik munkatársamnak, aki azt válaszolta, hogy "ha kitalálod, hogy tudunk belőle pénzt csinálni, biztos vagyok benne, hogy megtartják." Tudom, hogy csak viccből mondta, nevettem is rajta. Nem is mondhatta komolyan. Ezentúl csak akkor fejlesztünk valamit, ha pénzt tudunk vele keresni? Nem is fejlesztünk már élvezetből? Milyen vicces.
Aztán hirtelen dobtuk a Presto/Carakan/Quick triót, és bevallom, úgy érzem, ez egy végzetes hiba volt. Én sosem dolgoztam a Presto forráskódján, de ismerek néhány fejlesztőt, aki a Chromium kódját könnyebben használhatónak tartja. Én már rég óta irigy vagyok a Chrome minőségére, szabvány támogatására, és arra a folyamatra, ami lehetővé tette, hogy a Google szinte megállíthatatlanul és visszalépésektől mentesen fejlesszen. Mióta kevesebbet kell foglalkoznom az oldal kompatibilitási problémákkal, volt időm arra, hogy jelentős fejlesztéseket adjak hozzá az XMLHttpRequest tesztcsomagjához. Ez egy jó példa arra, hogy mi mindent tudunk elérni, ha nem kell egy saját motort fejleszteni. És az a pillanat, amikor először elindítottam a Chromium alapú Opera Mobile-t, és láttam, hogy a GMail és a Google Docs milyen gyönyörűen töltődik be, keserédes volt. Megadás és győzelem egyszerre.
Szóval igen, úgy gondolom, hogy a Chromium/Blink egy nagyszerű motor. Nagyon jól beválhat az Opera számára is, ha a Desktop csapatnak végre lesz egy kicsit több ideje a hiányzó funkciókat újraimplementálni. Egy csapásra lett egy nyílt forrású motorunk, ami nagyszerű dolog, és valószínűleg jelentős használhatósági előnyökkel is jár. Sok régi felhasználó panaszkodik a hiányzó funkciók miatt, de én belelátok a dolgokba, és tudom, hogy a Desktop csapat hatalmas lépéseket tett viszonylag rövid idő alatt. Ez azt sugallja, hogy az új maggal nagyon könnyű dolgozni, és a fejlesztés felgyorsulhat. Természetesen nekem sincs kristálygömböm, és csak az idő dönti majd el, hogy eljutunk-e arra a szintre, ami már a profi felhasználóknak is csábító lesz.
De az biztos, hogy sok olyan apró funkció, optimalizáció és ötlet van a régi motorból, amit magunk mögött hagyunk. Ha jól tudom, még mindig növekszik a Presto alapú termékeket használók száma, főleg a Mini által. A legfrissebb Presto alapú asztali verziónkban volt néhány ijesztő bug (főleg a beépülőkkel és a SPDY-vel kapcsolatban), de úgy érzem, hogy a fejlesztés elérte azt a pontot, ami már elfogadható minőség.
Ha több száz fület kell egyszerre kezelni, akkor a Blink hatékonysága meg sem közelíti a Presto hatékonyságát, és ha ragaszkodunk a multi-processz felépítéshez, akkor valószínűleg sosem fogja elérni. Nekem személy szerint úgy tűnik, hogy a Presto vereséget szenvedett, és úgy érzem, hogy az Opera már nem az a törekvő, vakmerő és ötlet vezérelt cég, ami régen volt. Itt az idő, hogy távozzak. Remélem, hogy a Desktop csapat, ami jelenleg az Opera új innovációs motorja, megcáfol majd a "kevésbé ötlet vezérelt" jelzővel kapcsolatban. Addig is én a Mozillánál fogok dolgozni, arra törekedve, hogy javítsam a Firefox oldal kompatibilitását Androidon. A közeljövőben valószínűleg hasznosabb munkát tudok végezni ott a webbel kapcsolatban, mint az Operánál.
Lehet, hogy a Mozilla még mindig azt a környezetet nyújtja, ahol az ötletek az uralkodók?
Tehát a holnapi lesz az utolsó munkanapom, ez pedig az utolsó bejegyzésem ezen a blogon.
Köszönöm, hogy elolvastad, és hogy Operát használtál az elmúlt években. Tartsd rajta a szemed, figyeld, hogy fejlődik! Én azt fogom tenni.