Magyar Opera

Az Opera megvette a Handstert

Nem túl gyakran, de most már nem először hallhatunk arról, hogy az Opera felvásárol nálánál kisebb cégeket. Talán még sokan emlékeznek például a FastMail FM és az AdMarvel megvételére. Előbbi a netes jelenlétet hivatott növelni (nem mellesleg a szolgáltatás fizetős maradt), utóbbival viszont egyértelműen az internetes hirdetés üzletágba kívántak belépni.

Pénz persze nem csak ott van, hanem például az egyre népszerűbb alkalmazás-boltokban, amik az utóbbi időben gomba módra szaporodva próbálják kiaknázni az okostelefonok és a web térhódítását. Az Opera nemrég itt is megjelent azzal, hogy stratégiai szövetségesnek választotta az Appia nevű, alkalmazások eladásával foglalkozó céget. A kapcsolat felettébb gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen - hála annak, hogy az Opera mobilos böngészői alapból tartalmazták a saját alkalmazásboltra mutató linket - a legutóbbi pénzügyi beszámolóban már a 6. legjelentősebb piaci szereplőként írtak magukról - legalábbis ami a letöltések számát illeti.

A mai napon még eggyel tovább léptek a korábban megkezdett úton, amikor bejelentették a platformfüggetlen alkalmazásboltokat fejlesztő és üzemeltető Handster felvásárlását. A sajtóközlemény szerint az illinois-i székhelyű cégé a legnagyobb független androidos piactér, de emellett foglalkoznak még a Java, Symbian, Windows Mobile és BlackBerry rendszerekkel is, emellett a netbookokat, és a táblagépeket sem hanyagolják el. Ráadásul szolgáltatásaikat nem elsősorban a végfelhasználóknak, hanem a hálózat-üzemeltetőknek és készülékgyártóknak kínálják. Olyan nevek tartoznak az ügyfélkörbe, mint az MTS, az Alcatel-Lucent, az Ericsson, a Huawei vagy éppen az LG.

“Az Opera böngészőgyártóból fokozatosan egy teljesen integrált mobilos szolgáltatásokat nyújtó céggé alakul át, és ez a felvásárlás fontos lépés ebbe az irányba.” fogalmazott Lars Boilesen, az Opera Software vezérigazgatója a bejelentés kapcsán.

Már hivatalosan is jól látható tehát az az irányvonal, aminek mentén az Opera a cég biztos jövőjét elképzeli. Ez pedig az egységes és komplex szolgáltatásokra épül, nem pedig egy "egyszerű" böngészőre. Gondoljunk csak bele: az Operának rendelkezésére áll egy kiforrott renderelő motor, komoly tapasztalat a mobil gépek és eszközök világában, valamint jelentős fejlesztői eszközök, amik egyszerre támogatnak számos készüléket, integrálva nem csupán a platformfüggetlenség lehetőségét, de a gyors tartalommegosztást és az ebből származó (reklám)bevételt is biztosítani tudják. Lásd például a nemrégiben bejelentett TV-s alkalmazás-boltot, a HTML5 alapokon nyugvó Opera TV Store-t.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr243239068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fénnyel teli esernyő 2011.09.19. 20:46:50

remélem azért az oldalt majd átszabják.

Zsüi- 2011.09.19. 22:01:33

"Az Opera böngészőgyártóból fokozatosan egy teljesen integrált mobilos szolgáltatásokat nyújtó céggé alakul át, és ez a felvásárlás fontos lépés ebbe az irányba."
Good bye desktop?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.19. 22:54:48

@Zsüi-: Miért lenne goodbye? Nem zárják ki egymást, sőt!

Zsüi_ 2011.09.20. 09:28:48

@cousin333: Ha úgy lenne, hogy kibővül, akkor én is úgy érteném, de az átalakul azt jelenti nálam, hogy volt valami, aztán valami más lesz. Ami volt, az meg nem lesz többé. A mobilos szolgáltatásokat nyújtó cég, pedig nem asztali böngésző fejlesztő.

Worlon 2011.09.20. 12:48:24

Mindentől függetlenül a desktop vonalon erősen érezhető a támogatás gyengülése. Minden vetélytárs felpörgette a fejlesztés, az Opera pedig teljesen vissza fogta. Most 2-3 hetente kapunk egy alpha verziót, ami ráadásul alig tartalmaz hibajavítást, az új dolgok pedig olyan ritkák mint a fehér holló. Úgy látom, teljesen feladták a desktop böngésző versenyt. Ez üzletileg indokolt lehet, hisz a nyereség nem ebben van, mégis sajnálatos ez a trend.

Teddy Beer 2011.09.20. 13:15:11

@Worlon: goo.gl/N3zGh Annyira nem áll rosszul a deszkatop. Ha mégis dobnák, akkor 2-3 évig még el lehet szórakozni az utolsó stabillal, addig meg a legkeményfejűbb is megváltoztatja a szokásait.
A 3d gyorsítás elég trágya, szóval lehet hogy azzal pepecselnek, meg a híres ragna rönk is még jön. Szóval meg lehet magyarázni miért nem bombázzák a tesztelőket. Más se megy sokra a percenkénti frissítéssel, nem érdemes őket irigyelni.

Worlon 2011.09.20. 14:59:45

@Teddy Beer: Nem azt mondom, hogy kihal, de tagadhatatlanul lelassult a fejlesztés, és ez egy idő után nagyon káros hatással lesz a részesedésre.
Igaz, hogy a HW gyorsításnak még gyakorlati jelentősége nem sok van, de már lassan 1 évvel el vannak maradva a konkurenssel szemben. Ez inkább, a kevés éles és nagyszámú teszt elmaradása miatt lehet hátrányos.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.20. 17:24:39

@Zsüi_: Az eredeti cikk úgy fogalmaz, hogy "evolving" azaz fejlődik, de szerintem felesleges a szavakon lovagolni.

Azt azért látni kell, hogy ez a komplett szolgáltatás csomag, PC-stül, TV-stül, fejlesztőkörnyezetes, reklámostul alapvetően a webes leíró nyelveken, illetve azok szabványos interpretálásán alapul. Tehát a funkciók bővítéséhez, a versenyképesség biztosításához elengedhetetlen a Core további fejlesztése.

Mindemellett a PC-s verzió igen komoly bevételeket hoz, amiről hülyék lennének lemondani (sőt, deklarált céljuk az egy felhasználó után bezsebelt összeg növelése).

Ezeket összeadva inkább azt mondanám, hogy az Opera kibővíti a portfólióját, még több lábra áll, mert a mai világban csak így lehet sikeres. Egy egyszerű példa: régen egy telefonnal szemben annyi volt az elvárás, hogy lehessen vele telefonálni. Nyilván sokan vannak, akik ma is megelégednének ennyivel, de a többség ennél már többre vágyik. Pl. lehessen zenét hallgatni rajta, videót nézni, netezni, játszani... Meg, ha belegondolsz, ingyenes - és egyszerű, de az átlag felhasználó számára elegendő - böngészőt mástól is kapsz, a lényeg, hogy milyen extrát tudsz nyújtani, ami a többieknek nincs. Ez persze elsősorban az üzleti világra vonatkozik, nem az egyszeri felhasználókra.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.20. 17:38:52

@Worlon: Én nem keverném össze azt, amit te, mint egyszerű felhasználó látsz azzal, ami valójában történik (vagy történhet, mert ugye, nem látod). A múlt évtől kezdődően az Opera is sok dolgot átértékelt és átszervezett a cégen belül. Hiszed vagy sem, a fejlesztési ütem is felgyorsult, elég csak megnézni a főbb verziók kiadása között eltelt időt (akkor meg persze az a baj, hogy kapkodva, bugosan adták ki).

Jelenleg ők is inkább akkor adnak ki egy új funkciót, amikor kész van, de ezzel nem késleltetik az aktuális verziót. Ha nincs kész, anélkül jelenik meg. Szóval átvették az ütemet, csak nem olyan léptékben, mint mondjuk a Mozilla, ahol ez eléggé nyilvánvaló.

Pillanatnyilag azt az állapotot éljük, mikor a korábbi verziót már kiadták (11.50), de az újítások még nem áll úgy, hogy bekerülhetnének a jelenlegi fejlesztői kiadásba. Azt tudjuk, hogy régóta dolgoznak a HW gyorsításon, a Ragnarök gyakorlatilag készen van, legutóbb meg a semmiből jött egy szinte teljes JS 5.1 támogatás. Ez sem úgy született, hogy tegnap még nem volt, ma meg lett, hanem nyilván régebb óta dolgoztak rajta, csak ezt nem kötötték az orrunkra (az Opera ilyen szempontból elég zárkózott). Emellett meg tudjuk, hogy a levelező is kap némi ráncfelvarrást.

HW gyorsításnak meg valóban nincs sok gyakorlati haszna (de azért valamennyi már van!), és elég kellemetlen, hogy ennyit késnek, holott ők beszéltek róla először, de ha jó színvonalú lesz, és olyan teljes körű, ahogy ígérik, akkor nincs itt olyan nagy gond.

Akik meg az asztali verziót temetik, gondoljanak a 10.5-re, ami alapjaiban újította meg az Operát, és sereghajtóból éllovassá tette, pedig egyes "újságírók" már eléggé leírták...

David Storey egyébként arról írt (immár csak kívülállóként), hogy az Operában már elég sok funkció van, mostantól jobban rágyúrnak a Core frissítésekre, és a meglévő funkcionalitás turbózására (tulajdonképpen, ha belegondolsz, az egérmozdulatok súgója vagy a többi apró tipp is egy lépés volt ebbe az irányba).
süti beállítások módosítása