A címben szereplő lehetőségek állnak rendelkezésünkre a következő Dither-féle patch használatával. Ezúttal nem kapunk futtatható állományt, csak egy Perl scriptet, amit legegyszerűbben úgy tudunk futtatni, hogy a XaNoCTA patch azonos nevű (xa-nocta.pl) fájlját lecseréljük a postban szereplőre.
Mikor engedélyezzük a UserJS-ek futását HTTPS kapcsolatokon, az Opera hülyebiztos okokból minden indítást követően, mikor meglátogatjuk az első oldalt HTTPS kapcsolaton keresztül, feldob egy dialógust, amelyben megkérdezi, hogy biztosan akarjuk-e engedélyezni. Ez hosszútávon zavaró lehet. A patch erre is megoldást nyújt.
Hogy miért jó ez nekünk? Mert nem biztos, hogy a számunkra szükséges funkcionalitás elérhető kiegészítő formában, vagy nem akarunk kiegészítőt használni olyasmire, amire egy pár soros UserJS is bőven elég. A HTTPS kapcsolat viszont egyre terjed, már a legnépszerűbb oldalakon, mint Facebook, Twitter, Google is lehetőségünk van ezt a némileg lassabb, de biztonságosabb módot használni. Ennek persze leginkább nyílt hálózatokon, mint WiFi, több gépes hálózatok van lényegi értelme, ahol bárki monitorozhatja a hálózati forgalmat.
A kikapcsolható domain kiemelésnek leginkább a konzervatívabb felhasználók örülhetnek, akik egyrészt maguktól is el tudják dönteni, hogy egy URL-ben melyik rész a domain és kiszűrni az adathalász trükköket, valamint zavarja őket a még skin.ini-vel is megváltoztathatatlan, halványabb szürke szín, amely az URL többi részének a színe.
A XaNoCTA-féle Flash-patch-hez különösebb kommentárt nem fűzök, mert ugyanaz a funkciója, mint a már korábban postolt UserJS-nek, előnye azon túl, hogy tisztább megoldás (értsd: jobb kiiktatni a szükségtelen dolgot, mint automatizálni valamit, amire eleve nincs szükségünk, értve ez alatt a plusz kattintást, amit a UserJS végzett el helyettünk) és, hogy mindenhol működik. A HTTPS korlátok a mostani patch segítségével eltűnnek ugyan, de ha RSS-ben jön le egy post beágyazott videóval, akkor ott ugyanúgy el kell végeznünk a plusz klikkelést. Valamint a UserJS-es megoldás (mint minden userJS) kódot injektál a céloldal(ak)ba, ami főként globális userJS-eknél (amik minden oldalon működnek, nem egy oldalt bővítenek specifikus funkciókkal) előidézhet oldalmegjelenítési és működésbeli problémákat.
Hátránya viszont, hogy minden frissítéskor el kell végezni, mivel az opera.dll hordozza az Opera aktuális verzióját. Ez főként azon felhasználóknál jelent kellemetlenséget, akik mindig az aktuális előzetest használják, de valamit valamiért.
Mivel a most következő műveletsor valószínűleg nem lesz magától értetődő mindenki számára, ezért egy kis bevezetés következik, de ne riasszon senkit el, nem olyan bonyolult, mint amennyire hosszú ez a post. Ettől függetlenül erősen javasolt, hogy csak azok próbálják ki, akik rendelkeznek némi alapismerettel az általuk futtatott operációs rendszert illetően.
A patch úgy működik, hogy lecserél a célfájlban, esetünkben az opera.dll-ben egy sort egy másikra.
Lépések:
- Töltsük le ezt a fájlt
- Bontsuk ki egy tetszőleges, user jogosultságú helyre.
- Töltsük le ezt a patchet
- A lementett .txt fájlt nevezzük át xa-nocta.pl-re
- Írjuk vele felül a régi xa-nocta.pl nevű fájlt.
- Másoljuk át az opera.dll-t abba a mappába, ahol a xa-nocta.pl található
- Futtassuk a xa-nocta.bat nevű fájlt duplaklikkel.
- Ha kiírta mindenhol, hogy SUCCESS, akkor sikerült a művelet
- Az új opera.dll-lel írjuk felül a régit. Ha bármi problémát tapasztalunk az opera.dll_original nevű fájlt visszanevezve opera.dll-re és visszamásolva minden a régi.
Flash objektumokhoz kapcsolódó No-Click-To-Activate, amely megkímél minket a továbbiakban a felettébb idegesítő "Kattintson az eszköz aktiválásához" plusz kattintásoktól, amelyet az Opera Software már csak azért sem vehet ki hivatalosan, mert az Eolas nevű patenttroll egyesület megbüntetné őket komoly összegekre.
A patch 4 különböző módosítást is magába foglal:
- No-Click-To-Activate
- Natív mp3 lejátszás HTML5 alapokon (ehhez az itteni zipben lévő gstreamer könyvtárban lévő fájlok szükségesek, csak az exét nem kell futtatni.)
- URL többi részének kiszürkítésének kikapcsolása
- Ha engedélyezzük a UserJS futtatást HTTPS kapcsolatokon, akkor nem kapunk megerősítő dialógust minden alkalommal, mikor meglátogatunk egy HTTPS oldalt böngésző indítás után.
Ha valamelyik nem kell, akkor töröljük ki azt a részt a két kapcsos zárójellel ({},) együtt.
Tehát ha szeretjük például az URL többi részének kiszürkítését akkor szedjük ki ezt a részt:#halfgray addresstext patch by Nibiru { desc => 'Halfgray address to black Opera 11.x', assert => undef, test => qr/\xD9.{4}\x67\xD9\xBC\x24.\x00\x00\x00/, match => qr/\xDD(.{4})\x67\xD9\xBC\x24(.)\x00\x00\x00/, replace => '"\xD9$1\x67\xD9\xBC\x24$2\x00\x00\x00"' },
Vagyis a PasteBin-en lévő forrásban a 26-tól 33-ik sorig mindent.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Teddy Beer 2011.06.02. 14:14:38
Amit előtte írtál az sem igazán világos. Mi van a címben? Miért jó ez nekem (nekünk) és miért lehet rossz? Beszélni magyar, még mielőtt gépi kódra váltasz. Ez nem az első alkalom. Amúygis hajlamos vagy túlbonyolítani a dolgokat (még a régi telepítős adblockos résznél pláne).
Mihics Zoltán (Med1on) 2011.06.02. 14:58:52
Mihics Zoltán (Med1on) 2011.06.02. 15:08:23
1027) nem fut le, de a többi módosítás tökéletesen működik.
Teddy Beer 2011.06.02. 15:14:09
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.02. 15:40:57
@Med1on: Lehetne, csak nem sok értelme lenne, mivel a példa azt mutatja, hogy aki a fenti leírás alapján nem tudja megoldani (amit csak először kell megcsinálni, utána már csak 2 drag and dropból és egy duplaklikkből áll a művelet mondjuk TC-vel) az jobb, ha nem garázdálkodik ilyen mélységekben.
A Windows is ezért "szar" a köztudatban, mert számtalan next-next-finish lehetőséget biztosít olyasmihez, amihez nem kéne, gondolok itt elsősorban a Registry pucolókra és Tweaker programokra.
A XaNoCTA valóban nem működik, de XenoAntares már tud róla: my.opera.com/XAntares/blog/xanocta#comment61915322
JanaS086 2011.06.03. 10:40:54