Magyar Opera

Jogvédett beépülők és az Opera

Az Opera 9 egyik érdekes "hibája", hogy néha bizonyos tartalmak használata előtt még kell egyet kattintani, és erre egy Kattintson az eszköz aktiválásához és használatához üzenettel lelkesen figyelmeztet is az Opera. Többen is panaszkodtak, hogy ez a kattintás teljesen értelmetlen, és semmi értelme nem volt bevezetni.

A probléma azonban nem egyedülálló: az Opera Watch cikke alapján kiderül, hogy ezt a megoldást nem csak az Opera vezette be, hanem idén áprilisban már az Internet Explorer is. Az egész gyökere valójában egy 1994-ben bejegyzett Eolas szabadalom, ami a különböző beépülő tartalmak használatát (mint a Flash, Java vagy ActiveX) írja le a böngészőkben, amiket manapság valójában szinte minden böngésző használ. Mivel ez a fukció teljesen alapvető, így a W3C 2003-ban arra kérte az USA szabadalmi hivatalát, hogy vizsgálja felül a szabadalom jogosultságát. Bár akkor a szabadalmat eltörölték, de az Eolas természetesen fellebbezett a törlés ellen.

A hivatal ezután 3 évig gondolkodott a problémán (vagy csak ott is lassúak), és nemrég, június 6-án bejelentette, hogy a szabadalom mégis érvényes. A Microsoft így már korábban is sejthette, hogy ez lesz az eredmény, mivel már áprilisban előre módosította az Internet Explorer működését. Az Opera az új verzióban valójában megpróbál előremenekülni, mivel a kattintós módszer már nem fedi teljesen a szabadalomban foglalt leírást, így talán elkerülhetik a hosszas pereskedést. A Microsoft már egyszer elvesztette ezt a pert az Eolas ellen, és 520 millió dollárba került nekik a különös szabadalom, úgyhogy érthető az Opera félelme.

Szóval valójában ezért kell feleslegesen kattintanunk. De ha nem akarsz kattintani, használhatod a No-click-to-activate userjs-t.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr2711207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása