A jelek szerint az Opera fejlesztői eléggé el vannak maradva a maguk elé tűzött céloktól, ezért az eddigiektől eltérő fejlesztési tervvel igyekeznek gyorsítani a folyamaton. Ennek értelmében jelentősen kibővítették a fejlesztőcsapatot. Mindemellett a széleskörű platform-integráció is gondot okoz nekik, így úgy tűnik, hogy a Windows-os változat előbb el fog készülni, mint Mac-es és Unix-os társaik.
Egyszóval úgy tűnik, most először előbb jelenik meg a Windowsos verzió, mint a többi, méghozzá nagyjából akkor, amikor utóbbiak elérik a béta státuszt. Ezt követően persze jobban tudnak összpontosítani amazok véglegesítésére.
Ennek a kapkodással felérő rohanásnak a termése a mai előzetes, amire szinte egész héten vártunk. Tartalmaz néhány jelentősebbnek mondható változtatást is, például a menüt teljesen átrendezték. Ezen felül javítottak pár hibát is, igaz messze nem mindent, és néhány új probléma is felmerült.
A Unix felhasználóknak jó hír, hogy az új fejlesztési terv ellenére ma nekik is jutott előzetes. Így ők is részesülnek például a Carakan illetve a Presto továbbfejlesztéséből, a könyvjelzők javításából valamint a megnövelt stabilitásból. Előbbi a saját tesztem szerint gyorsult valamelyest a Sunspider-en, viszont rontott a Peacekeeper teszten.
Bár sokaknak nem tetszik, a mai kiadásban már az Opera 10.20 alfájában megismert új widget-motor dolgozik, tehát a minialkalmazások már külön települnek, és a böngésző megnyitása nélkül is futtathatóak.
A felhasználói felület fejlesztése is új szakaszába lépett. A már említett menü-megújuláson túl az ikonok is fejlődtek, valamint az állapotsáv megjelenése is változott némelyest - nem biztos, hogy előnyére. Leginkább a panelkapcsoló fog ki a tervezőkön, most éppen az állapotsávon kapott helyet, miután már megjárta a címsávot és a fülsávot is. Még van néhány sáv, lehet próbálkozni...
Ismert hibák:
- fagyás a Tartalom mentése másként használatakor
- Windows alatt hiányoznak a menüikonok
- JavaScript problémák, amik használhatatlanná teszik a Facebook-ot
- néhány minialkalmazás-funkció nem működik megfelelően Mac és Unix alatt