Magyar Opera

10 zseniális apróság az Operában

Többrészes sorozatunkban megkíséreljük bemutatni az Opera főbb jellegzetességeit. Mindezt a jobb áttekinthetőség érdekében listaszerű felsorolásban. Ez már a harmadik rész: az első az Opera sikertelen újításairól, a második pedig az Opera öt alapvetéséről szólt.

Egy mai böngésző hihetetlenül bonyolult felépítésű, hiszen a webes nyelvek minden eddiginél sokrétűbbek. Azonban egy browser nem csak a renderelő motorból áll, hanem számos funkcióval próbálja megkönnyíteni a felhasználó dolgát. Ez igaz minden böngészőre, de különösen az Operára.

Természetesen nem minden funkció egyforma, vannak különösen komplex megoldások, amik talán már nem is tekinthetők funkciónak, sorozatunk második része is ezekkel foglalkozott. Most a másik végletet vizsgáljuk meg, az olyan egyszerű képességeket, amiknek inkább a hiánya tűnik fel, mintsem a megléte. Sőt, sokan nem is ismerik őket, mert kevésbé nyilvánvalóak, mint mondjuk egy Gyorshívó vagy a beépített levelező kliens. Mégis óriási a jelentőségük, hiszen sokat adnak hozzá a számtalanszor emlegetett "felhasználói élményhez".

A most bemutatásra kerülő funkciók kiválasztása meglehetősen önkényes, biztosra veszem, hogy ti is tudtok hasonlókat. Remélem, a hozzászólásokban meg is osztjátok őket a többiekkel...

1. Beillesztés és ugrás

Normál esetben az ember kimásol egy webcímet, beilleszti a címsávba (Ctrl + C), majd nyom egy Enter-t. Ezt a műveletsort egyszerűsíthetjük, ha a menüből nem a Beillesztés-t, hanem a Beillesztés és ugrás-t választjuk, vagy a Ctrl + Shift + V (régi kiosztás szerint:Ctrl + B) kombinációt használjuk.

2. Gyorskereső mezők

Mi sem könnyebb, mint megtalálni valamit, ha van egy keresőmezőnk. Az Operában pedig mindenhová jutott egy, a Könyvjelzőkhöz, a levelezőbe, a jegyzetekhez... stb. Ráadásul nem csak egyszerűen rákeres, hanem gépelés közben folyamatosan szűkíti a találatokat.

3. Lapon belüli gyorskeresés

Ma már mindenhol alap, de nem volt ez mindig így. Az Operával viszont már évek óta kereshetünk ily módon. Nyomjuk meg a . gombot az oldalon belüli szöveg kereséshez, vagy a ,-t, ha csak a linkekben szeretnénk keresni, és az Opera gépelés közben minden találatot kijelöl. Innen aztán az F3-al lépkedhetünk a találatok között (visszafelé pedig a Shift + F3-al).

4. Keresők hozzáadása

Ez egy viszonylag új funkció, de szintén hihetetlenül zseniális. Egyszerűen kattintsunk jobb egérgombbal a kérdéses keresőmezőbe, majd válasszuk a Kereső készítése... pontot. Adjuk meg a kulcsszót, és készen is vagyunk. A legszebb, hogy keresőmotorjainkat a Link le is szinkronizálja., immár a mobil eszközeinkkel is.

5. Gyorsbeállítások

Egy honlappal kapcsolatban elég sok mindent be lehet állítani, de néhány opció esetén különösen hasznos, ha gyorsan hozzáférünk. Semmi gond, csak nyomjuk meg az F12-t, és már ki is kapcsolhatjuk például a beépülőket. Mivel általában ilyenkor csak egy beállítást szeretnénk megváltoztatni, külön előny, hogy a beállító menü az első kattintást követően magától eltűnik.

6. Állapotjelző

Az oldal betöltődését sokféleképpen szokták jelezni a böngészők. Az Opera alapértelmezésben a címsávban mutatja az állapotot egy jól látható, informatív, mégis a legkevésbé tolakodó módon.

7. Kuka

Véletlenül bezártál egy honlapot, amit nem kellett volna? Korábban már becsuktad, de most meggondoltad magad? A fülsáv jobb oldalán csak kattints a Kukára, és rögtön kapsz egy listát a bezárt oldalakról, ahonnan egy kattintással előhozhatod azt, amelyik neked kell. Egy ideje már ablakokkal is működik a dolog.

8. Képek tiltása

Főleg régebben, a modemes időkben jött jól, ha letiltottuk az oldalon lévő képeket, de még ma is jelentősen meggyorsíthatja az oldalbetöltéseket, ha csak a szövege vagyunk kíváncsiak. Egyszerűen nyomjuk meg az Shift + i gombot. Ez azt is feltételezi, hogy engedélyezve vannak az egygombos gyorsbillentyű-parancsok!

9. "Hotclick"

Ha egy szóra duplán kattintunk, automatikusan megjelenik a környezeti menü, amivel megspórolunk magunknak néhány mozdulatot. Egyeseket zavart ez a funkció, de akkor akár ki is kapcsolhatjuk.

10. Azonosítók

Minden könyvjelző, vagy könyvjelzőmappa rendelkezhet azonosítóval. Írjunk ide egy jellemző karaktersort (vagy néhány betűt), és ezt begépelve a címsorba, a kérdéses oldalon találjuk magunkat. Még egyszerűbb, ha a Shift + F2 kombinációt használjuk, ekkor ugyanis még Enter-re sem lesz majd szükség. Amint egyértelművé válik, mit akarunk, azonnal "ugrik" is a böngésző.

+1 Szálkövetés

Ez ugyan a levelezőhöz kapcsolódik, de szintén nagyon praktikus. Erre a gombra kattintva azonnal egy fa-struktúrában olvashatjuk az adott levél közvetlen előzményeit és a rájuk adott válaszokat. Nem tűnik nagy dolognak, de például az Outlook és a Thunderbird 3 még csak most készül bevezetni, tehát mondhatjuk talán, hogy az Opera megint megelőzte a korát.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr191580325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2009.12.07. 19:19:25

Szeretem az ilyeneket, mert pipálhatom hogy mit ismertem, és általában van néhány olyan hasznosság is, amit nem ismertem, de itt nem akadt. Remélem azért másnak nyújt okosságokat. Ami engem nagyon megragadott az a kuka, hogy tényleg mindent mindenhonnan (én általában több ablakkal dolgozom, és baromi jól jön, hogy ennyire okos a szemetes), no meg a keresőkészítés. Hiszen az a keresős móka annyira egyértelmű (csak ki kell kukázni a html-ből a post/get kérést), és más mégsem csinálta meg...

Foli · http://worldofoli.tumblr.com 2009.12.07. 19:36:56

Hotclick: Ha háromszor kattintunk, akkor a mondatot jelöli ki. Ha meg négyszer, akkor az egész szövegrészt. Ilyenek miatt lehet szeretni az Operát :)

Oscee 2009.12.07. 19:51:57

Beillesztés és ugrás szerintem Ctrl+Shift+V

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.07. 20:08:00

A Paste & Go ráadásul billentyűparanccsal működik már a kezdetektől, de azokban a böngészőkben, ahol implementálták a funkciót még mindig nem jutottak el idáig, hogy saját billentyűparancsot adjanak neki. Pedig mennyivel egyszerűbb egy Ctrl+C majd Ctrl+B-t nyomni, mint egérrel szenvedni, főleg mikor nem is böngészőben megjelenített tartalmat helyezed vágólapra.

A keresők hozzáadásának még van egy olyan előnye, hogy Operában gyakorlatilag mindenhol működik (ahol direkt nincs letiltva, például vixy.net). Firefoxban hiába kattintasz bele például a webforditas.hu dobozába, Operában viszont ott is felkínálja a lehetőséget.

A kukát kiegészíteném annyival, hogy ez szintén mindenhol megtalálható. A könyvjelzőknél a Mail/RSS-nél (RSS-nél csak ha engedélyezve van az M2), jegyzeteknél, Unite App-oknál, widgeteknél, contact-oknál.

A képek letiltásánál van egy hiba. A "g"-nek csak a Mail-ben van funkciója, a Shift+G pedig szerzői/saját nézet között váltogat. Te a Shift+i-re gondoltál szerintem, az az, ami No/Cached/Show között váltogat.

Az i billentyűvel pedig betölthetjük a be nem töltődött képeket utólag.

Hotclick: Szintén egy gyöngyszem ez a funkció, ugyanis ezt sem tudták normálisan implementálni máshol. Egy alternatíva van rá rókában, de az mindig felugrik, akkor is, ha csak kijelölöd simán a szöveget, nem csak a duplaklikknél. Na és szintén az Opera az egyetlen, ahol a kijelölés is profi módon van megoldva.
Duplaklikkre csak a szót jelöli ki, nem pedig az utána következő space-t, mert gyorsabb kétszer BackSpace-t nyomni, mint a BackSpace+Space kombó. 3 klikkre egész mondat, 4 klikkre pedig bekezdés.

Ez is egyike azon funkcióknak, amiket kevésbé tudok tolerálni, mikor kénytelen vagyok másik böngészőt használni, amiben meg kell írnom mondjuk egy postot, vagy egy fórumbejegyzést (nem beszélve a BBCode/HTMLCode menü hiányáról).

Teddy Beer 2009.12.07. 20:14:49

Legalább jó valamire az F12... XD
Régen használtam Thunderbirdöt és mintha lett volna valami szálkövetés-szerű funkció már akkor is.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.07. 20:18:10

@Oscee: Nem ismerheted eléggé az Operát, ha nem a régi (9.2x kompatibilis) billentyűparancsokkal használod. :)

Tomio 2009.12.07. 22:11:17

Levelezőben szerintem a legnagyszerűbb a levelek csoportosítása, szűrése egyszerű szabályokkal. Ezt csinálja az iTunes is playlist-ek készítésére vagy a Lightroom, csak az Opera régebb óta tudja. Sokat használom a füleknél a másolat készítését. Operán kívül nálam a Flock van fenn, ott szoktam keresni ezt a funkciót, nem tudja.
Hasznos a link megnyitása új fülön is, én egér középső gombot használok erre.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.07. 23:03:20

@Tomio: Mivel FF alapú talán működnie kéne, hogy a Ctrl nyomvatartása mellett húzod a másolni kívánt tabot egy üres helyre.

Koenigsberger 2009.12.08. 01:26:52

Hehe, most itt csak a saját seggünket nyaljuk, mint a macska, de akkor is igaz, hogy - nyilván az egérmozdulatok után - ezek a funkciók tényleg idegesítően hiányoznak más böngészőkből. :)

Oscee: ja, mint mondják, tanulj bele a régi (épeszű, normális) 9-es operás billentyűparancsokba, azokat még nem Liszt Ferencre optimalizálták, hogy hat billentyűt kelljen két ujjal lenyomni. :) (Agyrém, hogy mindent átvariáltak Ctrl+Alt(+Shift) kezdetűre.)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.08. 01:41:41

@Koenigsberger: Ha még csak ezt tették volna, de 70%-uk meg is szűnt.

szentark 2009.12.08. 03:44:00

@Foli: Zseniális!!! 4 éve Operázok,és ha most nem írtad volna ide, hülyén halok meg! Köszi!

MagicalCritical · http://sellbuypokerstars.com 2009.12.08. 06:39:11

@szentark: Kit érdekel, hogy hány éve Operázol? Vannak olyanok is, akiknek ez új információ.

Köszi a 3x-4-x klikket, eddig ezt nem tudtam :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.08. 07:11:54

@MagicalCritical: Elnézve a korábbi hozzászólásait egy olyan érzésem, hogy ezt nem átvitt értelemben írta, hanem tényleg nem tudott egy csomó mindent, amit most megtudott és ezt megköszönte. :)

lalolib 2009.12.08. 08:55:55

@tetra: csatlakozom én is, ezeket a cikkeket szeretem a legjobban! Nekem például a "Hotclick" volt újdonság és nagyon hasznos. Eddig kijelöltem a szót, most nem kell babrálnom az egérrel.

lalolib 2009.12.08. 09:02:05

@Foli: Kipróbáltam, tényleg haláli egy funkció!

Mesmoryser 2009.12.08. 11:38:07

Azért oda lehetett volna írni a bevezetőbe, hogy ezek a régi billentyűparancsokkal működnek így, mert nem mindenki azt használja, és az itt leírtak fele máshogy működik az új parancsokkal. A még korrektebb az lenne, ha mindkét konfig szerint le lennének írva.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.08. 11:42:00

@Mesmoryser: Van benne igazságod, de azért túlzásokba nem kell esni. Csak a "Ctrl+B" meg a "g" nem megy a régi módon, minden más azzal is jó.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.08. 11:53:14

@Mesmoryser: Legközelebb oda lesz írva. Különben már volt szavazás is róla, hogy ez legyen-e az alapértelmezett a magyar OperaUSB-ben, aztán rajtam kívül mindenki leszavazta. :( Pedig az új billentyűparancsokkal úgy tönkretették, hogy aki azzal kezdi el használni nem csodálom, hogy nem sok különbséget lát a FF és az Opera között. A billentyűparancsok a felhasználói élmény minden területén szerepet játszottak.

@cousin333: Pontosítsunk. A Ctrl+B máshogy van, a "g"-t nem tudom honnan vetted, mert olyan nincs egyikben sem, a Shift+i és az "i" pedig hiányzik az újból.

Egyébként gondoltam már rá, de már a 9.5 óta így postoljuk, volt kb 2 cikk, amiben meg lett említve, az egyikben, hogy megváltozott, a másikban, hogy felhasználói nyomásra visszatették a régit is, de még senki nem kifogásolta a kommentekben, hogy nem működik neki az adott funkció, szóval gondoltuk, hogy vagy az itteni látogatók is a régit használják, vagy veszik a lapot. :D De jó, hogy írtatok visszajelzést, mert így legalább mi is tudjuk mi a helyzet. :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.08. 11:57:25

@penge™: Fura. A "g" szilárd meggyőződésem volt, de ezek szerint már a 9.2-ben (vagy előtte) is áttúrták egyszer.

A cikket javítottam, az észrevételeket pedig köszönjük.

Darkcomet 2009.12.08. 14:27:42

A Thunderbird mar eleg regota tudja a szalkovetest, kb. 5 eve hasznalom, es mar akkor tudta.

Ómájgád 2009.12.08. 14:46:43

@Foli: 3x, 4x klikk; basszus ezt nem is tudtam :), meg a linkben keresést sem ","-vel.

Ne felejtsük el a tisztán billentyűzetről való navigálást az oldalakon. Shift nyilak: intelligens navigáció a linkek között, TAB a form elemek között.

Másik kedvencem a jobbklikk menüből lehet a kijelölt részt szótárban keresni, vagy linkként ráugrani.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.08. 14:56:59

@Ómájgád: Na a Tab-os form a másik, amire nem találtam sehol máshol alternatívát. Pedig milyen kényelmes, hogy egy, maximum kétszeri Tab lenyomásra egyből az oldalon található keresőmezőbe ugrik, bárhol is legyen, ellenben például FF/Chrome-nél vagy 20x kattintgathatod, mire végre odaér, aztán már megunod és egérhez nyúlsz.
Mellesleg itt a blog.hu-n is működik, csak itt Shift+Tab-ot kell nyomni komment gépelése közben, majd Enter-t.

Mesmoryser 2009.12.08. 20:40:14

Nagyon meglep, hogy ilyen sokaknak újdonság a 3x, 4x kattintás. Nekem az annyira alap, hogy eszembe se jutott eddig, hogy más böngészőkben ne működne :D

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2009.12.08. 21:38:39

@Mesmoryser: nekem annyira alap, hogy ki kellett próbálnom, hogy a notepad nem így működik :O Azért durva, én azt hittem ez ilyen általános szövegmegjelenítő tulajdonság...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.08. 21:53:04

@tetra: Nem véletlenül használom sokszor már a notepad helyett is a jegyzeteket full tabon (Ctrl+Alt+E). Amúgy a Notepad még egész használható például a Wordpadhez képest. Na ott próbálj meg egy egybefüggő szövegrészben kijelölni egy részletet. Az egészet ki fogja jelölni space-től space-ig, az egyetlen megoldás a Shift nyomvatartása + jobbra/balra nyíl. :D

Dzsini 2009.12.08. 23:02:52

amitől ma viszketést kaptam az egyetemen: Firefox van, és ott a ctrl+tab sorban pörgeti a füleket, nem a legutóbbi használat szerint... (a shift+nyilakról nem is beszélek)

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2009.12.09. 11:30:55

Mondjuk nálam alapból ez a beállítás (márhogy kép, lista nélkül, tabsorrendben menjen), de ez az én döntésem volt. Ahogy én használom úgy ez a kényelmes :)
süti beállítások módosítása