Az utóbbi 1-2 évben - legújabban éppen az Opera 10.5 kapcsán - ha szóba került a JavaScript, akkor túlnyomórészt a milliszekundumok játsszák a főszerepet, azaz a különféle sebességtesztek. Tulajdonképpen mindenki alapnak veszi, hogy JavaScript terén csak ez lehet a különbség a böngészők között.
Pedig a nyelv elég összetett ahhoz. hogy az egyes böngészők a szabványt ne mindenhol kövessék megfelelőképpen. Sőt, ahogy a Chromium blog bejegyzése fogalmaz: a net (a "való világ") akár meg is követelheti a szabvány megkerülését.
Persze elsősorban nem ez a követendő példa. A nevezett cikkben szereplő Sputnik tesztnek például éppen az a célja, hogy a szabványkövetést ellenőrizze különböző tesztesetek futtatásával. Jelenleg az ECMA-262 3. kiadása alapján ellenőrzi több, mint 5000 rövid teszt futtatásával, de várható a mostanában bemutatkozó ECMAScript 5 folyamatos beépítése is.
Bár a kezdeményezés tavaly júniusra datálódik, mostanra készült el az a tesztsorozat, ami képes az összes tesztet gyors egymásutánban lefuttatni a böngészőkben. Persze a lap készítői mindjárt meg is ragadták az alkalmat, hogy leteszteljék a legnépszerűbb böngészőket, íme az eredmények:
Némi magyarázat persze szükséges. Minél több tesztet teljesít sikerrel egy böngésző, annál közelebb van a középponthoz. Az Opera a 10.5 a jelenleg elérhető 5245 tesztből 5167-et sikerrel teljesít, azaz mindössze 78 hiba fűződik a nevéhez. Ezzel szemben a Safari 159, a Chrome 218 a Firefox 256, az Internet Explorer pedig 463 hibát vét. Ezek alapján tehát az Opera teljesít legjobban ebben a kimerítő tesztben!
Az sem mindegy, hogy hol helyezkednek el a körön belül: minél közelebb van egymáshoz két böngésző, annál több a "közös hiba". Látható, hogy az Explorer számos hibája egyben meglehetősen egyedi is. Ezzel szemben a többiek nagyjából együtt vannak, megtartva persze a tisztes távolságot.
A tesztoldalon bárki letesztelheti a saját böngészőjét. Arra azért figyeljünk, hogy meglehetősen gépigényes, főleg régebbi böngészőt és lassabb gépet használók számítsanak lassulásokra, esetleg a teszt megszakadására. Egy leállítás és újraindítás segíthet az ügyön.