Magyar Opera

A hét hírei - 2010. november 8.

Az előző hét messze nem volt olyan gazdag, mint az azt megelőző - ezt cikkünk terjedelme is jelzi majd - de nem is volt teljesen eseménytelen.

Opera Mobile: November 9-én Androidra is

Mint a héten kiderült, hosszas fejlesztés után a Mobile első androidos változata, amely a 10.1 béta névre hallgat november 9-én (azaz holnap) válik elérhetővé. Természetesen a jövevényt mi is leteszteljük, amint megérkezik (mondjuk estig azért várni kell).

Az újdonságokat illetően nincs sok információnk: nyilván az egyik legfrissebb Presto motor érkezik majd, feltehetően a Carakan JavaScript motorral, Geolocation API támogatással és két ujjas nagyítással. Szó volt hardveres gyorsításról is, ez a végleges 10.1 része lesz, arra vonatkozóan viszont nem találtam hitelt érdemlő leírást, hogy már a mostani bétában is helyet kap, persze nem lehet kizárni, sőt!

Opera Mini: tovább terjed

A Mini az Opera legnépszerűbb böngészője, a felhasználók száma már egy ideje megelőzi az asztali operásokét is! Nem véletlen, hogy amíg PC-s fronton sereghajtónak számítanak a maguk 2-3%-os részesedésével, addig a mobil üzletágat elég jól kézben tartják - piacvezető pozícióból.

Egyik sikerből jön a másik: az Opera Mini által elérhetővé tett csökkentett adatforgalom sok mobil szolgáltató figyelmét is felkeltette. Paradox módon nekik is érdekük a Mini takarékossága. Egyfelől sok olyan emberhez lehet eljuttatni a - fizetős - mobilnetet, aki eddig nem használta, vagy azért mert drágállotta, vagy mert nem volt hozzá megfelelő készüléke - a Mini mindkét problémán segít.

Másfelől a hálózatok kapacitása se feltétlenül áll a helyzet magaslatán, a tömörített adatforgalommal némi lélegzethez juthatnak. Itt hívnám fel a figyelmet, hogy a Mini - akárcsak az Opera többi fejlesztése - globális termék, a hazai mobilnet esetleges kedvező állapota nem jelenti azt, hogy máshol is jól mennek a dolgok. Indiában például sokkal többen neteznek mobilról, mint PC-ről, ami megintc sak nem helyi sajátosság.

Szóval a lényeghez visszatérve: az elmúlt héten két megállapodás is született ezzel kapcsolatban, és mindkettő elég fontos. Az első, a Telenor Serbiával kötött partnerség Szerbia közelsége miatt érdekes számunkra. A másik pedig a leghatalmasabb piacon való terjeszkedés okán, az Egyesült Államokban működő T-mobile ugyanis a Minit kínálja majd a kevésbé okos telefonjaira.

Mindkét üzlet lényege hasonló a korábbi módszerekhez. A megállapodás értelmében az Opera Mini vagy gyárilag előtelepítve, vagy a szolgáltatótól letöltései között válik elérhetővé a felhasználók számára. Ezt időnként még megfejelik egy netcsomag akcióval is.

Opera Mini: szerverek hűvösön

Szintén a Minihez kapcsolódó hír, hogy az Opera birtokba vette az új izlandi adatközpontját, ami 20 millió embert fog ellátni mobil nettel. A Thor nevű adatközpontban az Opera az egyik első "lakó". A központ különlegessége, hogy a közismerten forrófejű szerverek által termelt hő elvezetésénél erősen támaszkodik Izland ilyen szempontból kiváló földrajzi és klimatikus adottságaira.

Az Opera tulajdonosai a lépéstől komoly költségcsökkentést várnak, de a környezeti - és az ebből fakadó marketing - hatás sem lebecsülendő. A felhasználók elvileg semmit nem vesznek észre a változásból, sőt, remélhetőleg gyorsabb is lesz a szolgáltatás az európai, afrikai és ázsiai netezők számára.

My Opera: nyerj egy Samsung Galaxy S készüléket

Az új Mobile kiadásra időzítették nyereményjátékukat is. Mindössze annyi a dolgotok, hogy készítsetek egy androidos háttérképet a böngészőhöz. A főbb feltételek:

  • legalább háromféle felbontás:WVGA (960x800), WVGA (960x854) és HVGA (640x480)
  • JPG vagy PNG formátum
  • határidő: van legalább egy heted [már szerintem nincs...]
  • a terveket a prizes@opera.comcímre küldd
  • a nyerteseket az Opera fejlesztők csapata választja ki

My Opera: megújult a minialkalmazások oldala

Szintén a hét eseményeihez tartozik, hogy frissült az operás minialkalmazások számára fenntartott oldal megjelenése. Az új design sokkal letisztultabb lett (kevesebb ikonnal), és jobban is illeszkedik az opera.com általános arculatába.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr892434402

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Opera : A hét hírei - 2010. november 8. 2010.11.09. 07:24:44

Az előző hét messze nem volt olyan gazdag, mint az azt megelőző - ezt cikkünk terjedelme is jelzi majd - de nem is volt teljesen eseménytelen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emoryy 2010.11.08. 23:10:58

A háttérképes nyereményjátékkal kapcsolatban:
A határidő pontosan 11-e:
my.opera.com/chooseopera/blog/2010/11/08/the-great-big-android-wallpaper-post

Egyébként én is részt veszek a versenyben, a fent linkelt posztba ki is került az egyik művem. :) Lehet tippelni, hogy melyik az :D

(Ha ott a posztban az egyik képre rákattintotok, hogy nagyban is megjelenjen, jobb oldalt a navigációnál többi képemet is meg lehet találni.)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.11.08. 23:24:12

Csodálkoztam is, hogy mit keres a Choose Opera fejlécében a guglis robot Operás köpenyben. :D

Darkcomet 2010.11.09. 07:35:53

Most éppen androidos opera mobileról irok. Gyors, mint a villám, a többi androidos böngészőt lazán magamögé utasítja. A turbó mód nem teljesít olyan jól, mint a mini tömörítése, de pl. az index főoldalát így is még lehet úszni 6száz MiB-ből. Nekem nagyon bejött idáig.

Dixon 2010.11.09. 09:20:03

Nekem sajnos Spicán csak a töltő képernyőig jut majd kilép :(
Pedig vártam nagyon, bár féltem, hogy ez lesz de sajna kicsi a hardver hozzá, vagy még nincs eléggé optimalizálva :(

Teddy Beer 2010.11.09. 10:19:19

'A felhasználók
elvileg semmit nem vesznek észre
a változásból'

lassabb lett időnként és ezzel együtt nem mindíg tölti le az oldalt. Kevesebb lett a floodolás ami régi hibát 'orvosolgat'. Tehát volt egy kis változás.

Teddy Beer 2010.11.09. 10:24:02

a hvga nem 640*480 as. Az inkább full vga xD a többi is egy csöppet gyanús...

Dixon 2010.11.09. 10:45:39

Mégis megy, de majd meló után tesztelgetem jobban.
De fura mert oldalról letöltött nem indult el, Market-ről letöltött viszont igen.

Emoryy 2010.11.09. 11:04:48

@Teddy Beer: HVGA, mert a 640x480-ból egyszerre csak 320x480 látszik. A háttérkép oldalra scrollozik

Teddy Beer 2010.11.09. 18:09:53

@Emoryy: Így sem logikus. Háttérképnek meg mehet akármi.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.11.15. 02:06:30

Nem akarom spoilerezni a jövőheti (vagy azutáni) híreket, de figyelmes lettem egy scriptre az opera.com oldalain: lct.salesforce.com/sfga.js

Innentől mindenkire rábízom, találgasson. :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.11.16. 19:37:24

@Emoryy: Láttam. Gratulálunk és üdv a klubban :)

Emoryy 2010.11.16. 19:38:56

Köszi!
(milyen klubról van szó? :) )

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.11.16. 19:40:28

@Emoryy: A Galaxy S tulajdonosok klubjáról, természetesen...

ui: ne felejtsd el letölteni rá az Opera Mobile-t :) Mondjuk lehet, hogy már előtelepítik neked.

Emoryy 2010.11.16. 19:43:32

@cousin333: Jaa, értem. Még nem tudatosult bennem teljesen a dolog. :)
Igen, válasz emailben kérdeztem is tőlük (Aleksandertől), hogy előreinstallált lesz-e az Opera. :)

(Egyelőre még sajnos nem tudtam kipróbálni a böngészőt, mert a jelenlegi telómon nem indul el)
süti beállítások módosítása