Magyar Opera

Az én Operám - 21. (Nekomajin)

A Magyar Opera blog meghirdette cikksorozatát, amiben bárki megírhatja, hogy ő hogyan használja az Opera böngészőjét. Ehhez segítséget is talál a kiírásban. Az alábbi írás is ennek az akciónak az eredményeként született, ezúttal Nekomajin jóvoltából, akinek ezúton is szeretnénk megköszönni a munkáját!

Én és az Opera

Először még nagybátyámnál használtam alkalmanként Operát, talán a hetes verziót. Ő használt előszeretettel Operát és Mozillát, de amikor kb 5 éve bekötötték a netet itthon, egyből az Operát raktam fel, mert az volt a szimpatikusabb. Ugyanis akkor, ismeretek hiányában még ez alapján döntöttem. Azt hiszem, akkor a nyolcas verzió volt az éppen aktuális. Talán még a reklámos korszak végébe is éppen belekóstoltam.

Azóta már felfrissített Firefoxot és Internet Explorert is tartok a gépen B illetve C variációnak, de szerencsére egyre ritkábban van rájuk szükség böngészés közben. Az Operát napi szinten használom, szinte mindig fut, ha a gép be van kapcsolva. A legfrisebb stabil verziókat azonnal telepítem, a bétákat, RC-ket csak akkor, ha jókat olvasok róluk itt a blogon.

Csak asztali gépen használom, mobilon nem netezek. Pár hétig még Win98-on is használtam, aztán váltottam XP-re, és azóta is ezen nyúzom.

Így néz ki

Az Operám kinézete igen sokat változott az évek során. Kezdetben nem sokat foglalkoztam vele, csak néhány eszköztárat kapcsoltam ki, a kezdőlap gombot hajítottam ki, az új fül gomb mellé tettem egy megnyitás gombot, meg a panelkapcsolót tettem az ablak bal oldalára. A skin is tetszett, meg úgy alapvetően jó volt úgy, ahogy volt. Aztán véletlenül rátaláltam az OperaWiki sajátgombos aloldalára, és elkezdtem csinosítgatni. Több próbálkozás után végül a "Boss Button" (leteszi a programot a tálca értesítési területére), a forráskód megnyitó gomb és a smiley-s azonosító váltó gomb (ami szinte soha nem használ, de jól néz ki) maradt meg arról az oldalról. Ezeket a gombokat már elsőre az állapotsávba tettem, mert úgy esett leginkább kézre. A kijelölést/markolást váltó beépített gomb is itt kapott helyet.

A 9.6-os verzió új skinje nagyon nem tetszett, ezért a classic-ot használtam egészen a 10-es verzió megjelenéséig. Pár napig még használtam a javított classic skint, aztán elhatároztam, hogy egy napig az újat fogom használni, és meglátom, mi lesz a vége. Az egy nap elteltével visszaváltottam a classic-ra, megnéztem, és azóta inkább a 10-es alapértelmezett skinjét használom. Az első, sötétebb skin nagyon bejött, de az újabb, világosabbat is megszoktam. Még a kék pötty is tetszik.

Az új skinekkel és a rejtett menüvel együtt egy nagyobb felület átalakítás is következett. A címsáv bal oldalán a hátra, előre és frissítés gombok mellé felkerült az ugrás gomb is. A jobb oldalra pedig néhány gyakran használt menüelemet helyettesítő gombot pakoltam. Tartalom tiltás, könyvjelzők, RSS, jelszókezelő, beállítások panel, valamint a config és about oldalak. Kiraktam még pár elválasztót is, hogy átláthatóbb legyen egy kicsit, és csináltam egy színes új fül gombot is, amivel teliraktam a felületet.

A gyorshívó méretét is megnöveltem már párszor. Jelenleg 7×5-ös, és az egyik kedvenc Operás hátteremet állítottam be.

Használt funkciók

Szinte a kezdetek óta használom az IRC klienst, a jelszókezelőt és az egérmozdulatokat valamint a megjelenése óta a gyorshívót is. (Az IRC klienshez egy szövegformázó menüt is használok.) Újabban az RSS olvasót is használom, a torrent kliens és a helyesírás ellenőrző kikapcsolása viszont az első dolgom minden telepítés után.. Az email klienst próbáltam már kétszer, de nekem nem igazán jön be ez a fajta klienses használat. Jobban szeretem a webes felületet. A Linkkel is próbálkoztam, de szintén nem jön be annyira. Maga a lehetőség tetszik, de egyelőre nincs mivel szinkronizálnom, backupolni meg jobban szeretek manuálisan. A könyvjelzőimet mappákba rendezve tartom, a közepesen gyakran látogatott oldalaknak (amiket a gyorshívóba nem teszek, de lusta vagyok mindig beírni a címüket) azonosítókat is adok.

Rengeteg beépített keresőt használok. Van külön angol, magyar, images, maps, translate goggle keresőm, rengeteg wikipédia motoros oldalhoz, youtube-hoz, IMDb-hez, torrent oldalakhoz meg még kismillió máshoz. A kereséseket a címsávból indítom. Ezt a funkciót annyira megszoktam, hogy sokszor már a google/wikipedia oldalakon se a keresőmezőben írok, hanem a címsávba.

Az egérmozdulatok közül régebben csak az előre-hátra lapozást használtam, ma már frissítésre, új fül nyitásra, login mezők kitöltésére, linkek megnyitására is használom.

Mivel lassú a netem, néha a Turbót is igénybe veszem és mókából még a hangvezérlést is kipróbáltam egyszer.

Kiegészítők

Azon kevesek közé tartozok, akik viszonylag aktívan használják a minialkalmazásokat. Néha szoktam keresgélni a listában, ha megtetszik valami, akkor azt telepítem, aztán vagy használom, vagy kikopik. Lényegtelen, hogy mennyi van éppen telepítve, mert ha nem használom, akkor nem látom, és az Operát se lassítja. A kedvencem a Screen Ruler, amit weblap íráskor előszeretettel használok.

A Unite alkalmazásokat is próbálgattam természetesen, de eddig csak a UserJS kezelőt használtam aktívabban. Nem nagyon használok felhasználói scripteket, de néha kipróbálok párat, és ahhoz jól jön ez az eszköz.

Külön tartalomszűrő fájlt nem használok, manuálisan szoktam blokkolni néhány elemet, ha nagyon zavar. Segédprogramok közül a keresőrendszerezőt használom néha, ha már nagy a káosz. Próbálkoztam három különféle backup programmal, de egyik se működött nálam rendesen, ezért manuálisan backupolok. Nem lennék elene, ha lenne az Operában beépített backup eszköz, akár Unite alkalmazás formájában is.

Véleményem az Operáról

Ahogy írtam, azért váltam Operássá, mert szimpatikus volt. Nem hiszem, hogy teljesen igaz az a hiedelem, hogy az Opera funkciócunamija elrettentené az új, tapasztalatlan felhasználókat, hiszen az Opera már akkor is rengeteget tudott, amikor én elkezdtem használni, mégse zavartak a beépített dolgok, mert nem tudtam róluk, amíg nem aktiváltam őket. Aztán szépen sorban felfedeztem őket magamtól, vagy más felhasználók leírásaiból, és azóta használom őket. Vagy ugyanúgy nem használom őket, és nem zavarnak, mint eddig.

A kedvenc funkcióim a gyorshívó és az egérmozdulatok, amik sokkal gyorsabbá teszik a böngészést, mint akármilyen JavaScript motor. Imádom a fülek használatának szinte mindenre kiterjedő funkciógazdagságát és a beépítetett keresők készítésének lehetőségét. Kifejezetten szeretem a kukát, a jelszókezelőt, a saját gombokat és a lezárható füleket.

Igazából csak olyan apróságok zavarnak, mint az, hogy IRC kliens nem jeleníti meg jelekkel a felhasználói jogosultságokat. Tehát ilyen marginális problémák.

Egy dolog van még, ami felhasználóként jobban zavar. Az, hogy a szabványtalan dolgokat néha nem képes kezelni az Opera. Ugyanakkor fejleszőti szemmel ezt inkább pozitívumnak tartom, mert ha kidolgozzák az újabb szabványokat, de a böngészők még mindig képesek megjeleníteni a régi, elavult, összehányt kódokat, akkor az olyan, mintha egyre magasabbra emelnénk az egyik lábunkat, de a másikat soha nem emelnénk fel a földről, hogy előre léphessünk.

Összegezve az írásomat, azért maradok Operás, mert folyamatos az innováció. Mert az Opera folyton olyan funkciókat talál ki, amik lehet, hogy eszembe se jutnának, mégis hamar megszokom őket, és nélkülözhetetlenné válnak. Mert sok dolgot százféleképpen meg lehet oldani, és én választhatom ki, hogy hogyan akarom. Mert nem kell órákat eltöltenem, hogy a sok ugyanolyan kiegészítőt leteszteljem, és a legjobbat hagyjam meg. Mert nem kell minden alapfunkció eléréséhez külön telepítenem valamit. Mert tényleg személyre szabhatom a kezelőfelületet. Mert az Opera követi a webes szabványokat. Mert az Opera kiváló. Tökéletes böngésző nincs, de nem mindegy, hogy ki mennyire közelít felé.

Linkek a testreszabáshoz:

Tipp! További hasonló cikkeket a gyűjtőoldalon találhatsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr321967173

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az én Operám - 21. (Nekomajin) 2010.05.02. 10:45:51

A Magyar Opera blog meghirdette cikksorozatát , amiben bárki megírhatja, hogy ő hogyan használja az Opera böngészőjét. Ehhez segítséget is talál a kiírásban . Az alábbi írás is ennek az akciónak az eredményeként született, ezúttal Nekomajin jóvoltából, ak…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lecko 2010.05.02. 09:44:59

Szép, igényes írás;)

Mesant 2010.05.02. 10:56:47

Gratulálok Nekomajin! Talán sokan kedvet kapnak, hogy ezt a kiváló böngészőt használják. Még egy dolog, hadd ajánljak figyelmetekbe egy oldalt, ahol - a hardver-képességek függvényében- tesztelhető a sebesség service.futuremark.com/peacekeeper/index.action

Mesant 2010.05.02. 10:58:28

Egy haverom tesztelte és az alábbi -hasznos észrevételeket közölte: gepembernaploja.blog.hu/2010/04/30/bongeszok_sebesseg_tesztje

zajcev 2010.05.03. 09:41:58

a gyorshívó lapok számát hogyan lehet többre növelni mint 25? köszi

ZeGa 2010.05.03. 10:04:42

@zajcev: c:\Users\neved\AppData\Roaming\Opera\Opera\ itt találod a speeddial.ini fájlt, ahol ezt a sort kell módosítani:

[Size]
Rows=3
Columns=5

zajcev 2010.05.03. 10:16:10

yipp sikerült, nagyon jó lett, én 5×6-ot használom. köszi!

F34R007 2010.05.04. 14:06:23

xd hogy lehet beküldeni cikket (Az én Operám??)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.04. 14:28:51

@F34R007: Küldd el a mailcímünkre: magyaropera@gmail.com

Részletesen itt olvashatsz erről, hogy nagyjából mit várunk: magyaropera.blog.hu/2009/09/03/igy_hasznaljuk_az_operat

KenGuruL 2010.05.04. 19:18:45

érdekes ez a benchmark progi, a CPU-mat csak 50%-ba terheli le az Opera tesztek alatt, és a táblázatban az én gépen - C2D 6550@2.8GHz - veri az i7-920-t :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.04. 19:52:23

@KenGuruL: Lehet, hogy csak egy processzort használ, nem? Az i7 egy processzora pedig lassabb, mint a tied (2.6GHz ha jól látom).

F34R007 2010.05.05. 13:02:26

C2D 6550@2.8GHz 2 magos rendszer effektíve 1,4 ghz/mag

i7 core magok száma: 4 , és órajele 2.67 GHz leosztva megkapod hogy kevesebbb de nem ez a lényeg hanem hogy nem tudnak többet kihozni belőle ha lenne más tesztszoftver ami komplex-ebb akkor megmutatkozna igazi ereje :)

Viszont nem tudom mi az a vicc a test gépen Windows 7 beta lol már lassan SP1 et adnak ki hozzá _0-

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.05. 13:12:19

@F34R007: Ha megnézed az Opera ikon is még a régi és a 10.50 és a Chrome 4 mellett is az áll, hogy béta.

KenGuruL 2010.05.05. 13:24:12

láttom ti is vágjátok a hardvert, pont úgy, mint a szoftveresek:) A frekit elosztva a magok számával, Ibolyanénis szokás - itt tényleg az érdekes, hogy a browser nem gyorsul a relatíve sokkal gyorsabb CPU-tól. És teszt alatt az 50%-s CPU használat nem azt jelenti, hogy csak egy mag megy, mivel a CPU graffon, szépen látszott, hogy mindkét mag 50%-l megy. Tehát akkor szerintettek, 2mag*50%=100%-s CPU terhelés :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.05. 13:50:50

@KenGuruL: Nem, viszont ha egy magot használ, akkor érhet el akár egy 3GHz-es P4 proci is jobb eredményt, mint egy 4 magos 2,66-os C2Q.
Az Opera már kihasználja mindkét magot.

Teszt alatt viszont az 50% legtöbbször azt jelenti, hogy valamilyen energiagazdálkodási cucc be van kapcsolva, akár az OS-ben, akár a BIOS-ban.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.05. 13:54:01

@KenGuruL: Köszi, hogy előre megmondod a véleményünk :)

Szerintem ha a teszt nem használja ki a több processzort, akkor a rendszer nem biztos, hogy be tudja úgy optimalizálni, hogy mindkét processzor menjen. Lehet, hogy szétosztja a kettő között, de mivel folyton várniuk kell egymásra, így összességében 50%-ban megy, tehát kvázi mintha csak az egyik menne. Gyakorlatilag viszont azt látod, hogy mindkét proci 50%-on megy.

KenGuruL 2010.05.05. 14:20:16

az milyen lenne már, minden fül külön procces, és külön magokon futna :)

Syberia 2010.05.12. 15:03:22

Sziasztok!

Én is próbáltam megbuherálni a speeddialt,de nekem egyáltalán nincs olyan mappám,mint amit ZeGe írt.A program fájlokban van az opera beta mappa,abban van speeddial.ini,de abban nincs semmi,ahová beírhatnám a számokat.
Vagy ez a bétánál nem működik?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.12. 15:51:29

@Syberia: Ha nincs ilyen sor az azt jelenti, hogy még nem módosítottad a méretét egyszer sem, tehát a gyári 3*3-as elrendezésben használod.

Ha így van, akkor hozd létre, tehát másold be az egész [Size] résszel kezdődő szöveget a gyorshívó legaljára.

És NEM(!!!) a Program Files-ban van, hanem azon az útvonalon, amit ZeGa írt.
Ha XP-t használsz, akkor Documents and Settings és Application Data

A Program Files-ban a gyári fájlok vannak, ami alapján visszaállítja a dolgokat, ha valamit elrontasz. Ráadásul minden Opera frissítésnél felülírja őket a telepítő. Azokat nem ajánlatos módosítani.

Ha telepítéskor bejelölted az egyprofilos módot, akkor ténylegesen a Program Files-ba rakja a profilt, akkor viszont a C:\Program Files\Opera\profile útvonalon van a speeddial.ini

Egyébként nem tudom milyen bétát használsz, ugyanis jelenleg nincs béta. A 10.53 már végleges a kis verziókból pedig nem adnak ki alfákat és bétákat, csak előzeteseket (mármint ha a 10.54-et használod).

Tehát vagy telepítettél korábban egy bétát, ami ezt az útvonalat jelölte meg, vagy már a snapshotok is ezen az útvonalon települnek, ha nem érzékelnek telepített Operát, amit felül akarnak írni.

Syberia 2010.05.12. 16:53:51

Sikerült.Módosítani kellett a számukat,bár nem 3×3 volt,hanem a szinkronizálásnál mentett állapot.Köszönöm szépen a segítséget!
Amúgy nekem a program filesban volt,mert van egy béta nevű mappám,és ebbe frissítettem.Megszokásból írtam bétának,bocsi :)Köszi mégegyszer a profi választ és a gyorsaságot!
süti beállítások módosítása