Magyar Opera

Opera 10.53 RC1 (b3374)

A tegnapi napon sikeresen lezajlott az Opera-féle Nagy 10.5 Kiadás második fokozata, és a frissített Windowsos verzióval együtt kiadták a Mac-es változatot is, szám szerint a 10.52-t. Ha a dolgok a rendes medrükben folytak volna tovább, akkor a következő, Linuxos verzió május végén 10.53-ként látja meg a napvilágot.

Az élet azonban átírta a forgatókönyvet, nem véletlen, hogy mindjárt egy RC verzió érkezett. Történt ugyanis, hogy a Secunia nevű szoftverbiztonsági cég felfedezett egy biztonsági rést az Opera végleges 10.52-es változatában. A problémát erősen kritikusnak minősítették, hiszen a hibát kihasználva egy speciálisan megírt honlapra irányítva a támadók képesek lehetnek átvenni a gépünk feletti irányítást.

Az eset súlyosságának megfelelően a fejlesztők azonnal készítettek egy előzetes javítást, ami elvileg kiküszöböli a veszélyt. Sajnos nyilván az Opera sem mentes a biztonsági hibáktól - bár elég jól szerepel ebből a szempontból - mindenesetre jó látni a gyors reakciót. Ha már új kiadás, akkor tettek bele néhány további javítást is.

Javítások, változások:

  • előzetes javítás egy súlyos sebezhetőséghez
  • a dialog.ini fájl betöltési sorrendjének javítása, hogy a felhasználói beállítások jussanak érvényre
  • fagyás javítva a Google Maps-en

Noha ez még csak egy előzetes verzió, kivételesen - a biztonsági hiba javítása, és a nagyobb változtatások hiánya miatt - erősen ajánlott frissíteni minden Operásnak!

Letöltés (Opera 10.53.3374 RC):

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr421959937

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Opera 10.53 RC1 (b3374) 2010.04.29. 18:45:38

A tegnapi napon sikeresen lezajlott az Opera-féle Nagy 10.5 Kiadás második fokozata, és a frissített Windowsos verzióval együtt kiadták a Mac-es változatot is, szám szerint a 10.52-t. Ha a dolgok a rendes medrükben folytak volna tovább, akkor a következő,…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tdaniel 2010.04.28. 19:05:19

Köszönet az Operának is és nektek is !

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.28. 19:12:12

Amúgy csak én maradtam le valamiről, vagy egy ideje valóban nem frissítették a Dragonfly-t.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.04.28. 19:35:00

10.53 és utána remélem a 10.60-al bejön a HW Vega mint ahogy jósoltátok. XD Így lesz érzem. :D

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.28. 19:36:26

@Med1on: Szerintem a hibajavítás miatt lesz még egy 10.54 is. De nagyjából így kellene lennie. :)

fatal 2010.04.28. 19:40:47

Szerintem VEGA csak a 11-ben lesz.

Zsüi_ 2010.04.28. 19:43:30

Akkor tippelek én is.
10.6 - ui hiányosságok, bugok, sütikezelés javítása, új elemekként a népszerűbb ajánlások és létező új szabványok 98%-ának implementálása, geolocation.
11.0 - hw vega

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.28. 19:45:15

@fatal: Én anno azzal indokoltam, hogy olyan jelentős változást a program életében nem hoz (szerkezetileg), viszont akkor rendesen ki lehet tesztelni az Opera 11 megjelenéséig. Amire szükség is lesz szerintem.

Mindegy, kapkodni nem kell, ütős lesz ez, csak ne legyen nagyon bugos. A többiek még nincsenek sehol, csak félmegoldásaik vannak. Mondjuk nagyon ne is húzzák el, mert ha kijön mondjuk az IE9, akkor senki sem nézi, hogy az Opera megoldása jobb-e, az lesz az emberekben, hogy az IE jött ki vele elsőnek.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.28. 19:49:20

@Zsüi_: UI-ben nem hiszek, mert szerintem az Opera 11 főleg erre fog rágyúrni és nem a háttérre. Persze lesznek kisebb Presto és Vega pofozgatások, de nem olyan jelentősek.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.04.28. 20:09:48

Gyorsan bedobtam ezt a verziót a Peacekeeperbe és a Sunspiderbe mind a kettőbe kicsit javult a 10.52-vel szemben. Elsőnél kb 10% utóbbinál 6-8%.
Ez általános gyorsulás lehet?

Lali25 2010.04.28. 22:22:42

Sziasztok mit mondtok érdemes a 10.52 stabilt a 10.53 -ra frissiteni? :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.28. 22:23:17

@Lali25: Olvastad a cikket? A kék keretes részt is? :)

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.04.28. 22:23:43

@Lali25: Szerintem igen de ezt fentebb cousin333 is kifejtette.

Lali25 2010.04.28. 22:32:08

@cousin333: Olvastam de nem voltam benne biztos most viszont akkor Frissitünk egyet :D

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.04.28. 23:20:07

hetek óta nem frissítettem, tegnap végre rászántam magam, erre tessék :D

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.04.29. 01:40:17

Nem törvényszerű az, hogy az opera megoldása jobb lesz az IE9 megoldásánál.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.29. 02:28:34

@Namelesske: Mivel az IE9 eleve csak Windows-only lesz, ráadásul valószínűleg DirectX 10 függő, így kapásból már csak emiatt is jobb lesz.

Wolfram 2010.04.29. 09:38:02

Eppur si muove - megy a google maps!!!

:))

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.04.29. 13:27:25

puncsolhatunk egy USB-s verzióért is? nem mintha valószínűsíteném, hogy olyan oldalra irányítanak amit ne tudnék megkülönböztetni az általam látogatottaktól, és a reset gombon még ez esetben is az én ujjam lenne, de azért mégis :D

hmarcy 2010.04.29. 14:10:47

@ap: resius már tegnap frissítette (még a mac-es cikkben írta is) :D, javaslom a hozzászolások rss csatorna követését :D
Opera 10.53RC1 USB: magyaropera.info/usb/Opera10.53RC1_usb.zip

F34R007 2010.04.29. 16:00:06

fríssítettem :) jót tett neki. Vki tudja hogy lehet gombokat készíteni, vagy esetleg egy safari theme-t 10.5-re vki :)
a régi témák gombai szétcsúsznak :S

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.29. 16:40:50

@F34R007: my.opera.com/community/customize/skins/?search=osx

Vagy: my.opera.com/community/customize/skins/?search=safari

A régi témák gombjainak szétcsúszása nem a gomboknál, hanem a skin.ini-ben keresendők. Sokat én sem tudok róla, de hogy érted pontosan, hogy szétcsúsznak? Ha tudsz mellékelni egy screenshotot, akkor talán tudom mit kell hozzá állítani.

F34R007 2010.04.29. 17:01:46

egészen pontosan erre

i44.tinypic.com/2rwkf86.jpg

, a tab-ok nagyok és menügomb sincs :(

ennél a skin-nél pedig a visszaléptető nem szimpla kis nyil mint a képen hanem az alap gombsor vonalai látszódanak

F34R007 2010.04.29. 17:08:56

lemaradt * my.opera.com/community/customize/skins/info/?id=8147

közbe találtam deviantart-on skint-ami jó is lenne ha mattabb volna nempedig glassy :) , jah és az efektusokat hogy lehet levenni a gombról hiába veszem ki a pipát a megjelenésnél erre gondolok:

i39.tinypic.com/2dsk580.jpg

ráviszem az egeret a vissza gombra és ilyen kék lessz blee:S

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.29. 17:33:59

A [Left Addressbar Button Skin] és a [Right Addressbar Button Skin] alatt legyen egyforma a Padding Top és a Padding Bottom értéke.

A fülsáv vastagsága ismert bug, de egyszerű a "javítása". Jobbklikk->Fülsáv elhelyezése->Jobbra majd Jobbklikk->Fülsáv elhelyezése->Fent

Mivel a skin a nem definiált dolgokat (legyen az ikon, padding, vagy szín) az alapértelmezett skinből veszi), így viszonylag jó neki a verziókövetése. Értsd: Mikor megjelent a Unite a legtöbb skinnél megjelent a natív Unite ikon (ami bár csúnya volt néhány színes ikonos skinnél, de legalább megjelent).

De amint látom OSX-en nincs is menügomb a natív skinben sem: m.blog.hu/ma/magyaropera/image/1052/opera-1052-mac.jpg

Tehát mivel ez a téma még akkor készült, amikor nem volt OSX integráció az Operában így gondolom definiálva lett a Menü felirat, mint gomb ikon (ahogy a régi Windows-os menüeltüntető sajátgomboknál is).

Ha a képen látható legördülő az eredeti Operás menügomb (tehát nem külön sajátgomb), akkor a [Main Menu Toolbar Button Skin] résznél legyen definiálva a Tile Center = backgrounds/omenu.png

és természetesen a backgrounds/ könyvtárba olyan omenu.png-t raksz, amilyet akarsz. Akár a gyári skinből, akár valamelyik másikból, ami jobban illeszkedik az OSX-es téma színvilágához.

Ha nem a gyári menügomb van ott, hanem sajátgomb, akkor jobbklikk a fülsávon->Testreszabás->Eszköztár visszaállítása

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.29. 17:41:19

@F34R007: [Left Addressbar Button Skin.hover] és [Right Addressbar Button Skin.hover] alatt a Tile center mögé tegyél egy-egy pontosvesszőt. Így nézzen ki a sor: ;Tile Center = backgrounds/combobutton-left-hover.png

Ha benyomó effektet sem akarsz (tehát mikor megnyomod a gombot), akkor pedig a [Left Addressbar Button Skin.selected] és [Right Addressbar Button Skin.selected] résznél is hasonlóan.

F34R007 2010.04.29. 18:15:54

óhh köszönom szépen sikerült megcsinálni :)

és jó látni hogy az opera mérnökei azért odafigyelnek a fejlesztésre gondolok a biztonsági résre amire egyből lett válasz
Hardware-s opera még ebben az évben lessz ??
FF egyes Nightly build-nél lehetett előhozni egy dll-el de nálam nem

működött (WIN XP)
Akkor azis lehet hogy az opera egyedül kezdene olyanba ami XP alatt is elérhető??
Kivácsni leszek mien is lessz addigra gép update-is lessz talán :)

Wolfram 2010.04.29. 18:25:33

feltettem egy partícióra a win7-t. ugyanazt az USB 10.53-t futtatom és nem érzékeli az egér görgetőjét. ezt hogy tudom orvosolni?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.29. 19:43:23

@F34R007: "Hardware-s opera még ebben az évben lessz ??"

Mi úgy számolunk, hogy az Opera 10.6-ban vagy a 11-ben benne lesz, és mindkettőt még idén ki szeretnék hozni. Szóval, ha tartják az ütemtervet, akkor igen.

"FF egyes Nightly build-nél lehetett előhozni egy dll-el de nálam nem működött (WIN XP)"

Szerintem az FF megoldása sehol nincs az Opera várható verziójától. Például azért nem ment neked, mert ez a funkció minimum Vista-t igényel (meg ha jól tudom, DX10-et).

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.29. 19:44:37

@cousin333: Mármint az FF megoldásának kell a Vista (DX10 miatt), az Operának elvileg elég a DX9 vagy OpenGL is, ami van XP-hez is.

Hrotov 2010.05.04. 09:30:13

Sziasztok!

Nagyon régen használom az Operát (kb 10 éve?), elégedett vagyok a fejlesztésekkel, egyre jobb a progi. A mostani frissítésekkel azonban van egy gondom: Mikor levelet írok nagyon kicsiben jelenik meg az általam írt szöveg. Elég nagy a monitorom, szóval látható, de szeretném megnövelni.
Tudna valaki segíteni?
Köszönöm szépen előre is!

Zsüi_ 2010.05.04. 12:25:19

@Hrotov: Valamilyen okból az alapértelmezés szerint jobb alsó sarokban lévő megjelenés gomb inaktív levél írásakor, viszont a ctrl+görgővel tudsz nagyítani.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.04. 12:30:24

@Zsüi_: Tényleg, ez is bug. Azt észrevettem, hogy a Speed Dialnál inaktív, ott annak is kell lennie, de itt ezek szerint nem.

Más, ehhez kapcsolódó: Ha gyári skinben a formázó eszköztárra (félkövér, dőlt, aláhúzott) húzod az egérkurzort új levél írásakor nálad is ugrik egyet a padding?

Hrotov 2010.05.05. 10:21:26

Zsüi: Köszönöm szépen! Nem mondom hogy ez a legjobb megoldás, de ha nincs jobb akkor ez van. Kerestem a configban vonatkozó paramétert, de nem találtam. Ezek szerint nincs is. Köszi mégegyszer!

agatity 2010.05.05. 15:04:57

Véletlenül ezt a kommentet egy rossza threadbe írtam, szóval:

10.10-es Operám volt korábban, egyik reggel rákattintottam, hogy frissítse fel magát, felrakta a 10.53-ast. Azóta nem jelent meg a Google alatt a három radio button. Égen-földön kerestem erről szóló kommenteket, de megoldásokat nem találtam. Utána uninstalláltam (egyébként láttam, hogy a 10.10 mellé rakta fel a 10.53-ast) mindkettő Operát, visszaraktam a 10.10-es Operát, és most már ott sem jelennek meg a radio buttonok. De az oldal forrásában sem. Tehát mintha el sem kérné a google-től...

Ötlet? Segítség? Ez így nekem nek jó, kéne nekem az a három radio button...

Meg Indapass-szal be vagyok lépve, így eltűnt a kommentek alól, hogy "kommentezéshez regisztrálj vagy lépj be", de Opera alatt nincs itt a komment mező. Ezt a kommentet is Firefox alatt írom. Nagyon fura...

ZeGa 2010.05.05. 15:38:24

@agatity: Talán nem ártana egy tiszta telepítés.

agatity 2010.05.05. 15:41:45

@ZeGa: Igen, próbáltam. Uninstalláltam mindent. Töröltem a Program Files/Opera ott maradt alköünyvtárat is. Töröltem a Documents & Settings/Application alól is mindent. Semmi. Hol van még valami, amit ki kell irtanom? Pl. nyúljak bele kézzel a registry-be? vagy hol vannak még Operás cumók?

ZeGa 2010.05.07. 09:45:23

@agatity: Ha jól látom a google megújult és ezért is tűntek el a radio gombok...
süti beállítások módosítása