Magyar Opera

Az én Operám - 19. (Fefy)

A Magyar Opera blog meghirdette cikksorozatát, amiben bárki megírhatja, hogy ő hogyan használja az Opera böngészőjét. Ehhez segítséget is talál a kiírásban. Az alábbi írás is ennek az akciónak az eredményeként született, ezúttal Fefy jóvoltából, akinek ezúton is szeretnénk megköszönni a munkáját!

Na elkezdeném az első „kis” beszámolómat. :)

A történet, ami alapján kapcsolatba kerültem az Opera böngészővel inkább nevezhető véletlennek, mint tudatos Operássá válásnak, ugyanis az eddigi egyetlen szakdolgozatomat szerettem volna tökéletesre(?) megcsinálni. A szakdogám témájából adódóan (portál készítése), amit 2007 októberében kezdtem el, muszáj volt jó pár böngészőt felraknom. A neten több böngésző statisztikát is néztem, hogy a legnépszerűbb (százalékosan mérhető) böngészőkben leteszteljem, hogy mit alkottam.

Mivel naponta többször is megnéztem a készülő portálomat, így kezdtem megismerni a böngészők főbb előnyeit/hátrányait, melyekből volt/van rengeteg. A hátrányok többek között a webes szabványok (leginkább a css és javascript hibák voltak feltűnőek) rosszul és/vagy nem támogatását említeném meg, mivel ezek okozták a legnagyobb fejtörést, lévén, hogy szerettem volna a lehető legszabványosabb oldalt elkészíteni.

Az előbbiek alapján 2 böngésző volt az, amit nagyon megszerettem. Az egyik az Apple által gyártott Safari, a másik pedig az Opera volt. Mivel vannak elveim, amikhez kötöm magamat, így a Safari megmaradt egyfajta „jó, de már csak azért se” böngészőnek. Kizárásos alapon tehát maradt az Opera az új kedvenc. Bevallom őszintén, hogy a szakdoga előtt csak az IE létezett számomra, mint böngésző. Igaz a Firefox-ot is ismertem, de ennek a felülete valahogy gyerekes hatást keltett bennem, valamint olyan Ubuntu-ra emlékeztető volt, amit meg megint csak nem szeretek „törzsgyökeres win-es múltam” miatt :), így az Opera előtt csak az IE jöhetett számításba.

Közben nagy nehezen végeztem a szakdolgozattal (legalábbis a gyakorlati részével, ami talán november vége lehetett…), így több időm maradt a számomra új, de már nem teljesen ismeretlen böngésző tanulmányozására. Rengeteg guglizás után egy csomó funkcióját „megismertem” az Operának. A sok dolog közül leginkább a kulcsszavas keresés fogott meg elsőre. Sokkal kényelmesebb volt a címsorba egy egyszerű „g” betűt beírni a google-ös kereséshez, mint először megnyitni a google.hu-t, majd a keresőjébe beírni azt, amit éppen kerestem. Arról nem is beszélve, hogy így egy oldal megnyitással kevesebb volt, ami eleve kétszeres böngészési sebességet jelent. Körülbelül 1 hónapnyi ismerkedés/tesztelés/funkciók utáni olvasgatás után egy véletlennek köszönhetően rájöttem, hogy van e-mail kliens is az Operában (éljen a korábbi felületes olvasás :D). Elsőre megörültem, hogy innentől kezdve Operából levelezhetek, és nem kell millió programot használnom a mindennapjaim során. Viszont most jön a dolog szépséghibája: az eddig megszokott MS Outlook után finoman fogalmazva is nulla volt számomra a beépített e-mail szolgáltatás (ez azóta sem változott sokat, habár amióta van egy csomó mail címem, azóta azért részben használom…). Ez leginkább a szolgáltatások hiánya miatt volt.

Az előbb említett kudarc(?), viszont eszembe juttatta azt, hogy nem lehet minden tökéletes, így ennyi hiba még belefér (na meg az Operát is emberek csinálják).

Na de a múltbéli nosztalgikus visszaemlékezések után jöjjenek az érdekesebb dolgok, amik már nem heti/havi bontással lesznek leírva, viszont cserében mellékelek pár képet is, ami talán jobb, mint a nyers szöveg…

Először is itt lenne egy kép, hogy jelenleg hogyan néz ki a böngészőm:

Mint az látható, a Z1-glass nevű skin-t használom, az alap gombokat szinte nem is piszkáltam, egyedül baloldalra került a panelkapcsoló, valamint a „Kezdősáv”-ot kapcsoltam be és erre raktam egy-két dolgot.

Már említettem a kulcsszavas keresést. Mivel ez az egyik olyan funkció, ami miatt nagyon szeretem az operát, ezért megmutatnám, hogy én miket használok keresőként (egy pár nem látszódik, de ezek rss, atom és hasonló webes validátorok):

Mivel jelenleg két gépet is aktívan használok (egy asztalit és egy hordozhatót), így szerettem volna, ha mindkét gépen ugyanazok a kedvencek lennének. Mivel lusta informatikus vagyok, így a pendrive-on való másolgatás a nem gyere be kategóriába sorolható (mellesleg így tuti kimarad valami, esetleg elveszik, stb.). Emiatt rákerestem arra, hogy miként lehetne a könyvjelzőket automatikusan szinkronizálni a két gép között… A keresgélés közben ráakadtam egy Opera Link-es cikkre, amiben le volt írva, hogy ez a funkció pont arra jó, ami nekem kellett volna, tehát ha az egyik gépen felveszek egy linket, akkor a másikon is automatikusan megjelenik.

Na így egy-két funkció megemlítése után (a többit, majd egy későbbi beszámolóban… :P), szeretnék egy kisebb összegzést csinálni arról, hogy mely funkciókat szeretem és mely funkciókat nem (*-gal jelölve azt, amiről majd egy másik beszámolóban írnék függetlenül attól, hogy tetszik, vagy nem, esetleg kisebb-nagyobb csalódás volt).

Tehát a pozitív dolgok:

  • keresőszavakkal történő keresés: nálam majdnem kétszeres böngészési sebességet jelent ez a funkció (erről bővebben a beszámolóm elején)
  • szinkronizálható könyvjelzők (kedvencek), így mindegyik gépemen ugyanazok találhatóak meg. Itt megjegyezném, hogy a sütik szinkronizációját hiányolom, de azért nem egy létfontosságú dolog :)
  • gyorshívó*: valóban gyorsítja ez is a böngészést, mivel 9 weblapot (a 10-es operában már grafikus felületről 25-re is állíthatjuk) elmenthetek és így pl. a havi netes adatforgalmamat egy ctrl+t és utána egy ctrl+9 bill. kombinációval elérhetem, megkímélve magamat a hosszas gépeléstől
  • beépített letöltés kezelő*: Ezzel végre megszűntek azok a problémák, amik IE esetében csak a Flashget progi külön feltelepítésével voltak megoldhatóak (gondolok itt a néha letöltés közben eltűnő netem miatt letöltés megszakadásra, amit IE-ben ugyebár nem lehet folytatni, viszont Operában minden gond nélkül (feltéve, ha a szerver is támogatja)
  • automatikus címkiegészítés: végre a 10.5x-es operába belekerült az automatikus címkiegészítés, amit a régebbi verziókból nagyon hiányoltam, mivel a km-es linkeket nincs kedvem mindig begépelni, elég csak az első pár betűt beírni, majd enter…
  • és legvégül ami még fontos, azaz egérmozdulatok*: annyira megszoktam már, hogy néha amikor másik böngészőt is használok, már automatikusan rángatom az egeret, aztán mindig rájövök, hogy ez bizony nem fog működni, mert nem Opera :D

Negatív dolgok (csak, hogy ne csak fényezésnek tűnjön a dolog):

  • beépített e-mail kliens: Mint már korábban is írtam: jó, hogy van, de nekem személy szerint kevés. Ez a 10.5x verziótól kezdve változott, mivel van tizen egy-két mail címem, melyeket IMAP-on keresztül kérek le (mivel a böngészőm úgyis állandóan fut), viszont a tényleges levelezés továbbra is az outlook-on keresztül történik.
  • túlzott ragaszkodás a webes szabványokhoz*: Ez leginkább nem is az Opera hibája, hanem a sok „Pistikéé”, akik 0 tudással „hegesztik” a weblapokat, amik maximum egy vagy két böngészőben (IE, Firefox) mennek, de itt meg is áll a tudomány. Az egészben csak az a szomorú, hogy jó pár nagy cég is a „Pistike weblapot hegeszt” kategóriába tartozik sajnos…
  • irc kliens*: hasonló problémám van vele, mint a mail klienssel, vagyis számomra kevés. Mivel régebben (és most is) mIRC-et használtam/használok, így egyellőre az irc kliens „csak a helyet foglalja”

Linkek a testreszabáshoz:

Tipp! További hasonló cikkeket a gyűjtőoldalon találhatsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr851900143

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az én Operám - 19. (Fefy) 2010.04.07. 07:00:54

A Magyar Opera blog meghirdette cikksorozatát , amiben bárki megírhatja, hogy ő hogyan használja az Opera böngészőjét. Ehhez segítséget is talál a kiírásban . Az alábbi írás is ennek az akciónak az eredményeként született, ezúttal Fefy jóvoltából, akinek…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.07. 10:28:38

A mailkliensből mi az, amit hiányolsz? Mert az már első látásra szembetűnik, hogy az Outlook egy full mailkliens, az Operáé pedig egy kis "csökevény", de ahogy mindig, a látszat csal, az Opera nem rak minden funkciót rögtön eléd.

Az IRC-t megértem, mert elég sokan írnak negatív véleményt róla, valóban nem egy mIRC, bár attól függ mi az, ami tetszik benne. Színes szöveget Operával is lehet írni egy bizonyos saját menüvel. :D Ahogy az operátori parancsokat is megkönnyíti, fájlküldés is van és privát csevegés is.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.07. 10:37:59

@penge™: Az IRC például nem tud újracsatlakozni, ha megszakad a net. Emiatt aztán folyton kiléptet. A másik, hogy nem menti el a beszélgetéseket, azaz ha a lefagy az Opera vagy véletlenül bezárom az ablakot, akkor ment az egész a levesbe.

Amúgy én is kíváncsi vagyok, hogy mit hiányolsz a levelezőkliensből :) Nem rossz az.

Fefy · http://blog.fefy.info/ 2010.04.07. 11:09:22

pl az egyik dolog, amit hiányolok az az üzenetszabályok. Egy filter szerűség van ugyebár az operában, de ez egy kicsit kevés (pl eddig még nem akadtam rá, hogy a könyvtár szerinti csoportosítást hogyan lehet kierőszakolni belőle, vagyis, hogy jön egy mail, akkor pl rakja az xy könyvtárba, egy másikat meg az xyz-be). Továbbá blokkolt feladók listáját sem találtam benne, valamint a digitális aláírás sem áll a helyzet magaslatán... Így hirtelen ezeket tudom negatív példának felhozni, ami miatt még nem álltam át az operára teljesen.
Utóbbit, vagyis a digitális aláírást, elég sűrűn kell használnom, szóval ezt az operánál meghekkelhetnék.

Egyébként az alap funkciók nem olyan rosszak benne, pl egy gyors válaszra tökéletes (ezért nem indítok outlook-ot), ha csak két mondat kell, esetleg egy csatolmány, de nekem a hosszabb távú használathoz még egy kicsit fejleszteni kell. De szerencsére nem vagyunk egyformák, szóval másnak ettől még használható lehet, csak nálam van túl magasan a mérce.

Fefy · http://blog.fefy.info/ 2010.04.07. 11:19:18

Az előző üziből kimaradt egy fontos kérdés, ami a tartalmát tekintve egy kicsit off, de azért érdekelne...
@Karbonade: @penge™: Szerintetek nálam lehet konfig probléma, vagy az Acrobat Pro (adobe cs4 csomag része, tehát nem a gagyi reader) pdf pluginja és az Opera tényleg nem szeretik egymást? Ugyanis az asztali gépemen, meg a notimon is olyan aranyos dolgot csinál az opera, hogy megnyitok egy pdf-et, amivel még nincs is gond (habár néha ez sem jön össze), viszont ha bezárom, onnantól kezdve az egeret ki is dobhatom, mert a kattintásra az opera nem reagál (százalékosan a bezárások 7-8%-ánál van ez). Valamint az alt+f4 is hatástalan, úgyhogy ilyenkor az opera folyamatot kell kilőnöm feladatkezelőből, ami nem túl felhasználóbarát megoldás :S

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.07. 12:56:22

@Karbonade: A reconnect hiánya engem is zavart. Automatikus mentés nincs, viszont a manuális mentés az bugos szintén hosszú ideje, konkrétan a Ctrl+S-re csak txt-ben tudod menteni a beszélgetést, HTML-ben nem, mert egy üres 1kB-os fájlt hoz létre.

Én legtöbbször az XDCC hiányát szoktam olvasni.

@Fefy: Digitális aláírás nincs benne, viszont szűrőkkel megoldható a mappázgatás.

Nekem egyetlen dolog hiányzik belőle (pontosabban kettő, de az egyik szerintem bug).
1: Lehessen beállítani, hogy a távoli elemeket automatikusan blokkolja és csinálok egy fehérlistát.
Van rá saját gombom, de körülményes, hogy mikor engedélyezni akarom, akkor ráklikk, mikor újra blokkolni, mert már elolvastam a levelet akkor újra ráklikk.

A másik a HTML formázás, ami áldás volt, mivel egyrészt habár a csilivili távol áll tőlem, azért szeretem néha kiemelni a mondandóm bizonyos részét, linkelni valamit, illetve a képek beillesztése is jól jön néha, hogy nem külön csatolmányként kell küldenem.
A harmadik (bár ez biztos csak nálam becsípődés), utálom, mikor egy levél tele van >>>> jelekkel az idézeteknél. A HTML formázásos CSS alapú kék vonal sokkal diszkrétebb és elegánsabb. A bug egészen pontosan, hogy hiába van beállítva a "Prefer HTML", ha HTML levélre megy a válasz (rendes válasz, mivel gyors válasznál nem lehet linkelni, csatolni, vagy formázni), akkor rendesen HTML, ahogy azt beállítottam, viszont ha Plain/Text levélre, akkor random módon hol HTML, hol pedig nem. (Úgy értem Gmail webes felületről érkező leveleknél is random módon hol az egyik, hol a másik). EPOC-nál (Symbian-os Nokiás beépített) szintén random.

A harmadik már inkább csak esztétikai: Minek éktelenkedik az RSS-nél a Quick Reply doboz, mikor úgysem használható? Függőlegesen kicsi a hely :D Teljesen felesleges, ráadásul a header-ben is van pár plusz infó, amiket ki szoktam íratni, ilyen például a User Agent/X-Mailer, meg még pár dolog.

A Reader-es kérdésedre: Nem tudom konkrétan mit értesz azon, hogy nem reagál, de ha ugyanazt, amit én (pedig nekem nincs is PDF plugin), akkor nem kell kilőnöd, csak szórakozni vele. Ctrl+Tab, Alt+Tab meg középső klikkek a fülsávon és ilyesmi. 10-15 másodperc után helyrejön. :)

zsüi_ 2010.04.07. 13:48:56

@Fefy: Úgy látszik elveszett a kommentem. A lényege csak az volt, hogy IMAP-os mappákat tudsz csinálni a leveleződ oldalán, és látod is. Szűrővel is kialakíthatod valamelyest, így csak a böngésző oldalon lesz. Partnert tudsz tiltani/engedélyezni a partnerek panelen környezeti menüből. Talán a digitális aláírás is megoldható az imap-os oldalon, de ez csak egy tipp.

Fefy · http://blog.fefy.info/ 2010.04.07. 22:28:26

@penge™: acrobat esetében a probléma a következő: akárhonnan megnyitok egy pdf-et (pl egy ic adatlapját), néha már a megnyitáskor, de leginkább pdf bezáráskor olyan lesz az egész böngésző, mint ha nem is lenne egerem. Vagyis hiába viszem egy másik fül fölé, esetleg egy linkre az egeret, semmi reakció nincs az opera részéről... Már próbáltam azt is, hogy az össze adobe folyamatot kilövöm mikor "beragad" a böngésző, de eddig semmi pozitív hatása nem volt a dolognak... Ez egyébként ha jól emlékszem, akkor a 10-es Operánál kezdődött.

A levelezőre visszatérve: A szűrőket még majd átnézem alaposabban, viszont a digit. aláírás szerintem nagy hiányosság. Operáéknál ezt pótolhatnák egy későbbi verzióban, mert ez az egyik legnagyobb visszatartó erő, ami miatt számomra marad az outlook...
süti beállítások módosítása