Magyar Opera

Huawei, Kína - Opera!

Olvasóink még emlékezhetnek arra, hogy az Opera tavaly december 10-én tette elérhetővé az Opera Mobile végleges verzióját az OEM -ek és az operátorok számára. Noha a cég fókuszában jelenleg az Egyesült Államok áll, természetesen szívesen fogadja a más országokból jelentkezőket is.

Különösképpen a Kínából érkezőket, talán nem kell ecsetelnem az óriási piaci előnyeit. Ennek meghódításához most egy hazai (azaz kínai) céggel, a hálózati eszközöket gyártó Huawei-el szövetkeztek, utóbbi ugyanis az Opera Mobile 10-et választotta ki, és telepíti majd mobil készülékeire.

Külön figyelmet érdemel továbbá, hogy tavaly a Huawei 30 millió mobiltelefont értékesített, ráadásul Kína most lépet hivatalosan a 3G-s hálózatok korába, tehát a növekedési potenciál adott. Ahogy az Opera Software vezérigazgatója, Lars Boilesen fogalmazott:

Egy Huawei-hez hasonló piacvezető céggel dolgozva képesek leszünk még mélyebben beágyazódni a kínai piacra, az eddigieknél is több emberhez juttatva el az internetet. Az Opera Mobile 10 egy nagyon fontos fejlesztés a számunkra, hiszen új szintre emeli a mobil böngészés élményét. A Huawei felismerte az Opera által a felhasználóknak nyújtott plusz értékeket, és a mi segítségünkkel szeretnék fokozni várakozáson felüli eredményeiket.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr531743642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David_K 2010.02.09. 23:21:02

Mit nekik az USA ~200 milliós piaca, Kínában több, mint egymilliárdan vannak. Kicsit belekóstolnak az asztaliba is, aztán hipp-hopp piacvezető lesz:D

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.02.10. 00:20:24

JELENTEM OPERA 10.50 BETA van a gépenem

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.02.10. 00:34:56

@Namelesske: Jelentem, a Desktop Team RSS csatornája (ami 5 perces frissítésre van állítva) javításra szorul... :D

resius 2010.02.10. 00:47:01

Jelentem kész az usb-s. Már nincs erőm megnézni, hogy minden működik-e benne, de első ránézésre jó. Délelőtt majd átnézem. Addig is itt a link: magyaropera.info/usb/Opera10.5beta_usb.zip

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.02.10. 16:26:02

:D :D Egyébként hogy ne offoljak iPhone ra is megakarják jelentetni az operát, az apple nem hinném, hogy engedi. Raknák rejtett reklámokat a böngészőbe hogy iam a browser and iam Opera xD

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.02.10. 16:36:56

@Namelesske: Pedig ideje lenne, mert sajnos már nem piacvezető mobilon sem az Opera... Legalábbis a múltkor linkelt valaki egy globális statisztikát, ahol az iPhone megelőzte.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.02.10. 19:23:14

érdekes ez a helyzet. olyan mint a microsoftos IE ügy, a hardverrel jövő cucc miatt, ha az iphoneba is lenne böngészőválasztó, és a mac OS-t is sulytanák, akkor az operának is lenne egy fanatikusabb maces rajongó tábora szerintem. Nem szeretem mikor egy elegáns macen egy összetákolt firefox fut. :D

Balhé az van 2010.02.10. 20:59:47

@Namelesske: Nálam ez volt a fő érv az ipone ellen. Valamilyen kendácsolt mini-t lehet rajta futtatni, ha fel van törve a készülék, na de kérem, az nem az igazi. :)

Én igazán andrioidra várom már, mert a mini 4,2 az sajnos nem az igazi kezelhetőség szempontjából androidon.
süti beállítások módosítása